Archívum
2009.09.08. | 08:35 Ignácz Rózsa szellemének idézése
 7596 
,,Ignácz Rózsa nem halt meg, csak levetette a fizikaiságot." (Jókai Anna)
Ignácz Rózsa születésének századik, közúti balesetből bekövetkezett halálának harmincadik évfordulóján a kovásznai Őszi sokadalom alkalmával megszervezett háromnapos rendezvénysorozat oly gazdaggá és színvonalassá sikerült, hogy a tudósítás műfajának pontos, ténykövető igyekezete magatehetetlennek bizonyul az információhalmaz előtt. Már csak azok nevének felsorolása, akik koszorút helyeztek el Rózsa Nénénk mellszobra előtt, számottevő teret kívánna. Kötetre elegendő szónoklatokról, a tudományos szimpóziumon elhangzott értekezésekről, hozzászólásokról, szünetben folytatott véleménycserékről, a városi kultúrház termében zajló diákelőadásokról vagy a vasárnapi, a belvárosi református templomban bemutatott istentiszteletről ― melyen Ignácz Rózsa rokona, nt. Makkai Lilla lelkipásztor hirdette az igét ― már nem is beszélve. Ezek felsorolása helyett inkább arra összpontosít a krónika: kinek is a sikere ennek az ünnepnek a sikertörténete?
Már biztos, hogy nem leszek „élő klasszikus". És kívánnám leendő kisdiákok tananyagát csökkentő jóindulatból, hogy ne legyek majdan sem „érettségi tétel" ― írta Ignácz Rózsa önéletrajzában mintegy végrendelkezve, halála előtt négy esztendővel. (Ikerpályáimon, Gondolat, Bp. 1975., 343. old.) Nos, ezzel kapcsolatban a szülővárosának főterén szombaton elhangzottakból idézünk! „Ignácz Rózsa szobra előtt megállva nem záróbeszédet mondunk, hanem talán a jövőre nyitó elmélkedésbe foghatunk" ― mondta Kusztos Tibor református lelkipásztor, majd keményen a szeg fejére ütött. Életének delén, egy meredeken felfelé ívelő, ígéretes pályán Ignácz Rózsa ellenszegült annak, hogy az 1956-os eseményekről mint ellenforradalomról beszéljen és írjon a hatalom elvárásai szerint. A pénteki megnyitón, a belvárosi református parókia udvarán Gödriné Molnár Márta (az Ignácz Rózsa Irodalmi Kör elnöke) hasonlóképpen vélekedett: „Évtizedeken át igyekezett a hatalom kitörölni őt a nemzet tudatából, és ― fájdalom ― szorgoskodnak a mai napig a feledés homályában tartani őt." És a szombati kerekasztal-beszélgetés moderátora, Gazda József író is ezzel a mozzanattal vezette fel a témát: Ignácz Rózsa nem írta alá nevét, inkább önként vállalta a száműzetést, azt, hogy zárt ajtók mögött az asztalfióknak írjon. Emiatt legjelentősebb könyvének (A vádlott) kiadása csak fél évszázad elteltével sikerült...
Körülbelül ezt a „forradalmi" hangulatot jelölhetnénk meg a háromnapos rendezvény vezérmotívumaként, hangsúlyozva, hogy az ünneplők mindössze a főtéri szoborkoszorúzásra jöttek ki a hétköznapok színterére a parókia és az ódon hangulatú, impozáns templomépület vonzásköréből. Bölcsen távol tartották az ünnepkört a napi aktuálpolitikától, melyről Ignácz Rózsa úgy vélekedett valahol, hogy az minden korban „szutykos, rotyogó fazék".
A kerekasztal-beszélgetés ― többek közt ― sikeresen elemezte Ignácz Rózsa mellőzöttségének igazi okát. A kádári hatalom nyilvánvalóan nem jelölhette meg mindenki szeme láttára az ’56-os ellenkezésben Rózsa Nénénk igazi „bűnét". Az író „nemzeti-nemzetiségi" koncepciójába kötött bele. Molnár Szabolcsné Reinhart Erzsébet egyetemi adjunktus (Bukarest) hatalmas tényanyagot felsorakoztató előadásában épp erről beszélt. A kovásznai gyermekkor kilenc esztendejében gyökerező magyar nemzeti élményt, majd a fogarasi időkből eredő nemzeti kisebbségi érzést elemezte. Váradiné Kusztos Györgyi ifjú filozófusként próbálta megközelíteni Ignácz Rózsa személyiségét. Mint mondta, számára az író már csak művein keresztül elérhető, majd Nietzsche és Heidegger útvonalán bevezette a hallgatóságot a sorok mögötti világ rejtelmeibe, az önéletrajz (Ikerpályáimon) utolsó három fejezetét jelölve meg tanulmánya tárgyaként.
Ferenczes István költő azzal kezdte felszólalását, szeretné, ha az előtte elhangzott előadás az általa szerkesztett Székelyföldben jelenhetne meg legelőször. Majd a Wass Albert-könyvek kiadása kapcsán keletkezett politikai botrányt említve arról beszélt, milyen erkölcsi dilemmák elé kerültek, amikor hozzá akartak kezdeni Ignácz Rózsa műveinek itthoni kiadásához. Jobbnak látták leállni/kivárni, nem akarták ezt az életművet is bedobni, hogy a politikusi acsarkodás martalékává váljék. Ferenczes szerint az Urak és úrfiak a legjobb Ignácz Rózsa-mű...
Erre reagálva Kökény Ágnes (az írónő Erzsi nővérének leánya) elmesélte, hogy Rózsa nénje is leállíttatta a 70-es években épp az említett regénynek a második kiadását. Kételyei voltak afelől, hogy a megváltozott társadalmi-politikai közegben az olvasó nem érti-e/magyarázza-e félre művének tisztességes üzenetét.
Duma András (író, költő, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke) arról beszélt, hogy Csángóföldön egyre kevesebben beszélnek magyarul, de a lelkület (figyelem!) még feltámasztható. Érthető okokból nagyon kevés csángó hallott Ignácz Rózsáról, de elképzelhetőnek tartja, hogy kellőképpen kiválasztott szemelvényekből román fordítás készüljön, majd a román és magyar verziókat egymás után közvetítsék a helyi rádióban. Az irodalmi nyelv távol áll a (még) beszélt hétköznapi magyar nyelvtől, emiatt nem lesz könnyű kommunikálni. Mint mondta, az Erdély felől érkező „szeretet-üzeneteket" is már nehéz átadni...
Czegő Zoltán költő, aki pillanatnyilag Magyarországon él, arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az anyaországban az eddigi „numerus clausus" helyett újabban „numerus nullus" dívik. Magyarán, olyan kaliberű szerzők kopnak ki a színpadokról, mint Sütő András vagy Páskándi Géza. Emiatt ünnep számára a „kitagadott" Ignácz Rózsa újbóli felfedezése.
Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa az Ignácz Rózsa-vándorkiállítás előállításának technikai nehézségeiről beszélt. Politikai immunreakciókat is tapasztalt az anyag vándorútján, de ezeket nem kívánta részletezni. Szándékában áll egy román változatot is elkészíteni, és akkor az Csángóföldre is eljuthat. Tanulmánykötetet is készülnek kiadni. (Szünetben az Ignácz Rózsa-rokon, Makkai Adrienn szerényen közölte e sorok írójával: ha elfogadnák, ő vállalná a kiállítás szövegének angol fordítását. A háromnyelvű anyag világhálón történő közzétételében hatalmas lehetőség feszül ― Gy. S. megj.)
A kerekasztal-beszélgetés, mely Ignácz Rózsa fia, Makkai Ádám nyelvészprofesszor levelének felolvasásával kezdődött (a Háromszék szombati számában közölte), Jókai Anna üzenetének tolmácsolásával végződött. A késő délutáni órákban a templomban Kós Károly Attila királyról ének című balladájának előadására a szervezők Molnár Gizella sepsiszentgyörgyi színművésznőt kérték fel, nem is véletlenül. Ugyanis egykoron női előadóművész, Ignácz Rózsa volt az első, aki ezt a közönség elé vitte. Csapatnyi, népviseletbe öltözött csángó gyermek énekelt, majd Faragó Laura budapesti művésznő csángó népdalokat, Ignácz Rózsa Mikes Kelemenhez írott levelét és többek közt egy csángó népmesét adott elő. Mégpedig hiteles tájszólásban!
És ekkor döbbenetes dolog történt! Nemzeti magyar drámaterápiának nevezhető! Az egybegyűltek, köztük Ignácz Rózsa rokonságának huszonöt tagja (Amerikából, Budapestről, Kisorosziból, Marosvásárhelyről...) a csángó gyermekek arcának színeváltozásain követhette, amint azok átélik a mesét. Szavakkal képtelenség visszaadni a derűt, a borút, a borzalmat, a könnycseppet, amely kipottyant szemükből... és végül ― amikor győzött az igazság ― a megkönnyebbülést. Az anyaországi magyar televízió ezzel életfogytiglan adósa marad nemzetének, mert korunkban csak az nevezhető hitelesnek, melyről van képi bizonyíték. Mindezek ellenére mi szebb jövőben bízva kérdezzük: kinek is a sikere ez a háromnapos... nemzetközi... magyar... „összeesküvés"?
Gyila Sándor, Háromszék
+
Ignácz Rózsa születésének
100-ik évfordulójára emlékeztek
a Magyar Írószövetségben
|
