Beszélgetés Dr. Bognár Zalán egyetemi docens, történésszel a Károli Gáspár Református Egyetemen a szovjet lágerekről
Két könyve jelent meg a lágerekről „Magyarok hadifogságban Magyarországon” és „Málenkij robot” címmel. Történész kutatóként hogyan kezdett el a polgári lakosok deportálásával foglakozni?
1990-ben kezdtem el a Hadtörténelmi Levéltárban dolgozni, ahol akkoriban a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályának az iratanyagát is őrizték. Ezek az iratok személyes érintettségem miatt érdekeltek, ugyanis egyik nagyapámat civilként hurcolták el a Horthy Miklós térről /a mai Móricz Zsigmond körtér/ 1945. február végén. 85 kg-ról 40 kg-ra lefogyva érkezett haza 1946-ban. Megtaláltam az ő iratait is, a szigorúan őrzött iratok között, amelyekről sokáig nem lehetett tudni és beszélni.
Mikor és miért kezdődött el a polgári lakosság tömeges elhurcolása?
A Vörös Hadsereg bevonulásával már 1944 őszén megindult a civilek tömeges elhurcolása. A civilek tömeges elhurcolásának a legfőbb oka az óriási munkaerőhiány volt, ugyanis a Szovjetunió a háborúban 30 millió embert veszített és 11,3 millió katonát tartott fegyverben 1945 nyarán. A munkaerő beszerzéshez indokul használták a kollektív bűnösség elvét, amelynek alapján Kelet-Közép- és Délkelet-Európából deportálták szovjetunióbeli kényszermunkára a német származásúakat, ill. az annak mondottakat. Ezen kívül a hadifogolylétszámot rendszeresen kiegészítették civilekkel, amelynek legkirívóbb példája Budapestnél történt. A főváros ostroma túl sokáig tartott. Ezt Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Front parancsnoka a védők 180-200 ezer fős létszámával magyarázta. A valóságban azonban mindössze 79.000 fős német-magyar haderő védte Budapestet. Mivel a marsallnak el kellett számolnia az ostrom után a hadifoglyokkal, ezért a hiányzó mintegy 100.000 főt a Budapest és a környékén élő civilekből pótolta.
Hogyan és kiket gyűjtöttek össze?
Mindenkit vittek válogatás nélkül, amíg a felsőbb utasítás szerinti kvótát el nem érték. A munkahelyekről a munkásokat, így pl. a Kelenföldi Erőműből, az Egyesült Izzólámpagyárból, a csepeli Weiss Manfréd Gyárból, az egészségügyi intézményekből a járó betegeket, épülettömböket ürítettek ki, gyűjtötték a postásokat, vasutasokat, BSZKRT-osokat, rendőröket, róluk mondhatták, hogy az ellenséges fegyveres testület tagjai. Sokukra a halott német és magyar katonák ruháit adták fel, így bizonyítva, hogy ők az ellenség. Csak a létszám volt a fontos. A légópincékben, a forgalmasabb helyeken, üzletekben betuszkolták az embereket a pincékbe, majd a sötétben továbbvitték a gyűjtőtáborok felé. Igen sok zsidó származású személyt is vittek, akik alig értek haza a másik táborból. Budapest körüli agglomerációból igazoltatás, közmunka ürügyén berendelték az embereket a községházára, majd vitték őket a lágerekbe.
Csak a hadköteles korú férfiakat vitték el?
Nem, dehogy. Pl. a szigetvári orosz biztonsági szervek rendelkezése alapján Baranya vármegye nyugati részében összeszedték a 14-50 év közötti katonaviselt és levente kiképzést nyert fiú-férfi lakosságot is. Német származásúak internálásánál már a nőket és 16 éves leányokat is tömegesen vittek kényszermunkára. Romániában a románok nevetve mondták, hogy „majd a magyarokból fogjuk kifizetni Oroszországot” így a magyarokat partizánok gyanánt adtak át a szovjet fegyveres szerveknek. A legnagyobb arányban Kárpátaljáról vittek el, kb. 40 ezer német és magyar származású férfit, hogy ez a két nemzetiség ne okozhasson problémát e területnek a Szovjetunióhoz való csatolásában.
Miben különböztek a hadifogoly-, az internáló és a Gulag-lágerek?
A hadifogolytáborokban a nemzetközi egyezményeknek köszönhetően valamivel jobb életkörülmények voltak, mint az internálótáborokban, ahol nők is tömegesen voltak. A legborzalmasabb életkörülmények a Gulag-lágerekben voltak, ez volt a poklok pokla. Az ide kerülőket – ellentétben az előbb említettekkel – személyes ítéletek alapján egy 3 tagú bizottság ítélte el. Védőjük nem volt, az ítélet kihirdetésnél a tolmács csak annyit közölt, hogy a hírhedt 58-as § melyik cikkelye alapján ítéltél el őket és hány évre. A hadifogoly- és internáló táborba tömegesen vitték el az embereket, ítélet nélkül, ezért útközben a meghaltak vagy az elszöktek helyébe útközben bárkit berakhattak, hogy a létszám stimmeljen. Mindent elvettek tőlük, semmilyen papírjuk nem volt. Hadifogolytáborokba a férfiakat, fiúkat vitték, katonákat és civileket egyaránt. Internálótáborokba a német származású vagy annak mondott férfiak, fiúk mellett a nőket és a leányokat is deportáltak. Gulágra is bárki kerülhetett 12 éves kortól, ha rossz helyen volt, rossz időben. Senki sem tudta, hogy hová viszik és meddig lesz távol az otthonától.
A Pécsi Német Körrel egy projektben vettünk részt, így született meg az egyik könyve is.
Igen, Matkovits Kretz Eleonóra elnök asszony szintén személyes érintettsége /édesanyját vitték el a táborba/ révén több éves EU-s pályázattal a harmadik generáció interjúkat készített a még élő nagyszülőkkel, rokonokkal, hogy az emlékek, a történetek megmaradjanak. A Kárpát-medencében kutattunk a túlélők után Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Erdélyben. A könyvemen kívül színdarab, versek, tanulmányok, fotók és filmek is készültek.
Az MTVA szerkesztője, Dr. Havasi János előadása indította el a projekteket, aki már régóta foglalkozik ezzel a témával, ő is részt vett az Ukrajnai emlékező úton, filmet is készített. A www.haboruskeresoszolgalat.hu, honlapon, a „Sírjaik hol domborulnak?”c. műsorban sokat tett a hozzátartozók, a sírhelyek felkutatásában.
Igen, valóban. A Honvédelmi Minisztérium is indított nemrégen egy honlapot www.hadisir.hucímmel. Az emlékezés, a titkok, a fájdalmak, az Isten és ember ellenes bűntettek feltárása az utódok felelőssége és kötelessége is kell, hogy legyen! Csak a mai Magyarország területén több mint 80 gyűjtőtábor, ill. gyűjtőhely volt, s csak 6 helyen van emléktábla, vagy emlékmű! A kormányzat támogatását és segítségét kérjük, hogy legyen helye a kegyeletnek a kárpátaljai Szolyvai Emlékpark mintájára.
Sok református és görög katolikus papot is elvittek a hitük miatt.
Igen. Többek között Zimányi Lajos református lelkészt is a Gulagra hurcolták, aki „Tűzoszlopoddal jéghegyek között” c. könyvében leírja, hogy Isten sokszor mentette meg az életét csodával határos módon. Folyamatosan imádkozott, Istentől lelki erőt és segítséget kapott. Hittel való imádságai által állandóan be volt kapcsolva Isten áramkörébe. Ahogy írja: „az antenna a hit, aki az élő Istennel élő kapcsolatban van, az hallja a szavát. És Isten is hallja az én szavamat.” A hitben, vagyis az életben maradás legfontosabb lehetősége az imádság volt.
Végül egy szép vers a kényszermunkából küldött levél Majdán Ferencné 3 év 3 órában című kötetéből
Levél a távolból
Szeretném, ha hazaérnék. Istenem, engedd meg, hogy egyszer hazatérjek!
Nem bánom, ha otthon koldusszegény leszek.
Csak magyar legyen újra a levegő,
Csak magyar a dal, a nóta, a hegedű.
Csak magyar legyen minden, ami körülvesz,
A templom, édesanyám, imám, és a könnyem.
Hisz itthon még a sírás sem bánat. Édes a kenyér, édesek az álmok,
Édesanyánk arca, testvéreink szeme szerető szóval, gyengédséggel tele.
Még a temető is boldogság tanyája, oda is hazahív jó apánk fejfája.
Engedd meg Istenem, hogy mind hazatérjünk,
S templomunkban újra két térdre térdeljünk.
Hogy zúgva szálljon fel elédbe az imánk, melyben háladalt zeng
Rebegve a szánk…
- farkas hoffmann márta -
