Ma és holnap tudományos konferencia az OSZK-ban, a hatalom megjelenítési formái a tudományokban és művészetekben témakörben. A részletes programot lásd a csatolt linken. Néhány olyan előadásra hívjuk fel a figyelmet, amelyek témájukban a levéltárunkban őrzött iratokhoz (is) kapcsolódnak:
Eörsi László: A művészet, mint a hatalom kritikája. A kaposvári Marat/Sade és a kultúrpolitika
(OSZK, 1956-os Intézet, Oral History Archívum)
A Kádár-rendszer idején a kaposvári Csiky Gergely Színház bizonyult a legnagyobb hatású magyar színháznak. A magas esztétikai színvonal mellett a kitüntetett figyelemnek tudható be az is, hogy jó néhány produkció 1977-től feszegetni kezdte az aczéli tűrt kategória kereteit. A legveszélyesebb (egyben a legsikeresebb) produkciónak ebben az időszakban Peter Weiss Marat/Sade (rendezte: Ács János) drámája bizonyult. Legprovokatívabb eleme a Corvin köz fotója volt, amely előtt a Kikiáltó utcakővel a kezében zokogott. Az előadás ügye a PB elé került, Köpeczi Béla miniszter a nyilvánosság előtt bírálta meg keményen a darabot. Mi több, Kádár János is hallatta szavát, igaz, ő nem nyilvánosan. Ám mindeközben a produkció átütő nemzetközi sikereket aratott, és a kaposvári lokálpatrióta pártvezetés kiállt a színház mellett. Végül nem tiltották be a darabot.
Kötél Emőke: Örkény és a mindenkori hatalom – a kezdeti novelláktól az egypercesekig
(OSZK, Webtartalom Koordinációs Osztály)
Az előadás Örkény és Révay konfliktusából kiindulva boncolgatja a szocialista realizmus ismérveit, kritériumait, elvárásait, valamint a kor szerzőinek mindezekre adott válaszát, kritikáit; érintve 1956-ot, valamint az azt követő időszakot, egészen a 70-es évek végéig. Bemutatom továbbá a hatalom megjelenési formáit az Örkény-novellákban; illetve a novellák képezte világot, mint a hatalom megjelenési formáinak kritikáját.
Patonai Anikó Ágnes: Hattyúk és a hatalom
(OSZK, Olvasó- és Ügyfélszolgálati Osztály)
A második világháború után lezajló kommunista hatalomátvétel a magyarországi táncművészet addigi alakulásának irányát is megváltoztatta. Nem csak a képzést alakították át (megszüntetve Nádasi addigi iskoláit), hanem az operaházi repertoárt is: az addigi műsorrendet meghatározó, európai viszonylatban korszerűnek tartott (egyfelvonásos) darabokat törölték, helyettük a szocialista realizmus esztétikai elveinek megfelelő, hosszabb dramobalettek, illetve a korábban nem játszott klasszikus darabok kerültek színre. Az előadás arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, mely darabokat találták politikailag, ideológiailag megfelelőnek, hogyan működött a szocialista esztétika a tánc, elsősorban a klasszikus balett területén, felhasználták-e az operai előadásokat reprezentatív célokra, és ha igen, hogyan; illetve milyen keretek között zajlott mindez az 1950-es évek első felében.
Rainer M. János: Önéletrajzi reprezentáció és hatalmi diskurzus – „századosok” és önéletrajzaik
(OSZK, 1956-os Intézet, Oral History Archívum)
A „Századosok” című projekt egy jól körülhatárolható középosztályi csoport, az 1939 januárjában a Ludovika Akadémián felavatott honvédtisztek háború utáni sorsát vizsgálja. A háború és fogság túlélői az 1940-es évek végére elvesztették középosztályi státuszukat és meglehetősen alacsony pozíciókba süllyedtek. Az erőltetett hadseregfejlesztés és a kezdődő hidegháború éveiben azonban mint tartalékos tisztek, a hadsereg tartalékát képezték. Az ötvenes évek elején valamennyiüknek önéletrajzot kellett írni. Az előadás fő kérdései: hogyan konstruálták életútjukat a „századosok” az őket marginalizáló hatalom számára? Milyen beilleszkedési, részvételi, illetve rejtőzködő stratégiák tűnnek ki szövegeikből? Kitekintésként az előadást néhány következtetés zárja e stratégiák és taktikák érvényesüléséről.
Somlai Katalin: Go West! A nyugati ösztöndíj-politika diskurzusai az 1960-as – 1970-es évek Magyarországán
(OSZK, 1956-os Intézet, Oral History Archívum)
A hatvanas évek elejétől fokozatosan kinyíltak a népi demokratikus Magyarország korábban egy bő évtizeden át szinte hermetikusan lezárt határai. A szomszédos „baráti” országok mellett, indokolt esetben és szigorú korlátozásokkal, egyre többen indulhattak nyugat felé is rokonlátogatásra, turistaként, munkavállalóként, üzleti- vagy tanulmányútra. 1970-ben már 1274 magyar kutató tölthetett bilaterális egyezmények keretében vagy személyes meghívás révén ösztöndíjjal 4494 hónapot a világ azon felén, melyet a szocialista tömbből nézve politikai ellenségnek és modernizációs ellenfélnek tekintettek. Az állampárt, az állambiztonság, az államigazgatás valamint a szakértelmiség lobbijainak a nyugati ösztöndíj-politikáról folytatott diskurzusai révén az előadás bemutatja, hogy a speciális csoportérdekek a világpolitikai adottságok, a politikai és gazdasági szükségszerűségek közepette miként fonódtak össze egy közös argumentációba a kapitalista országokkal kialakítandó kulturális és tudományos kapcsolatok intenzív fejlesztése mellett.
Standeisky Éva: A hatalom kapuja. Értelmiségiek közszerepben
(történész, az MTA doktora, címzetes egyetemi tanár)
Az értelmiségiek egy része, különösen rendszerváltó időszakokban, hajlamos közszerepet vállalni. Nem ritka, hogy a szellem emberei nagy politikai, társadalmi fordulatok idején politikusként is fellépnek. Közéleti részvételük motivációja különböző, s tevékenységük formája, időtartama és intenzitása is eltérő. Szerepvállalásuk értékelésekor a betöltött funkció, a közéleti tevékenység periódusában tanúsított magatartás, munkájuk eredménye, illetve eredménytelensége a fő megközelítési szempont.
Különösen azok az értelmiségiek foglalkoztatnak, akik rezsimváltást vagy rendszerváltozást követően illúziókkal telve vetették magukat bele a közéletbe, majd megtapasztalva a köztevékenységet, kiábrándultan felhagytak vele, vagy más formákat kerestek altruizmusuk kiélésére.
Azt vizsgálom, hogy a politikai változások miként változtatják meg az értelmiségi közéleti tevékenységi módokat. Érdekel, hogy a korábbi ellenzéki magatartás módosul-e uralmi pozícióban. Foglalkozom azzal is, hogy a közszerepet vállaló értelmiségiek életében az újabb hatalmi helyzetváltozás milyen következményekkel jár. Hipotéziseimet példákkal támasztom alá.
Tabajdi Gábor: A hatalom megjelenése a kereszténydemokrata hagyományban (1945–1989)
(OSZK, 1956-os Intézet, Oral History Archívum)
Vizsgálatom célja kettős. Elsődleges kérdésfelvetésem, hogy miként viszonyult az alapvetően nyugat-európai, a demokratikus berendezkedések bázisán nyugvó eszmerendszer a második világháború utáni magyar realitáshoz, a kiépülő szovjet típusú rendszerhez, annak különböző alakváltozatához. Ennek kapcsán a hatalommal kapcsolatos elképzeléseket mutatom be az 1945 utáni kereszténydemokrata ideológiában, programokban, stratégiai gondolkodásban.
Másrészt egyéni sorsok, pályaképek felvázolásával azt kívánom elemezni, hogy milyen személyes magatartásminták jellemezték e hagyomány reprezentánsait a korszakban. Különösen a „modus vivendi”, a „dialógus”, a „békés egymás mellett élés” jegyében a hatvanas évektől megfogalmazott elképzeléseket, cselekvési módokat és attitűd-skálát mutatom be. Végső soron arra keresem a választ, hogy a pártállami hatalom nyílt megjelenési formái (reprezentációja) és rejtett üzenetei milyen hatással voltak a kereszténydemokrata hagyományra.
Ungváry Krisztián: Hatalom, manipuláció és a magyarországi németek elűzése 1946-ban
(OSZK, 1956-os Intézet, Oral History Archívum)
A magyarországi német lakosság integrációja sokáig sikertörténetnek tűnt. A németség asszimilációs vesztesége a XX. század első felében megközelítette a 20%-ot, ennek ellenére 1938-ig nem jöttek létre harcias és teljes autonómiát követelő német politikai csoportok. A magyarországi németek elűzésének ideológiai előkészítése az 1930-as években már megkezdődött. A második világháború után kézenfekvőnek tűnt, hogy ők játszhatják el a „bűnbak” szerepét. Emellett azonban fontos volt az is, hogy a hatalmon lévők azt kommunikálják, hogy a svábok ugyan megérdemlik sorsukat, de a kitelepítésért mégis a nagyhatalmak felelősek és nem Magyarország. Ez a szemléletmód, pontosabban annak második fele a történetírásban is tetten érhető, és a mai napig meghatározza az ezzel kapcsolatos közbeszédet.
