A magyarságom mindenekelőtt
Magyar Örökség-díjjal tüntették ki Kű Lajost
Hazaszeretetét alapvetően otthonról hozta magával, de a határon túli testvéreinkért való szolidaritás kialakulásában sokat jelentett egy gyermekkori olvasmányélmény, egy rendhagyó, 1972-es bukaresti taktikai értekezlet, valamint az is, hogy a rendszerváltás után beutazta szinte az egész történelmi Magyarországot. Mindezek okán a számos társadalmi és sportéletből származó sikere, elismerése közül a mostani jelenti számára a legtöbbet, amint fogalmaz, a Csomolungmát. Sportrovatunk vendége a június 20-án Magyar Örökség-díjjal kitüntetett egykori futballcsillag, Kű Lajos, aki megkeresésünkre a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság létrejöttéről, annak fejlődési lehetőségeiről és a hagyományok ápolásának, valamint a nemzettudat átadásának fontosságáról is beszélt.
Kitől tudta meg, hogy jelölték a díjra?
– Kitűnő barátom, az ismert rádióriporter, Novotny Zoltán hívott fel telefonon és közölte, hogy jelenésem lesz a Magyar Tudományos Akadémián. Van ugyanis egy kitüntetés, a Magyar Örökség-díj, amelyre engem is felterjesztettek, és a döntéshozók méltónak találván az elismerésre, oda is ítélték számomra a díjat. Megvallom őszintén, hogy kis híján kiejtettem a kezemből a telefonomat, annyira megdöbbentem ezen, ugyanakkor annál nagyobb büszkeséget érzek most, a díj birtokosaként.
Noha több elismerést kaptam már pályafutásom során, hiszen a Széchenyi Társaság díja, a Prima-díj, a Magyar Fiatalokért Határok Nélkül díszoklevél, vagy éppen a Fejér megyei díszpolgári cím egyaránt nagy megtiszteltetés számomra. Ám ez a mostani elismerés mind közül a legtöbbet jelenti nekem, hiszen a magyarságom mindig is a legfontosabb volt számomra, a Magyar Örökség-díj birtokosaként pedig elmondhatom hivatalosan is, hogy méltónak találtattam nemzetünk páratlanul gazdag örökségének továbbvitelére. Mindezek miatt úgy fogalmaznék, hogy magát a Csomolungmát, azaz az abszolút csúcsot jelenti számomra a Magyar Örökség-díj.
Kitüntetését az Aranycsapat Alapítvány élén végzett munkájáért, azon belül is elsősorban a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság létrehozásáért és fenntartásáért kapta. Honnan jött ez az ötlete?
– Kicsi gyermekkoromtól kezdve drága édesanyám mélyen vallásos, katolikus légkörben nevelt bennünket testvéreimmel együtt. Édesapám három éves koromban meghalt. Ministráltam, templomba jártam, mindezt ráadásul a Jóisten kegyelméből kitűnő papok mellett. Első olvasmányaim egyike – A gyermek Rákóczi – II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemről szólt, akinek élete olyannyira magával ragadott, hogy Rákóczit, Szent István mellett, máig a legnagyobb magyarnak tartom. És amikor megkérdeztem a plébános urat, hogy hol van eltemetve a vezérlő fejedelem, akkor közölte, hogy Csehszlovákiában, Kassán. Hihetetlen mély nyomot hagyott, egyben pedig számos kérdést ébresztett bennem, hogy a mi vezérlő fejedelmünk, aki mindenét feláldozta a magyar szabadságért, vállalva még a száműzetést is, miért egy idegen országban kényszerül nyugodni? Belemélyedvén ezekbe a dolgokba, már gyermekként szembesültem Trianon gyalázatával. Sok-sok évvel ezelőtti életre szóló élményem, hogy 1972 májusában Európa-bajnoki negyeddöntőt játszottunk Bukarestben Románia ellen. Ez nem csak azért felejthetetlen számomra, mert itt debütáltam a felnőtt válogatottban, hanem azért is, mert a szállodában – ahol a Securitate bennünket, magyar labdarúgókat igyekezett a székelyektől hermetikusan elzárni – a taktikai értekezlet kellős közepén egyszer csak megjelent egy hölgy és vele két úr. Furcsa módon nem a férfiak, hanem a hölgy szólalt meg, és Illovszky Rudolf szövetségi kapitánytól lehetőséget kért a szólásra. Rudi bácsi – részben talán meglepettségében is – természetesen igent mondott. A hölgy, gyönyörű öltözetében, ízes, tiszta székely tájszólással a következőket mondta: A mérkőzés ideje alatt két és fél millió erdélyi magyar fog szívből önökért szorítani. A magyar himnusz felcsendülésekor minden magyar otthonban a maximumra csavarják majd a rádiók és a tévék hangerejét, hogy minél messzebbre szálljon a magyar nemzeti imádság hangja. A Mindenható Istenre kérem magukat: tegyenek meg mindent a sikerért, mert különben másnap ízekre szednek bennünket a románok a saját szülőföldünkön. Azt hiszem, nem szükséges kommentár ahhoz, hogy miért volt emlékezetes ennek a hölgynek a monológja. Sok-sok év telt el ismét, 1977-ben disszidáltam, majd amikor 1998-ban, 21 év után hazajöttem, szerveztem egy csapatot híres politikusokból, újságírókból, színészekből, világhírű sportolókból, s elindultunk, hogy bejárjuk és megismerjük a Trianonban elcsatolt részeket. Bejártuk a Kárpát-medence egészét, segélycsomagokat, építőanyagot, vetőmagot szállítottunk rászoruló testvéreinknek. Egy idő után szöget ütött a fejemben, hogy bármilyen szépek, tartalmasak is ezek az utazások, önmagukban mégsem elegek. Valami olyasmit kéne csinálni, ami átfogja az egész magyarságot, kiváltképp a fiatalokat. Sportember lévén azon kezdtem töprengeni, hogyan szolgálhatnánk a sporttal a határok feletti nemzetegyesítést. Így született meg bennem egy, a gyermekeket megcélzó, a történelmi Magyarország egészére kiterjedő Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság gondolata.
A diákbajnokság szervezését 2002-ben kezdte, éppen a kormányváltás után. Mennyire volt nehéz?
– Konkrét ellehetetlenítési szándékot ugyan nem tapasztaltam, de érdemi támogatást sem adtak, sőt a legmagasabb szinteken igyekeztek lebeszélni a tervemről. Kérdezték, hogy normális vagyok-e, amikor ilyesmin töröm a fejem, hiszen ez egy halott ügy, úgysem fog sikerülni. Hála Istennek, nem csupán sikerült, de ma már olyan eredményeket mondhatunk magunkénak, amelyekről az induláskor még álmodni sem merhettünk. A labdarúgás volt az első sport, amiben a Kárpát-medence magyar diákjai összemérték tudásukat, de idővel más sportágak – például a kézilabda, a sakk, az asztalitenisz és a birkózás – is felkerültek a palettára. Mindemellett része a diákbajnokságnak az irodalmi és történelmi vetélkedő is, hiszen nemcsak a testi, de a szellemi felkészültséget is nagyon fontosnak érezzük. A jelszavunk is ez: Hittel, sporttal, kultúrával, a határok feletti nemzetegyesítésért.
Miben rejlik az összmagyar diákbajnokság sikerének titka?
– Nem miben, hanem kiben, mégpedig a mindenható Istenben, és ez most nem túlzás, hanem teljesen komolyan gondolom. Jézus Krisztus azt mondja, hogy sziklára kell építkezni, mert különben nem lesz tartós az építmény. Azt vallom, hogy az egyedüli „szikla” a Jóisten, ezért ha valamit biztos lábakon akarunk tudni, akkor azt csak általa érhetjük el. Mi a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság valamennyi eseménye alkalmával ökumenikus istentiszteletet tartunk, amelyen megköszönjük, hogy ott, az adott helyen együtt lehetünk, illetve kérjük a Jóisten áldását és támogatását további működésünkre. Hiszem, hogy ez a legfőbb oka a sikereinknek, és ezért hihetünk joggal abban, hogy a diákbajnokság továbbra is élni fog.
Megosztaná a legkedvesebb élményét a diákbajnoksággal kapcsolatban?
– Fel sem tudnám sorolni, hogy mennyi élmény ért a mögöttünk hagyott bő egy évtizedben, és persze akad néhány, amely különösen mély nyomot hagyott bennem. 2010-ben rendkívüli lehetőség adódott az Aranycsapat Alapítvány előtt. Az általunk összeállított összmagyar diák válogatott Hungarians – azaz Magyarok – néven képviselhette nemzetünket Dél-Afrikában, a futball világbajnokság ideje alatt megrendezett Hessequa Cup-on. A torna helyszíne a Fokvárostól 260 km-re fekvő Riversdale városa volt. Miközben a felnőtt válogatott sajnos ott sem lehetett a világbajnokságon, addig a történelmi Magyarország területén élő, 14 éves fiúkból álló nemzeti csapat magabiztosan, veretlenül győzött korcsoportjában. Ennél is nagyobb siker, hogy a torna végén a helyi önkormányzat rendeletbe foglalta, hogy minden, a tartományban lezajlott labdarúgó-mérkőzés előtt kötelező elénekelni a dél-afrikai himnuszt. Mindezt azért, mert annyira nagy hatást gyakorolt rájuk, hogy mi minden meccsünk előtt közösen, teli torokból elénekeltük a magyar himnuszt. Ugyanígy emlékezetes, amikor az Aranycsapat legendás jobbösszekötőjének, Kocsis Sándornak a hamvait hazahozathattuk. Sok éves munkánk eredménye, hogy a legeredményesebb válogatott labdarúgónk, az egykori vb-gólkirály, és a szövetségi kapitányok által az 1954-es vb legjobbjának választott játékos végre idehaza, a Szent István Bazilika altemplomában nyugodhat, Puskás Öcsi, Grosics Gyula vagy éppen Varga Zoli mellett. Ezzel azt is szimbolizáljuk, hogy tevékenységünkkel nem csak a hazaszeretetet és az összetartozás-érzést kívánjuk erősíteni, de a hagyományok tisztelete is rendkívül fontos számunkra. Ez az Aranycsapat Alapítványnál betöltött pozíciómban is alapvető értékmérőm, annál is inkább, mert bejárván a világot, személyes tapasztalatom, hogy rólunk, magyarokról elsőként mindenkinek Puskás Öcsi, meg az Aranycsapat jut az eszébe, ami jelentős kötelezettséget ró ránk.
Vannak ötletei a továbbfejlesztéshez?
– A fejlődés folyamatos, hiszen amint mondtam, előbb a sportágak köre szélesedett ki, majd pedig – amint azt a nevünk is mutatja – földrajzilag terjedtünk ki a Kárpát-medencén kívüli magyarlakta területekre is. Észak- és Dél-Amerika bevonása a diákbajnokságba már megtörtént, ami újabb mérföldkő a bajnokság történetében. Emellett szintén zajlik a kapcsolat kiépítése Ausztrália magyarságával, valamint az Egyiptom és Szudán határán élő, magyar származású arab törzzsel, a magyarabokkal is. Úgy fest, őket is sikerül bevonni a küzdelemsorozatba. Talán ebből is érzékelhető, hogy sem tervekben, sem további ötletekben nincs hiány. Ha a Jóisten is segít benne, akkor meg is valósítjuk őket!
KŰ LAJOS
Székesfehérváron született 1948. július 5-én.
Pályafutása: Szülővárosa csapatában, a Székesfehérvári VT Vasas színeiben lett igazolt labdarúgó 1962-ben. Nyolc éven át szerepelt az időközben Videotonra átkeresztelt fehérvári csapatban, és húsz évesen itt mutatkozott be az élvonalban is. 1968-ban a Ferencvárosba igazolt, ahol olimpiai, majd felnőtt válogatott játékos lett. 1974-ben a Vasashoz szerződött, majd egy évre rá a klubelnök, Grosics Gyula hívására a Bp. Volán labdarúgója lett. A kommunista rezsim iránt érzett ellenszenve okán 1977-ben Jugoszlávián keresztül Olaszországba távozott, vagyis disszidált – amiért az UEFA-tól egy éves eltiltást kapott. 1978-ban az FC Bruges játékosa lett, amelylyel szerepelt a Liverpool elleni BEK-döntőn is. A belga bajnoki cím megszerzése után előbb az Egyesült Államokban, később Ausztriában játszott. Az aktív játékkal 1984-ben hagyott fel. A rendszerváltást követően egyre gyakrabban járt újra haza, majd 1998-ban végleg hazaköltözött. Az Aranycsapat Alapítvány elnökévé választották, és ebben a tisztségében szervezte meg 2002-ben a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot. Az esemény azóta is zajlik, egyre nagyobb sikerrel, egyre több résztvevővel, és egyre szélesebb sportági palettával. Az Aranycsapat Alapítvány vezetéséért, valamint e bajnokság megszervezéséért és immáron több mint tíz éve történő életben tartásáért a közelmúltban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.
Sikerei: olimpiai ezüstérmes (München – 1972), Európa-bajnoki 4. helyezett (Belgium – 1972), BEK-döntős szereplés (London – 1978), UEFA Kupa-elődöntős (1971–72), kétszeres Magyar Kupa-győztes (1972, 1974), belga bajnok (1979–80), négyszeres magyar bajnoki ezüstérmes.
Egyéb elismerései: Sport Érdemérem – arany fokozat (1972), a Széchenyi Társaság díja (2004), Március 15-e Díj (2008), Fejér megye díszpolgára (2009), Prima-díj – a Magyar sport kategóriában (2011), Magyar Fiatalokért Határok Nélkül díszoklevél (2014), Magyar Örökség-díj (2015).
|
