Payday Loans

Keresés

A legújabb

ANTISZEMITÁK.
MAGYAR ÉLETMINŐSÉG
2015. szeptember 23. szerda, 09:36

ANTISZEMITÁK.

A lakomának vége volt, eldurrant már néhány pezsgőspalaczknak a dugója is s igy igen természetes, hogy Vedrei Muki nagyon nekikeseredett. Ő ebéd után mindig kétségbe van esve. A pompás ételek és a kitűnő borok némely emberre ilyen furcsa hatással vannak.

Hangosan beszélt, s máskor kellemes organuma egyre rikácsolóbb lett.

A hazáról szónokolt, a pártokról meg a közviszonyokról. Bizonyítgatta, hogy korrumpálva van az egész magyar társadalom (a hogy ő mondta: kor van rumpálva), hogy elpusztul az ország, s hogy nem is érdemes küzdeni a fenyegető végenyészet ellen. Közbe-közbe ivott egy pohárral a habzó italból, s egyre ismételte:

- Mind ennek a romlásnak egyedüli okai a zsidók!

Vedrei Muki tudniillik ebéd után nemcsak desperátus, hanem antiszemita hazafi is. Vannak már olyan polgártársak, kikre a jól megebédeltség efféle hatást szokott gyakorolni.

- Halljuk! Halljuk! - kiáltották az asztalnál vigadó anti- és filoszemiták egyenlő érdekkel. Az előbbiek a fölötti örömükben, hogy akad egy bátor legény a sok gyáva pimasz közt, a ki hangosan meri elmondani, a mit ők csöndesen gondolnak el; az utóbbiak pedig abban a megnyugtató tudatban, hogy Muki csak beszél, de nem vétene még egy zsidó légynek se, - ha ugyan a légy nem volna már azzal is boldogabb az embernél, hogy nincsen felekezete.

Még csak ez a bátorítás kellett Mukinak! Letörölte szalvétájával a bajúszához tapadt pezsgőhabot, s a következő rövid szavakkal, vázolta radikális programmját:

- Igen, igen, mindennek a zsidók az okai. A gazemberek nem akarnak többet adni hat forintnál a búzánkért. (Valaki közbemorgott, hogy: ők se kapnak többet érte.) Igaz, igaz, ők se kapnak többet. De hát muszáj nekik olyan olcsón adni? Vegyék meg tőlünk nagyobb áron, s adják el drágábban! De ez mind semmi... Az ő kedvükért s az ő érdekükben folyik az átkos egyházpolitikai küzdelem[2], mely annyira meg fogja drágítani a mandátumomat, mert a legközelebbi választásnál nemcsak a függetlenségiekkel, hanem a néppárttal szemben is kell védekeznem. Izraelita polgártársaim ugyan rám fognak szavazni s nekik fogom köszönhetni, ha egyáltalán megválasztanak, de hát ez se történik valami tiszteletreméltó indokból, - ő kelmék mindig a hatalommal tartanak. De ez is semmi. Az ő ambíciójuk az oka, hogy a két Ház minduntalan összevész a recepción, egyenlők akarnak lenni velünk magyarokkal, - nevetséges! A szászok, románok, szerbek és tótok ellenségeink ugyan, de legalább keresztények s rájuk azt mondom, hogy: Éljen az Egyenlőség! De a zsidókat már csak azért se illetheti meg a teljes jogegyenlőség, mert akkor tulajdonképen több joguk lenne, mint nekünk! Hiszen a börze már úgy is az övék, meg a kereskedelem, a gyáripar, a bankűzlet és a sajtó. Szóval: olyan hatalom van a kezükben, mely nem illeti meg a kisebbséget. Tartozik tűrni egy kompakt többség, hogy egy törpe minoritás ekként kerekedjék fölébe? Elszorul a szívem, ha meggondolom, hogy e szép hazában valaha mink voltunk a gazdák s most csak zsellérek, nagylelkűen tűrt jobbágyok vagyunk a zsidók kegyelméből. Mink szereztük e hazát ezer év előtt s most a zsidók ülik meg a honfoglalás ezeréves ünnepségét. Gyalázat! Igaz, úgy van, - dörmögték az antiszemiták elégedetlen hangon, mint Bánk bán-ban Petur szavaira a jeruzsálemi Endre király korabeli bús vitézek.

Muki pedig a helyeslésre még jobban elvadult s rekedten kiáltotta:

- A kormány is elzsidósodott. Eladta magát az izraelitáknak. Minden előnyt, minden konczessziót, monopólt és privilégiumot nekik juttat, s nekünk csak a morzsák jutnak, melyeket «amazok» nem méltatnak arra, hogy fölszedjenek. Szörnyű állapot! Higyjétek meg, nem érdemes élni!

Néhányan ezt a kifakadást is helyeselték, s ráismételték, hogy:

- Igazán nem érdemes élni!

De azért senki se nyult se vadászpuskához, se pisztolyhoz, se revolverhez, hanem a pohár után, s ittak egyet a honhaza boldogulására, egészségére.

Muki elhallgatott. Programmja, úgy látszik, ki volt merítve.

Most Ruprecht Géza vette át a szót. Kezdetben figyelmetlenül hallgatták - német neve daczára filoszemita volt a jó ember! - de mikor észrevették, hogy igazat ád Mukinak, hálásan tekintettek rá és helyeslőleg bólogattak a fejükkel.

- Mukinak igaza van, - így szólt Géza. - Az olyan ország, mely eladja magát egy kis népcsoportnak, nem is életképes. Az már benne van a morális csődben. Rosszabb a legkegyetlenebb czézári deszpotizmusnál, ha egy kisebbség van túlsulyban a kormányzatnál. Én - bárminő korlátolt felfogásra mutasson is ez - mindig filoszemita voltam, mert nem szeretek külömbséget tenni ember és ember közt; de mikor arról van szó, hogy egy felekezet domináljon szerte e hazában, s minden előnyt a zsidók élvezzenek, akkor az ellen én is fölemelem tiltakozó szózatomat. Mert nem-e képtelen dolog az, uraim, hogy Magyarország képviseletében ötödfélszáz képviselő között tíz zsidónak is jutott már hely? Lehet-e egy ilyen többség ellenében ereje a csak 440 főből álló kisebbségnek? Igaz, hogy miniszter még egy se volt zsidó, s nem is lesz egyhamar, hála annak a fölvilágosult szellemnek és disztingvált érzületnek, mely ez irányban mérvadó helyeken dominál, - de államtitkár már volt egyszer egy (Horn Ede), a ki ugyan felekezetnélkülinek mondta magát, de mégis zsidós akcentussal beszélt... Igaz továbbá, uraim, hogy se főispán, se alispán, se főszolgabiró, se megyei főjegyző, se más magasabb állásu közigazgatási tisztviselő még nincsen e választott népből. De, fajdalom, nem mondhatom el ezt hasonló önérzettel a polgármesterekről. Most ugyan örömmel jelzem, nem csúfítja el e derék testületet egy zsidó se, de már ült egyszer egy a polgármesteri székben több esztendőkig (Baján), - s ki állhat jót, hogy ez a szomorú példa nem ismétlődik maholnap ujból, valamelyik tapintatát vesztett törvényhatóság szeszélyéből? No, és az egyetem! Mit tapasztalunk ottan? Még néhány év előtt dogma volt, hogy e tanszékekre csak keresztények vagy keresztyének hívhatók meg, de ez a szerencsétlen szabadelvű korszak itt is a reczepczió szekerét tolja s ma már három zsidó rendes tanár van a tudományegyetemen, kiket az állásukra nem ajánlott semmi egyéb annál a csekélységnél, hogy a maguk szakmájában elsőrendű kitűnőségek. Valóban, az én kedves Muki barátom egy csöppet se túlozta az igazándi magyar keservét, mikor azt mondta, hogy ily körülmények közt nem érdemes élni. Mert menjünk csak vidékre, - milyen elszomorító látvány tárul elébünk ottan! Lépten-nyomon a zsidók vagyoni, társadalmi és politikai túlsúlyával találkozunk, a zsidóknak valóságos rémuralmával! Eltekintve attól, hogy a városi és megyei képviselőtestületekbe olykor egy pár izraelita vallású polgártársat is beleválasztanak - a kiknek számaránya a többi felekezetű képviselőkhöz úgy áll, mint egy a húszhoz, - némely városban még fizetésesállásokra is alkalmazzák őket. Az egyiket másodosztályú írnoknak, a másikat pláne alügyésznek vagy segédmérnöknek választják meg s beleviszik a korrupt zsidó szellemet még némely városi és megyei közigazgatásba is, megfosztva azt eddigi tiszta és becsületes ázsiai és magyar szinezetétől. Hogy ez az állításom nem túlzás, bizonyítja az is, hogy az így úrrá tett zsidó tisztviselők semmikép se asszimilálódnak a többi hivatalnokokkal s nem akarnak résztvenni azokban a kedélyes defraudácziókban, melyek more patrio már olyan régen folynak a nemes vármegyéknél... Hát még a vidéki pénzintézetek! Itt vannak csak veszedelmes túlsúlyban mélyen tisztelt izraelita polgártársaink! Ismerek takarékpénztárakat, a hol daczára annak, hogy a részvényeknek csak egy harmadrésze van zsidókézben, mégis beválasztanak a tizenegy tagú igazgatóságba egy zsidót, a negyven tagból álló választmányba meg épen hármat. Igy aztán a keresztény társadalom maga az oka, ha egészen kezébe adja magát e felekezetnek, mely már-már magához ragadja az uralmat a társaskörökben is. Igaz, hogy alig van olyan olvasókör vagy kaszinó az országban, a melynek zsidó lenne az elnöke (ettől a rettenetességtől sikerült eddigelé megóvni a klubéletet), de már ott is veszedelmes módon kezd tért foglalni a zsidófaj. Gyakran utazom vidéken, s fájdalommal tapasztaltam, hogy ősi büszkeségünk egy úton van a mi szépen megénekelt régi dicsőségünkkel, mely tudvalevőleg valahol - a hol még nincs villámos világitás - késik az éji homályban. Tapasztaltam több ízben, hogy már a legmegyeibb alispánok, a legmokányabb főszolgabirák s a legfrányább főispáni titkárok se átallanak együtt kártyázni a zsidókkal, s elnyerni a pénzüket, a melyen kilencz évszázad uzsorájának a szennye ragad. Szomorú eredménye az emanczipácziónak! - s mi lesz még akkor, ha beüt a reczepczió is?! Akkor talán még az is meg fog történni, hogy a segédtelekkönyvvezetői és végrehajtói hivatalnál magasabb állásra is kinevezik a zsidót, ha csak háromszor-négyszer annyi kvalifikácziója lesz is, mint a többi folyamodóknak! Nem mondom, hogy gentryfiúkat fognak mellőzni az ő kedvükért, nem, ezt nem mondom, mert ez lehetetlen lesz addig, a míg ez ország magyar lesz, de meg fog történni, hogy mellőzni fognak miattuk valami becsületes nemzetiségi embert, a ki gyűlöli ugyan a magyart, de egy keresztény asszonyság méhéből született... E vigasztalan állapothoz járul, hogy ha e sok visszaélés ellen orvoslást keresünk, nem találunk ilyent sehol. Mert a sajtó, mely hivatva volna e túlkapások okozta bajokat gyógyítani, a sajtó - mint az én kedves Muki barátom igen helyesen jegyezte meg - teljesen a zsidók kezében van. Épp úgy, mint a közhivatalok, a bankok, a vasutak, a klubok, minden. Igaz ugyan, hogy Rákosi Jenő, Légrády Károly, Csávolszky Laios, Horváth Gyula és Falk Miksa épp oly kevéssé zsidók, mint a Franklin-Társulat, az Athenæum, a Pallas, az Európa és a Hazánk, a melyek szintén adnak ki egy sereg napilapot, de hát van két kőnyomatos ujság, a melyeket zsidók csinálnak! Lehet-e ilyen viszonyok között számítani a sajtóra, a mely át meg át van járva zsidószellemmel? Nincs egyéb hátra, mint azt tenni, a mit Muki barátunk tesz: kétségbeesni!

A helyeslések e beszéd elején gyéren hangzottak, de később megélénkültek. Az asztaltársaság tagjai nagyobbrészt jó fiuk voltak, a kik minden antiszemitaságuk daczára is jobban szerettek egy jó Chateaubriand-pecsenyét enni, mint zsidókat falni. Belátták hát a Géza beszédéből, hogy ebben az országban még eddig nem a zsidók uralkodnak, s hogy a magyarság hegemóniáját legalább egyelőre nem kell félteni ezektől az emberektől, a kik az antiszemitaság harczaiban a mesebeli bárány szerepét játszák a mesebeli farkassal szemben.

A mi pedig Vedrei Mukit illeti, ő csak ebéd után volt antiszemita, valamint Hamlet is csak felszéllel volt bolond.

S igazán, az a zsidók szerencséje, hogy a magyarok egy része ebéd előtt antiszemita, a másik része pedig ebéd után. Mert ha az egész ország egy időben gyűlölné a zsidókat, akkor abból még baj lehetne!

LAST_UPDATED2