Payday Loans

Keresés

A legújabb

Arany János daloskönyve
MAGYAR ÉLETMINŐSÉG
2015. szeptember 19. szombat, 08:21

Arany János daloskönyve

“És a nemzet, e derék faj,
Dicsőségünk gondos őre,
Multja kincs-aknái felett
Élni fog örök időkre.”

(Arany J. A rodostói temető, részlet)

Egy Arany lemez beharangozója

Ki ne ismerné Arany János nevét? Az iskolában mindannyian megtanultuk. Olvastuk a Toldit, verseit, tudjuk, hogy Nagyszalontán született egy elszegényedett nemesi családban, tudjuk, hogy legkedvesebb barátja Petőfi Sándor volt, hogy Nagykőrösön tanított, hogy a Kisfaludy Társaság elnöki- és a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári tisztjét is betöltötte. Versei a XIX. századi magyar történelem és irodalom szerves részeként jelennek meg tudatunkban. Mégis tartogat meglepetést életrajza. Ha azt mondjukTamburás öregúr, akkor a megfáradt, öreg költőre gondolunk, de azt már nehezen képzeljük hozzá, hogy néha valóban gitárral kezében múlatta az időt. Arról, hogy öreg korában papírra is vetette azokat a dalokat, melyek élete során megragadtak emlékezetében, még az irodalom és énekzene tanárok közül is csak kevesen tudnak. Lehet, hogy népzenével foglalkozó barátja, Bartalus István hatására fogott dalos emlékei lejegyzéséhez, de a magyar népdalról leírt gondolatai több helyen is jelzik, hogy ez a műfaj nem volt közömbös számára sohasem. Erről írnék a kedves olvasónak néhány szót, s arról hogy a történetbe egy kicsit mi is belekerültünk, mert a följegyzett dalok közül hanglemezre játszottunk egy órányit, s így, aki kíváncsi rá, meg is hallgathatja.

Néhány hang a lemezről

 

 

Népdalgyűjtés Nagyszalontán

Nagyszalonta 1917-ben Arany János századik születésnapját készült megünnepelni, többek között azzal, hogy összegyűjtik a szalontai dalokat. Ebből a gyűjtésből jelent volna meg a jeles évfordulóra a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV. kötete. A gyűjtés már folyt egy ideje lelkes diákok segítségével, mikor a munkához Kodály Zoltán segítségét kérték, aki el is indult Nagyszalontára az Arany János iránti tiszteletből, és mert kíváncsi volt a diákok által végzett kutatásra. Csalódottan vette tudomásul, hogy a munka nem szakszerűen folyt. A dalokat tollbamondás alapján jegyezték fel dallam nélkül, a dalolók adatait nem rögzítették. (Azért a diákok és Szendrey tanár úr munkája így is örökbecsű.)  Belátta, hogy az eddig elvégzett gyűjtésben csak alapos utánajárással tehet rendet, így maga is hozzálátott fölkeresni azokat, akik a háborús nyomor ellenére is hajlandóak voltak dalolni.  Összesen három hetet töltött Nagyszalontán az 1916-os és 1917-es év fordulóján, minek eredményeként 353 dallamot jegyzett föl, jórészüket fonográf hengeren is rögzítette. Gyűjtéséből 42 dallam került a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV. kötetébe, ami végül a háború után, 1924-ben jelent meg.  Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtése jóval később, 2001-ben, a Magyar Népköltési Gyűjtemény XV. kötetében jelent meg.

„Az emberi lélek virágai”

Az Arany centenáriumi előkészületek közben előkerült a költő kottás kézirata 148 dal-lejegyzéssel. A Kisfaludy-Társaság ennek kiadását is tervbe vette, de az eredeti kéziratot csak 1952-ben adták ki Arany János népdalgyűjteménye címmel, Kodály Zoltán és Gyulai Ágost jegyzeteivel. Kodály Zoltán 1952-ben a kézirat jelentősége kapcsán írja: „senki sem veheti túlzásnak, ha azt mondjuk, súlyos mulasztás volt 80 esztendeig kéziratban hevertetni e gyűjteményt.” 1952 óta tehát hozzáférhető ez a kincs, ami nemcsak azért értékes, mert a lejegyzője egyik nagy költőnk, hanem azért is, mert ebből az időből hasonló, dallamokkal ellátott daloskönyvet alig ismerünk. Arany János előfutára lett ezzel a rövidesen színre lépő nagy népzenekutatóknak. Nyilvánvaló szándéka volt, hogy rámutasson: a dal lejegyzése dallam nélkül csonka, s hogy a közösség használata közben letisztult ritmusképletek és dallamok adhatnák költészetünk legerősebb alapjait. „Valóban különös is lenne, ha a tudomány, míg föld és tenger minden növényét előkutatja, mellőzné az emberi lélek virágait… sajnálná figyelmét a szótól, midőn harmóniás kapcsolatban nyilatkozik, mint érzés vagy kedély, mint képzelet vagy épen értelem.” (Arany János: A magyar népdal az irodalomban) Nem sajnálta hát figyelmét és lejegyzett másfélszáz dallamot. A kézirat másolatát kezünkben tartva közvetlenebb, személyesebb kapcsolatot érzünk, mint egy nyomdai kotta kép láttán, így szorosabbá fűzi a kapcsolatot író és olvasó között. Kicsit az az érzésünk, mintha nekünk írták volna. (Én ezt az érzést nem is igyekeztem elhessegetni magamtól.)

Harang, nyelv nélkül

Tagadhatatlan, hogy nekem is csak a véletlen sodorta utamba Kodály Zoltán-Gyulai Ágost „Arany János népdalgyűjteménye” c. könyvét. A népdalgyűjtemény szó ragadta meg figyelmemet. A könyvet az egri régiségpiacon egy ponyváról emeltem fel, s a gondos kézzel lejegyzett kotta- és szövegírás kíváncsivá tett. Ha valaha találkoztam is népzenei publikációkban Arany János nevével, nem firtattam, hogy ebben a műfajban milyen üzenete lehet az utókornak.  Fellapozva találunk benne balladát, boros-, szerelmes- és gyermekjáték dalokat, népszínművek dalbetétjeit, Rákóczi dallamot, régi költők népdalként szárnyra kapott verseit, német és magyar dallamot, ugróst és csárdást… Végigfuvoláztam a gyűjteményt, elsősorban népzenész füllel, hogy lássam, mit ért a költő „Népdalok és rokon”-, „Társas dalok”, „Kántáló dallamok és gyermek réja” alatt. Alaposabb elmélyülés után kérdezgettem népzenészeket, zene- és irodalom tanárokat, hogy hallottak-e a költő   népdalgyűjteményéről, de néhány kivételtől
eltekintve mindenki tekintetében csodálkozást láttam, no meg az érdeklődést. Ahogy a kézírás hangjai megelevenedtek, bizsergetett az időutazás élménye. Barátkoztam a dalokkal, olvastam a költő verseit és leveleit, kerestem a kapcsolódási pontokat máshonnan ismert hasonló dalok felé, amihez erős kapaszkodót nyújtottak Kodály Zoltán és Gyulai Ágost kimerítő jegyzetei. Csergő-Herczeg Lászlóval próbára tettük a dallamokat tamburán, azaz gitáron, amivel „múlatta magát” a „tamburás öregúr” és a dalokhoz illő egyéb hangszereken: fuvolán, dudán, citerán (amit szintén tamburának neveznek Nagyszalontán), furulyán, tekerőn, tárogatón; színre lépett egy angyali gyermekkar tiszta és erős hangokkal. Lapozgattam az 1924-es kiadású Nagyszalontai gyűjtést és Kodály Zoltán teljes Nagyszalontai gyűjtését. Időközben a dalok kéziraton túli, rokoni kapcsolatai mellett egyre érezhetőbbek lettek a költő verseivel és életrajzával összecsengő hangulatok; a versek sorai között ott bujkáltak a dalok, a dalok között Arany János versei, a kor, amiben élt, és az érzelmi töltés, ami miatt megszerettük ezeket a dalokat. Azért készítettük ezt a hanglemezt, hogy másokkal is megosszuk ezt az érzést. E dalokból is merített a Toldi költője, múlatta velük meghitt, vagy nehéz perceit. Bevallottan „maga számára is lopva zenélt csak” (Arany), tehát titokba avat be minket a lejegyzett dalokkal, azonban a hangtalan kotta, bármilyen szépen is írták: harang, nyelv nélkül. „Arany verselő fölénye zeneismeretéből ered…”, mert „az igazi lírai költő verse zenei hangulatból születik. Hangok, ritmusok zúgnak-bongnak benne formátlanul, míg egyszerre csodaképp kristályba csattannak, melyben minden atom helyén van. Minél gazdagabb, sokfélébb zenei zűrzavar borong, annál többféle, gazdagabb versforma az eredmény. Ha kevés: egy nótájú költő lesz, egyhúrú kobzos, aki mindig egy nótát ver.” (Kodály) A kéziratban vannak „régi dalok, csuda hangmenettel: Váltva kemény, lágy, – s magyar a némettel.”(Arany) A „dalkincsre az idegen dallamok is jellemzők. Nem véletlen, mit fogad be, mit őriz meg egy nép: ami lelkivilágától idegen, alig verhet gyökeret”. (Kodály) Hogy a dal, a zene milyen eredetű, mindig izgalmas kérdés, így Arany János is fontosnak tartotta, és ahol tudta, jegyezte a kézirat darabjai mellett (Barna Péter nótája, Zöld Marczi, Borbélylegény dala, régi, párna-táncz, Nemzetőrdal, Kisfaludy S., Csokonai stb.). Ugyanígy zenei utasításokat is közöl a dalokhoz (halkan, vígan, élénken). Pontos, alapos munkát hagyott ránk – ahogy Kodály Zoltán és Gyulai Ágost is -, kár lett volna visszatenni a ponyvára. „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.” Kodály Zoltán szavai szerint Arany János kitárta nekünk lelkét, s azt is üzeni, hogy „Nem ismeri teljesen Aranyt, aki e gyűjteményt nem ismeri.” Mi belelapoztunk és egy órányi válogatást szívesen ajánlunk belőle a kedves hallgatónak, fogadják szeretettel akkor is ha „nem úgy van már, mint volt régen”.

Dsupin Luca rajzai

Ajánlás

A dal jó társ minden lelki állapotban, közösségben és magányban, mindannyiunk mindennapi szükséglete. Megkapjuk készen, magunkban tartjuk, kicsit gurítgatjuk, gömbölyítjük, ha hallják tőlünk, új talajra talál, újra kihajt, virágzik, és magot hoz vagy sarjat. A vitalitás mérőeszköze is lehet a dal, a dalolás – ahol él, ott van emberi élet, ahol kihuny, ott várható az elmúlás. Arany János a reformkor, a szabadságharc, a nemzeti kultúra újjáéledésének korában élt és alkotott, a Kárpát-medencében élő magyarság sorstársa, költője, költeményein keresztül történeti és érzelmi hírvivője. Minden idegszálával a magyar nép „üterét tapintotta”, és versei mind a magyar nép történelmét verték sorokba. Kikerülni nem tudta, és nem is akarta ezt a sorsot, hű maradt mindvégig a rámért feladathoz, s így példát vehetünk róla hűségből, lelkiismeretből. Ajánlom verseit mindenkinek. Tudta, hogy van egy rétege a magyar népnek, amely élteti nemzetünk megmaradásának egyik zálogát, a magyar dalt, amit nekem is volt szerencsém megismerni szüleim hangján, később népzenei gyűjtéseim során. Ez az íz föllelhető Arany János dalos jegyzeteiben, melyeket betegségtől meggyötörten, gyönge szeme világa mellett készített, s amit halála után nyolcvan évvel tett közzé Kodály Zoltán és Gyulai Ágost. Azóta eltelt hatvan év. Mit mondhatnék többet? Kodály Zoltán írja a kéziratról: „Remélhető, hogy tanulmányozása sok értékes eredménnyel fog járni, költőkre, zenészekre, tudósokra egyaránt. Ez lenne fáradságos és hosszas munkánk igazi jutalma.” Mi pedig abban bízunk, hogy ez az órányi zene érthetőbbé és érezhetőbbé teszi Arany János életművét és korát, s amellett talál benne üzenetet is a mai hallgató.