Payday Loans

Keresés

Kommunizmus és cionizmus PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
Izrael és a cionizmus

AZ 1949-ES MAGYARORSZÁGI CIONISTA PER

ÍRTA: SZALAI ÁGNES ROVAT: TÖRTÉNELEM

 

Február 25 – a kommunizmus áldozatainak emléknapja

A háború utáni első években a kivándorlás – amíg a zsidó állam létrejöttében a Szovjetunió is komoly érdekeket látott – a magyar kormányzat támogatását bírta.

februar cikk_ A cionista per.jpg

Mivel az Izrael határain kívül élő zsidóságot a cionisták képviselték, a politikai leszámolás terepe a cionista intézményrendszer felszámolása volt. A Szovjetunió, miután világossá vált számára, hogy nem képes kiterjeszteni befolyási övezetét Izraelre, hajszát indított a cionista mozgalmak ellen. A kelet-közép európai népi demokráciákban betiltották a kivándorlásokat, majd rövid időn belül feloszlatásra kényszerítették a cionista szervezeteket. A szervezetek feloszlatása csak előzménye volt a tömeges letartóztatási akcióknak. A Kelet-Európában megrendezett nagy perek (1948-49-es Zsidó Antifasiszta Bizottság pere, az 1952-es Slansky per vagy a Szovjetunióban 1953-ban elindított zsidó orvosper) során egyre nyíltabbá vált a Szovjetunió anticionista politikája.

A kommunisták betiltják a cionista mozgalmakat

A Magyar Cionista Szövetség feloszlatására csak 1949 tavaszán, a Romániai Cionista Szövetség felszámolását követően került sor. (Romániában a mozgalom ellen nem folyt a magyarországihoz hasonló leleplező akció, vezetőiknek és aktivistáiknak, valószínűleg a román kormány jóvoltából, sikerült csendben beszüntetniük hivatalos tevékenységüket.) Magyarországon az MCSZ feladata volta palesztinai zsidó nemzeti otthon telepítési munkálatainak megszervezése, apalesztinai zsidóság kultúrtörekvéseinek erkölcsi és anyagi támogatása,valamint Palesztina és Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatok koordinálása. Az MCSZ-ben lévő pártok a palesztinai viszonyokat tükrözték. A központi szervezet feloszlatására azonban jóval a magyarországi egyházi egyesületek likvidálása után került sor.

Az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) 1949. január 12-i ülésén kimondták, hogy „az MCSZ további tevékenysége az országra nézve káros, ezért nem kívánatos”. Ezzel tervbe vették a mozgalom önfeloszlatás formájában történő megszüntetését,amivel azt a látszatot próbálták kelteni, hogy a Szövetség megszűnését a cionista törekvések sikertelensége tette szükségessé. Az akció megszervezésévelés vezetésével Szirmai Istvánt bízták meg, de ezen az ülésen a feloszlatáspontos dátumát még nem jelölték ki. Az eredeti tervek szerint a szövetségnekkét hónap állt volna rendelkezésre munkája beszüntetésére, végül a pártvezetőségének döntésére a mozgalmat két hét alatt felszámolták.

Az MCSZ feloszlató ülésére 1949. március 4-én került sor. A mozgalom feloszlatásának tervét a kommunista párt Stöckler Lajoson, a hitközség elnökén keresztül hoztaa cionisták tudomására, de a gyakorlati kivitelezést is rá bízták. Stöckler a bejelentés és a feloszlatás közötti időre válságbizottságot jelölt ki, amelynek vezetésével Gálos Henriket, az MCSZ akkori főtitkárát bízta meg. Dénes Béla egyik későbbi vallomásában szerepelt, hogy a mozgalom felszámolásának gyors lebonyolítása érdekében Stöckler elrendelte, hogy a Palesztina Hivatal iratait – amelynek többsége az alijázásokra vonatkozó személyi anyagokat tartalmazta – az MCSZ az izraeli konzulátusnak adja át.

Az MCSZ munkájának beszüntetése előtt a párt a cionistáknak még lehetőséget adott 800 személy kiutaztatására. A kivándorlások engedélyezéséért állítólag maga Stöckler járt közben a MDP felelős vezetőjénél. A javaslatot az MCSZ-nek a pártutasítására Stöckler terjesztette elő, amiben Stöckler 800 prominens zsidó „csendes”alijáztatását javasolta. Az akció során minden cionista pártot felszólítottak arra, hogy nevezzen meg egy felelőst a lista 24 órán belüli összeállításáról. A lista összeállításával kapcsolatban a cionista vezetők között heves vita alakult ki, mert többen attól tartottak, hogy az egész csak provokáció. A feloszlatáskor a cionisták idősebb generációja kivándorlási terveit feladta.Aktívak csak az ifjúságiak maradtak, akik a plugákon elhelyezett és kivándorlásra felkészített tagjaikat még ki akarták juttatni az országból.Ennek érdekében a március 4-i feloszlatás után a csoportok alijáztatása felgyorsult, ami a szervezet hivatalos megszűnésével már illegális kivándorlásnak számított. Erre válaszul az ÁVH május 11-én elrettentésképpen megindította a volt cionista vezetők elleni leszámoló akcióját.

Az akciófővádlottja a Mapaj (cionista párt) egykori vezetője, Dénes Béla volt. Dénes Bélát 1949. május 11-én tartóztatták le lakásán (Budapesten, a XII. kerület Krisztina krt. 17.), tiltott határátlépés elősegítésében való bűnrészesség miatt . Ugyanekkor tartóztatták le a koncepciós per többi vádlottját is, így Dr. Kertész Sándor ügyvédet, az Achud Avoda vezetőjét és az MCSZ politikai bizottságának tagját, Weiss Magdolnát (Tank) a Mapaj ifjúsági mozgalmának egyik vezetőjét, Fleischmann Lászlót a Dror cionista szervezet tagját, Feld Menyhért (Menyus) kereskedőt, a Mapaj aktivistáját, Dr. Schwartz Béla ügyvédet, az MCSZ Intézőbizottságának és a Klál cionista mozgalom tagját, Frankl Jenő szövőtextil kisiparost, az Ortodox Hitközség elöljáróját, a Joint elnöki tanácsának tagját, Felkai (Friedmann) Aladár férfiruha kereskedőt, a Klál mozgalomaktivistáját, Dienes Sándort, a Hasomer Hacair tagját és Frankfurter Miklós magánhivatalnokot, a Dror cionista mozgalom vezető alakját. A letartóztatottak az ÁVH központjába, az Andrássy út 60-ba kerültek.

A cionista vezetők letartóztatásának híre gyorsan elterjedt a hazai zsidó körökben. Gálos Henrik, az MCSZ volt főtitkára és néhány cionista vezető Szirmai Istvánhoz fordultak, hogy a letartóztatottakat engedjék szabadon, de Szirmai arra hivatkozva, hogy a párttól erre vonatkozóan még nem kapott utasítást megtagadta a segítséget. Herskovits Fábián rabbi és Domonkos Miksa hitközségi elöljáró is memorandumban fordult a belügyminiszterhez a cionisták szabadon bocsátása ügyében. Ehud Avriel budapesti követ május 29-i elutazása előtt próbált segíteni a letartóztatottakon, de az illetékesek az ő kérését is elutasították.

A per és a vádirat

Dénes a kihallgatások során feltárta az MCSZ illegális tevékenységét, de az eseményekben játszott szerepének beismerését valószínűsíthetően – ahogy azt a tárgyaláson elhangzott vallomások bizonyítják – az ÁVH kényszerítette rá.Vallomása szerint az illegális alijáztatásokat a román cionista mozgalom betiltásaután, Mahler román cionista vezető Magyarországra szökését követően kezdték elszervezni. Mahler azzal a szándékkal kereste fel Szőnyi Géza izraeli sliachot,hogy a román események ismeretében Magyarországon időben, a hatóságokat megkerülve kezdjék el az illegális munkát. Az illegális alijázások Magyarországról Csehszlovákián és Ausztrián keresztüli megszervezésére Danzig Hillel, a Dávár izraeli napilap prágai tudósítója 1949. február 14-én érkezett Budapestre, aki állandó összeköttetésben állt a Joint párizsi vezetőjével, Dr.Joe Schwartz-cal. A kihallgatási jegyzőkönyv szerint Dénes az ügyben több esetben folytatott tárgyalásokat Hillellel és Péterfi Endre (Smuel Bencur) budapesti konzullal, amikor megállapodtak abban, hogy az illegális szöktetés csak a már beszervezett fiatalokat fogja érinteni. Péterfi feladata volt a mozgalompénzügyi támogatása, Danzig a az izraeli sliachok bevonásán keresztül a konzulátusról irányította a munkát. Vallomása szerint a március 20-án Csehszlovákiából illegálisan Budapestre érkezett, az izraeli hadseregszázadosát, Jona Rosenfeldet házában szállásolt el. Rosenfeld is az illegális kivándorlások megszervezésére érkezett, feladata a határnál biztonságos átkelőhelyek felkutatása volt. Dénes március közepén szerzett tudomást a Stöckler féle 800-as listáról és arról, hogy a Mápáj részéről őt bízták meg a lista összeállításával. Egy 1949. szeptember 28-i jelentés szerint a kivándorlás kérdésében a magyar és az izraeli kormány között megegyezés született bizonyos számú zsidó Izraelbe történő kivándoroltatásáról. Az ügyet Echud Avriel Izrael követe bonyolította, aki az utolsó percben Párizsból érkezett felettesétől azt az utasítást kapta, hogy a tárgyalásokat szüntesse bea magyar kormánnyal, mert azok túl szigorú feltételeket szabtak. Az MCSZ március 4-i feloszlató gyűlése után Weiler Ferenc kereste fel Dénest azzal,hogy az MCSZ a Mápáj részéről őt bízta meg a 800-as lista összeállításával,valamint elmondta, hogy ettől a listától függetlenül az MCSZ az ifjúság illegális alijáztatásának megszervezésébe is be szeretné vonni. Dénes a kiszöktetések elvi irányítója lett és pénzt szerzett a kiutazáshoz. Háromszor folytatott beszélgetést az ifjúság vezetőivel lakásán és megállapodott velük abban, hogy először a plugákat szöktetik ki az országból. A Rosenfeldtől kapott információk szerint, az elosztóhelyeket Miskolcra és Ózdra tervezték, a szökési útvonalak: Mosonmagyaróvár, Fertő tó, szentgotthárdi kaszagyár, Drégelypalánk ,Ipolyhídvég, Bánréve–Csíz, Sződliget–Szádalmás, Ózd–Susa, Büts–Perecse,Kéked–Abaújnádasd voltak. A Mápájnak az MCSZ feloszlatásának idején 500 aktivistája volt, akik közül 400 főt sikerült kiszöktetni az országból. Ugyan néhányan közülük nem voltak cionisták, de anyagi okok miatt őket is kiutaztatták.

A közel egy hónapon át tartó kihallgatások után az ügy 1949. június 2-án került a Budapesti Államügyészséghez. A vád, az 1948 évi XLVIII tc. 48 paragrafus 3 és 4 bekezdésére hivatkozva, tiltott határátlépés elősegítése volt. A tárgyalásra az ügyész csak a vádlottak és a védők megidézését indítványozta, végül az ügyet nyilvánosan tárgyalták. A nyilvános főtárgyalásra 1949. június 18-án került sor Dr. Majzik László törvényszéki elnök és Dr. Markovics Béla törvényszéki bíróvezetésével. A vádat Alapi Gyula vezető ügyész képviselte, aki Mindszenty hercegprímás perében is a vádhatóság képviselője volt. A per elsőrendű vádlottjai Dénes Béla és Kertész Sándor voltak. A per során az ítélőbírák és az ügyész egészen addig elmentek, hogy a cionisták ügyét össze akarták mosni a Nagy Ferenc, kisgazda politikus ellen folytatott eljárással. Az ügyész vádbeszédében utalt arra, hogy azok a pénzek, amelyekkel a mentő akciókat finanszírozták,ugyanazokból a forrásokból származtak, amelyek Nagy Ferencet támogatták, és az Amerika Hangját finanszírozták. A bíróságon tett vallomások megerősítették az illegális szökéseket, de a volt vezetők szökések irányításában vállalt szerepenem vált bizonyíthatóvá. Az ÁVH-n és a bíróságon tett vallomások jelentős mértékben nem, de tartalmukat tekintve eltérőek és zavarosak voltak, az eseményeket a bizonyíthatóság érdekében összemosták, a bíróság pedig figyelmen kívül hagyta a vádlottak indoklásait. Szentpétery Gyula védő Dénes felmentését kérte, arra hivatkozva, hogy Dénes beismerte ugyan, hogy tudott az illegális kivándorlásokról, de abban tevőlegesen nem vett részt. Kijelentését megalapozza, hogy a vádlottak ellene terhelő vallomást a bíróságon nem tettek.Dénes fellebbezési kérelmében részletesen kifejtette, hogy az ellenük felhozott vádakat illetően a bíróságnak nem volt megfelelő jogi bizonyossága, ugyanis a vád vele kapcsolatban elismerte, hogy 1948 decemberében lemondott MCSZ társelnöki tisztségéről. Ebből az következik, Dénesnek nem állhatott módjában az ügyekre befolyást gyakorolni, vagyis alaptalanná vált az a szerep, amit a vád Dénesnek, mint „megbízott felelősnek” tulajdonított. Hivatkozásában kitér arra, hogy a lakásán megtartott beszélgetésekre még az MCSZ feloszlatása előtt került sor, tehát a találkozók ebben az értelemben nem tekinthetők törvénybe ütköző cselekedetnek. Megállapításra került, hogy a kivándorláshoz szükséges pénzt a Joint biztosította a BICH-en (Brit Irgunim Chaluciim: a „Szervezett Chalucok Szövetsége”, cionista ifjúsági munkászervezet) keresztül, tehát a pénzhez sem lehetett Dénesnek ilyen formán semmi köze. A kihallgatási jegyzőkönyvek alapján, Dénes valóban részt vett a megbeszéléseken, ismertvezető pozíciókban lévő cionistákat, találkozott külföldiekkel, de ezek azesemények nem a per tárgyát képező illegális alijákkal egy időben zajlottak.Dénes levelében hivatkozik lemondására, aminek oka pont az alijázásokban nagyszerepet kapott ifjúsági vezetőkkel való konfliktusa volt, tehát ezek azemberek bizonyos, hogy nem Déneshez fordultak segítségért. Valószínű, hogyDénest mint régi befolyásos cionistát értesítették az eseményekről, de azokrahatást már nem tudott, és nem is akart gyakorolni.

A Budapesti Büntetőtörvényszék Dénes Bélát, Kertész Sándort, Weiss Magdolna Veronikát, Feld Menyhértet az 1948. évi XLVIII. sz. 48. paragrafusának 1.bekezdése alapján folytatólagosan elkövetett csoportos tiltott határátlépés elősegítésének bűntettében bűnösnek mondta ki. Dr. Dénes Béla és Dr. Kertész Sándor vádlottakat főbüntetésül 3 évi fegyházra, mellékbüntetésül 5 évi hivatalvesztésre és politikai jogaik gyakorlásának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére ítélte. Felkai Aladárt 6 hónap börtön, 3 év hivatalvesztés,Weis Magdolna Veronikát 2 év 2 hónap fegyház, 5 évi hivatalvesztés, Dienes Sándort 8 hónapi fegyház, 5 év hivatalvesztés, Feld Menyhértet 2 év 6 hónapfegyház, 5 év hivatalvesztés, Frankfurter Miklóst 2 év 8 hónap fegyház, 5 évhivatalvesztést szabtak ki. Fleischmann Lászlót, Dr. Schwartz Bélát és Felkai Aladárt a vádak alól felmentették és szabadlábra helyezésüket elrendelték. A bíróság valamennyi vádlottal szemben súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlottak egy rendszeres, nagyobb kivándorlási mozgalom keretében vettek részt,így cselekményük társadalmi veszélyessége igen nagy volt, ezzel szemben enyhítőkörülménynek vették, hogy vádlottak a fasizmus ideje alatt szörnyű szenvedéseken mentek keresztül, amelynek hatására a cionista mozgalom és Izraelbe való hazavágyódás nagy lökést kapott, és az itteni szomorú emlékektől próbáltak szabadulni, vagyis cselekményüket nem haszonszerzésből követték el.

A perrel az államhatóság és a törvénykezés célja a cionista mozgalom teljes felszámolása volt. Mindenki számára világossá vált, hogy a vádlottak padjára ültetett cionista vezetőket a kiutazásra készülődő tömegek elrettentésére használják fel. Tiltakozásukat fejezték ki az amerikai zsidó szabadkőművesek is. Az amerikai cionista páholy a bíróság ítéletében cionista üldözést látott, és véleményük szerint az amerikai külügyminisztériumnak interveniálni kellett volna a hét magyarországi cionista vezető érdekében. A magyarországi cionista per a világsajtó figyelmét is felkeltette. Az izraeli álláspontot azonban inkább az érdektelenség, mint a szovjet politika elítélése, vagy a vele való szembefordulás jellemezte. Sajnálatukat fejezték ki a történtekkel kapcsolatban, ugyanakkor úgy vélték, hogy idegen állam belügyeibe – még ha zsidókról van is szó – nem tudnak és nem is kívánnak beleavatkozni. A Szochnut az ügyre nem reagált.

Ez az írás a Szombat 2006 februári számában jelent meg, amely külön összeállításban foglalkozott a kommunizmus zsidó áldozataival.

Grafika:Kurdi István