35. tétel

A büntetés nemei

A tettel, vagyis a jogellenes magatartással okozott sérelemhez mérten és egyben elrettentésül már a patrimoniális királyság korában számos büntetési nem került alkalmazásra.

Halálbüntetések (poenae capitales)

A halálbüntetés általában súlyos közbűncselekmények, ill. egyes magándeliktumok vagylagos rendes büntetése volt. Ezek végrehajtásuk módját tekintve lehettek egyszerűek (poenae capitales simplices) vagy minősítettek (poenae capitales quilificativae)

Egyszerű halálbüntetésnek számított rendszerint a pallossal történő fővétel, az akasztás, a megfojtás, a vízbe fojtás, a kötéllel való megfojtás, a megégetés, a felnégyelés, a kerékbetörés. Minősített halálbüntetés volt ezzel szemben az a kerékbetörés, amit először a lábszárak, majd a karok, fej, nyak, mellkas összezúzásával hajtottak végre, a horogra függesztés, a karóba ill. nyársba húzás.

Mind az egyszerű, mind a minősített halálbüntetés járhatott a végrehajtást megelőző kínzó büntetésekkel is, mint például a kézlevágás. Az effajta halálbüntetést megsúlyosított halálbüntetésnek nevezték.

A XVIII. Század utolsó harmadában már ritkán alkalmaztak minősített halálbüntetést, ill. megsúlyosított halálbüntetéseket, ha pedig mégis minősített halálbüntetést szabtak ki a bíróságok, szinte mindig a könnyített végrehajtásról határoztak.

A halálbüntetések között volt olyan, amit az elkövető személyére tekintettel nem lehetett az adott bűncselekmény kapcsán alkalmazni, így lopás esetén nemesek és nők az egyébként rendes büntetésül szolgáló akasztás helyett csak pallosra voltak marasztalhatók. Miután előzőleg megfosztották egyházi méltóságuktól, hasonlóképpen csak fővétellel bűnhődhettek azok a főpapok is, akik súlyos deliktumot, gyilkosságot, rablást, lopást valósítottak meg.

Testcsonkító büntetések (poenae corporales mutilantes)

A testcsonkítás a test valamely tagjának vagy valamely érzékszervnek a megsemmisítése. Ilyen volt a szemkivágás, nyelv kimetszése, stb.

A személyes királyság korában a testcsonkítás részben a halálbüntetés helyettesítésére szolgált.

A testcsonkító büntetések egy része már Szent István alatt megváltható volt. Amikor azonban a megváltás általánosan elterjedtté vált, a testcsonkító büntetéseket többnyire a halálbüntetés megsúlyosítására végett szabtak ki a bíróságok.

Testfenyítő büntetések (poenae corporis afflictivae)

A testfenyítés olyan a testen maradandó nyomot hagyó vagy tartósan nyomot nem hagyó, testi fájdalom okozására irányuló közvetlen vagy közvetett ráhatás, ami nem járt valamely testrész, érzékszerv megsemmisülésével.

a) Botozás, vesszőzés, seprűzés, lapátolás, ostorozás, korbácsolás

Az ütlegeléssel végrehajtott testfenyítő büntetések közül a leggyakoribb a bot és vesszőbüntetés volt. Az ostorozás és korbácsolás csak ritkábban fordult elő.

Az elkövetett deliktum súlyának megfelelően az ütések száma szokás szerint, 6, 12, 24, 40, 50, 100 körül mozgott.

A nagy számra menő megcsapatást rendszerint több részletben hajtották végre. A megcsapatásról szóló büntetések kiszabásánál tekintettel voltak az elítélt nemére és életkorára. A nőket és ifjakat rendszerint az enyhébbnek számító vesszőbüntetésre, ill. ostorozásra büntették.

A bot-, vessző-, stb. büntetéseket nem nemesekkel szemben alkalmazták, de néhány esetben előfordult, hogy nemesek is deresre kerültek.

b) Megbélyegzés

Ez a testfenyítés különös neme. A megbélyegzés tüzes bélyeggel történő megjelölés. Két bűncselekmény esetén alkalmazták. A boszorkánysággal másodízben vádolt személyt homlokán, mellén és lapockái között a templomkulccsal kereszt formát képezve jelölték meg, a hamis tanúnak pedig arcára sütöttek bélyeget.

c) Böjtöltetés

A böjtöltetés étel és ital teljes vagy részleges megvonása meghatározott napokra. A böjtszegés rendes büntetése volt, vagyis azt, akit azon kaptak, hogy a kánonok szerint előírt napokon, ún. kántornapokon nem tartózkodott meghatározott ételek és italok fogyasztásától, ill. pénteken húst evett, egy hétig bezárva kellett böjtölnie. Az első ízben boszorkánysággal vádolt személy is böjtöltetésre lett marasztalva. Más deliktumok mint például az emberölés, hitszegés mellékbüntetéseként is használatban volt.

Szabadságbüntetések

A szabadságbüntetés a szabad, ill. a nemzeti jogállás megszüntetésére, valamint a személyes szabadság korlátozása vagy megvonása.

a) Szolgaságra vetés

A halálbüntetés mellett a legsúlyosabb és nagy gyakorisággal alkalmazott szabadságbüntetés a szolgaságra vetés vagy szolgaként való eladás.

b) Számkivetés (poena exilii)

A számkivetés eredetileg a szolgaként eladás egyik módja volt. A későbbiek során a városok alkalmazták legtöbbször. Ez a büntetés a nemi erkölcs elleni és kisebb vagyon elleni bűncselekmények mellékbüntetéseként volt használatos.

c) Szabadságvesztés

A tömlöcöztetés, bebörtönzés, a XVIII. Század második felétől vált önálló, rendes büntetéssé. A határozott tartamú szabadságvesztésre ítéltek a városházak, megyeházak, uradalmak nem börtön céljára létesített épületiben töltötték ki büntetésüket. Az első börtönt Mária Terézia 1773-ban állítatta fel a Pozsony melletti Szempcen.

A rabokkal rendszeresen végeztettek közmunkát, utak, hidak, vízelvezető árkok javításán vagy építkezéseken dolgoztatták őket.

Megszégyenítő büntetések

A bűncselekmény elkövetésére utaló megkülönböztető jelek, bélyegek viselésének kötelezettsége, ill. a nyilvános meggyalázás, közszemlére tétel, valamint a megvalósított deliktum megbánására való kötelezés – ezek voltak a megszégyenítő büntetések.

a) Hajlenyírás

A patrimoniális királyság idején a vallás és erkölcs elleni cselekmények, később jobbára csak az erkölcs elleni vétségek esetén alkalmazták más büntetések mellett.

b) Vezeklés, megkövetés (poenitentia)

A vezeklés, megkövetés elvileg egyházi fenyíték volt, amit aztán a világi bíróságok is gyakorta alkalmaztak.

A legsúlyosabb megszégyenítő büntetésnek a becstelenekre alkalmazott örökös vezeklés számított. A becsületsértési, hatalmaskodási ügyekben gyakran előfordult, hogy a tettest a sértett nyilvános megkövetésére is marasztalták. Ez a büntetés külsőségeiben több hasonlóságot mutatott a vezekléssel.

A megkövetésnek a protestáns felekezetűeknél egy sajátos formája is létezett, az ún. eklézsia-követés. A paráználkodásban, kisebb lopásban tapasztalt bűnöst fekete lepellel letakarva székre ültették, vagy a szószék mellé állították és egy héten át ily módon volt kénytelen részt venni az istentiszteleten, végül az utolsó napon a lelkész felszólítására felfedhette magát és meg kellett ígérnie, hogy a jövőben feddhetetlen életet fog élni. Aki nem volt hajlandó alávetni magát, ,azt a közösség kirekesztette, száműzte kebeléből.

A megszégyenítő megkövetésnek volt egy kifejezetten nőkre alkalmazott neme is: a templomkapu előtt gyertyával a kézben történő vezeklés, amivel a távolabbi rokonokkal vérfertőzésben, a házasságtörésben bűnösnek találtak, ill. az egyébként léha életűeket alázták meg a közösség előtt.

c) A közszemlére tétellel való megszégyenítés

A közszemlére tétellel való megszégyenítéssel a házasságtörésben tapasztaltakat, a kéjnőket, a kisebb lopást elkövetőket, az éjjeli csendháborítókat, a közbotrányokozókat, a polgártársaikat megkárosító boltosokat sújtották fő- és mellékbüntetésként. Szégyenoszlophoz, pellengérhez láncolták, kalodába zárták, vagy nyakvassal nyűgözték le, ill. vas-, farudakból készült szégyenketrecbe zárták.

Az említett eszközök alkalmazása fizikai fájdalmakkal járt, következésképpen ezek egyben testfenyítő büntetéseknek is tekinthetők.

Vagyoni büntetések

Jellegük szerint jóvátételiek, ill. bírságosak.

A jóvátétel (compositio) a deliktummal okozott sérelemért a sértettnek vagy a sértett családtagjának, rokonának járó engesztelés, kártalanítás.

A bírság (birsagium) deliktum megvalósulása esetére kilátásba helyezett olyan vagyoni büntetés, amely kizárólag a király, a fiskus, az eljárt bíró, joghatósággal rendelkező szerv javára hajtandó be.

a) Váltságos vagyoni büntetések

A váltság, vagy megváltás (redemptio) a testcsonkítás, ill. a fővesztés megváltására szolgáló vagyoni büntetés.

A marasztalt fejét főváltás (emda capitis) vagy vérdíj (homagium) fizetésével menthette meg.

A vérdíj eredetileg a megölt emberért adott engesztelés, jóvátétel volt. A vérdíj mértéke hol a megölt, hol az elkövető „értéke”, azaz jogállása szerint alakult. A XV. Században a főváltságot gyakran a vérdíjjal azonosították.

A nyelvváltság eredetileg testcsonkítás megváltására szolgáló jóvátételi, ill. bírságos jellegű vagyoni büntetés volt. A rendi korszakban már kifejezetten bírságos büntetés.

b) Vagyonelkobzás, vagy jószágvesztés (poena confiscationis)

A vagyonelkobzás a patrimoniális királyság időszakában a felségsértés és a pártütés, a bírói teendők megszegése, karddal elkövetett emberölés, a házratörés, ispán általi tilalomszegések esetén alkalmazott jóvátételi ill. bírságos jellegű vagyoni büntetés.

A rendi korszakban a hűtlenség körébe sorolt deliktumokra kiszabandó jószágvesztés kizárólag bírságos jellegű: a hűtlenségben marasztalt jószágra a királyra, ill. a szent koronára háramlott.

A marasztalt vagyonán az ítélettel az eljárt bírót 2/3, a sértettek vagy családtagjait, rokonait 1/3 hányadban illető zálogjog létesült.