Payday Loans

Keresés

Interjú Parti Nagy Lajossal PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
ELIT - HIVATÁS, POKOLJÁRÁS, ÁRULÁS, XX-XXI.SZ.
2015. november 08. vasárnap, 16:38

„Egy pengekerítést hova lehet túlhúzni?” - interjú Parti Nagy Lajossal

 

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: Parti Nagy LajosfülkeforradalomíróközéletFülkefor és vidékeRéz Pálabszurd;MoliéreszatíraOrbán-rendszer;

 

Egy napilapnak adott hazaárulós nyilatkozata olykor nagyobb hullámot ver, mint némelyik könyve – magyarázza Parti Nagy Lajos, miért hagy fel a rendszeres közéleti tárcaírással. Egyébként is, ma már a közélet szállítja a kész magyabszurdokat, amiket már nem is lehet tovább fokozni. Interjú.

Ami a beszélgetésből kimaradt
A heti HVG-ben bővebbenolvashatnak Parti Nagy Lajos Réz Pálhoz és a Holmi folyóirathoz való viszonyáról. Azaz arról, ami az év egyik bestselleréből, a Bokáig pezsgőben című Réz-Parti Nagy beszélgetőkönyvből kimaradt.

hvg.hu: Negyedszázada, amikor először kapta mikrofonvégre Réz Pált, akkor a „nagy öreggel” készített életútösszegző beszélgetést. 1992-ben Réz pontosan ugyanannyi éves volt, mint most ön…

Parti Nagy Lajos: Furcsa érzés volt, mikor erre a párhuzamra a könyv szerkesztésekor rádöbbentem. Most persze nehéz magamat elfogadnom úgy, hogy én is „túl” vagyok, de harminckilenc évesen nem nagyon találtam kivetnivalót Réz „túli” attitűdjében, s hogy magát rendre az élet és a halál közti mezsgyére, senki földjére pozícionálja. Erre a nagyhagyományú pátriárka-szerepre, melynek talán Füst Milán volt a legtökéletesebb alakítója, Réz picit rá is játszott. Nem volt fiatal, de nem volt öreg, így hát kacérkodhatott az öregséggel. Miközben, főszerkesztőként, éppen megteremtette a korszak szerintem legjelentősebb folyóiratát, a Holmit, a mi beszélgetéseink, pontosabban az ő roppant eleven szövege mögött lebegett valami finitizmus, száraz melankólia. Persze kellő iróniával, továbbá fantasztikus memóriával és komoly vitalitással.

hvg.hu: Idei könyvtermése azt jelzi, hogy ön még korántsem visszatekint, inkább újrahasznosít. Full(k)Eufória címmel ismét megjelentette a tavaly Fülkeufória-ként nyomdafestéket kapott felnőttmesekönyvének hangos változatát „a szerző előadásában”

PNL: Nem mentegetődzésképpen mondom, de nem „ismét”. A mostani kiadvány mind a 154 mese hangzó változatát tartalmazza egy MP3 lemezen. Ennek nagyjából a fele jelent meg korábban CD-n, Magos György rendezésében, Varga Viktor szerkesztésében. Ezeket az álmeséket, magyabszurdokat 2011. és 2014. között, heti rendszerességgel írtam az Élet és Irodalomba, itt-ott olvastam is fel belőlük, Dés Lászlóval több évadon tartottunk olvasós-zenélős Fülkefor-esteket. Látnom kellett, hogy a felolvasásnak elég nagy visszhangja támadt, szerintem többen hallgatták, mit ahányan olvasták.

Fotó: 

hvg.hu: És ez hogyan érintette az írót?

PNL: Eleinte meglepett, hogy ezeknek a papírmeséknek ennyire jól áll az élőszó, az az írói „előadás” amire én képes voltam. De elfogadtam, nem bántam, s mivel úgy láttam, működnek úgy, mint írott előképeik, örülök, hogy hangban is megjelent mindegyik mese.  S minthogy a lemez köré kicsi könyvet képzelt el a kiadó, az egész vállalkozást, e négy éves „mesekorszakot” lezárandó, mind a 154 darabnak megírtam a négysoros zanzáját – ha úgy tetszik, az annotált tartalomjegyzékét. Meg kell mondjam, szinte nagyobb kedvvel, nagyobb szövegörömmel írtam,  mint a meséket anno.

hvg.hu: Sűrítményei már-már versként voltak olvashatóak.

PNL: Igen, most úgy látom, a mesékben is van valami versszerű. De ezzel a történetnek részemről vége egyszer s mindenkorra.

hvg.hu: Ebben biztos?

PNL: Biztos vagyok. Mért? Mi lehetne még? Bábjáték?

hvg.hu: Mondjuk, írhatna újabb meséket, a politika naponta szolgáltat új témákat.

PNL: Nem témákat, hanem kész magyabszurdokat. Márpedig a kész szatírát hova írjam tovább szatírának? E mesék úgy működnek, hogy az ember eltúloz, ad abszurdum visz, ezáltal „rámutat”, „kipellengérez”. De egy pengekerítést hova lehet túlhúzni? Azt hová, hogy kereszténységben utazó pártok elkaszálnak egy gyerekszegénységről szóló törvényjavaslatot, csak mert az ellenzék aknamunkájának tekintik. Mely ellenzéknek szeme se rebben, kicsit hápog és tovább várja a jól fűtött parlamentben, hogy feltöröljék vele a padlót. Ami meg a nyelvi matériát illeti, a bornírt hülyeségét, kevély butaságét, ordenáré hazugságét, a diktatúrák, még az ilyen szégyenlősen szégyentelen is, mint I. Fülkeforé eléggé egyformák, úgy éreztem, evvel íróként nincs nekem több dolgom.

Fotó: 

hvg.hu: Lemond a fülkefor által szerzett népszerűségről?

PNL: Le, annál is inkább mert ez, ahogy a népszerűtlenség is, főleg az irodalmon túli politikai megnyilvánulásaimnak szól, ha szól. Ha szét lehet választani, remélem, nem lehet, ez a mesékre is igaz. Többször kellett látnom, hogy, mondjuk, egy napilapnak adott nyilatkozatom, benne egy „hazaáruló” mondat nagyobb hullámot ver, mint némelyik könyvem. Hogy ne legyek félreérthető: ez is kicsi hullámverés. Nem fogom be a szám, de a rendszeres közélésből meglehetősen elegem lett.

hvg.hu: Ezt többször elmondta, ígérete ellenére mégsem hagyja abba. Országrontóként változatlanul aláír kollektív nyilatkozatokat, szónokol tüntetéseken.

PNL: Egy tüntetésen beszéltem tudomásom szerint, idén március 15-én. És attól, hogy elegem van, magamból is, attól még nem csinálok úgy, mintha nem lenne véleményem. De úgy érzem, hogy állampolgárként már nem tudok erről az egészről újat mondani, politológus nem vagyok, jós végképp nem, azt látom, hogy, mint a kádári konszolidáció idején, ha olykor öntudatlanul is, tömegesen köttetnek meg a külön alkuk. Már a passzív rezisztencia is luxus egy olyan világban, ahol, a „győzni”, „szerezni” „előrejutni bármi áron” hübrisze mindennél erősebb, továbbá, ugye,  élni kell, egy életünk van, stb., ami egyfelől igaz, másfelől minden kényelmes sunyítás letakarható vele, és egyre legitimebb, sőt szalonképesebb a vélekedés, hogy ez nem is olyan vacak, nem is annyira elviselhetetlen, hisz lehetne még rosszabb is. Igen, lehetne. De attól ez a szélsőjobbosodó rezsim embertelen és gyalázatos. Akit én képes vagyok elérni, az tudja ezt nélkülem is. Persze a kevesebb megszólalásomnak van egy praktikus oka is. Hogy ugyanis van dolgom, munkám is, de dolgom nagyon sok. Nekem egy interjú nem annyi, hogy beszélek föl-alá, aztán átnézem tíz perc alatt. Olykor egy munkanap, aránytalanul sok idő, hogy meg- illetve újraírom a mondataimat.

hvg.hu: Átírja mindig az interjúit?

PNL: Tartalmilag, szerkezetileg soha, magától értetődik, hogy elfogadom az újságíró koncepcióját, kérdéseit, a terjedelmi korlátokat. S az is, hogy a beszélgetéskor el nem hangzott gondolatokkal nem fejelem meg. Formailag, stilárisan viszont dolgozom az interjún, mint valami önesszén, mint bármilyen írott szövegemen. Interjúhelyzetben nagyon rossz vagyok, finoman fogalmazva se vagyok nyomdaképes. Így jobb, ha főleg írásban szólalok meg, a saját regiszteremen beszélek.

Fotó: 

hvg.hu: Mivel az elmúlt években mégis számos interjú készült ily módon önnel, akár egy újabb Parti Nagy-kötet is kikerekedhet belőlük.

PNL: Nem mondom, hogy olykor nem jár az eszemben ilyesmi.

hvg.hu: Beszélgetésünkre készülve bukkantam rá arra, hogy Réz Pál önt az egyszerhasználatos szavak nyelvújítójának nevezte. E találó megfogalmazás talán magyarázat arra is, hogy kevés műve fordítódott le idegen nyelvre.

PNL: Részben talán magyarázat, de ostobaság volna emögé bújnom. Amit én csináltam és csinálok, nem érdekelt annyira külföldi kiadót, hogy megküzdjön, megküzdessen egy könyvemért a kétségtelen nyelvi nehézségekkel. Akit érdekelt, talált hozzá kiváló fordítót, legutóbb a Nischen Verlag Buda Györgyöt a novelláimhoz, vagy korábban a Luchterhand kiadó Terezia Morát a Hősöm tere című regényem németre fordításához. De jobb, ha újrateremtést mondok, hisz ez a tét, a hűtlenül hűséges újrateremtés a célnyelven.

hvg.hu: Úgy értsem, hogy a Meines Helden Platz valójában egy ön neve alatt megjelent Mora-regény?

PNL: Igen, illetve nem. A mű az enyém, a német szöveg az övé. De ez minden valamirevaló fordításra igaz, Szentkuthy Miklós Ulysses-magyarítására, igaz Ottlik Gézára, Tandori Dezső Musiljára.  De azt is kérdezhetném, hogy Verlaine Őszi sanzonját magyarul minek tekintsük, Tóth Árpád fordításnak, vagy Tóth Árpád-versnek.

hvg.hu: S minek tekintsük idei harmadik könyvét, a Moliere-átiratokat?

PNL: Annak, ami a címlapon szerepel: átiratoknak. Ez az átirnokság régóta kísér, 1995 óta legalább két tucat színdarabhoz lett ilyesféle közöm. Ezek színházi megrendelések, de a munka írói munka, többnyire szívesen csináltam. A Moliére-széria úgy kezdődött, hogy Alföldi Róbert megkérdezte, nem fordítanám-e le a Tartuffe-öt. Mondtam, hogy fordítás szóba se jöhet, merthogy nem tudok franciául, de szívesen megcsinálom a magam változatát, ha szabad kezet kapok. Lényegében ez az átirat, a szabad kéz. Fordításnál nem illő csak azért kihagyni passzusokat, mert nekem nem tetszenek, s ugyancsak nem illő beletoldogatni ezt-azt. Az átiratnál viszont mentem nagyjából a történettel, s rímtelen alexandrinban igyekeztem kikeverni egy egyszerre mainak és archaizálónak ható nyelvet.

Fotó: 

hvg.hu: Átiratában eredetileg még azt is megengedte magának, hogy az ötödik felvonást egyszerűen elhagyja.

PNL: Ez mégiscsak megrendelés, tehát ha szüksége lett volna rá, megírom, de mert Alföldi sem akarta használni és számomra is véget ér a történet, amikor Tartuffe (és önmaguk) áldozatai kisemmizve várnak a végrehajtóra, nem írtam át/meg.  Nem tudtam, nem akartam mit kezdeni a dolgok jóra fordulásával.

hvg.hu: Később mégis át/megírta az ötödik felvonást…

PNL: Igen, mikor az Örkény Színházban Bagossy László is megrendezte a Tartuffe-t, s ő kezdettől a befejezés, a fenyegető megbocsátás felől tekintett a darabra. Lényegében onnan, hogy minden marad a régiben, minden bűn, tévedés így-úgy-amúgy meg van bocsátva, s hogy a királyi kegy mindennél szorosabb bilincs. Ez egy erős nézet a tízes évekből. Én továbbra sem innen gondolok a történetre, de kapóra jött, hogy mire megjelenik a könyv, legyen „teljes” az átirat. Így átírtam neki ebből a szemszögből. Aki ezt, az én magyar szövegemet akarja megrendezni később, dönthet így is, úgy is.

hvg.hu: Egy másik minapi Örkény-bemutatón is szerepel a neve társszerzőként a Mohácsi testvérek és Kovács Márton mellett. A Köd utánam című operettnek a dalszövegeit jegyzi. A társulat harsányan énekli aktualizáló verssorait: „Minden ember a viharvert élete során / átesik a maga egy-két / vak komondorán.” Ezt ma mindenki érti. 5-10 év múlva is fognak emlékezni a feleségét verő képviselő bornírt védekezésére?

PNL: Nem tudom, ahogy azt sem, hogy mondjuk tíz év múlva lesz-e hely, ahol még valakik el akarják játszani. Egy ilyen kérdés bármilyen darab kapcsán feltehető. A századelő operettjeiben is mennyi olyan utalás van, ami akkor sem zavar, ha a nézőknek, mi több, a színre vivőknek sincs már fogalmuk az ihlető háttértörténetről. Én azt hiszem, az a fajta tahó úrhatnámság, vérmacsóság, leplezetlen ostobaság, amit a Köd utánam kifiguráz, még nagyon sokáig itt marad és érthető marad. S ha valakit sok-sok év múltán netán mégis érdekel a valódi sztori, a jéghegy csúcsaként ez a kisszerű komondoriáda, utána tud majd nézni, vagy elfogadja, mint valamely közmondást a létezett orbánizmus korából.

LAST_UPDATED2