A legendás rádiós egyre többet gondol édesapjára. Úgy véli, a háború alatt egy súlyos hibát követett el, amit a mai napig nem tud magának megbocsátani. Sportról és politikáról megjegyezte, hogy Puskás Öcsi nem azért lett a kor Maradonája, mert őt a hatalom támogatta. Ugyanakkor a a politikusoknak az a dolguk, hogy válságos időkben is elő tudják teremteni a kellő támogatást. Ezt Orbán Viktor meg is fogja tenni – vélekedett a 88 éves rádiós. Interjú.

- Nagyon jól tartja magát, senki nem mondaná meg, hogy 88 éves. Mi a titka?
- Két éve hagytam abba a teniszezést, a csuklóm már nem bírta. Hetente kétszer járok uszodába. Ami pedig a munkát illeti: hatvanötödik éve dolgozom a Magyar Rádióban, szerdánként van egy sporttörténeti műsorom. A Sport 1-nél pedig nyolc éve vezetek egy műsort. A tévécsatorna meghosszabbította nemcsak a pályafutásomat, hanem az életemet is. 

- Apropó, újságírás. Ha jól tudom, az első cikke 1942. január 19-én Ifjúság és a magyar jövő címmel jelent meg a Népszavában. Második cikke pedig a dzsesszről szólt.
- Fiatal koromban – még a negyvenes évek elején – zongorázni tanultam. Rajongtam a zenéért, de a zongorán csapnivalóan játszottam. A leckéket Pál Sándortól vettem. Egy alkalommal éppen a Minden éjszakát című slágert klimpíroztam, amikor a hátam mögött megjelent Solymosi Lulu, a legendás hírű dzsesszzongorista. A zenei pályafutásom akkor befejeződött, de a tanárommal írtunk egy cikket a Jazz mesterei címmel. Az írás ugyanabban az évben, 1942-ben jelent meg a Népszavában.

- Rádiósként is foglalkozott zenével?
- Közvetlenül nem. A sport révén rengeteget jártam külföldön. 55-ben, amikor Párizsban voltam, az Olympia Hall revüszínházban hallgattam élőben Edith Piafot, akit akkoriban kevesen ismertek Magyarországon. Szenvedélyes lemezvásárló voltam. Például az Úgy koppan az eső című slágert a Zárai Márta és Vámosi János házaspárnak ajándékoztam. Magyar szöveget írtak hozzá, és nagyon hálásak voltak, hogy gondoltam rájuk. Évekig énekelték.

Az egykori aranycsapat tagjai: Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, valamint Szepesi György.

- Térjünk vissza a sporthoz! Ön tizenöt olimpiáról közvetített. Mikor tört meg az olimpiák varázsa? Mostanság szinte csak doppingbotrányokról hallani, sőt a legújabb, hogy egy dél-afrikai sportoló esetében még mindig nem tudni: nő vagy férfi az illető.
- Szerintem az 1972-es müncheni olimpián volt a nagy törés. A Fekete Szeptember palesztin terroristái tizenegy izraeli sportolót gyilkoltak meg. A terrorizmus nem kímélte az olimpiát. 72-ben azonban a politikusok mentették meg a játékokat. Willy Brandt, az NSZK kancellárja, Hans-Dietrich Genscher belügyminiszter és Avery Brundage, a NOB 85 éves elnöke szigorúan kiálltak amellett, hogy folytatni kell az olimpiát. A nyolcvanas évektől a játékok pedig már a pénzről szóltak, illetve a gyógyszergyártó cégek csatáiról. 

- A müncheni olimpián, a terrortámadás idején hol tartózkodott?
- Az olimpiai faluban voltam. Kárpáti Rudi, vívó szobája éppen ránézett az izraeliek szálláshelyére. Onnét végig lehetett nézni, hogy mi történik. Egyébként a német tévé élőben közvetítette ezt a borzalmas terrorakciót. Az egyik áldozatot, egy izraeli súlyemelőt – szlovákiai magyarként született Felvidéken – személyesen is ismertem. Megrázó volt. Mit tehet ilyenkor egy riporter? Berohantam a rádióstúdióba, és közvetítettem az eseményeket.

- Magyarországon a kommunista hatalom hogyan próbálta a maga malmára hajtani a sportsikereket, például az 53-as 6:3-at?
- A sport mindig felülírta a politikát. Puskás Öcsi nem azért lett a kor Maradonája, mert őt a hatalom támogatta. Az már más kérdés, hogy a politikusok mindent megadtak kedvenceiknek. A politika és a sport kapcsolatára egy példa. A II. világháborúban a magyar élsportolókat meg tudták védeni. A bevonulásra kötelezetteket átmentették egy sportszázadba. Így fordult elő, hogy 1945 február végén, március elején még alig szabadult fel Budapest, de a focisták már kint voltak a pályákon.

Szepesi György. Fotó: MTI

- De térjünk vissza a támogatáshoz! A Rákosi-, majd a Kádár-rendszerben hogyan kezelték a sportot?
- Az anyagi támogatást megadták. Ennyi. A politikának ez a feladata. Ha 2010-ben a Fidesz nyeri a választásokat, meggyőződésem, hogy Orbán Viktor elő fogja teremteni a kellő támogatást a különböző sportágaknak, kluboknak. Tudom, hogy válság van, de a politikának ilyen időkben is bizonyítania kell sportszeretetét.

- Az 1952-es helsinki olimpia hozta a legtöbb magyar aranyérmet. Ekkor keresztelte el a focicsapatot Aranycsapatnak. Miért ért véget az aranykor?
- Nem véletlen, hogy 16 magyar aranyérem született a helsinki olimpián. A magyar futballcsapat játéka húzta magával a többi sportágat is. Az olimpián a magyar focicsapat győzelme után – a focistákkal együtt – átmentünk Papp Laci mérkőzésére. Ez volt a tizenhatodik arany. Az egész világról összejöttek a magyarok. A piros-fehér-zöld zászló alatt mindenki összeforrott a diadalban.

- Melyik csapatnak drukkol?
- Ma már csak a magyar futballért szurkolok. Kijárok a Vasas és az MTK meccseire. Amikor pedig MLSZ-elnök lettem, úgy véltem, hogy a Fradi nélkül nincs magyar futball. 

Szepesi, aki 15 olimpiáról közvetített.

- Az ön eredeti neve Friedlander György, amit Szepesire magyarosított. Soha nem beszélt a szüleiről. Miért?
- Nem volt közük a sporthoz. Apám Szepesváralján született, innét vettem a nevet. Egészen 85 éves koromig nem tudtam pontosan, hogy apám hol és mikor halt meg. Annyit tudtam csupán, hogy Szőnyből vitték el. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben azonban megvan apám kartonja, amin pontosan vezették, hogy honnét hová vitték, valamint halálának időpontja és helye: 45 február 14. Buchenwald. 

- Most kétszer olyan idős, mint édesapja volt, amikor meghalt. Elie Wiesel egyik regényében azt írta, hogy meggyilkolt édesapja álmában szokott előjönni. Ön szokott az apjáról álmodni?
- Álmodni nem, de szinte minden éjszaka rá és anyámra gondolok, aki egy évtized múlva belehalt a fájdalomba. A háború alatt súlyos hibát követtem el, amit nem tudok magamnak megbocsátani. Mindketten munkaszolgálatosok voltunk: én Ukrajnában és Kelet-Magyarországon, apám pedig Budapesten. Nagyon sajnálom, hogy nem írtam neki több levelet. Hogy nem tudattam vele, hogy jól vagyok, nem biztattam, hogy csak egy kicsit bírja ki. Szomorú ember volt, és nekem kellett volna erősebbnek lenni. Gyötör a gondolat, hogy ha csak két nappal hamarabb jöttem volna haza 44 novemberében, akkor apámat nem vitték volna el. Rengeteg keresztény születési bizonyítványt és hamis papírt gyártottunk és osztottunk szét. Mások életét megmentettem, csak az övét nem tudtam.

- Ön hogy élte túl a háborút, illetve a munkaszolgálatot?
- Két emberbarát parancsnokom volt: Szőnyi százados és Draskovics őrmester. Az V/2.századból egy munkaszolgálatos bajtársam sem halt meg, mindenki túlélte, pedig végigjártuk Ukrajnát. A nyilas hatalomátvétel előtt egy nappal, 44. október 14-én szélnek eresztettek bennünket. Annak idején még Hódmezővásárhelyre kellett bevonulnunk. Néhány hetet voltunk ott. Emlékszem a sertéstelep mellett dolgoztunk, és aki valami vétséget követett el, annak békaugrásban azt kellett mondogatnia:„Édesanyám, de nagy hülye fiad van!" Hát, ez volt a magyar hadsereg tükörképe. A sorkatonák és a munkaszolgálatosok egyaránt szenvedtek. A holokauszt és a 2.magyar hadsereg pusztulása együtt járt. Mindkettő az akkori magyar jobboldal bűne volt. Ezért léptem be 1940-ben a Szociáldemokrata Pártba, ezért maradtam és leszek halálomig elkötelezett baloldali.

Névjegy
Szepesi György 1922-ben született Budapesten. 1945-től a Magyar Rádió munkatársa. Egyedi lelkesedése, sajátos közvetítési stílusa kiemelték a többiek közül. 1953-ban ő kommentálta a rádióban az Anglia-Magyarország mérkőzést. A Nemzeti Sport szerint ő volt az „Aranycsapat tizenkettedik játékosa". Minden idők legnagyobb sportbemondójának tartják. 1978–86-ig az MLSZ elnöke volt. 1982-től 94-ig a FIFA vb-tagja. 1995-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát. 2005-ben lett Budapest díszpolgára, és ugyanebben az évben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.