Meg kell enni, amit főztünk

„Nem látják meg a másikban az embert, a szemben álló tábor tagjait dehumanizálják, pedig az ember több, mint egy szavazópolgár, az élet több, mint a politikai meggyőződés.” Interjú Víg Mihállyal.

forrás: vilagveleje.hu

PÉNTEK ORSOLYA A hatalomért két önjelölt megváltó küzd, miközben az állampolgárok egzisztenciális kiszolgáltatottsága olyan mértékű, hogy az ország lakosságának nagy többségét egy váratlan, ötvenezer forintos kiadás is padlóra küldené. A mai ellenzék bíztatja magát, hiszen hogyan lehet csatába indulni a biztos vereséget magába szuggerálva? Miki egér sakkozni szeret, közben nézegeti a bokszkesztyűket. Tysonnal kell megvívnia. Egy menet, a győztes mindent visz. Vigaszdíj nincs – mondja Víg Mihály. A zeneszerző úgy érzi, ebben a helyzetben tanácsos lenne hallgatni, maga sem érti, miért beszél olyan dolgokról, amelyeket mindenki tud.

– Júliusban adtál utoljára interjút az Oroszlános Udvarnak. Akkor abban maradtunk, hogy most egy ideig nem nyilatkozol. Aztán mégis te kérted, hogy legyen még egy beszélgetés.

– Részben azért, mert sajnálattal hallottam, hogy meg fog szűnni az Oroszlános Udvar, egyik kedvenc internetes újságom, talán az utolsó fórum, ahol elmondhatom a véleményemet, másrészt a múltkori interjúban túl hosszan beszélek, és félek, hogy nem derül ki egész pontosan, hogy mi az, ami miatt kezdek tényleg kétségbeesni. Lehet, hogy nem fogok túl sok újdonságot mondani. Valószínűleg semmilyen hatása nem lesz annak, ha elmondom, mi bántott hazafelé menet. Mindenesetre van egy sanda gyanúm, hogy megint olyan időket fogunk élni, ahol eluralkodik a gyűlölködés és az eseményeknek alig lesz közük a racionalitáshoz, ahol a hit felülírja a józan észt.

– Mire gondolsz?

– Arra, hogy a Fidesz működése mennyire hasonlít a Hit gyülekezetéére.

– Miben véled felfedezni ezt a hasonlóságot?
– A vezérkultuszban, az egyszemélyi vezetésben, abban, hogy a vezetőnek isteni elrendeltetést tulajdonítanak. Aki a pásztort bántja, Istent bántja, aki pedig rosszat mond nemzeti együttműködés rendszerére, az a magyar nép ellensége. A szektában a tagokat „újjászületett kereszténynek” nevezik, és senkit nem tekintenek teljes értékű embernek, aki nem a gyülekezet tagja. A Fidesz tábora pedig úgy gondolja, hogy aki nem feltétlen híve a vezérnek, az nem teljes értékű tagja a nemzetnek, nem igazi magyar, ahogy mondani szokták, „idegen szívű”. Megint hallani, hogy a „nép ellensége”, „kártevő”, borzalmat keltő szitokszó a „liberális”, megjelent a népére mindig ádázul rátámadó „kommunista”. A legújabb dehonesztáló jelző az „értelmiségi”. Majdnem restellni kezdi magát az ember, ha nem böllér, vagy focista. A tömeg, mióta világ a világ, vágyik a vezetőre. Nyájmeleg, a csorda biztonsága, a falka ereje, jó együtt ordítani a farkasokkal.

– Az egyik egy gyülekezet, a másik egy politikai párt. Más társadalmi funkciója van a kettőnek, és más indíttatásból válik valaki taggá egy egyházban és egy pártban vagy szavaz az utóbbira.
– De mindkettő esetében felülírja a hit a racionalitást. Ahogy Németh Sándor oly gyakran idézi a Bibliából: „a hit nem látható dolgokról való meggyőződés”, tehát legfőbb ismertetőjele, hogy köszönőviszonyban sincs az ésszel még felfogható valósággal, magyarul a realitással. Mindkét esetben a vezér iránti elfogultságról van szó, és mindkét esetben veszélyekkel jár, ha kilépsz, vagy kivet magából az adott csoport. A vallásos tisztelet megvan a Fidesz-hívők között, elég a Viktor Szíve Szentegyházra gondolni, amely az Orbán Viktor-kultusz gyöngyszemeit gyűjti össze. Olvasható rajta többek között Fodor András verse, amely így kezdődik: „Erős vár a Mi Istenünk! Talán azt izeni nekünk: Hogy maradjunk méltók arra, ahogy mellénk állt a bajba… Az első békemenetünk, megmentette, kit szeretünk: Mózesünket, Kossuthunkat, a mi Orbán Viktorunkat.” Máskor a Lányok és Asszonyok Orbán Viktorért Egyesület tartatott hálaadó szentmisét a miniszterelnökért, amit ő minden erőfeszítése ellenére sem tudott megakadályozni. Ezen kívül nem sok problémára emlékszem, amiben ne érezte volna kompetensnek magát. Talán a forint gyengülése jut az eszembe. 2008-ban egy, az ő hitéről szóló beszélgetésben bevallja Balog Zoltánnak, hogy nem volt tehetséges futbalista.

– De a kultusz az emberi hülyeség lenyomata. A hasonló akciók vagy versek nem Orbán Viktor megrendelésére születnek. A kultusz ezekben az esetekben a hívőkből indul ki és nem a kultusz tárgyából. Vagy ő tehet róla, hogy egyesek istenítik?
– Ha komolyan zavarná, akkor meg tudná akadályozni, de úgy csinál, mintha nem venné észre. Most nem is mesélem el, milyen túlteljesítésben vannak az új korifeusok, akik szeretnék a gondolatait kitalálni, amikor kultúrprogramokat szerveznek.

– És mi bántott még hazafelé menet?
– Például, hogy egyre többet lehet hallani arról, hogy az Európai Unió haldoklik, hogy a súlypont keletre tevődik át, hogy mi vagyunk a legfejlődőképesebb ország Európában, rövid időn belül nálunk lesz a legolcsóbb az energia. Ha Pakson minden a legjobban megy, és minden úgy lesz, ahogy elképzelik, akkor se két év múlva lesz a legolcsóbb az energia, hanem minimum tizenhat év múlva. Számomra teljesen érthetetlen, hogy mire alapozza ezeket a kijelentéseket a miniszterelnök. Az, hogy az országot romba döntő szocialisták is ezt szerették volna, az nem teljesen kielégítő magyarázat. Remélem, nem azért ilyen fontos ez a váratlanul felvett kapcsolat Putyinnal, hogy ha megint kitörne a forradalom, legyen kivel leveretni, mint negyvennyolcban, meg ötvenhatban. Csak szólni kellett, már jöttek is. Igaz, hogy a Ferenc Jóska meg a Kádár Jancsi bácsi szólt nekik, márpedig ők igazán történelmi léptékű államférfiak voltak, hiszen felvirágzott a haza, amerre jártak. Az, hogy a jordán király egy fél éve még semmit nem szólt arra a kijelentésre, hogy mi vagyunk a legfejlődőképesebbek Európában, azon csak egy kicsit csodálkoztam – tájékozatlan, mert jordán, fetreng a szőnyegein –, azt, hogy ugyanezt a kijelentést a legendásan pragmatikus kínaiak udvarias mosollyal fogadják, azt az ő remek diplomáciai érzéküknek tudom be, de Putyin veszélyesebb alak, láttuk, amikor azzal vádolták, hogy attól se riad vissza, hogy némi hasadó anyagot csempésszessen ellenségei italába. Ő persze a megalapoztlan vádakat élesen visszautasította. Vona Gábor a parlamentben idézett egy idevágó székely mondást, amikor az oroszokkal való kokettálásról beszélt: „a medve nem játék”. Egy hatalmas birodalom ismét méltó helyet akar elfoglalni a világ sakktábláján, nem óhajtja tétlenül nézni, hogy Kína és az USA nélküle játssza le a partit. Ukrajnában azért lángoltak az autógumik, folyt a vér, haltak meg emberek, mert tiltakoznak az ellen, hogy ismét az orosz érdekszférához tartozzanak, mi pedig most jelentkezünk, hogy oda tartozhassunk.

– Úgy érted , hogy elhagyjuk az Európai Uniót?
– Vannak erre utaló jelek. A Békemenet felirata, az EU válságának állandó hangoztatása, annak a folyamatos ismétlése, hogy az EU agonizálava süllyed, mi pedig győztesként kiemelkedünk, lázas diplomáciai tevékenység, hogy új szövetségeket kössünk a Közel és Távol-Keleten, mert most onnan fúj a szél. John Lukacs aggódó levelére válaszolva azt írta a miniszterelnök, hogy nem kell félni, mi már végérvényesen lehorgonyoztunk Nyugaton, de ebben én éppen az ő cselekedetei miatt már nem vagyok olyan biztos. Tudjuk, hogy a Jobbik az első nap kirántaná az unióból Magyarországot. A Fidesz pedig idáig sem habozott radikális harcba bocsájtkozni minden szabály ellen, amely a mozgásterüket korlátozta volna. Simán el tudom képzelni, hogy ha Orbán Viktor hatalmát bármilyen uniós szankció komolyan fenyegetné, ők is megtennék ezt a szerintem az ország számára végzetes lépést. Csak remélni tudom, hogy rémeket látok. Az, hogy ezt a lehetőséget idáig a leghatározottabban visszautasította, nem jelent sokat, hiszen szemmel látható az is, hogy bármikor megtagadható a tegnap még hirdetett elköteleződés. Mint kissé paranoiás ember tartok attól, hogy a hideg polgárháború felizzik, és mindent eldöntő harcra készülnek az ellentáborok tagjai.

– De semmi konkrét előjele nincs az unióból való kilépésnek, sem a polgárháborúnak.
– A leghalványabb jelét sem látom annak, hogy az egymástól
elidegenedett táborok közeledni akarnának. Nem fegyveres harcra gondolok, de a gyűlölködés fokozódni fog. A választások miatt a küzdelem egyre ádázabb, ahogy mondani szokták, „életre-halálra” megy. Nagyon rossz ezt kimondani, de nem látok olyan szereplőt, aki ne vesztette volna el minden hitelességét. Úgyhogy a helyzet csak tovább romolhat. Nem látják meg a másikban az embert, a szemben álló tábor tagjait dehumanizálják, pedig az ember több, mint egy szavazópolgár, az élet több, mint a politikai meggyőződés. Az ellenzéket, amely valóban sok jogos kritikát érdemel, lekommunistázzák, holott jól tudjuk, hogy itt negyven évig nem kommunizmus, hanem (nagyon találó elnevezéssel) „létező szocializmus” volt, amely egyébként szintén az önjelölt politikai osztály, a párt tagjainak személyes erkölcstelensége, önzése miatt bukott meg. Ugyanúgy, mint a demokrácia felépítésére tett tétova kísérletek is. Amíg a nép ilyen politikai elitet bír kiizzadni magából, addig nem javulhat a helyzet. Meg kell enni, amit főztünk. A választók a felelősséget egyetemlegesen viselik. A mai ellenzék körülbelül úgy biztatja magát, mint Miki egér, ha Tysonnal kellene bokszolni, és közben azt mondogatja, hogy nem lehet úgy elkezdeni a küzdelmet, hogy biztosak vagyunk abban, hogy veszteni foguk. Ez kevés. Csupa levitézlett figura, Bajnaitól Fodor Gáborig, ráadásul visszasomfordált szellemi vezérnek Gyurcsány Ferenc is, akinek, úgy látszik, az a szerepe, hogy mindent szétverjen maga körül. Mellesleg az ő hívei is kritikátlanul fogadnak el mindent, amit csinál. Olyan pofával áll bajtársai között, mint aki most ette meg Nyilas Misi cipőkenőcsét, csak még nem vallotta be. Az egész arra jó, hogy az ellene irányuló izzó gyűlölet eltérítse a bizonytalanokat. Orbán Viktornak és Gyurcsány Ferencnek az a kóros, megmásíthatatlan tévképzete van, hogy nekik kell helyrehozniuk a dolgokat, nem veszik észre, hogy miattuk borul lángba az ország. Fanatizált tömegekkel nem lehet európai civilizációt építeni.

– Vagyis úgy gondolod, hogy bár a kormányt le kellene váltani, nincs, aki megtegye? Egyre többfelől hallani, hogy az egész politikai elit van morális válságban, ezért semmit nem old meg egy kormányváltás. Hogyan jutottunk idáig?
– 1989-ben a Szovjetunió elkezdett összedőlni, kivonult Közép-Kelet-Európából, az Európai Unió elődje pedig nem tudott vagy nem akart elegendő segítséget adni, hogy az iszonyú hátrányunkat ledolgozhassuk valahogy. Kaptunk egy lehetőséget, hogy azt kezdjünk az önrendelkezéssel, amit akarunk. Azonnal fellángolt újra a népi-urbánus vita. Rögtön elkezdődött a Horthy-korszak resaturációja, holott 1948-ig kellett volna visszamenni, mert 45 és 48 között igenis történtek olyan dolgok, amelyek folytatásra érdemesek lettek volna. Elkezdődött az árokásás, és két alapvető dolgot baltáztunk el. A privatizációnál nem voltunk tekintettel arra a több millió emberre, aki teljes egzisztenciális bizonytalanságba került, pedig hallatszottak tétova hangok, hogy a munkások és a téesz-tagok részvényesei lehetnek munkahelyeiknek. Így nem tűnt volna el nyom nélkül a magyar ipar és mezőgazdaság. A másik pedig, hogy a pártállami és titkosszolgálati elit tagjait senki nem vonta felelősségre, sőt újra választhatók lettek. Politikai hatalmukat anyagi eszközökre cserélhették. Az Antall-kormány, miközben arról beszélt, hogy új magyar középosztályt fog létrehozni, szánalmasan és tehetetlenül asszisztált a zömmel ebből a közegből jött új oligarchák felemelkedéséhez. Azt a politikust, aki arra figyelmeztetett, hogy az alvilág nagyon is szoros kapcsolatban van a politikai elit legfelsőbb köreivel, azonnal elhallgattatták. Elég itt csak az olajügyekre gondolni, ami messze nem tudott volna ekkora károkat okozni, ha időben megfelelő törvényeket hoznak. Egyáltalán az egész időszakot sötét maszatolás jellemezte. Milliók társadalom alá zuhanása mellett mesés vagyonok születtek és a kis hazát elkezdték úgy hívni, hogy következmények nélküli ország. Megjelent a MIÉP, megint megjelent az antiszemitizmus. A megriadt nép, látva elnyomorodását, látva az úrhatnám dzsentriket, ijedtében az addig 8-10 százalékon álló MSZP-t 51 százalékkal választotta a parlamentbe. Horn Gyula koalíciót kötött addigi legádázabb ellenfeleivel, az SZDSZ-szel, akik elvtelenségből ötösre vizsgázva ebbe beléptek, és ez a koalíció a legdurvább vadkapitalizmust zúdította a nyakunkba, miközben a nemzeti vagyon utolsó morzsáit is elprivatizálták. Az emberek hamar belátták, hogy hiba volt Horn Gyulát Kádár Jánossal összetéveszteni. Ekkor jött a Fidesz. Berúgták az ajtót: most „mink jövünk”, a vidéki kádárista középkáderek, a múlt rendszerben szocializálódott, a liberalizmustól ekkor már elfordult népi fik. Kaya Ibrahim, Joszip Tot, székházügyek, szőlőbirtok, erőteljesen dzsentroid felhangok. A nép nyomora nem enyhült. Vágytak már egy kicsivel több toleranciára. Szerették volna a jóléti államot, ezért Medgyessy Péterre adták a voksukat, aki viszont állítólag erőnkön felül kezdett osztogatni, de valódi termelés, gazdasági növekedés nem lett, ráadásul az ifjú Gyurcsány jól megpuccsolta. Legnagyobb meglepetésre és sok hamis ígérettel újraválasztották az MSZP–SZDSZ-koalíciót, ezután nem sokkal hangzott el ama nevezetes őszödi beszéd. Gyurcsány Ferenc máig érthetetlen okok miatt nem volt hajlandó venni kalapját, mondván, hogy „lehet, hogy igazat beszéltem, de ilyen csúnya szavakat nem használhat miniszterelnök még a kocsmában baráti társaságban sem, nemhogy egész frakciója előtt”, ráadásul sokak számára úgy tűnt, hogy a beszéd igazságtartalma kimerül abban, hogy hazudott, sőt „elkúrta”. Ekkor az addig a partvonalon toporzékoló jobboldali ellenzék előtt leomlott minden akadály, csont nélkül nyerték az önkormányzati választásokat. Budapesten kívül szinte minden nagyvárosban fideszes polgármester lett. Ők, bedőlve a szocialista bankárok szirénhangjainak, soha nem látott mértékben eladósították ezeket a városokat devizában. Persze a maradék MSZP-s polgármesterek sem haboztak ugyanígy tenni, a kormány pedig szintén hitelből finanszírozta az államháztartási hiányt. Tényleg felelőtlenség volt így eladósítani az országot. Mindig veszélyes, ha egy pártot vagy koalíciót újraválasztanak, mert elkényelmesednek és nyakló nélkül lopni kezdenek. Rengeteg magas labdát adtak a jobboldalnak, amit azok nem haboztak leütni. Így alakult ki a jelenlegi helyzet: a Fidesz kétharmaddal megnyerte a választásokat. Orbán Viktor pedig, akinek nagyon erős élménye volt, hogy engedte kicsúszni a kezéből a hatalmat, s „lám, mivé tették ezek nyolc év alatt az országot”, közjogi intézkedések egész sorozatával, háromezernél több törvény megszavaztatásával tette majdnem lehetetlenné leváltását, kezdte el személyes elképzeléseinek megvalósítását tűzön-vizen át.

– De ha egy országban rossz élni, az nem feltétlenül csak a kormány hibája. A kormányt a nép választja. Mindannyian felelősek vagyunk. Ez a demokrácia.
– Világos. A nép egyetemlegesen felel megválasztott képviselőiért. Amikor nyáron bordatöréssel a kórházban feküdtem, az ÉS-ben olvastam egy nagyon jó cikket, amely arról szólt, hogy Magyarországon a lakosság kétharmadának komoly gondot jelentene egy váratlan, ötvenezer forintos kiadás. Ez annyit jelent, hogy döbbenetes egzisztenciális függésben van minden magyar, így lehet elérni, hogy senki nem meri hallatni a szavát.

– Húsz év alatt minden egykori kormányzó párt felmorzsolódott, az MDF és az SZDSZ ezen a néven meg is szűnt. A Fidesz viszont kormányoz, és minden jel arra mutat, hogy megint nyer. Szerinted hogyan sikerült nekik, ami a többinek nem, ha rosszul teszik, amit tesznek?
– Azért, mert híveik nem a tényeket nézik, hanem hitből cselekszenek. Az emberekben úgy fel lett korbácsolva a bukott baloldal iránti gyűlölet és a nemzeti önérzet megerősítése, a csalódottság az unióban – „bántják a magyart, de mi szabadságharcolunk” –, hogy emiatt azt, amit demokráciadeficitnek hívnak, simán lenyelik. Említettem, hogy a Fidesz és a Hit gyülekezete sok szempontból hasonló. A Hit gyülekezete azt mondja, hogy magából a Bibliából vezeti le az elveit. Ugyanakkor bizonyos dolgokat figyelmen kívül hagynak az írásból, bizonyos dolgokat pedig nem: azt például, hogy Jézus azt mondja a farizeusokról, hogy szeretnek elöl ülni az istentiszteleten, mindig hosszan imádkoznak, vagy hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni a mennyek országába, azt nem veszik figyelembe, de azt, amikor Szent Pál azt mondja, hogy ne is köszönj annak, aki a gyülekezetből kilép, azt igen. Amikor a Fidesz átalakította az egyházakkal kapcsolatos jogszabályrendszert, a gyülekezet meglepően közönyös volt például Iványi Gábor egyházával kapcsolatban, pedig amikor a Kádár-rendszer üldözte őket, még szoros szövetségben voltak. Németh Sándor azt gondolja magáról, hogy őt egy felsőbb hatalom felkente, látomásban megjelent neki Jézus, ha valakire ráteszi a kezét, abba belemegy a Szentlélek, az az igazi keresztény, aki a Hit gyülekezetébe jár. Orbán Viktorban is megvan ez a misztikus elhivatottság-érzés. Azt gondolja, hogy „lehet, hogy most nincs igazam, de majd lesz”. A Fideszben most már nem a „polgár” a fő jelszó, hanem a „magyar”, és az a magyar, aki a a nemzeti együttműködés rendszerét feltétel nélkül elfogadja. Hogy hogy képzelik el az országot, az elég jól látszik, ha az Alaptörvényt olvasgatjuk. Nem mondható, hogy túl sokat egyeztettek volna másokkal, bár az is sokatmondó, hogy két éven belül hányszor kellett belenyúlni a szövegbe. De még így is van benne pár mondat, amelyet nem vesznek figyelembe, miközben a hatalmat gyakorolják. Például hogy „Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erõforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit” – hogy jön ehhez Paks? Benne van, hogy „valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét” – ehhez képest mi történt a hajléktalanok ügyében? Benne van, hogy a „polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése”, illetve hogy a „magyar állam a hatalom megosztásának elvén alapszik”, valamint „senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására”, ehhez képest egyetlen párt betonozta be magát a hatalom minden szintjén. Benne van, hogy „Magyarország közreműködik az európai egység megteremtésében”. Benne van, hogy „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és biztosítja a demokratikus közvélemény kialakításához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit” és hogy Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson” – ehhez képest a kiegyensúlyozott tájékoztatásssal vannak gondok és én nem látok komoly erőfeszítést, hogy szociális biztonságot teremtsenek. Van egyfajta anti Robin Hood-szisztéma. Vegyünk el a szegényektől, és adjuk a gazdagoknak. Mindeközben a politika beszivárgott a családokba, már ott mérgez. Minden arra mutat, hogy a következő években is kizárólag a jelenleg regnáló hatalom játékszabályai szerint fogunk játszani, semmilyen konszenzus nem lesz. A csapatot kezdjük ismerni, de meglepőek a cserék. Sólyom helyett Schmitt, Pokorni helyett Hoffmann, Márta helyett Dörner. Martonyi helyett Szíjjártó. Kerényi Imre mint kultúrkorifeus. Szakály Sándor a kormány történelemszemléletének igazolására. Aki szerint KGB-s hamisítás, hogy a magyar katonák is kegyetlenkedtek a Don-kanyarban, a zsidók 1941-es deportálása idegenrendészeti eljárás, a csendőrség pedig csuda klassz szervezet volt, amelyet talán újra be kellene vezetni Magyarországon. Egy televíziós megjelenésekor elmagyarázta, hogy voltaképpen az első világháborút nem is veszítettük el, hiszen csapataink integritása sértetlen volt, csak a vörös ármány okozta a felfoghatatlan nemzettragédiát – Trianont. Most annak bizonyításán gondolkodik, hogyan nyertük meg a másodikat is.

– Az alaptörvény ugyanakkor biztosítja a jogot a választásra. A kormány nincs bebetonozva – le lehet váltani.
– Elvileg igen. Viszont két tényező mégis elég valószínűtlenné teszi. A jócskán átszabott választási törvények és az ellenzék elképzelhetetlenül szerencsétlen bénázása. Volt ez a rég elfelejtett MDF korabeli szöveg: „törpe minoritás”. Valami olyasmit jelent, hogy „nem tudjuk , mit hisznek magukról, de mi csak nevetünk, mert szánalmasak és jelentéktelenek”. A magyar politika az utolsó kilenc évben Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc párharcává silányult, amely mostanában már körülbelül azon az ovis szinten mozog, hogy „te vagy a hazaáruló”, „nem, te vagy a hazaáruló”. „Nem azt mondtad, amit eddig mondtál” – „te sem azt mondod, amit eddig mondtál”. Közben teljes erőből népitánc, magyar nóta, disznótor, focimeccs, hatvanas évek tévéműsorai. Nem is lehet jó polgármester, akinek az anyukája nem süt jó süteményt. Mangalicafesztivál a Szabadság téren. A szovjet emlékművel szemben a tér másik gyújtópontjára megszállás-emlékmű. Volt olyan javaslat, hogy legyen Megszállások tere, de miért nem nevezzük el rögtön nemzeti jelképünkről, a Mangalicáról? Szabadság fesztivál a Mangalica téren. Ha már az átnevezéseknél tartunk, van például Elvis Presley tér, II. János Pál tér, nem értem, hogy akkor miért nem keresztelték át az Alkotmány utcát Alaptörvény utcának.

– És mondd, te hogy érzed magad mindebben?

– Azt nem mondhatnám, hogy nagyon nyugodt vagyok. Jó lenne kivonulni ebből az egészből, mert látom, hogy „tajtékzó erők szálltak a földre”, hogy Menyhárt Jenő kollégámat idézzem. Szoktam kérdezgetni magamtól: édes hazám, mi lesz veled? Azért fohászkodom, hogy ne kelljen innen elmennem, mert magyar költő vagyok. Hol tudnék még írni ezen a világon? Petri György mondogatta annak idején: miért én menjek el? Menjenek el ők. Az pedig egy monarchiabeli mondás volt, hogy „úriember nem beszél politikáról”. A jövőt még soha senki nem találta el, úgyhogy konkrét jóslásokba nem bocsátkoznék. Reménykedjünk, hogy megszűnik az esztelen gyűlölködés, az emberek varázsütésre normálisak lesznek, elkezdik szorgalmasan csinálni a dolgukat vagy elkezdik szorgalmasan helyrehozni mindazt, amit idáig elrontottunk.