Payday Loans

Keresés

Ellenállni a zsidó betelepülésnek PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
Izrael és a cionizmus
Ellenállni a zsidó betelepülésnek 
Olvasói levél otthonról! 
Hazánkért Online 2007. január 28. 

A hírforrás szerint (a magyar-izraeli paktumról van szó!) Magyarország zsidó-bérenc politikai előkelősége, - a korcs megélhetési jobboldali parlamenti ellenzékét is beleértve - gyalázatos hazaárulást követ el: egyezményeket köt Izraellel sok százezer izraeli zsidó Magyarországra telepítéséről a zsidó állam létének veszélybe kerülése esetére, állampolgári jogokat adva nekik! 

Ezen felül, az egyezmény a cikk szerint további elképesztő engedményeket és kedvezményeket tesz Izrael államnak számos területen, gyakorlatilag felajánljuk benne országunkat egy idegen népnek és érdekkörnek. A szégyenteljes megállapodás pontjai ráadásul teljesen egyoldalúak, kizárólag Izrael érdekeit szolgálják, nekünk ők nem kínálnak mindazokért cserébe semmit, pusztán szívességből vállalunk mindent. Amolyan diktátumféle az egész, mintha valami háború utáni békeszerződés lenne, amit a győztesek erőszakkal aláíratnak a vesztesekkel. Engem a cikk egy korábbi elképzelésemben erősített meg, miszerint minden cionista tevékenység, ami hazánkban történik, egy távolról szervezett és jól összehangolt cselekedet része, melynek célja Magyarországon sokkal több lehet, mint amit mi a részcselekmények külön-külön történő elemzése alapján sejtenénk. 

Azok a tevékenységek, amikről ti és a hasonló oldalak általában irkálni szoktatok, pl. a cigánybűnözés elősegítése, a nemzet szándékos hülyítése, elkorcsosítása és lassú elfogyasztása, a hosszú távú és megoldhatatlan társadalmi és gazdasági bajok szándékos előidézése és gerjesztése, a politika, a média és a hatóságok zsidók általi gátlástalan belső terrorizálása és elfoglalása, a cionizmus ellen fellépő állampolgárok megfélemlítése stb. Ugyanis szerintem Magyarországon nem csupán annak a végcélnak a megvalósítását szolgálják, amit derék zsidóink a világ más szegleteiben hajkurásznak: azt, hogy TE dolgozz RÁJUK, hogy NEKIK jó legyen. Nálunk valami egész másról, egy egészen kétségbeejtő dologról is szó lehet. S bár ti ezekről a részjelenségekről annak rendje és módja szerint jól beszámoltok, azoknak igazi célját és következményeit nem igazán elemzitek ebből a szempontból, ennél fogva sokan alábecsülik a helyzet súlyosságát (talán még ti is). 

Szerintem, nálunk az elsődleges végcél Magyarország szervezett és lassú belső elfoglalása lehet. Néhány évtized vagy évszázad alatt, és egy új zsidó állam létrehozása területünkön, akár a magyar nép saját hazájában való elnyomásával, terrorizálásával, kifosztásával, netán rabszolgasorba taszításával és még ki tudja mivel. A palesztinok, azt hiszem, tudnának erről mesélni, Könnyen lehet, hogy ez a vélemény elsőre skizofrén agyrohamnak tűnik, ám ha észérvekkel, logikusan végiggondolunk mindent, szerintem mégiscsak elkezdhetünk aggódni egy kicsit. 

Mert: Minden tárgyilagos és józanul gondolkodó, tájékozott ember számára egyértelmű ugyanis, hogy Izraelnek, a Közel-Kelet kegyetlen, fajgyűlölő szakadárállamának vége. Előbb-utóbb atomháború pusztítja el, mert egész egyszerűen nem történhet másképp. Csak az időpont kérdéses, hogy a zsidók és a cionista Nyugat által megnyomorított arab népek végső elkeseredésükben és dühükben, vallásos áhítatuktól fűtve mikor szánják rá magukat a végső ítéletre. Ha ugyanis a bombáik meglesznek, a helyzetet ismerve teljességgel lehetetlen, hogy csak üljenek rajtuk, és ne használják azokat az idők végeztéig. És tekintve, hogy Izrael egy 20-30000 km2-es ország, fegyverarzenál ide vagy oda, nagy részét azonnal le fogják gyalulni a föld felszínéről. Csak az időpont kérdése. Lehet, hogy ez már nincs is túl messze, azt hiszem, a cionista világ kétségbeesett jajveszékelése és Iránozása önmagáért beszél. 

Ugye nem nehéz elképzelni, hogy mi fog történni akkor, ha egy félig elpusztított, megalázott, hazájától megfosztott és feldühített, szélsőségesen agresszív és gátlástalan, önimádó és más népeket terrorizáló vallási elvakult népcsoport (legalább) félmilliónyiad-magával betelepül egy olyan országba, ahol mindössze tízmillión laknak. Ahol a nemzeti tudat és az összetartás (sajnos) oly kétségbeejtően gyenge, hogy eddig is a cionizmus egyik legkönnyebb prédájának bizonyult, és bizonyul most is, továbbá ahol a bentlakók birkaságának köszönhetően előfutáraik már eddig is kivételes hatalmi beosztásokat, gazdasági-kulturális, politikai és hatósági befolyást szereztek megágyazva ezzel akár az elképzelhető leghatalmasabb nemzetárulásnak is. 

Ugye nem nehéz elképzelni, mi történik a Paradicsommal, ha földjén a gaz jó táptalajra lel. Én megmondom, szerintem mi fog történni ekkor: a szegény üldözött zsidó nép szép lassan jogot fog formálni országunk területére, ahogy mindenre jogot formál jogtalanul, amire kedve tartja -, és ezzel megkezdődhet a magyar nép reménytelen küzdelme, haláltusája önnön létéért, melynek végső eltiprásával majdan hivatalosan is megalakulhat Magyarország helyén a második zsidóórszág. Mi pedig majdnem palesztin mintára szép lassan elnyomott földönfutókká lehetünk, saját egykori országunkban. Ha hagyjuk őket betelepülni, előbb-utóbb mindenképp végünk! 

Minden fokozatosan történne sok-sok év leforgása alatt. Nem kell majd sietniük, az idő nekik fog dolgozni, ők ráérnek, és sajnos velünk szemben ők a vallási vakbuzgóságuk miatt többségükben képesek hosszú távon akár emberöltőkben is szervezetten gondolkodni. Míg mi, többségünkben nem. És megjegyzem, míg zsidóék úgy szaporodnak, mint a nyulak (5-6 gyerek simán), addig a mi cionista kormányunk részben szándékosan olyan helyzetet teremt, hogy az átlag magyarok ne tudjanak/merjenek/akarjanak sok gyereket vállalni. Egy ilyen 'betelepítés' (országfoglalás) után jó néhány nemzedék, és elmegy a hajó (alólunk). Nem véletlen, hogy kiszúrtak maguknak minket, mint jó táptalajt. 

S hogy miért épp Magyarországon kellene új államot alapítaniuk? Számos indokot lehetne felsorolni, talán megérne egy külön elemzést is, ám a lényeg, hogy minden szempontot mérlegelve messze itt lenne a legkönnyebb dolguk, és itt lenne a lehető legkényelmesebb jövőjük is a mi kárunkra persze. De hát ez a hozzáállás náluk már a lehető legtermészetesebb. És persze ez esetben a többi befogadó ország (is) igyekezne megszabadulni a betelepülőktől, és a miattuk okozott potenciális lázadások, forradalmak lehetőségétől, ezért partnerek lesznek az új zsidó állam létrehozásában (valahol máshol), mert ez esetben a betelepülő zsidók jó része elvándorol oda (a Nyugat ezt akarta a második világháború után is). Na, és melyik ország lesz a leggyengébb és legkiszolgáltatottabb (és egyben a legnagyobb marha, amelyikkel mindent le lehet nyeletni) a jelentős befogadó államok közül. 

Persze, ha tényleg betelepítik majd őket államuk végső pusztulásakor, a cionista médiából folyamatosan ömlik majd a kábítás: nekünk óriási adósságunk van feléjük a második világháború kapcsán (gyalázatos hazugság, nekik van óriási adósságuk felénk mindkét világháború, a két véres szélsőbal-diktatúra és Trianon kapcsán), föllendítik a gazdaságunkat, kifizetik államadósságunkat, támogatásokat kapunk az egész világból. Az USA elnöke is lelkesen bólogatva biztatgat minket, az egész világ előtt óriásit nőhet a tekintélyünk, nem is lesz ez olyan rossz, így lesz jó mindenkinek, ők tényleg nagyon jó és hálás emberek, nekünk is jól jönne a nagylelkűség ilyen helyzetben (Fúj!) 

Az igazság azonban az, hogy el akarják majd rabolni tőlünk a saját országunkat, ezért folynak az előkészületek jelenleg is. A politikai árokásás, a parlamenti pártok látszatellenségeskedése is részben azt a célt szolgálják, hogy az emberek ne lássanak túl a felszínen, ragadjanak bele a pártoskodásba, utálják egymást, így aztán ha eljön az idő, összetartás és együtt gondolkodás hiányában képtelenek lesznek majd egységesen fellépni a nemzet érdekében. Lehet, hogy a betelepülők még elnézőek lesznek velünk szemben, amiért útjukban merünk lenni nekik a saját hazánkban, de ismerve őket, a következő nemzedékük, aki már itt születik, aligha lesz az. 

Fokozatosan kisajátítanak majd maguknak mindent, aki ellenáll, azt jó izraeli módra megfélemlítik, és eltapossák. Ennek első jeleivel szembesülhettünk 2006. okt. 23-24-én, amikor is a vérengző rendőrhorda tagjai közt a tüntetők közül többen héberül beszélő izraeli rendfenntartókat véltek látni-hallani, teljesen véletlenül azonosító szám nélkül, ugyebár hogy ki hívta őket ide, azt hiszem, nem a magyarok. 

Lám, a kép kezd összeállni. Persze, nem muszáj nagylelkűnek lenni, lehet majd tiltakozni is, de akkor persze megfélemlítési célból ugye számítani kell csontok összetörésére, szemgolyók célzott lövéssel való szándékos kilövésére, utcára vonulók több éves bebörtönzésére, néhány perces koncepciós tárgyalások során hamis rendőri tanúvallomások alapján meghozott ítéletekre stb. 

Tudhattátok volna, mi vár rátok, ha a mi érdekeinkkel szembefordultok, 2006-ban (vagy inkább -tól) már megmutattuk (izraeli testvéreink tettleges segítségével), akkor minek kell tiltakozni régi-új gazdáitok jövetele ellen! Mi! Úgy kell nektek! Patkányok! 

A többség biztosan értetlenül és viszolyogva olvasná e sorokat. A cionizmus által fertőzött, a valóság szöges ellentétét terjesztő média és oktatás hatékonysága miatt, semmit sem tud Izraelről és az igazi cionizmusról, amely sértő és erőszakos vallási parancsaitól (Talmud) fűtve kóros felsőbbrendűség-komplexusból táplálkozik, és gondolkodás nélkül, gátlástalanul gyilkol, terrorizál, dönt nyomorba, és mindenekelőtt néz le népeket szerte a világban most is - ha akár csak pillanatnyi érdeke is kívánja így. Ahogy tette ezt, az egész XX. század során világháborúktól, diktatúráktól kezdve szerte a világban gerjesztett háborúkon át egészen az útban levő politikai vezetők agyvérzésnek vagy szívrohamnak álcázott meggyilkolásáig (bár ez utóbbi esetében a judeo-nácik még saját fajtájukkal sem tesznek kivételt!). Ők az igazi fajgyűlölők! 

Mindez (egyelőre) nevetségesen furcsának, sőt idegbajosnak hangozhat, de gondoljunk csak bele: a palesztinok sem hitték el, hogy csak úgy el lehet foglalni az országukat belülről. Pedig el lehetett, csak kellő elvetemültség és gátlástalanság kellett hozzá. Mire a palesztinok feleszméltek, már a torkukon volt a kés. Lehet, hogy mi még ekkor sem leszünk képesek feleszmélni. 

A második világháború után Palesztinába ömlő zsidók temérdek összeherdált pénzükből, a cionista tőkéből felvásároltak annyi ingatlant és földet, amennyit csak lehetett, hogy legelőször is biztosítsák számottevő fizikai jelenlétüket, hisz ez volt az alapja, hogy magukénak követelhessenek mindent. Törvényen kívüli fegyveres egységeket alakítottak, borzalmas, gyakran teljességgel beteges terrorcselekményeket és igazi tömeggyilkosságokat hajtottak végre a palesztinok ellen, hogy megfélemlítsék, és elűzzék őket saját országukból, de legalábbis a betelepülési gócpontokról, hogy így külön településekre szigetelhessék el őket; no meg az angolok ellen is, hogy húzzanak el, ne szóljanak bele a csetepatéba. Ezek után a nemzetközi szervezetekben és az USA irányításában hasonlóan gátlástalan eszközökkel megszerzett beosztásaikat arra használták, hogy belülről terrorizálva és fokozatosan elfoglalva e rendszereket elérjék, hogy azok áldásukat adják a zsidó terrorra (ez mindmáig így történik, és nem csak a Közel-Keletre értendő!) és a zsidó állam minden jogalap nélküli, és minden elképzelhető észérvnek ellentmondó megalakulására Palesztina területén! 

De ez nem volt elég, a Nyugat fegyvereit, hadi és politikai támogatását is kizsarolták, hogy az ellenük saját területükért harcoló arab népeket visszaverhessék és megfélemlíthessék. Akkor az ENSZ simán hozzájárult a zsidó állam megalapításához, azonban csak egy új (kisebb) palesztin állam megalapítása mellett. Milyen érdekes! A palesztin állam azóta sem alakult meg (biztos a palesztinok nem is akarták), viszont a palesztinoknak jutott helyette mészárlás, elnyomás, elkülönítés, nyomor és tengernyi megaláztatás a saját szülőföldjükön. Szerintem senki ne csodálkozzon, hogy könnyű öngyilkos merénylőket találni arrafelé. S hogy miért nem alakulhat meg a palesztin állam, mely feltétele volt a zsidó állam létrejöttének? Nézzünk csak körül egy pillanatra az ENSZ és a Fehér Ház padsoraiban, illetve az ott ülők politikai pályafutását támogatók (egyben fenyegetők) háztáján! Csak nem? De bizony! 

Ugye érezhető, milyen remek hatást gyakorolhatna hazánk jövőjére sok százezer hontalanná vált izraeli zsidó betelepítése és magyar állampolgárrá előléptetése? Arról meg már nem is beszélek, hogy ha tényleg zsidó központtá válnánk, vajon mely ország válna idővel az elsődleges új célpontjává egy, az arab és a cionista keresztény világ között kibontakozó hatalmas háborúban az Izraelt elpusztító, netán ellen-(vagy elő-) csapásként szintén a pokol tüzével leforrázott, megvadult és megállíthatatlan iszlám népeknek. 

Még egyszer hangsúlyozom, józanésszel könnyen belátható, hogy a Közel-Keleten hatalmas nukleáris-összeütközés van készülődőben, amelyet Izrael semmiképp se tud, sem elkerülni, sem túlélni, legfeljebb pusztulását késleltetheti, vagy elérheti azt, hogy (viszont-) támadói (vagy egy részük) is ugyanúgy eltűnjenek a térképek lapjairól. Megmondom őszintén, én és most, mélységesen rasszista vagyok ugyebár a magam részéről inkább «nemet» mondanék minderre. Ja, hogy valahova mégiscsak kell majd menniük? Nos, mindenki egye meg a maga főztjét! Esetleg Vörös-tenger... (Mert ugye, aki a jég hátán is megél!...) 

Tisztelt Kuruc.info! 

Amire rá akarok mutatni: Egy nemzetközi megállapodás, főleg vészhelyzetben igen komoly hivatkozási alapul szolgálhat egy olyan támadó és könyörtelen érdekérvényesítő, jól szervezett teljhatalmú nemzetközi maffia számára, mint a cionizmus! Erre hivatkozva szükség esetén akár nyílt támadás árán is hajlamos lesz véghez vinni az akaratát, főleg, ha saját létéről vagy az eszmét életre hívó és képviselő nép túléléséről és biztonságáról van szó. (Nem mintha félnie kellene attól, hogy Magyarországon a hatalom nem szolgálja ki...) Ezért a nemet most kell kimondanunk, és tüntetnünk, de mindenekelőtt határozottan rá kell mutatnunk a betelepítési törekvésekre és a betelepítési egyezmény meglétére (amennyiben tényleg létezik)! Nincs idő sokat sz*rakodni, a széles nyilvánosságot még most kell különböző eszközökkel tájékoztatni mindarról, ami készülődik, és amiből még a nagypofájú Fidesz sem akart (vagy mert) szokásos sunyi hecceléses módszereivel politikai előnyt kovácsolni (azt hiszem, ez igazán elárul valamit az ügy komolyságáról). Sőt, szerintem lehetőség szerint politikai üggyé (botránnyá) és kampánytémává kell tenni, valamint népszavazást kell kezdeményezni néhány megállapodással összefüggésben levő kérdésről, sarokba szorítva és színvallásra kényszerítve ezzel a cinkos hallgatásba burkolózó parlamenti pártokat és médiát! 

Komolyan kell venni ezt a fenyegetést, mert viharban már késő elkezdeni menteni értékeinket. És a vihar bizony nagyon gyorsan és váratlanul szokott jönni. Nem tudom, őrültnek tartotok-e, de én mindezt teljesen komolyan gondolom. **Otthonról 

MEGJEGYZÉS 

Ha ma élne, ezt a kis tanulmányt, akár az Országhódítók és a Világhódítók szerzője, Marschalkó Lajos is megírhatta volna! Akkor, az ötvenes években, még kevesen méltányolták a gondolatait: ráfogták, hogy őrült, s hogy ilyesmi lehetetlen az emberbarát és demokratikus Nyugat mellett. Ugye, hogy nem volt lehetetlen! Csak nézz körül és olvasd a híreket. Marschalkó pontosan és tisztán, előre látta Magyarország gyarmatosítását, sőt az egész világ népeinek a rabszolgásítását. Alapozta ezt a megállapítását az Ószövetség mózesi törvényeire és a Talmudra. Persze, aki még ennél tovább akar kutatni rájön, hogy fő eszközük a nemzetközi szabadkőművesség nélkül hiába van Tóra és Talmud. 

A jelenlegi, Herzl Izraeljéből más államokba áramló «zsidó Exodus» ma már nem titok. Onnan mindenki menekül! Miért? Nem védelmez többé a zsidó állam? Avraham Berkowitz rabbi szerint «ma Moszkvában a zsidók finomabban öltözködnek, mint Izraelben.» Az Associated Press hírügynökség közli Jeruzsálemből, hogy eddig 3000 izraeli kért menedékjogot a kanadai követségeken, és 500 már meg is kapta a letelepedést. Az elmúlt évtizedben «190 ezren hagyták» el Oroszországot és telepedtek le Németországba. És Izraelből mintegy 100 ezer izraeli tért vissza eredeti hazájába, «Oroszországba a jobb életlehetőségek miatt.» Azonban amikor Magyarországról van szó, -- egy-két zárolt oldalba ütköztem, ahol csak igazolással lehet belépni! -- továbbra is az 1945 óta megállapított és változatlan «80 ezer zsidó» létszámot találjuk, ami természetesen hazugság! Ha csak ennyi a lélekszámuk Magyarországon, akkor miért épülnek a luxus-lakás-negyedek, a gyönyörű családi házak, a vásárlóközpontok, a felújított zsinagógák, a Siratófal? Miért küldenek 40-50 történelem és magyar tanárt tovább képzésre Jeruzsálembe? Mit keres a Moszád Magyarországon? Stb... 

Elképzelhetetlen, hogy a cionizmus atyja T. Herzl, ne ismerte volna a zsidó vallást, ami tulajdonképpen az egész létkérdésük lényege, alapja? A Talmud a zsidók Élettörvénykönyve, ami megparancsolja, hogyan kell elbánni a gójokkal, akik szerintük «véridegenek.» Herzl figyelmen kívül hagyta a zsidó vallási törvények hatását, s arra nem gondolt, hogy Izraelben zsidók képtelenek megélni egymásból. Nekik szükségük van véridegenekre, akik nem is sejtik, mit tartalmaznak «a szent könyvek»: a Tóra és a Talmud. (szerk.) 

2012.02.12.