Payday Loans

Keresés

A legújabb

Egy zsidó "önkritika"
MAGYAR ÉLETMINŐSÉG
2016. január 08. péntek, 10:49

Nagy Lajos

A ZSIDÓ

A zsidó, miként azt egy Darwin nevű angol zsidó kimutatta, a majomtól származik. Ezért van az, hogy a zsidó utánozza a keresztényt, s ezáltal a gyanútlan embert, faját s erkölcsét illetőleg gyakran megtéveszti.

A zsidó termete hosszúkás és kerek, magassága egy méter és ötven centi és egy méter és kilencven centi között váltakozik, már aszerint, amint a kis Kohnról, vagy a dromedár Jakabról van szó. Szélessége néha ennél is több. A zsidó válla csapott, fülei elágazók, lábai karikásak, amelyiké nem, az csal. Mivel pedig a zsidónak kedvenc faji szokása a csalás, manapság már több egyenes lábú és szabályos fülű zsidót látunk, mint görbelábút. Törvényhozási intézkedésre van e tekintetben is szükség.

A zsidó a föld minden táján található, részint szabadon, tehát vad állapotban az utcán és a kávéházakban, részint az ember által megszelídítve: internáló táborokban. Hazánkban fordul elő legsűrűbben, nyilván azért, mert az itteni éghajlati viszonyok a legkedvezőbbek fejlődésére. A botbüntetésről szóló nemzeti törvényünk éppen az éghajlati viszonyok megváltoztatását célozza, amennyiben a természetes csapadék pótlására még mesterséges csapadékról is gondoskodik a zsidók számára.

A zsidó libahússal, sólettel és retekkel táplálkozik, tehát húst is, növényi eledelt is fogyaszt, azaz vegyes táplálkozású. Kártékony volta már ebben is megnyilvánul, mert táplálkozása által elvonja az ember elől a libát, a babot és a retket. Tisztességes zsidó csakis füvet és kvarcot eszik. Ezért nem igaz az, amit Friedrich István és más "keresztény" vallású előkelőségek mondanak, hogy vannak tisztességes zsidók is.

A zsidó kedvenc szokása a kereskedés. De kereskedésen felül majomtermészete folytán az ember valamennyi ténykedését elleste és utánozza. Így tudománnyal is foglalkozik (Ehrlich, Einstein, Pikler, Goldziher), költ (Heine), ír (Zangwill), zenét szerez (Bizet, Goldmark), föltalál (Nobel), utazik (Stein) stb., stb. De ezek csak a fölületes szemlélőt tévesztik meg, aki azonban az igazat a hamistól meg tudja különböztetni, az látja a nagy különbséget a fölsoroltak és például: Csarada, Timon, Kajuch, Kmetty, Vozáry, Bellaaghné és Kmoskó között.

A zsidó, ha a majomtól származik is, azért tulajdonképpen báránybőrbe bújt farkas, sőt ereiben tigris- és hiénavér is csörgedez, ami, eltekintve e faj erkölcstelenségét, éppen nem csodálatos.

A zsidónak erényei nincsenek, mert ha gyógyít, ezt a honoráriumért teszi, ha tanít, ez a fizetésért van, ha ingyen gyógyít, akkor látszatot akar kelteni, ha elment a háborúba, ezt azért tette, mert muszáj volt neki, különben bezárták volna, ha elesett, ezt biztosan nem szándékosan tette, hanem elszámította magát. Csakis bűnei vannak a zsidónak. A zsidó idézte elő a világháborút, ő okozta annak az egyik fél által való elvesztését, a másik fél által való megnyerését, különben egészen biztos, hogy a háború remis-vel végződött volna, azaz egyenlő hadállásban abbahagyták volna a küzdő felek, és a díjon osztozkodtak volna. A zsidó csinálta a forradalmakat és a bolsevizmust, ő vezette félre és mételyezte meg az orosz nemzeti keresztény Lenint, a zsidó csinálta a drágaságot, a nagy hideget, a szénhiányt, a nyári negyvenfokos meleget, az éhínséget és a spanyoljárványt. Szerintem helyesen sem spanyol- hanem zsidójárvány ennek a neve. Az a zsidó pedig, aki spanyoljárványban meghalt, csupán a keresztény spanyolhalottakat utánozta, nem tudván ellenállni letagadhatatlan és fönt már méltatott majomtermészetének.

1922


KÉPTELEN TERMÉSZETRAJZ

A KÍGYÓ
AZ ELEFÁNT
A SAS
A HANGYA
A MILLIOMOS-ÁLLAT A NAGY "BREHM" ÚJ KÖTETÉBŐL
A KUTYA
A CSŐRÖS EMLŐS
AZ ICHTHYOSAURUS
A MAGYAR FÖLDBIRTOKOS
A MEDVE
A VÍZILÓ
A GÓLYA
A LÓ
A MACSKA
A TYÚK
A TIGRIS
A KOLIBRI
A BÚVÁR HENCSER
A FARKAS
A SZARVASMARHA
A HAL
A LÉGY
AZ OROSZLÁN
A DISZNÓ
A KANÁRI
A PAPAGÁJ
A LÚD
A NYÚL
A PACSIRTA
A BÉKA
A SÜN
A DENEVÉR
A PONTY
A JUH
A STRUCC
A BOGÁR
A TEVE
A KENGURU
A POLOSKA
A ZSIRÁF
A FÓKA
A MAJOM
A SZÚNYOG
A VILLAMOS-ÁLLAT
A TEKNŐSBÉKA
A FECSKE
A ZSIDÓ
TERMÉSZETRAJZBÓL: KITŰNŐ

KARCOLATOK

MIKOR LESZ VÉGE A HÁBORÚNAK?
HADISEBÉSZET
BESZÉLGETÉS A HADIMILLIOMOSSAL
HOGY IS ÁLLUNK AZOKKAL A CÍMZÉSEKKEL?
AZ ÉN KARÁCSONYFÁM
LEVÉL AMERIKAI NAGYBÁCSIMHOZ
A POTYKA VILÁGSZEMLÉLETE
KÖZ- ÉS MAGÁNÉLELMEZÉSI KISKÁTÉ
A PÉNZ
ELTŰNTEM
A MINISZTER HASONLATAI
AUTOSZUGGESZTIÓ
A KÖLTŐ
MIRE JÓ A RÁDIÓ?
A FÉLTÉKENY EMBER
A JÓ POLGÁR
TAVASZI KISKÁTÉ
NYÁRI KISKÁTÉ
STRANDKÉPEK
HELYZETKÉP
HADÜGY EGY BIZONYOS ÜLÉSEN
AZ INDUS FAKÍR ÉS A MAGYAR FAKÍR
MI MINDENT KELLENE CSINÁLNI
POLGÁRI KÖLCSÖNTAN
ROSSZ A KÖZLEKEDÉS
HOGYAN KELL KORÁN FEKÜDNI ÉS KORÁN KELNI
FASISZTA KISKÁTÉ NEM FASISZTÁK SZÁMÁRA
OLASZORSZÁGI CSENDÉLET
SZEGÉNY NÉMET FEJEDELMEK
INTERPELLÁCIÓ A SZÚNYOG-ÜGYBEN
BETILTANI!
NYARALÁS UTÁN
FRANKÜGYI KISKÁTÉ
SZERELMI BÁNAT
WEEK-END
FÜRDÉS
NYÁRI ÖRÖMÖK
PENGŐ-TAN
A HALÁL ÉS A FAVÁGÓ
ŐSZI MÉLABÚ
MIÉRT ROHAN AZ AUTÓ?
HOGYAN ÉLHETÜNK SZÁZ ÉVIG?
CÉDULA A KAPUN
CSILLAGOS ÉG
KÉPES MELLÉKLET
JÓL ÁLL A BÚZA
EL KELL ZÁRNI A GÁZCSAPOKAT!
AKASZTÁSÜGYI KISKÁTÉ
TÖBB OPTIMIZMUST!
AZ ÖNGYILKOSOK BÜNTETÉSE
BAJ VAN PALÉOLOGUE-GAL
SZERELMES FÉRFI
TAVASZI DIVAT
VIGYÁZZUNK ERKÖLCSEINKRE!
MI AZ, HOGY MUNKÁSKÜLSEJŰ?
A TEHETSÉGTELEN ÍRÓ TERMÉSZETRAJZA
KÖLCSÖNTAN
BÁTORSÁG
FRISSEN MÁZOLVA
MEGTÉRÉS
A BESZÉLŐ PAPAGÁJ
A SZAKADÉK
A HÓNAP TÜKRE
A FALU ÖRÖKÖLT
REMETE-IGAZOLVÁNY
A KÖNYV ÉS A CÍME
NAGY LAJOS KRÓNIKÁJA
LEGYENEK HOLTIG KEGYELMESEK

 

 

 

LAST_UPDATED2