Payday Loans

Keresés

A kis zsidó issza meg a levét... PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
Izrael és a cionizmus

zsid rusok

A ZSIDÓ
ÍRTA:
FÜREDI BÉLA


1882. DECZEMBER HÓBAN
SZOMBATHELY,
BERTALANFFY JÓZSEF KÖNYVNYOMDÁJA
1882.


BEVEZETÉS.

(Egy kis visszaemlékezés.)

1875 év tavaszán volt Magyarország alkotmányossága
8. évébe lépett s körülbelül ugyanannyi idő telt
el, mióta a magyarországi zsidóvallású honpolgárok az
egyenjogúsításban részesültek. – Az 1867-68-iki bő
termések óta, mintha a természet azokban utolsó erejét
adta volna ki, az időjárás mindinkább roszra fordult,
silány termésre még silányabb következett, az évszakok
rendetlenül állottak be és még rendetlenebbül folytak le
elannyira, hogy majdnem biztonsággal lehetett már következtetni,
miszerint az eddigi kedvező, enyhe, középeurópai
égalji viszonyok jelentékenyen megváltoztak,
határozottan roszra fordultak. – Ez alatt az önkormányzat
terjedelmes szerkezetével járó nagymérvű kiadások
eddig szokatlan, évről-évre fokozódó terheket
róttak a nemzet vállaira. – Szerveztettek 1872-ben a
bíróságok; azóta uj törvények és rendeletek egész halmaza
keletkezett, de ez által az igazságszolgáltatás csak
drágább, nehézkesebb, hosszadalmasabb és szövevényesebbnek
bizonyult s a nép, mely az önkormányzattól
legalább egyszerű, gyors és olcsó törvénykezési eljárást
várt, rövid idő múlva ezen reményében is csalatva látta
magát. – Az 1867-iki kiegyezésben gyökerező, czélszerütlennek
bizonyult kereskedelmi politika hézagai és hátrányai
mind érzékenyebben éreztettek a kereskedelem és
ipar különböző ágaiban, melynek káros volta viszont
kihatott a gazdaközönségre, különösen pedig a közép
osztályú birtokosra, pedig ennek helyzete, előbb élvezett
számos kiváltságainak megszüntetésénél fogva, inkább
egyebütt való kárpótoltatást igényelt volna, semhogy
az időről-időre súlyosbíttassék. –

Ehhez járult még az
1873-ik évi válságos pénzügyi viszonyok, az úgynevezett
tönk beálltával a mindenütt érezhető pénzszűke s ezzel
kapcsolatosan a személyes hitel teljes megrongálása; és
miként a rothadásnak indult szerves test fölületét többnyire
penész szokta ellepni, úgy nem is csoda, ha a
most jelzett általános zilált anyagi viszonyok közt a
lelketlen uzsora, ez undok kinövés, csakhamar lábra kaphatott.
Szóval nagymérvű elszegényedés, ijesztő hanyatlás
vala tapasztalható minden téren, általános lett az elégedetlenség,
de volt is reá elég ok.

Ily viszonyok közt lépett fel 1875-ben Istóczy Győző
országgyűlési képviselő a „zsidófaj” elleni támadásaival,
eleinte ugyan csekély, úgyszólván semmi eredménynyel,
utóbb azonban állításai és tana többről-több hívőre és
követőre talált. –

Mi bírta Istóczyt, ki eladdig észrevehető
előszeretettel érintkezett és társalkodott egyes
zsidókkal, arra, hogy a németek által felvetett „zsidókérdést”
tanulmány tárgyává tegye, abban nyilvánosan
elszólaljon, mennyi igazság rejlett a „zsidófaj” elleni
támadásaiban, alanyi vagy tárgyi érdek vezérelte-e őt
első fellépésénél: mindennek elbírálása nem tartozván
művem keretébe, azt ezúttal teljesen figyelmen kívül
hagyom.

Egyelőre csak azon egy ténykörülményt akarom
konstatálni, hogy habár a magyar, mint a világ leglovagiasabb
nemzeteinek egyike, más nemzetiségek és
gyülekezetek irányában szerfölött türelmes volt és lesz is
minden időben: mindazonáltal nem csoda, ha az általános
elégedetlenség közepette Magyarhonban is számos követőre
talált egy oly tan, mely minden visszásság magyarázatát
felleltnek, minden baj okát kifürkészettnek állította.

A nemzet nagy része eleinte csak közönyös
mosolylyal fogadta Istóczy kifakadásait, de egy jó nagy
része – jobbára az elégedetlen – feltalálván a zsidónép
bűnbakját, tetszéssel nézte, hogyan teszi ki magát
Istóczy, kinek azonfölül bő olvasottsága és személyes
bátorsága sok rokonszenvez őt szerzett. –

Voltak ezenkívül sokan,
kik belsőleg ugyan teljesen egyetértettek
Istóczyval, de egyrészt élelmességből, melynél fogva
vagy vártak egyes zsidóktól anyagi hasznot, vagy ezeknek
máris lekötelezettjeik voltak, másrészt pedig azért,
mert a műveltet adván, minden alkalommal az egyenlőség,
szabadság, haladás, humanismus s több efféle
elveket hangoztatván, a világ előtt önmagukkal ellenmondásba
jönni nem akartak, vonakodtak belső meggyőződésüknek
nyílt kifejezést adni; de azért az ilyen
macskát zsákban árulók alattomban erősen szították az
ellenségeskedést és minden adott alkalommal viszály
magvát hintve, iparkodtak a zsidók elleni ellenszenvet
és gyűlöletet másokban mindinkább élesebbé tenni.

Ha Magyarhonban valaki kedvező körülmények
között, midőn a megelégedés általános, virágzik a jólét,
fellép azzal, hogy a zsidóvallás és annak követői ellen
izgatottságot akar kelteni, bizonyos, hogy kudarczot vall
– így azonban, mert sok ember létezik, ki mindig hajlandó
a viszás állapotnak egy önmagán kívüli okot tulajdonítani,
mi természetesb, minthogy a baj növekedtével
bujtogatás folytán igen sokban megerősödött azon
hit és meggyőződés, miszerint minden bajnak egyedüli
okozója a zsidó?

Az általános elégedetlenség létezése által meg vala
vetve az alap, melyben a zsidógyűlölet egyre hatalmasabb
gyökeret kezdett verni, némely vidéken hangosan
nyilvánult, némelyeken csak alattomban lappangott és
csak kevés oly vidék volt az országban, a hol a különböző
vallásfelekezetek között teljesen zavartalan, békés
egyetértés lett volna. S e tekintetben határozottsággal
kimutatható, hogy főkép azon megyékben és vidékeken
ütötte fel állandó tanyáját a zsidógyűlölet, hol az Ausztriávali
szomszédságnál fogva a magyar lakosság közé
német elem befurakodott, továbbá a felső magyarországi
tót megyékben, hol azonfölül a kevésbé, vagy
éppen nem assimilálni akaró lengyel orthodox zsidó emelkedett
túlsúlyra; míg ellenben Veszprém, Somogy, Tolna,
Baranya megyékben, az egész alföldön s egyáltalán ott,
hol a tiszta, tőzsgyökeres, keverék nélküli magyar faj
honol, a ki a más felekezetű iránt örök idők óta nemes
türelmességet tanúsított, s kihez a zsidó is annál szívesebben
szokott simulni, minél inkább látja, hogy szívesen
fogadtatik: ott és oly helyeken a bujtogatás épen nem
talált termékeny talajra.

Tény az, hogy Magyarországon ős idők óta jobbára
a maga is csak szívességből befogadott s tűrt német és
tót elem üldözte leginkább a zsidót; – tette pedig ezt azért,
hogy az idegen iránti ellenszenvet önmagáról másfelé
terelje; – de soha az igazi magyar, kinek jelleméhez
nem fér a már egyszer kebelére fogadottat többről-több
üldözésnek kitenni; az ősrégi tiszta, gyökeres magyar
nem is lehet meg zsidaja nélkül, kit ő maga is behozott
magával Ázsiából.

Az elégedetlenséget növesztő közgazdasági okok
szaporodása egy részt, másrészt egyes egyének olcsó
hírszerzési vágyánál fogva a külföldről beszivárgott
bujtogatási szándékkal való nyílt fellépése 6-7 év leforgása
alatt Magyarország társadalmi helyzetének az
előbbihez képest alig felismerhető ábrázatot kölcsönöztek
elannyira, hogy az európai légáramlatban lappangó, de
még határozott alakot nem öltött mozgalom hazánkban
már eleve elkészített talajra talált.

Magyarhonnak, lakossága számarányához képest, oly
jelentéktelen a munkáspártja, hogy a modern socialisticus
eszmék itt más alakban, mint antisemitismusban való
nyilvánulása koczkáztatná azok népszerűségét és vele
terjedésük lehetőségét.

De annál háládatosabb érnek bizonyult a zavargásnak
a vallási gyűlöleten való kezdeményezése, a honnan
azután – a történelem számos példájaként – az köny--
nyen terelhető másfelé is.

Ily féle mozgalom ellen egyes egyének sikeres fellépéséhez
vérmes reményeket kötni, ahhoz túlzó képzelet
kell. De a már megindult eszmetisztázási eljáráshoz
hozzájárulni, ahhoz minden polgárnak nemcsak joga van,
sőt jóakaratból folyó e téreni működése helyes felismerése
a hazafiúi kötelességnek. Szabad hazában szabad
polgárnak való a szabad sajtó használata.

Hazafiúi kötelességérzetből fakadó felszólalásomnak
2-féle czélját tartottam szem előtt.

Először szolgáljon az zsidó honfitársaimnak buzdítóul
az általuk az egyenjogosítás óta a magyarosodás
érdekében kifejtett működési irányban való lelkes kitartásra,
sőt e szent ügy még sokkal buzgóbb módon
leendő felkarolására.
Ha nem látnám be, hogy ámbár rövid 15 év óta
a magyarosodás érdekében annyit lendítettünk, hogy a
legutolsó statistikai kimutatás szerint a protestáns vallású
magyarok után e téren első sorban következnek a
zsidóvallásúak s még csak azután a katholikusok, s mindennek
daczára némely elfogult részéről még mindig az
a szemrehányás ér bennünk, hogy germanisálunk; tehát
hogy eme kifogást is tökéletesen alaptalanná tegyük,
nem szabad előbb nyugodnunk, míg az utolsó szálig
tősgyökeres magyarok nem vagyunk; – ha továbbá
nem tudnám, hogy Franczia, Angol és Olaszországi hitsorsosaink
csakis a nemzeti nyelv teljes elsajátítása által
vívhatták ki maguknak nemcsak az elvi, hanem a tényleges
egyenjogosítást is, minélfogva most már azoknak
nincs mit tartani az örökké zaklatolódó vészes kitörések
reájuk való hárításától s ha ezen államokban a durva
ököljog itt-ott fel is üti fejét, ők legalább biztosítva vannak,
hogy a marczangolás nem ő rajtuk veszi kezdetét;
– ha személyesen nem győződtem volna meg, hogy vannak
e hazában vidékek, hol kedvezőbb társadalmi viszonyok,
békés egyetértés és összetartás léteznek a különféle
felekezetű polgárok közt; – ha nem jutottam
volna azon meggyőződésre, hogy Magyarországban bizony
mindenütt így lehetne, csak akarni kell; mert nem
német a magyar, sem nem muszka, hanem türelmes, nemes,
lovagias nemzet a legutolsó parasztig, mely bár-
minő és akárhány nemzetiséget és felekezetet szívesen
befogad, és magához felemelni képes, csak ezek simuljanak
hozzá és ne idegenkedjenek tőle; – ha mindezt
nem tudnám: hallgatnék most is. De mert már a fényes
napnál is világosabb, hogy nincs mit habozni, nincs mit
tétovázni, azért érzem magamat indíttatva a czélbóli
felszólalásra, hogy még a legutolsó paránya is veszszen
ki azon kárhozatos indolentiának, melynek keserű
levét – még csendes időben is – más nem issza meg,
mint a vagyontalan zsidó.

A gazdag zsidó tetszése szerint választhatja magának
azon kört, melyben akár üzleti, akár társalgási téren
mozog; – úgy intézi tehát dolgait, hogy csak oly egyénekkel
és társaságokkal érintkezzék, kik vagyona miatt
szemtől-szembe legalább is kímélik, de sok esetben
tisztelik is.

De bezzeg megverte a jó Isten a vagyontalan zsidót
mind üzleti, mind társalgási téren. – Bú és gondok
közt keresve mindennapi kenyerét lót-fut, munkálkodik
és fáradoz, s nem enged neki szabad választást az érintkezési
körökben létfentartási ösztöne, mely űzi, hajtja,
kényszeríti oda menni, sót tolakodni, a hol lenézik, megvetik,
gyalázzák s legjobb esetben is csak gúnyolják, de
nem szegénységéért, hanem a szagáért. – Társalgási
téren csak 2 helyet ismerek e földön, hol a vagyontalan
zsidó nincs kitéve üldözésnek s e két hely: a zsinagóga
és a temető, de ezekből is csak a legutolsó hely
jut a szegénynek. S mindezekért még csak nem is kárpótolhatja
magát valahol élte sanyaruságai közepette; szenved
alatta tehát csak a szegény zsidó, és nem a gazdag.

Második czélja felszólalásomnak az, hogy a zsidójellem
és ezzel kapcsolatosan az általános helyzetnek
rendszeres és tárgyilagos megvilágítása által másfelekezetű
polgártársaimnak a legújabb áramlat mibenlétéről
helyes fogalmakat szerezve, azoknak alkalom nyújtassék
a haza és közjó érdekében kívánatos elhatározásra.

Szegény szülőktől származván és maiglan sem bírván
– hál' Istennek – vagyonnal, nem terhelhet az a
vád, hogy a capitalismusnak kívánok propagandát csinálni.
– Eddigi működésem alatt főtörekvésem mindenben
és mindenütt csak oda vala irányozva, hogy mint
kötelességét teljesítő, correkt ember és honpolgár szerepeljek;
személyes tekintetek által nem vezéreltettem és
mindenkor bírtam annyi személyes bátorsággal, hogy azt,
a mit gondoltam, éreztem és tudtam, ott, a hol rá szükség
volt, minden habozás nélkül ki is fejezzem.

Jelen alkalommal sem indít engem a felszólalásra
dicsvágy, avagy hírnevességi viszketeg, sem pénzbeli vagy
másféle ígéret, sem biztatás vagy jutalomra való kilátás,
hisz mai világban a nyílt és őszinte szó nem számíthat
jutalomra sem zsidó, sem keresztény részéről; – megelégszem
azon puszta öntudattal, hogy hazafiúi kötelességet
teljesítek, a mennyiben gyenge tehetségemtől
kitelhetőleg a közjó előmozdítására hozzájárulni iparkodtam;
– vezérel jelen felszólalásomnál kizárólag a
jóakarat, mely egyedüli és fegfőbb jutalmát abban lelné,
ha kifejtendő nézeteim honfitársaim méltánylását és elismerését
rang és felekezeti különbség nélkül tudnák kivívni.

Iparkodni fogok, tehát a visszás állapot keletkezési
és létezési okának kutatását elfogulatlanul eszközölni és
mindvégig szoros következetes tágyilagosságot tanúsítani;
megnevezendem a társadalmi betegségeket megillető
nevükön s eme eljárásban azon elvből indulok ki, hogy
a hol orvosolni kell, ott nem szabad álszemérmeskedni,
szégyenleni a bajt felfedezni; és habár e tekintetben
kíméletet nem ismerek, mindazonáltal óvakodni fogok
minden ingerkedő személyes sértéstől, kerülendem a durva,
czélzatos boszantást: szóval „Higgadt és igazságos akarok
lenni, minden érdek nélkül jót akarok.

Végre helyenkint kifejtem egyéni nézetemet és felfogásomat
az illető társadalmi bajok orvoslási módja felöl
is, melyet azután helyes és elfogadhatónak lehet tartani,
de lehet azon módosítani, vagy azt teljesen el is vetni;
én korántsem arrogálom magamnak, hogy épen az én
nézetem legyen mérvadó, hogy az kifogástalannak,
egyedül czélhoz vezetőnek tekintessék; de annyi azonban
kétségtelenül áll. hogy így nem maradhat, valamit okvetlen
tenni kell, mert maholnap bekopogtat a 20. század és
mi még a 18. század utolsó évtizedében keletkezett eszmékkel
sem tudtunk teljesen megbarátkozni a gyakorlati
életben.

Rajta tehát, munkára fel!

http://mtdaportal.extra.hu/Bokk_zsidokerdes.html