Payday Loans

Keresés

A legújabb

Cenzúra a Magyar Nemzetben PDF Nyomtatás E-mail
A rab sajtó avagy a hazugságok napi tömeggyártása

Sajtótörténeti kuriózum, avagy durva cenzúra a Magyar Nemzetben


Sokszor kérdezik a Magyarok Világszövetségnek elnökétől, hogy miért nem hallani-látni őt évek óta rádióban-televízióban. A kérdezők ritkán hiszik el, hogy ez nem elzárkózásának, még kevésbé tétlenségének tudható be, hanem a Magyarok Világszövetségét és Patrubány Miklóst évek óta sújtó, szervezett, teljes körű elhallgatás következménye. A nyáron ennek a kirekesztésnek egy döbbenetes esetére derült fény.

Egy vidéki magánember tüntetést jelentett be 2014. július 28-ára, az első világháború kitörésének 100. évfordulójára, a budapesti Hősök terére, amelyre első szónoknak meghívta a Magyarok Világszövetségének elnökét, Patrubány Miklóst. Az eseményen megjelent néhány újságíró és fotoriporter is. És csoda történt.

Másnap Bottyán Zoltán, az MVSZ Kárpát-medencei Térségének alelnöke örömmel újságolja Pásztóról, hogy megvette a Magyar Nemzetet, és annak második oldalán, főhelyen nagyméretű fényképen „sztárolják" a lapból évek óta kirekesztett MVSZ-elnököt. Sőt a képhez rendelt szövegben is tisztességesen beszámolnak a nagy világégés kapcsán általa mondottakról.

1. kép – A Pásztón árusított Magyar Nemzet

Nosza, megvették Budapesten is az újságot, ám annak 2. oldalán híre-hamva nem volt a Patrubány Miklóst ábrázoló fényképnek! Pedig a világháborús cikk a helyén volt.

2. kép – A Budapesten árusított Magyar Nemzet

A két újságot, a Pásztón és a Budapesten árusított Magyar Nemzetet, az MVSZ augusztusban ülésező Elnöksége látta először egymás mellé téve. A tíz országból érkezett tisztségviselők egyszerre ámultak: ilyet, hogy egyazon napilapnak, egyazon napon, más-más helyen árusított példányai eltérjenek egymástól, még egyikük sem látott, nem hallott! Pedig „csak" a Magyarok Világszövetségét sújtó durva cenzúráról volt szó. Magyarországon ez is lehetséges. Az ügyeletes cenzor, vélhetően a budapesti árusításra szánt példányok nyomása előtt észrevehette, hogy a második oldalon valamilyen szerkesztői"tévedés" folytán ott díszeleg a teljes tilalom alá eső személy fényképe. Gép állj! Képet cserélj! Új nyomólemezt! És folytatható a nyomás. A vidékre időközben már útra indított számokat immár nem vonták vissza. Így kerülhetett a cenzúrázatlan lap a pásztói újságárushoz.

Ezt a történést valószínűsíti az a tény is, hogy a fénykép alatti szövegből is elhagyták a Patrubány Miklós beszédéről írt beszámoló leglényegesebb mondatát, amely a cenzúrázatlan lapszámban még megjelent. A kicenzúrázott mondat így hangzott: Ha Magyarország olyan politikát folytatott volna előzőleg, mint az angolok vagy a franciák, akkor a Kárpát-medencében senki sem beszélt volna románul, szlovákul, szerbül „És akkor Trianon sincs."

Gondosan átnéztük Magyar Nemzet 2014. július 29-i számának mindkét példányát. A Pásztón és a Budapesten árusított példányok között más eltérést nem találtunk.

3. kép – A Magyar Nemzet ominózus számának címlapja

A fenti sajtótörténeti kuriózum egy apró életkép a Magyarok Világszövetségével szemben Magyarországon alkalmazott bánásmódról.

MVSZ Sajtószolgálat

8367/140908

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

„Az MVSZ legfőbb célja a magyar nemzet világméretű egységének megjelenítése, ezen belül a magyar önazonosság megőrzése és a nemzet épülése. Ennek megvalósítása érdekében szervezi működését." (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

LAST_UPDATED2