Payday Loans

Keresés

A legújabb

CMM Heti Újság
MAGYAR ÉLETMINŐSÉG
2016. január 10. vasárnap, 13:09

CMM Heti Újság

Tegyük jobbá együtt a világot!

Kedves Olvasó!

Az elmúlt hetek megfeszített munkával teltek, hisz nagyon sok értékes anyagot vehettünk fel, így a feldolgozás, lelkes ám (most még) kis létszámú csapatunknak, komoly erőpróbát jelentett.
A dobcsapatról készült filmünk sokak tetszését elnyerte.
Kerecsen Fényünnep előadásairól készült videók folyamatosan kerülnek fel, s még a következő hétre is marad pár igazán tartalmas előadás.
A „devizahitel”-ről készült dokumentumfilmünk első részének kedvező fogadtatása után, magasabbra került a mérce, hisz a kiút keresőket fel kell tölteni nyugodt erővel, elszántsággal és bátorsággal. hogy ez mennyire sikerült, majd a kedves néző eldönti! A harmadik részben (ami várhatóan a jövő hétvégére készül el), az összegzést, a tanulságot, a megoldást fogjuk keresni.
A Magyarnak Lenni sorozatban is és a „devizás” riportokban is rendszeresen szóba jött a „fősodratú” média tudatformáló szerepe. Lassan, de egyre erősebben fogalmazódott meg bennem, hogy a civileknek is szükségük van egy”fősodratú” médiára.  A felismerést a megoldás keresése követte, és mára a cselekvés ideje is eljött!
Megkezdtük a Civil Média építését, amihez egy Polgárjogi társaságot hozunk létre, aminek a világ bármely pontján élő civil magyar a tagja lehet! A fejleményekről, részletekről folyamatos tájékoztatást adunk felületeinken.
A devizás témát ugyan szeretnénk folytatni, de újabb kényes kérdéseket is felvettünk a palettánkra. A földkérdésben megint csak nagy a zűrzavar, így hamarosan elkezdjük a „Kié a magyar föld” című dokumentumfilmünk forgatását.
A gyönyörű új stadionok látványa sem homályosítja el szemünket, hogy ne lássuk a kórházak vészesen romló állapotát! A „Magyar betegségügy!” című filmünk ennek okait fogja keresni, vizsgálni!
Azt, hogy terveinket milyen gyorsan tudjuk megvalósítani….

Kedves Olvasó, az rajtad is múlik!



Továbbra is várjuk a véleményedet a lappal, az CMM Alkotói Közösség munkájával kapcsolatban!
Szeretettel,
Juhász Zoltán

FELHÍVÁS A CIVIL MÉDIA ELINDÍTÁSÁRA

Csatlakozz! Támogasd a Civil Multimédia Polgári jogi társaságot! Célunk napi többszöri frissítésű, saját finanszírozású, független, a civil társadalom híreit közlő médiafelület létrehozása.
Olvasd tovább itt!
A  III. Kerecsen Fényünnep előadásain felvett nyersanyagainkból, újabb filmek készültek. Filmjeink fokozatosan kerülnek fel, mert párhuzamosan, más fontos anyagok is készülnek, pl.: a devizahitellel kapcsolatos riport film is, amit szintén nagyon várnak. Így kérjük szives türelmeteket, hogy bár az ünnepek elmúltak, de csak most került sor ezekre az anyagokra. Igyekszünk minden érdeklődést kielégíteni.  Jó filmnézést kívánunk!
A karácsonyfa-állítás célja

Az ünnepek célja a Nagy Egész-szel való összekapcsolódás. Az ősi ember az emberré válásban mindentudásra tett szert, mert a Kozmikus Életerőtől ragyogott fel belső világunkban emberi öntudat fénye. Az emberi értelem természeti jelenség, az Egyetemes Szellem megnyilvánulása. Jelképek nyelvén: Világfa, Életfa – az egész Mindenséget éltető isteni erő jelképi, lelki, valóságos megjelenése új erőt ad az Életnek, egyben kihirdeti az emberi öntudat jelenlétét és a kozmikus Élet melletti kiállást. A filmben még sok egyéb érdekesség hallható, vagy bővebben itt olvasható.      Like CMM Heti Újság on Facebook

Petrás Mária :  Karácsonyi dalok, hejgetés
„Gyermekkorunkban karácsony előtt ismételtük, sokat gyakoroltuk, egész adventen keresztül ezeket a dalokat. Régen fel nem állítottunk egy fát, amíg el nem jött a karácsony. Az újesztendő estéjén összegyűltek csapatba, egy valaki közbe harsogtatott, egyvalaki közbe mondta a búza életét, elejétől végig.”

Tudatosítani kell ezekben az emberekben, hogy egyedül ők rendelkeznek olyan értékekkel, ők tudnak olyasmit, amire az anyaországnak feltétlenül, de talán az egész világnak is, mindenekelőtt azonban saját maguknak szükségük van, és amely értékeket és tudást érdemes ápolni, megőrizni és továbbadni.   
-
bővebben itt olvasható

Like CMM Heti Újság on Facebook
BACSA FERENC ének és gitárművész előadása
HAZAFIAS DALOK címmel, a lll. Kerecseny Fényünnepen.


Műsorában hallhattuk többek között : Assisi Szent Ferenc életéről készült film betétdalát, a Napfivér, Holdnővért, és még sok egyéb dal felcsendült.
A dal szövege bővebben itt olvasható.
Like CMM Heti Újság on Facebook

A CMM -nek közvetítő szerepe van az úgynevezett  alternatív területeken tevékenykedő szakemberek, és a nyilvánosság  között.

F e l h í v á s  !

Keressük azokat a civileket Magyarországról vagy a világ bármelyik kontinenséről, országából, akik vállalkoznak rá, hogy rendszeresen tudósítsák a CivilMultiMédia közösségét a környezetükben történt olyan eseményekről, melyek közérdeklődésre tarthatnak számot, de a fősodrású média nem számol be róla, vagy torzítja az eseményeket.

Partnerünk a HUN TV!

FOGJUNK ÖSSZE, KERESSÜK EGYMÁST!

"Szeretném kihasználni a lehetőséget és biztatni azokat a civileket, egyszerű embereket, akik a Kárpát-medencében, élnek, vagy bárhol a világban és fontos nekik Magyarország, fontos nekik a haza, és tudnak segíteni, akár azzal, hogy az ismerőseiknek ezeket az anyagokat továbbadják. És ha lemernék írni, fényképezni, videózni a környezetükben azokat az eseményeket, amelyek úgysem jelennek meg a fősodratu médiában, de a Civil Médiában igen, s fontos lenne nekik a honfitársaikkal is megismertetni, és tenni valamit a gyermekeik jövőjéért,  AKKOR FOGJUNK ÖSSZE, KERESSÜK EGYMÁST! "

(részlet a HUN Televízió, Juhász Zoltánnal, a Civil MultiMédia megalapítójával készített riportfilmből)

Like CMM Heti Újság on Facebook

Ta g j a i n k    í r á s a i b ó l

Purisaca Golenya Ágnes

ÁLDOTT SZÍRIUSZ-NAPOKAT

Miért január 1-jén van a naptári Újév?

Sokáig gondolkodtam, miért lett az agyonmanipulált Gergely naptár szerint a téli, bezárult, hideg, alvó időszak csúcsán, december-január határán az Új Év? Hisz “mióta világ a világ ” mindig a tavaszpont, a zöldellő és zsendülő új élet születése volt a naptári új év napja is.

Bővebben itt

Like CMM Heti Újság on Facebook

PURISACA GOLENYA ÁGNES
A KÉK VÉR GYERMEKEI

avagy a nemek és nemzetek fölötti
EGY-ség tudatúak köz-őssége

Like CMM Heti Újság on Facebook
B a r a v i d i     S t ú d i ó
BARAVIDI STÚDIÓ
Európa híres zarándokhelyei


Ebben a részben Assisi Szent Ferenc templomát mutatjuk be.Ez a film 21 évvel ezelőtt készült, tehát a földrengés okozta károk előtti
eredeti állapotot mutatja
Like CMM Heti Újság on Facebook

G a b r i e l a t y a   g o n d o l a t a i

Adjon Anya – Atya Isten minden Jót!

A Tiszta Tudás ajtaja örökké nyitva áll…

Ez az írás a FÖLfelé haladóknak, a Tudatosodni vágyóknak szól.  „- Ki a mi Anyánk…? – És hol van az királysága?
A ti Anyátok bennetek van, és ti Őbenne vagytok. Az Ő gyermekei vagytok. Ő ad nektek életet. Ő volt az, aki testeteket adta és egy napon neki fogjátok megint visszaadni azt” 
„Bizony mondom néktek, senki sem érheti el a Mennyei Atyát, hacsak nem a Föld Anyán keresztül…”
teljes cikk itt

Like CMM Heti Újság on Facebook

"Devizahitel!"   Csalás  állami  segédlettel!

A CMM dokumentumfilmsorozata

Az első rész: A csalás!

A második rész: A fától az erdőt...


Harmadik rész jövőhéten!
Üzenet Neked!

Dr. Madari Tibor

A “devizahitel’-ről,
félelmekről,
felemelkedésről.