Döbrentei Kornél
Halottak napi vers
"Recrudescunt diutina inclytae gentis Hungarae vulnera"
Nem üszkösödő vád van a gyertyalobogásban, vérrel nemesített ősz termését bitófa-csősz őrzi cselédmódra jól, kéjbe horgadt kampó alól végső büszke kiáltás szétrepeszt börtönfalat, s iszonyúan abbamarad: dacteli csöndje mázsás súlyként döndül a tájba, s újra lesben a pányva, a rend bosszúval bagzó ? tüntetés a harangszó.
Nem üszkösödő vád van a gyertyalobogásban, mennyi sír fejfa nélkül, menny a rögbe leszédül, hány sír földdel egyenlő, hősökre uszult bendő, kiknek betiltva dombjuk, sejtjeinkből a dómjuk ? emlékük, a szabadság koravén bús magzatát trikolórba csavarva emeljük ravatalra, és a nemzeti gyászpad hit-üzérnek, de hánynak lett azóta is vidám terülj-terülj asztalkám ? hiénák tápdús tora: magyar utolsó vacsora.
Nem üszkösödő vád van a gyertyalobogásban, lelkünk vigasztaló kanóc, míg a sok eszmebohóc: nagyság piti bolondja, köti a csomót, nem oldja, sok sehol-hazájú vak, kapott honnal játszogat, hazárdul kísérletez, minden rombolást fedez, s áthallszik a szólamon hernyótalp-imamalom, mint végső bizonyság, gyakorlótér az ország, hol a Lét is lealáz, gumibot-setéten gyász lebeg a lefölözött, dúlt krizantémok fölött.
Nem üszkösödő vád van a gyertyalobogásban, mert nincsen, nincsen vigasz, fogy a hit, mint a viasz, ahogyan semmivé lett sok fölajzó ígéret, ábránd s szent gerjedelem: a Nagyságos Fejedelem önemésztő fohásza nem a világ kovásza, kérlelhette az Istent, minket senki meg nem ment, de koncnak odavetnek sunyi, csahos ebeknek, tengődjünk széjjeltépve, folyton vérzik a béke ? ha szülője hamisság, igaz-é az igazság? A nevében temérdek hizlalt, idegen érdek takarmánya mi lettünk, akik reményt vetettünk de soha nem arattunk, mindig magunk maradtunk, míg szólt a Kossuth-nóta, kufárló Európa balekságunk dicsérve, forradalmunk kimérte.
Nem üszkösödő vád van a gyertyalobogásban, kis ország nagy magánya vacogva fészkel a lángba, hej, mindig az a nóta - : a vigéc Európa száját tépve buzdított, s eladta, mint gyarmatot barikádnyi jövőnket, kussolt: csak semmi hőstett, s míg nőtt a tetem-halom, nézte, kívül a torlaszon, amint a géppuskatűz gyermekekből gyöngysort fűz, készítvén a szabadság iszonyú kalárisát, mely odvadból kiszikráz, történelmi zálogház!
Nem üszkösödő vád van a gyertyalobogásban, mennyi sír fejfa nélkül, menny a rögbe leszédül, a láng riadtan verdes:
S.O.S., S.O.S.!
https://www.youtube.com/watch?v=hSPxOoogCLM
|