A FUKAR EMBER

A történet két főszereplője Csaszi és a fukar ember.

Csaszinak nem ez az igazi neve, de az egész Kaszinó csak így ismeri. Mivel felvidéki családból származik, valaki régebben kieszelte, hogy tót is, nemes ember is, tehát joga volna Szvatopluk trónjára. Ezért elnevezték tót császárnak. Aztán csak császárnak. Majd ezt is becézni kezdték s most már mindenki csak Csaszinak hívja anélkül, hogy a szó értelme ismeretes volna. Csak én néztem utána, mint gondos oknyomozó történész, kitéve magamat annak, hogy viszonzásul engem is megtréfál. Mert ennek a Csaszinak, aki különben igen derék osztálytanácsos egyik minisztériumban s hivatalon belül nagyon komoly ember, hivatalon kívül csak a tréfán, meg az ugratáson jár az esze.

A fukar emberről már nem mondok semmi közelebbit, mert még ráösmernek. Csak azt mondom el, hogy istentelenül fukar. Más az, hogy valaki takarékos, ami nem vétek, sőt honpolgári kötelesség a mai világban. De ez az ember lármát csap, ha a szivaros nem tud neki egyetlen fillért visszaadni, ebédmeghíváskor nem ad borravalót a személyzetnek, ha pedig este társaságban távozik, gyík módjára siklik a kapu alatt, csak hogy tíz fillérrel be tudja csapni a házmestert. Pedig mindenki tudja, hogy gazdag ember.

De mikor legutóbb az egész társaság hivatalos volt egy vidéki kastélyba, a fukar ember a szokottnál is csúfabban viselkedett. Vadászat volt, miegyéb s ő egész programokat felborított, hogy húsz fillért lezsugorgasson.

- Csinálj már vele valamit, Csaszi, - mondta valamelyik.

- Meglesz, - bólintott Csaszi.

Vonaton jött vissza a társaság. Útközben elkezdtek kártyázni. Huszonegyest játszottak more patrio, pengős alapon. Csak a fukar ember zavarta a játékot a maga kétfilléres tétjeivel. Folyton vissza kellett neki adni kilencvennyolcat vagy kilencvennégyet. Játék közben Csaszi odakacsintott félszemével a többieknek, kiment egy kicsit a folyosóra, majd feltűnés nélkül a helyére ült vissza.

Kisvártatva bejött a szakaszba a kalauz. A fukar ember fülig piros volt éppen az izgatott boldogságtól, mert tizennégy fillért nyert már.

- Kérem a kártyapénzt, urak, - mondta a kalauz.

Senki sem lepődött meg. Csaszi odavetve kérdezte:

- Mennyi is az? Nyirszoboszlón szálltunk fel.

- Akkor fejenként kilenc pengő hatvan.

Valamennyien fizettek, közömbös arccal. Csak a fukar ember boldog pirossága változott sápadtsággá.

- Miféle kártyapénzt? Vasúton kártyapénzt kell fizetni? Ezt még az öregapám sem hallotta. Ez lehetetlen.

- Dehogy lehetetlen, - mondta Csaszi, - mikor utaztál legutóbb?

- Hat hete voltam a sógoromnál Szentesen. Akkor is kártyáztunk a vonatban és kártyapénzről szó sem volt.

- Hat hete még nem. Két hete jött ki a rendelet.

A fukar ember fogcsikorgatva szurkolta le a kilenc hatvanat. S mivel még futott is a pénze után, elvesztett negyven fillért. Dühösen, elkeseredve haladt a kijárat felé, mikor megérkeztek. Még káromkodott is a foga között.

- Nincs igazad, - jegyezte meg Csaszi, - elvégre csak apró kellemetlenség az egész. A betétet végül visszakapja az ember.

- Miféle betétet?

- A kártyapénzt. A rendelet szerint az csak óvadék. Leszállás előtt valamennyien visszakaptuk a kilenc hatvanat.

Ez igaz is volt. Csaszi ezt már így főzte ki a kalauzzal.

- Visszakaptátok? És nekem nem szóltatok?

- Nem kérdezted. Na szervusz.

Mindenki gyorsan elbúcsúzott tőle és taxiba szállott. A fukar ember rettentő haraggal indult a villamos felé. Amazok pedig elégedetten robogtak hazafelé, kiki a maga otthonába. Örvendeztek, hogy a derék magyar kalauz ilyen könnyen keresett kilenc hatvanat. És éppen a fukartól.

http://mek.oszk.hu/13900/13997/