Payday Loans

Keresés

A legújabb

Vörösmarty - Etelka és Laura / Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza PDF Nyomtatás E-mail
ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet - Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Vörösmarty Mihály

Ábránd

 

Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.

Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.

Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.

Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!

A versekben Etelkaként szereplő Perczel Adél iránt érzett szerelme beteljesületlen maradt, magányosan élt. E csalódás fájdalma, ahogy évekkel később írta, „csontjáig, velejéig s talán minden haja száláig betöltötte". Búskomorság gyötörte, mind gyakrabban nyúlt a pohár után. Élete ekkoriban leginkább Adyéra emlékeztetett, a korhely dorbézolásokat, a rosszlányok látogatását, bűntudat, önostorozás és zseniális költemények követték. A 30-as évek végén írt néhány szerelmes verset egy férjezett színésznőhöz, de komoly kapcsolatáról érett férfikoráig nem tudunk. Pedig 1841-ben pályája és népszerűsége csúcsán állt. Névnapja alkalmából fáklyás szerenáddal köszöntötte a pesti „népsokaság”: a lelkesült kórus a Szózatot adta elő ablaka alatt, „egekre ható éljenzések közepette”. Mindez nem jelentette, hogy anyagilag is révbe ért volna, barátjának a szerenád után nem sokkal arról panaszkodott, hogy köteteiből évek alatt négyszáz példányt sem tudott eladni, ezért ki sem látszik az adósságból.

*

 

ERCZEL ETELKA

(1807, Bonyhád - 1861)

 

Perczel Sándor és Kajdachy Erzsébet leánygyermeke „történelmi jelenség a magyar női világban, mint Vörösmarty szerelmének tárgya". A serdülő lány szépsége elbűvölte a családhoz szerződő házitanítót, és szerelemre lobbantotta. Ugyanis - a költő szavaival - „tüzes a leány szép szeme", „arcza halvány rózsához hasonló", „bájt sugárzó". Vörösmarty kitartóan rajongott érte viszonzatlanul „Tedd végtelenné álmomat", „szívembe nem múlolag vettelek be" A társadalmi különbség miatt az ifjú költő titkos rajongása nem talált visszhangra: „Semmi kilátásom"; ,A szép álmok elroppentenek"; „Engem szép szerelmem hajnalától ' A remények legszebb csillagától/ Megfosztott és pusztán itt hagyott" -kesereg a költő. Vörösmarty „boldogsága reménytelen romjain" szenvedett: „Itt bolygóit szerelemvesztő kínjában az ifjú, / S hervada a kikelet gyenge virági között".

 

Etelkától - aki „nem könyörül" és aki „poklot nyit" a költő szívében -„búcsút venni retteg". A gyötrő szerelem emlékéről Vörösmarty a következőket írta barátjának: „Hiába reméltem, hogy az idő gyógyít, képzelt boldogságom hiányt jog hagyni egész életemben Megáldám Istenemet, hogy ölet láthattam, s erősen fogadtam, ötét holtig emlékezetemben éltem angyalának tartani". Valóban - Perczel Mór visszaemlékezése szerint — Vörösmarty „eposzaiban és ódáiban a legnagyobb, a legtisztább alakok Etelka személyét képviselik, annak szépségét, szendeségét, erényeit tükrözik viszsza".

Perczel Etelka 1833-ban, huszonhat éves korában házasságot kötött a bonyhádi katolikus templomban Vojnits Barnabás 27 éves szabadkai birtokos nemessel. A Bács-Bodrog megyei Bajsa községben, a családi birtokon éltek, de nem boldogan, ugyanis - a Perczel család véleménye szerint -Vojnits „kártyás, tivornyázó, borozó, durva modorú bácskai nemes". Etelka 1861-ben halt meg Szabadkán.

A házasságból született egyetlen gyermeknek, Vojnits Erzsébetnek zaklatott élete volt: báró Rudits Józseftől elvált, a második férje (Radákovics) meghalt, a harmadik házasságát Ermel Gyula evangélikus lelkésszel kötöt-ic Vojnits Erzsébet végrendelkezése alapján épült fel 1903-ban a bonyhádi Kálvárián az Ermel-Vojnits mauzóleum.

Ermel-Voinits mauzóleum

 

Forrás: Perczel Mór: Az aranykor Tolna megyében (Bonyhád, 1999); Hajas Béla: Vörösmarty Mihály és Perczel Etelka (Bp., 1931); Perczel György: Emlékezés Perczel Etelkára(Irodalomtörténet, 1960/3-4 sz.); Csányi László: Vörösmarty szerelmei (Szekszárd, 1975); Töttös Ágnes: A bonyhádi Ermel-Vojnits mauzóleum (kézirat, 1997).

vm and laura


Vörösmarty Mihály

A MERENGŐHÖZ

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843. február vége - március eleje


*

1841-ben a 41 éves Vörösmarty Mihály szokás szerint kopott házikabátjában ment át ebédelni a szomszédaihoz. Ugyanabban a pesti bérházban lakott, ahol barátja, Bajza József és családja. Nem kellett kiöltöznie az ebédhez, családtagnak számított. Most azonban egy ismeretlen fiatal lányt talált az ebédlőben: Zavartan elnézést kért, és visszasietett lakásába, hogy legszebb díszruhájában térjen vissza.

A ház asszonya ekkor mutatta be a húgát, a mindössze 17 éves Csajághy Laurát. A lány zavarba jött, hogy az akkor már országosan ismert költő az ő kedvéért kiöltözött, de azért nem ijedt meg a beszélgetéstől. Vörösmartyt lenyűgözte, hogy a „kedves arcú és szép szemű, igen csinos barna leányka” kimondottan értelmes, szellemes társalgó. Az agglegény költő ebéd után is maradt, estére pedig beleszeretett a családban csak Lórikának becézett lányba. Hosszú ideje nem írt szerelmes verset, de „Szomjú” című költeményében hamarosan a lehető legintenzívebb érzésekről vallott: „Én lángot szomjazom, lángot, tüzet, / Szemed tüzében játszó lelkedet”. Így indult Vörösmarty utolsó reménytelen szerelme, amelyből ugyancsak reménytelen, szomorú házasság született. 

Amióta tanítványai húga, a versekben Etelkaként szereplő Perczel Adél iránt érzett szerelme beteljesületlen maradt, magányosan élt. E csalódás fájdalma, ahogy évekkel később írta, „csontjáig, velejéig s talán minden haja száláig betöltötte". Búskomorság gyötörte, mind gyakrabban nyúlt a pohár után. Élete ekkoriban leginkább Adyéra emlékeztetett, a korhely dorbézolásokat, a rosszlányok látogatását, bűntudat, önostorozás és zseniális költemények követték. A 30-as évek végén írt néhány szerelmes verset egy férjezett színésznőhöz, de komoly kapcsolatáról érett férfikoráig nem tudunk. Pedig 1841-ben pályája és népszerűsége csúcsán állt. Névnapja alkalmából fáklyás szerenáddal köszöntötte a pesti „népsokaság”: a lelkesült kórus a Szózatot adta elő ablaka alatt, „egekre ható éljenzések közepette”. Mindez nem jelentette, hogy anyagilag is révbe ért volna, barátjának a szerenád után nem sokkal arról panaszkodott, hogy köteteiből évek alatt négyszáz példányt sem tudott eladni, ezért ki sem látszik az adósságból. 

Ebben a lelki állapotban szeretett bele a véletlenül felbukkanó Laurába. Érzelmeit - amelyek intenzitása őt magát is meglepte - először Bajza Józsefnek vallotta be, s őt kérte meg, hogy mondja el a lánynak. Bajza, aki úgy érezte, az új szerelem megmentheti barátját a búskomorságtól, vállalkozott a közvetítésre. Laura művelt, irodalommal fertőzött családból jött, s imponált is neki, hogy a Zalán futása költője a lábai előtt hever, és verseket ír hozzá, de egyáltalán nem volt szerelmes a középkorú férfiba. Vörösmarty kitartóan és teljes intenzitással udvarolt, s a társaság nőtagjai is igyekeztek meggyőzni a lányt, hogy kötelessége a költőt megmenteni. Legjobb barátnője, Vachott Sándorné így győzködte: „Ó, Lórikám, áldani fog, ki érezni képes, ha Vörösmartyt boldogítani fogod, még ha saját boldogságod áldozod is fel.” A heroizáló Vörösmarty-életrajzok egy lovagi szerelem kibontakozásaként írták le a két évig zajló ostromot, pedig csak Laura önvédelméről volt szó. 

A sok hiábavaló próbálkozás után, 1843 elején Vörösmarty megírta a magyar irodalom legfurcsább leánykérő versét. „A merengőhöz” sokáig kötelező iskolai memoriter volt, valódi jelentésébe mégis kevesen gondolnak bele. A romantikus költő, aki eddig a percig az álmok és ábrándok egyedül üdvözítő voltát hirdette, most leírja a leginkább kispolgári bölcsességet, ami fiatal lánynak mondható: „ábrándozás az élet megrontója”. Talán nem véletlen, hogy nem irodalomtudósok, hanem Szabó Magda vette észre, hogy ez a vers nem a fiatal lányt, hanem az öregedő, álmaival leszámoló férfit szólítja meg. Akárhogy is történt, végül ez a költő által személyesen kézbesített a vers volt az, aminek hatására Laura végül igent mondott. Vörösmarty márciusban már menyasszonyához címzi levelét: „Édes Lórikám, kedves kis barátném, szeretőm, kedvesem, te menyasszonyom vagy, kire eddig nem ismert örömmel s most már mondhatom, megnyugvással gondolok. (...) Te vagy az, kedves, kire életemben számot tartottam, kinek barátságára – mondhatom-e: szerelmére? – büszke vagyok; sőt ennél több, én boldog vagyok ezen hitemben. (…) Boldog vagy-e te is, kedvesem? Megnyugszol-e sorsodban, melyet választottál? Szép kis leánykám! sokat búsítottalak, míg hozzám tudtál szokni; de most már ismersz, s nincs okod aggódni. Szeretni foglak, kedves, mint lelkemet.” 

1843. május 9-én kötöttek házasságot, Vörösmarty ezután nem írt több szerelmes verset. Mindketten tudták, hogy Laura nem érez szerelmet férje iránt, legfeljebb megbecsülést, féltést és tiszteletet. Más házasságban ez akkor nem számított különlegesnek, de ők nem voltak boldogok, csendes szomorúságban éltek egymás mellett. Meg kellett élniük két gyermekük halálát, az állandó nélkülözést, majd a forradalom bukását, ami után Vörösmartyn végképp úrrá lett a depresszió. Miután 55 éves korában agyvérzésben meghalt, monográfusa, Gyulai Pál elkérte Laurától „A merengőhöz” kéziratát. „Kapott-e valaha menyasszony szebb nászajándékot?” – kérdezte szomorú mosollyal az özvegy. 27 évvel élte túl férjét.  -


NYÁRY KRISZTIÁN


+


Azonban 1833–1841-ig se szívében, se költészetében nem lángol a szerelem valódi szenvedélye. Első szerelmének szomorú emléke egypár bús dalra hangolja, mint Az elhaló szerelem, Késő vágy, de ritkán szól a maga nevében. A kis leány baja, A jegyes sírja, A megcsalt leány, a női szív ömledezései, nem a költőéi. A szerelemtől elzárkózott költő sehol sem adja át magát erősb szenvedélynek; vagy képzelődése ringatja, mint az Idához és Ő című költeményeiben, vagy egy-egy kedves benyomás vagy futó elragadtatás ébreszti dalra. A szép hajadonM. szemeiA magyartalan hölgyhözGyász és remény mind ilynemű élmények szüleményei. A Melyik jobb?, Búcsú, F. E. kisasszony emlékkönyvébe csak a részvét vagy enyelgés hangjai. 1841-en kezdve érezzük újra líráján a valódi szerelem lüktetéseit. Most ábránddal vegyül, majd szomjú vágyban ég, néha enyelgésre hajlik, máskor érzelmes meghatottsággá csendesül, de mindig eleven és benső. E költemények mindenikét egy fiatal leányhoz, Csajághy Laurához írta, kit nemsokára nőül vett. Nem mindenik fölibe írta oda kedvese nevét, de mindenikben hozzá szól. Férfiúkorában szíve, költészete éppen úgy a Lauráé, mint ifjúkorában az Etelkáé volt.

Vörösmarty már betöltötte negyvenedik évét, midőn Laurával megismerkedett. Nem volt fiatal, de a szív és vágya a boldogságra ifjabb marad az emberben, mint bármi. Első szerencsétlen szerelme óvakodóvá és zárkózottá tette. Tudta tapasztalásból, hova viszi az embert az ábránd, a szenvedély, ha első csírájában el nem fojtja. Kedvezőtlen anyagi körülményei visszariasztották a házasságnak még gondolatától is. Lemondott róla, de a lemondás kérge alatt e gyöngéd és nemes szív föl-földobogott a boldogság néhány napjáért, mielőtt az élet elhanyatlanék. A szerelem- és családéletből mintegy kitagadva, a barátságnak és hazának áldozta kedélye minden kincsét, de az a hű ragaszkodás, mellyel néhány kitűnő férfiú csüngött rajta, a dicsőég, mely homlokát övezte, ki nem pótolta egy szerető női szív hiányát. Uralkodott magán, elnyomta szíve jogát, de a szerelem csak aludt szívében, s nem aludt ki. Késő vágy című költeménye e hangulat kifejezése. Nehéznek tartja a reményt a kor alkonyában, s úgy hiszi, az ész megtiltotta neki, hogy többé szeressen. De érzik az egész költeményen a szerelem eltitkolt, elnyomott vágya. Nyugodtan élte napjait, amint maga mondja, az őszi szép napokat, melyeket a sors és ész adott, de egy soha be nem töltött űr érzetével szívében. Nem vásta, nem kereste a szerelmet, de több volt, mint valószínű, hogy ha a körülmények kedvezése vagy a véletlen szeszélye föllobbantja szívében, elhatározó lesz egész életére nézve. Csakugyan úgy történt. Vörösmarty utolsó szerelme éppen oly kevéssé gazdag regényes részletekben, mint az első, de éppen oly igaz és megható. Egy szenvedett és sokáig elzárkózott szív megnyílása az, mely boldogságért eseng, mindenét fölajánlja, mit bírhat, s elfogadva vagy visszautasítva többé nem tartja magáénak. Vörösmarty még egyszer megifjult, mintha visszatértek volna elveszett évei, mintha elfojtott érzései megtartották volna egész hevöket, de oly élmények által mérsékelve, melyek észrevétlen mélyebben érzeni tanítják az embert, s képesebbé teszik boldoggá lenni és boldogítani.

Először 1841-ben látta Laurát, ki testvére, Bajzáné látogatására jött Pestre Komárom megyéből. Vörösmarty egy házban lakott Bajzával, s nála kosztozott. Úgyszólva a család tagja volt, kit nem köteleznek a szigorú illemszabályok. Rendesen viseltes kabátjában jött le ebédelni, melyben otthon szokott dolgozni. Egy nap, nem tudva semmit Laura megérkezéséről, szintén így jelent meg. Amint belépett, egy ifjú leányt látott a háziakkal beszélgetni, kit nem ismert, és vendégnek gondolt. Gyorsan visszavonult, szobájába sietett, s fekete atilláját vette föl. A leány megzavarodott, restellte, szégyellte, hogy Magyarország első költőjének, kit a távolból annyira tisztelt, alkalmatlanságot okozott. Egész ebédidő alatt elfogult volt, s alig mert Vörösmartyra tekinteni, kit már az első órában elbájolt. Vörösmarty érezte, hogy minden találkozás növeli hajlamát, mely már-már szenvedéllyé vált. Laurának érdekes arca volt, szép szeme, hollófekete haja, könnyed karcsú termete. Bájait öltözetbeli jó ízlés emelte. De legfőbb bája mégis vidám szellemében nyilatkozott. Elméjének természetes finomsága, kedélye könnyed, játszi hullámzása, mely éppen oly távol volt a kacérságtól és szeszélytől, mint a keresettségtől és szenvelgéstől, különösen jól hatottak Vörösmartyra, s érzelmes derültségre hangolták, valahányszor körébe lépett. Szívén és lantján egyszerre rezdült meg a szerelem húrja.

Laura erről sokáig semmit sem tudott, oly kegyeletes tisztelettel viseltetett iránta, hogy nem is képzelte szerelmét. Vörösmarty maga is, bár akaratlan, megerősítette e tévedését. Nem mint udvarló közeledett hozzája, hanem mint szerelmes, ki rejti titkát. Laura csak annyit vett észre, hogy megkülönbözteti, részvéttel van iránta, de ezt csak nemes szíve jóindulatának tulajdonította, melyről annyit hallott a családban. Vörösmarty érezte ezt, visszadöbbent, de 1841-ben történetesen megnyílt Bajzának, kitől aztán Laura megtudta, hogy szerettetik. Szegény leánynak oly különösnek tetszett Vörösmartyt látni lábainál, kit költői dicsőségében oly magasan képzelt maga fölött. A tisztelet erős alapja a szerelemnek, de nem változhatik egyszerre azzá, s legkevésbé egy oly fiatal leánynál, kinek csapongó képzelete határozatlan és regényes vágyakat táplál. Laura kétkedett magában, vajon képes-e boldogítani Vörösmartyt, nem mondott se igent, se nemet, de elhagyta vidám kedve, merengőbb lőn, mit Vörösmarty kétség és remény között szemlélt s A merengőhöz című híres költeményét írta hozzá, mely éppen úgy fölleplezi mély kedélyét, mint világot vet az egész viszonyra. Vörösmarty, mintegy kímélve érzelmeit, nem a szerelem ditirambját intézi hozzá, hanem a boldogság bölcseletét fejti meg neki. Mint testvér, barát szólal meg, csak mintegy elrejtve érezteti szerelme fájdalmát, mely a költemény végén lágy esengéssé válik. Viszonyuk egymáshoz mind bensőbb lőn, s Laura mindinkább érezte kedélyén Vörösmarty szelleme uralmát. Ist Gehorsam im Gemüthe, wird die Liebe nicht fern sein* – mondja Geothe. Vörösmarty nyilatkozott, Laura menyasszonya lőn. A költő nem adhatott gazdag nászajándékot menyasszonyának; A merengőhöz című még ki nem adott és senkinek nem mutatott költeményét írta le számára, midőn 1843-ik márciusában Csepen Komárom megyében meglátogatta.

A kézirat most is megvan, a papír elsárgult, mint a kéz, mely beírta, de a fölindulás, melyet felköltött, folyvást élt a menyasszony, az özvegy szívében. „Kapott-e valaha menyasszony szebb nászajándékot?” – mondá nekem Vörösmartyné elmerengve, midőn a variánsok kedvéért a kéziratot összehasonlítottam a nyomtatvánnyal. A merengő menyasszonyt a merengő özvegytől húsz évnél több – egy sír választotta el, s leányai, kik mellette ültek, megindulva tekintettek föl anyjokra. A menyegző 1843. május 9-én ment véghez Pesten. Barátjai örvendve siettek üdvözlésére, de senki sem örült jobban, mint Sallay, Vörösmarty e hű árnya, ki midőn kéziratért jött tisztázás végett, többé nem a régi szállásán s nem egyedül találta az ő bálványzott tanulótársát. „Boldog házaséletének szemlélése – írja jegyzetei közt – ösztönt csepegtetett rideg életembe, annyira, hogy az év végén magam is nyomdokát követve, megnősültem.”



Gyulai Pál
Vörösmarty életrajza

TARTALOM, FÜLSZÖVEG



Tartalom

  1. [Vörösmarty születése. Atyja és anyja. Gyermekévei; tanulása Pusztanyéken és Székesfehérvárott 1816-ig. Öccse, János. A későbbi férfiú és költő jellemvonásai a gyermekben. Olvasmányai; verselgetni kezd]
  2. [Vörösmarty 1816-ban a pesti gimnáziumban tanul, s egyszersmind gyermekeket tanít. 1817-ben az egyetembe lép. Újabb olvasmányai s az egyetemi tanárok hatása. Sallay Imre tanulótársa. Atyja halála. Anyja özvegysége és utolsó évei. A szegény asszony könyve című költeményében anyját rajzolja]
  3. [Vörösmarty mint a Perczel fiúk nevelője, első ízben 1817-1822. A Perczel család. Jogi vizsgálatai az egyetemen. Olvasmányai Pesten. Barátjai Börzsönyben: Egyed Antal, Klivényi Jakab, Teslér László. Első drámai és epikai kísérletei. Zsigmond király, Ypsilon háború. A hűség diadalma. Lírai költemények]
  4. [Vörösmarty Görbőn mint patvarista. Az elbúsult deák című drámája. Első föllépte a Koszorú-ban. Az 1823-iki politikai mozgalmak hatása. Zalán futásá-ba kezd. Zrínyi, Gyöngyösi és a XVIII. század epikusai. Epikai mozgalmak a jelen század elején. Aranyosrákosi Székely Sándor. Vörösmarty első szerelme. Perczel Etelka.]
  5. [Vörösmarty mint a Perczel fiúk nevelője másodízben, 1823-1825. Ügyvédi vizsgálatot tesz. A pesti irodalmi körök 1798-1825. Kármán. Révai. Horvát István, Szemere és Vitkovics. Kulcsár. [...]
  6. [Vörösmarty felhagy a nevelőséggel. Haboz az írói és ügyvédi pálya között. [...]
  7. [Az Auróra-kör kritikai hajlamai. Xéniák. Vörösmarty munkássága a Tudományos Gyűjtemény-ben. Nyelvészeti értekezései. Bajok a cenzorral. A Conversations Lexikon-i pör. A Kritikai Lapok, Jelenkor és Társalkodó terve. Széchenyi hatása az Auróra-körre. Kisfaludy Károly halála. [...]
  8. [Vörösmarty munkáinak első gyűjteménye 1833. Költészetének irodalomtörténeti jelentősége. Költői nyelve; a különbség közte és Kazinczy közt. [...]
  9. [Irodalmi triumvirátus. Bajza és a Kritikai Lapok. Vörösmarty mint nyelvész; összezördülése Széchenyivel. Toldy és az Akadémia. Az Athenaeum és Figyelmező. Vörösmarty beszélyei és drámái. Salamon, A bujdosók, Csongor és Tünde]
  10. [Drámaírói pályájának folytatása. Kincskeresők, Vérnász, A fátyol titkai, Árpád ébredése, Marót bán, Az áldozat, Czillei és a Hunyadiak. Vörösmarty mint színkritikus; dramaturgiai töredékei, színbírálatai, polémiái. A Csiga-vendéglő vacsoráló társasága. A Nemzeti kör]
  11. [Akadémiai jutalmak, megtiszteltetések, írói tiszteletdíjak. Széchenyi hatása Vörösmartyra. A magyar hazafi líra jellemzése. A Szózat és más hazafi ódák. A magyar költészet és az ellenzék. Párhuzam Berzsenyi és Vörösmarty közt. Újabb lírai költemények. Csajághy Laura. Költői beszélykék. Szép Ilonka]
  12. [Vörösmarty anyagi körülményei. Politikai érdekeltsége és pártállása. A márciusi napok 1848-ban. [...]


Fülszöveg

1862-ben, kritikusi, irodalomtörténészi pályafutásának csúcsán lát hozzá Gyulai Pál - Deák Ferenc buzdítására - Vörösmarty minden munkáinak összeállításához, sajtó alá rendezéséhez. 1863-64-ben jelenik meg a tizenkét kötetes sorozat, melynek tiszta jövedelmét Gyulai és a kiadó Vörösmarty árváinak nevelésére ajánlja föl. A szöveggondozás eredményeképpen nemcsak Vörösmarty műveinek gyűjteménye s egyúttal az első magyar kritikai kiadás lát napvilágot, hanem 1866-ban megszületik Gyulai egyik legkitűnőbb, nagylélegzetű tanulmánya, Vörösmarty-monográfiája is.

Vörösmarty életének, költői pályájának, személyiségnek részletes, forrásokra támaszkodó ábrázolása, műveinek elemzése és értékelése mellett Gyulai itt fejti ki legteljesebben úttörői elméletét a magyar irodalom fejlődéséről, a nemzeti költészet kialakulásáról. "Gyulai a nemzeti polgárosodás igénye felöl közeledik a magyar irodalom történetéhez - írja Sőtér István -, s nemzetiség és polgárosodás szintézisének, egymást áthatásának folyamatát rajzolja meg." Vörösmarty jelentősége Gyulai nézete szerint abban áll, hogy a Kazinczy és a "klasszikai iskola által művészi szintre emelet költői nyelvet "egyszersmind magyarrá is, azaz nemzetileg művészivé" változtatta át. Ezzel előkészítette a talajt Petőfi és Arany költészetének, amelyekben Gyulai a nemzeti irodalom tetőzését látja.

A tanulmányba Vörösmarty nemcsak mint a nemzeti költészet atyja jelenik meg, hanem mint az a költő, akinek élete és költészete összefonódik a válsághelyzetben lévő és újjászülető nemzetsorsával.

"Az ősi alkotmány védelme szülte a Zalán futásá-t - írja Gyulai -, a Széchenyi által megindított reformmozgalom a Szózat-ot, a Honszeret-et mintha Deák sugalmazta volna, az Országházá-n Kossuth heves szellem érzik. Vörösmarty költészete huszonöt év alatt átélte az ellenzék minden fázisát, s e korszaknak úgy szólva költői megtestesülése." "Örök emléke, munkái és neve együtt fog említtetni Magyarország újjászületési korszakánk legnagyobb embereivel - mondja végezetül Gyulai. - E korszaknak küzdelme, dicsősége, gyásza egyszersmind az övé."

A Vörösmarty életrajza Gyulai Pál halálának 75. évfordulóján jelent meg.

 

 







LAST_UPDATED2