Payday Loans

Keresés

A kőbányai Hős utca PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

"Uram, magát itt le fogják ütni"

 

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: X. kerületKőbányanyomorromos épületekromos lakásdrogosokHős utca;

 

Budapest kellős közepén, a kőbányai Hős utcában áll két ház, ahol a legmélyebb nyomorban, emberhez méltatlan körülmények között él 600-700 ember. Az önkormányzat évek óta tervezi a házak szanálását, de egyelőre semmi nem történt. Csak az épületek rogyadoznak, a drogosok ellepik a környéket, és a lakók kilátástalansága nő egyre.

 

„Uram, nem kellene itt lennie. Magát itt le fogják ütni” – ezzel lépett oda hozzám rögtön egy tíz év körüli srác a hírhedt kőbányai Hős utcában. „Dehogy fogják, itt nekem mindenki a tesóm. Ha mégis baj van, csak tegye fel a kezét” – adott remek tanácsot egy másikuk két szotyi között. Majd mint egy béna gettófilm-jelenetben, felgurult a járdára egy csónakméretű fekete Mercedes, amire a fiúk szétspricceltek, többen pedig visszahúzódtak a gangról a lakásokba.

Fotó: 

A Hős utca 15/a és 15/b két 1939-ben épült bérház, ahol összesen 300 egyszobás lakásból mára rengeteget elfalazott az önkormányzat, de még így is körülbelül 6-700 ember él a két életveszélyes épületben, sokak számára elképzelhetetlen körülmények között. Egy gázrobbanás miatt a b-épület sokkal rosszabbul néz ki, ránézésre más nem történt a ház építése óta, mint hogy felfúrtak egy „ÉLETVESZÉLY!” és egy „OMLÁSVESZÉLY!” táblát. Nemrég egy vascső zuhant az udvarra a tetőről, amit végül a lakók vittek el, mert a kihívott tűzoltók azt mondták, ehhez nekik semmi közük. Miközben ezt mesélte egy halványzöld börtöntetoválásokkal borított középkorú férfi, a felettünk levő emeleten végigszaladt egy csapat gyerek, mire finom vakolat szitált ránk. A gangon cigiző tréningnadrágos, koravén nőknek ez vagy fel sem tűnt, vagy már megszokták.

Önkormányzati kiszorítósdi

A házak szanálása már évek óta téma, de csak a lakások felének tulajdonosa az önkormányzat, így érdemi lépés a tervek ellenére nem történt. A kerület városfejlesztési stratégiája „a terület felszámolását” jelöli ki célként, de a következő mondatban arról tájékoztat, hogy „a felszámolás időtávja egyelőre nem látszik”. Az önkormányzat szabadulna a Hős utcai házaktól, de állami segítség nélkül képtelenek ennyi családot cserelakáshoz juttatni. A lakók szerint az önkormányzat valós megoldás helyett kiszorítósdit játszik velük, bárkivel beszéltünk, megemlítette, hogy érthetetlenül magas lakbért vagy rezsit fizet.

Fotó: 

Egy férfi fürdőszoba nélküli, 25 négyzetméteres lakása után magasabb közös költséget fizet, mint édesanyja ugyanebben a kerületben egy kétszobás, összkomfortos lakás után. Egy önkormányzati lakásban lakó nő pedig arról panaszkodott, hogy magasabb a lakbére, mint VI. kerületi barátnőjének. A magas közös költség oka többek között a már említett gázrobbanás, aminek javítási költségeit ráterhelték a lakókra. A rezsiben pedig tetemes részt ad ki a magas vízdíj, ami annak köszönhető, hogy szinte az összes vécé folyik.

A magas közüzemi díjakkal és folyamatosan emelkedő lakbérrel az önkormányzat azt biztosan elérte, hogy a lakók díjhátraléka jelentősen megnőtt. Legutóbb arról beszélt Kovács Róbert polgármester, hogy éppen a sokmilliós hátralékok miatt kényszerül aránylag sok kilakoltatásra a kerület, ami valós probléma, de mint megírtuk, ez csak részben a lakók felelőssége, leginkább a tétlen állam okolható a kialakult helyzetért. Mementónak viszont ott sorakoznak az elfalazott bejáratok, az önkormányzat minden kiürített lakást azonnal lakhatásra alkalmatlanná nyilvánít a házakban.

„A gázrobbanás végzett némi munkát, de nem eleget!”

2008 szeptemberében Marksteinné Molnár Julianna (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő a következőket mondta az önkormányzati képviselő-testület egyik bizottsági ülésén:

„Előbb-utóbb ezeket a bizonyos kolóniákat csak meg kell szüntetni, mert ez a megoldás nem igazán jó. Fokozatosan le kell ezt építeni. Nem tudom, hogy pl. az Illatos úton is voltak ilyen jópofa kolóniák, biztosan ismeritek. Azok megszűntek, én az 1960-as évek végére gondolok. Azért az mostanra már nem úgy néz ki. Valami olyat kellene csinálni, ami egy picit előbbre mutat. Ugye a Bihari útból ez az egy épület maradt meg szégyenfoltnak, ezzel is most szívunk, mint a torkos borz. Valamit a Hős utcával is kell csinálni, ez szilárd meggyőződésem, mert elég embert próbáló környezet van ott. Én csak akkor döbbentem meg igazán, hogy ez kívülről bemenve milyen miliő, amikor a Gyakorló utcából költöztetett oda a vagyonkezelő egy családot, merthogy nem tudta fizetni a bérleti díjat a szerencsétlen, és mint tájékozatlan nyugdíjast, oda költöztették a lány unokájával. A harmadik napon, mikor már depressziósan a szoba sarkában ült, akkor csöppentem be, hogy miért nem jött a gyerek iskolába. Nem mert kimenni még a lakásból sem. Tehát úgy gondolom, hogy ott azért kialakult egyfajta életvitel, egyfajta életstílus, amit talán jó lenne egy kicsit felrobbantani. Ez a gázrobbanás végzett némi munkát, de nem eleget!”

Várhegyi Emília, a Kőbányai Cigány Önkormányzat akkori képviselője levélben tiltakozott az önkormányzati képviselő védhetetlen kirohanása ellen. Az önkormányzat „elítélte” a „faji vagy etnikai alapú megkülönböztetésre” alkalmas megnyilatkozást, és azt ígérte „a jövőben is megkülönböztetett figyelmet kíván fordítani a személyek közötti faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód alkalmazására”. Marksteinné jelenleg is képviselő, viszont átkerült a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságba.

Ide születtünk, megszoktuk

„Higgye el, ez nem volt mindig ilyen” – mutat körbe egy idősebb nő a mindenhol halmokban álló szeméten, amit sokan egyszerűen csak kihajítanak az ablakon, ezért a tapasztaltabbak fedezékben közlekednek a falak mellett. Állítólag a lakásokat is úgy falazták el, hogy nem vitték el belőlük a szemetet, mindenesetre a házban a patkányok, poloskák és a csótányok is elszaporodtak. A lakóknak nincs pénzük irtásra, az illetékes hatóság által kihelyezett néhány csapda pedig nem oldotta meg a problémát.

Fotó: 

„Régen itt játszótér volt, meg rózsaágyások”, mondta a nő, de a többség ilyenre már egyáltalán nem emlékszik. A rózsaágyásoknak nyoma sem maradt, a játszótér helyét benőtte a gaz, a drogszeméttel borított placcon egyedül egy férfi ül a rozzant padon és korcs kutyáját nézi, ahogy unottan szaglászik a lábánál.

Ez a kilátástalanság, elkeseredettség és mozdulatlanság nehezedik rá mindenre. Az emberek egyáltalán nem alaptalanul érzik úgy, hogy magukra hagyták őket. Szinte mindenkinek van egy története, hogy futott zátonyra valamilyen kezdeményezése valamelyik hatóságnál: egy ötgyerekes apuka a szomszédos befalazott lakást szerette volna megkapni, de hiába újították volna fel, elutasították; más a CSOK-ról érdeklődött, de azt mondták neki, hogy úgyse kapná meg. Egy idős, beteg asszony pedig azt mesélte, amikor ideköltözött, első este betörtek hozzá, és a rendőrségen is azt vágták a fejéhez, hogy magának kereste a bajt, „örüljön, hogy a torkát nem vágták át”.

Fotó: 

Az emberek menekülnének, de a lakásukat senki nem venné meg a környék rossz híre miatt. Az önkormányzat legújabban rendeletbe foglalta, hogy a két házban minden eladásra kínált lakásra elővételi joggal él, de mivel az itt élőknek nincs megtakarításuk, így az itteni lakásért kapott pénzből kérdéses, hogy tudnának-e másikat vásárolni. „Csak bontanák már el, ez nem élet, itt csak elpusztulni lehet” – mondta egyikük. A szanálást sokan úgy várják, mint az egyetlen lehetséges kiutat, de igazából senki nem hiszi, hogy bármi történhet az elkövetkező években, már túl régóta ígérgetnek nekik.

Mindent elleptek a drogosok

Nem csak az önkormányzat kerüli a Hős utcát, más hivatalos szerv sem szívesen jár erre. Hiába van beszorítva a két épület a Terrorelhárító Központ, a Zrínyi Egyetem és egy rendőrlaktanya közé, volt olyan balhé, amikor egy órát kellett várni az első rendőrautóra. Márpedig balhé gyakran van: lövöldözés, verekedés, betörés, rablás, prostítúció és drog mindennapos tapasztalata az itt lakóknak. Akivel beszéltünk, arról előbb-utóbb kiderült, van olyan barátja, rokona, aki jelenleg is börtönben van.

Fotó: 

A tősgyökeres Hős utcaiak szerint akkor fordultak igazán rosszra a dolgok, amikor megjelentek új családok az ország északkeleti megyéiből. „Mindent elleptek ezek a drogos köcsögök” – mondta egy fiatal fiú, és rámutatott egy kopasz, kigyúrt férfira, aki egy lépcső takarásában dülöngélt éppen az ellenkező irányba. Mások szerint viszont itt mindig sok bűnöző volt, nem lehet az egészet az újonnan jöttekre kenni.

Ottjártunkkor a kapun folyamatosan ki-be dülöngéltek a homályos tekintetű emberek, a húgyszagú lépcsőházakban óvatosan botorkált szembe a sötétben egy férfi, aki ütemesen pumpált az öklével, miközben másik kezével a vénáját szorította. A szakavatatlan szemnek is nyilvánvalóan működő drogelosztókra azonban a lakók szerint nem csaptak le, nem is emlékeznek nagyobb razziára. A nem kábítószerezőkben csak az elkeseredett düh növekszik, tenni nem sokat tudnak, esetleg segítenek fecskendőket szedni, amiből egyre többet találnak a dizájnerdrog-bumm óta.

Fotó: 

Amikor egy idős nő rosszul lett és hívta a mentőket, akkor a mentős állítólag azt tanácsolta neki a címet hallva, hívja a rendőröket is, egyébként nem szívesen mennének ki. Ennek a történetnek ellentmond, hogy amíg ott voltunk, lassított egy mentő az utcában, egy lakó szerint be szoktak kukkantani, nem esik-e össze éppen egy drogos.

A hintát elvitték a vasazók

„A Hős utcaiak egy nagy család”, legalábbis egy kamasz szerint, aki emiatt szeret egyedül itt élni, bár ő is inkább „szép kertes házban” lakna. Az emberek többsége kint van a folyosókon, az udvarokon, a házak előtt, mindenhol rengeteg gyerek játszik; a közösségi életre teljesen alkalmatlan környezetben ezerszer nagyobb a mozgás, mint egy direkt ilyen célra tervezett belvárosi köztéren. A közös bajban nagy az összetartás, volt aki csak emiatt fél a szanálástól, mert így biztosan kiszakad ebből a megszokott társaságból.

Fotó: 

Ami belülről óvó közeg, az kívülről – sajnos – még a szociális szférában dolgozóknak is fenyegetőnek tűnik. „Hős utcainak lenni egy stigma” – a két házban lakók szinte száz százaléka cigány, da az ezzel járó előítéleteken felül a lakcímük súlyát is érzik az itteniek, hosszan sorolták a példákat az iskolai csúfolódástól a családvédelmisek szájhúzásáig.

A  Hős utca 15/a-ban működő Kontúr Közhasznú Egyesület másfél éve kezdte a munkát a Hős utcában, civilként főleg a gyerekekre koncentrálva próbálják betölteni azt az űrt, amit az állam és az önkormányzat képtelen. Ők civilként, néhány milliós pályázatokból nem tudják megoldani a méretes problémát, legfeljebb némileg jobbá tudják tenni a gyerekek mindenapjait. A Norvég Civil Alap által támogatott „Nyitottabb Hős utcát!” projekt keretében a közösségi tereket igyekszenek élhetőbbé tenni, többek között a játszótér újraépítése is a tervek között van.

Fotó: 

„Még a hinta szerkezete is eltűnt. Gondolom elvitték vasnak” – érzékeltetik az állapotokat, mindennek ellenére optimista, egyre nagyobb bizalommal vannak irántuk a Hős utcaiak is. Már ez is nagy szó ott, ahol az újságíróktól azt kérdezik, „biztos nem vagy zsaru?”, miután az „idegenekkel” nincs jó tapasztalatuk. Ha megjelenik valamilyen hatóság, akkor jó eséllyel vagy börtönbe, vagy állami gondozásba visz valakit. A házban kifejezetten magas ugyanis a védelembe vett és hátrányos helyzetű gyerekek aránya.

A Kontúr amúgy egy „lakhatatlan” lakást kapott az önkormányzattól, itt rendezkednek be, és tartanak filmklubtól kezdve, pszichodráma-foglalkozáson át, munkavállalási tréningig foglalkozásokat. Nyáron tábort is szerveznek, de egyébként is igyekeznek ide-oda vinni a gyerekeket, mert tapasztalatok alapján maguktól nem mozdulnak el a környékről.

Fotó: 

„Ha az ember körülnéz a Hős utcában, akkor nyilvánvaló, hogy nincsenek meg azok a körülmények, amiket például az ENSZ az egészséges fejlődéshez szükségesnek mond” – de ez nem csak egy civil „középosztálybeli véleménye”, a fentebb idézett tetovált férfi bármennyire bizonygatta, hogy „megszokta”, végül megtörten annyit kérdezett: „Szabadna így élni bárkinek, nem csak Európában, de a világon bárhol?”