Payday Loans

Keresés

A legújabb

Tompó László közírásai - 2015. augusztus PDF Nyomtatás E-mail
Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás

Amerikai zsidó színésznő: a holocaustra való emlékezés nem állhat mindenek felett

2015. augusztus 25. 10:18

Natalie-Portman500.jpgIlyenkor írhatja az ember joggal, hogy van helye a józan észnek, vagyis nem minden egyes zsidó áll be a holocaustvallás híveinek sorába, mint ahogyan ezt mindkét oldal bizonyos körei hiszik és hitetni akarják.

A németek szégyelljék magukat, ha nem segítik a bacilusgazda bevándorlókat?

2015. augusztus 24. 16:50

Egy barátom évekkel ezelőtt azt mondta, ha van Európában nemzet, amely aztán igazán agymosott, akkor az a német. Persze mondhatnók, minden általánosítás valamiképpen torzít. Ám ha figyelembe vesszük, mivé tették Schiller vagy Goethe nemzetét az elmúlt közel hetven évben, sajnos igazat kell, hogy adjak neki. Az olyan fogalmak, minthogy haza vagy nemzet, az ottani médiaközegben gyűlöletesek, mégpedig jobban, mint voltak az ország kettéosztottságának megszűnése előtt. Hetven éve bűntudatban tartják az országot. Nácinak minősítenek úgyszólván mindenkit, aki anélkül, hogy a Harmadik Birodalom jelképeiből bármit is magán viselne, nem rokonszenvezik az interkontinentális bevándorláshullámmal.

Nem mi írtuk: előbb-utóbb minden társadalom egyre nagyobb többsége azt fogja mondani: elég a bevándorlókból!

2015. augusztus 23. 13:13

bevandorlas-250.jpgKivételesen ritka alkalom, hogy a Nol.hu a fehéret fehérnek és a feketét feketének lássa. Most azonban ez történt, még ha csak egy publicisztikája erejéig is. Persze csak akkor jut el idáig, amikor már maga sem tudja tagadni, hogy nagy a gáz.

Erdő (Grünwald) Péter megint jól alányalt a háttérhatalomnak

2015. augusztus 22. 19:03

erdo-peter-500.jpgPaskai László bíborost, nyugalmazott esztergom-budapesti érseket ma az esztergomi bazilika altemplomában eltemették. Amint nemrég írtam, nem kívánok ítéletet mondani egyházkormányzóságáról. Nos, ezúttal is tartom magamat ehhez, ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül a temetési szertartást végző Erdő (Grünwald) Péter bíboros ennek során elhangzott perdöntő mondata mellett.

Nem menekülttáborokat kell felállítani, hanem visszatoloncolni a bevándorló banditákat!

2015. augusztus 21. 10:39

bevandorlok-lazadnak-15-06-29-5.jpgAnélkül, hogy a napi sajtó bevándorlásügyi statisztikáit ideidézném a címbeli akarat alátámasztásaként, amolyan korjelenségként (helyesebben kórjelenségként) megállapítható, mekkora hiátus van szavak és tettek között politikai valóságunkban. Mert amíg mást sem hallunk kormányszinten, minthogy egyre tűrhetetlenebb a bevándorlás, addig nem határozott meggátlására történnek érdemi lépések, hanem paradox módon éppen az elősegítésére.

Mit is ünneplünk valójában augusztus 20-án?

2015. augusztus 20. 10:51

szent-istvan-szobor-fehervar-250.jpgNem lennék benne oly biztos, hogy ha egy közvélemény-kutatás során e kérdést feltennénk, általában helyes választ adnának rá. Köszönhető ez persze az elmúlt hetven év agyakat sorvasztó propagandájának. Lássuk tehát a helyes választ!

Ha rajtuk múlna, visszatérnének a „népbíróságok” meg a haláltáborok, lenne ismét körömletépés és szájba vizelés

2015. augusztus 19. 11:12

bolsevizmus.jpgLassan kötetbe lehetne szerkeszteni a Székesfehérváron felállítandó Hóman-szobor elleni csasztuskázásokat, mintegy mementójaként annak, micsoda zsigeri gyűlölet dolgozik mindazokban, akiknél az óra még 1945-ben megállt. Mintha teljesen az akkori pártsajtót olvasnánk. Egy ilyen kötetbe való a Népszavában egy minap megjelent (majd rögvest a Mazsihisz honlapján is közölt) „nyílt levél Hóman Bálintról”. Elkövetője bizonyos dr. Lebovits Imregépészmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának nyugalmazott főigazgatója. Címzettje a székesfehérvári polgármester és a kormány egyik minisztere. Nem derül ki azonban, hogy mégis melyik. Ez legyen persze a legkevesebb. Hanem annyi hetet-havat összehordani, mint amennyit e levél tartalmaz, alighanem Háry János-díjért kiált. No de idézzünk belőle!

Paskai bíborosról – őszintén

2015. augusztus 18. 14:49

Ismerem természetesen a jézusi figyelmeztetést: „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!” (Mt 7, 1) Nem is kívánom hát ezt tenni. Csak néhány sorban arra kívánok rámutatni, feltehetően messze nem csak a magam nevében, hogy a halál sem szépíti meg az emberi történéseket. Különösen nem akkor, ha olyan valaki az elhunyt, akinek döntéseitől sokak lelki életének és szellemi arculatának formálása függött.

Vajon miért kell egyeseknek mindig félni valamitől?

2015. augusztus 17. 11:05

justicia250.jpgFélreértéseket elkerülendő, nem kívánok senkit sem elítélni, sem megítélni e sorok írásakor. Célom velük csupán annyi, hogy reávilágítsak (ismét) egy ősi igazságra, amit oly sokszor oly sokan elfelejtenek a nemzeti-keresztény tábor, pláne hangadói soraiban: ha az ellenség megbélyegez bennünket már pusztán az igazság kimondásáért is, ne csüggedjünk, hiszen akkor jól végeztük dolgunkat, mert veszélyesek voltunk reá nézve.

Az Orbán-kabinet nem számol azzal, mennyire eltávolíthatja magától jobboldali rétegét és hajthatja a Jobbik táborába?

2015. augusztus 16. 14:13

bekemenet.jpgPortálunk elemzőitől, beleértve e sorok íróját is, mi sem áll távolabb, mint a politikai korrektségre hajazó szemellenzősség, a mindeneket egybemosás, a felületes általánosítás. Ezért, hogy a kormány működéséről egyes konkrét tettei alapján alakítunk ki árnyalt véleményt. Elismerjük, ha jót tesz, viszont nem hallgatjuk el, ha rosszat. Ami sajnos nem ritkán történik. Mi ilyenkor nem balról, hanem jobbról bíráljuk tevékenységét.

Mária országa vagyunk

2015. augusztus 15. 09:45

babba1.jpgMa, augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, Mária mennybevételének ünnepén nem lehet elégszer emlékeztetnünk arra, hogy nincs még egy nemzet, melynek életében Szűz Mária, az Istenanya akkora szerepet töltött volna be, mint a mienkében. Ugyanis Szűz Mária nemcsak „Magyarország Patrónája” (Patrona Hungariae), annál jóval több, egyenesen „Magyarország Királynője” (Regina Hungarorum), mi pedig az Ő országa vagyunk (Regnum Marianum).

Szép új világ: tíz fiatalból egy még soha életében nem olvasott regényt

2015. augusztus 14. 09:59

rusztikus_konyv.jpgLegalábbis a briteknél. Ha igaz az információ, egy, 1500 tizennyolc és huszonöt év közötti fiatal megkérdezésével készült felmérés szerint tíz fiatalból egy még soha életében nem olvasott regényt, tízből négy pedig nem tervezi, hogy még a nyári vakáció idején ezt tegye, s a megkérdezettek negyedének még az is nehezére esik, hogy a végére érjen egy könyvnek, 75 százalék pedig inkább telefonját vinné a strandra vagy a medencéhez, semmint egy regényt.

„Hóman nem olyan példakép, akinek emlékművet kellene állítani”

2015. augusztus 13. 10:25

homan-balint250.jpgHeisler András Mazsihisz-elnök tájékoztatása szerint Balog Zoltán és Lázár János mondta ezt a Zsidó Közösségi Kerekasztal budapesti ülése után szerdán. Ami láthatóan nem volt elég Heislernek, merthogy ő még ennél is többet vár, éspedig, hogy a kormány akadályozza meg a Székesfehérvárra tervezett Hóman-szobor felállítását. 

Erdő (Grünwald) Péter arról hadovál, hogy a zsidóság a történelmi egyházak egyike

2015. augusztus 12. 09:36

erdo-peter-ovei-kozott250.jpg„Minden szót csak a megfelelő helyen szabad alkalmazni.” – tanultuk valaha az iskolapadban. Különös azonban, hogy ezt leginkább pont azok nem gyakorolják, akiknek kellene. Vagyis a lelki-szellemi vezetők.

Miért nem ért egyet a holocausttagadás büntetőjogi üldözésével egy amúgy telivér liberális Móricka?

2015. augusztus 11. 10:32

Miként a mesebeli Mórickának, a liberális holdudvarnak is a legfőbb ismérve a monománia. Mindenről, ami nem tetszik neki, egy szó ugrik azonnal az eszébe. Noná, hogy az pedig h-val kezdődik. Mindezt a nol.hu „figyelojehu” nevezetű blogján néhány napja megjelent, Hómant csepülő szösszenet kapcsán írom. Lássuk csak, mi áll benne! Írója ezzel indított: „Ha csak kicsit is belegondolunk, legalábbis megdöbbentőnek, fölháborítónak kell mondanunk a gondolat puszta fölvetését is – hát még azt, hogy a helyi és az országos „közhatalom” a tervet anyagi és erkölcsi támogatásban részesíti. És a Hómannal kapcsolatos egyatáboros elképzelések nem magukban állnak: olyan sorozatról kell beszélnünk – Prohászka-, Horthy-, Wass-, Nyirő-kultusz stb. – amellyela (szélső)jobboldal legalábbis mentálisan a tengelyhatalmi múltba s a Rokonok meg a Puszták népe világába igyekszik visszarohasztani az országot.” Ha nem lett volna netán eléggé világos: a bevezető mondat a Hóman-szoborállítás felvetésére vonatkozott. Ám ennél érdekesebb a bekezdés vége. Célzás van benne két műre. Az egyik Móricz Zsigmondtól a „Rokonok”, a másik Illyés Gyulától a „Puszták népe”. Netán ők is szélsőjobboldaliak már, amiért rothasztó világról írtak?

A Csallóközt is elöntheti a menekültáradat

2015. augusztus 10. 09:09

sajto.jpgEz derül ki a Néphazugság szombati számában közöltekből. Amit persze az orgánum zokszó nélkül tudomásul vesz. Hadd lepjék el a Felvidéket is a benzinkút melletti szökőkútban fényes nappal meztelenül fürdőző, magukat még a vérvizsgálatnak alávetni sem hajlandó, a boltokban főleg alkoholt és élelmiszert lopó, nem védőfóliázott péksüteményeket összefogdosó mások.

Megáll az ész: „A menekültek nem bűnözők, nem azért jöttek, hogy megerőszakolják a magyar nőket”

2015. augusztus 09. 09:47

„Hazudni sohasem szabad”, mondta egyszer Deák Ferenc az újságíróknak. Akik közül a balféltekén állók mégis mindig ezt teszik. Szemrebbenés nélkül. És még ők beszélnek lelkiismeretről és mondják meg, kiben van még meg és kiből veszett már ki!

Nálunk még a földből is Prohászka-szobrok nőnek, mivel az Orbán-rendszer az ifjúságot náci szellemben neveli – állítják

2015. augusztus 08. 09:53

Van, aki ebben a tikkasztó hőségben szörfözik, van, aki a közelgő zsidó fesztiválra készül ezerrel, és van, mint most jómagam – nyilván nem egyedül –, aki ilyenkor is hajlamos a kelleténél gyakrabban ülni a monitor előtt és lapszemlézni. Foglalkozási ártalom, mondhatnók. Így aztán ilyenkor nem ritka, hogy az embernek égnek áll a haja. Történt ugyanis, hogy ismét ráakadtamGarai-Édler Eszter fészbukjára s ott egy linkre, ami az Amerikai Népszava (AN) egyik cikkét varázsolta elém. Nézzük hát az előbbit! A hölgyemény fészbuk-oldaláról készült képernyőfotó egy Prohászka-szoborleleplezést örökített meg 2012-ből.

Ez nem vicc: azt állítják, Jézus nevében mindenki köteles a menekültek alfelét nyalni

2015. augusztus 07. 10:11

babba1.jpgHiába, a Néphazugság minden áldott nap feldobja a labdát. Most éppen a kereszténységnek. Merthogy, olvassuk tegnapi számában, „nem sok jelét láttuk az elmúlt fél évben annak, hogy a nagy keresztény egyházak hajlandók lennének szembeszállni azzal a hecckampánnyal, amelyet a jobboldali kormány indított a menekültek ellen”.

„Borzalom, ami itt megy! Már nem tudom lehozni a gyereket a játszótérre, mert sz@ros minden”

2015. augusztus 06. 14:02

bevandorlok-II-janos-pal-papa-tere-.jpgJóformán nincsen nap, hogy a Néphazugság ne dezinformálna. Ha már egyszer nem lehet hallgatni az egyre ijesztőbb méreteket öltő bevándorlásról, akkor úgy kell róla tudósítani, mintha valamiféle jelentéktelen nyári kirándulás volna mindaz, ami hovatovább már országszerte történik. Tipikusan balos mentalitás ez. Mindig nyalnia kell ugyanis a baloldalnak valakinek az alfelét. Hol Moszkváét, hol Brüsszelét vagy Washingtonét. A lényeg, hogy mindig mások iránt kell lojálisnak lennie. Mert a más, az idegen mindig is szép. Sőt csak az a szép. A magyar meg büdös, bunkó, bugris. (Fotó: Bevándorlók a II. János Pál pápa téren - MTI, Balogh Zoltán)

Régebbi hírek a rovatban:


A rovat teljes archívuma