Payday Loans

Keresés

Nemzeti Hírháló hírlevél: 2015 június 16. PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC
Nemzeti Hírháló hírlevél 2015 június 16.

ZARÁNDOKLAT MÁRIA JELENÉSEK és 
FÖLDANYÁNK ÉPÍTETT TÁJTEMPLOMAIBAN

SOMLÓSI LAJOSSAL, a tájtemplomok szakértőjével
11 nap: 2015. szeptember 3-13-ig
Részletek itt: egipatrona.hu
Kapcsolódó: A piramisok körül megállt az idő

GYORSMENÜ
• Feliratkozás
• Olvasás honlapon
• Napi programajánló
• Facebook oldalunk
• Támogatás-tagdíj
Jelen levőkLetöltési statisztika

M E G H Í V Á S 
Nemzeti Cselekvési Program 
Egyeztetésére

A Dr. Halász József és Geri Tibor között nyitott nyilvános vitát kibővítve a nemzet jobb jövője iránt elkötelezett és cselekvési programmal rendelkező személyeket egyeztetésre hívjuk.

Az egyeztetést heti rendszerességgel tartjuk folyamatosan a teljes egyetértés megvalósulásáig. 
A helyszínt a jelentkezés visszaigazolásában pontosítjuk (a jelentkezők számához igazítva), az első találkozás időpontja 2015.07.04. 16:00. 

A résztvevők jelentkezését az adatlap beküldésével 2015-06-26-ig várjuk. 

Budapest 2015-06-02. 
Ludányi Horváth Attila 
okleveles közgazda, elemző

Kapcsolódó: 
Videó: A vita dr. Halász József és Geri Tibor között, Ludányi Horváth Attila közreműködésével






MEGSZŰNŐ EURÓPA

Ma már minden értelmes, tájékozott ember tudja, Európa megszűnőben van. Minden civilizációnak a végét jelenti, amikor az egyéni jogok túlsúlyba kerülnek a közösség jogaival szemben. Ez történt az írott történelmünk folyamán a görög városállamokkal, római birodalommal, az angol birodalommal és ez történik napjainkban az amerikai birodalommal. Európa pedig rosszabb helyzetben van, mint az Egyesült Államok. Bár ott is rövidesen vége lesz a fehér uralomnak, mert a színesek néhány év múlva több választót tudnak csatasorba állítani, mint a kelekótya fehérek. Ugyanis a Demokrata pártnak még bőven vannak fehér szavazóik, feltehetően a CFL.CYO szakszervezetek tanácsára, nem tudván, vagy nem akarván tudni, saját sorsukat pecsételik meg. 

Persze a Republikánusok is megtesznek mindent, hogy a szavazóik jórészét elidegenítsék a doktrinér "szabadverseny" jegyében és a szociális juttatások csökkkentésének fenyegetésével. 

Franciaország, Németország, Belgium, Svédország - hogy csak a legismertebbeket említsem, már visszavonhatatlanul elveszítették a születési versenyt. A bevándorlók 4-6 gyereknél alább nem adják, mig a "vendéglátók" jó, ha kettőt vállalnak. Többen még egyet sem. Tehát kimondhatnánk az igazat, miszerint a fehér faj gyilkosai egyrészt a politikusok, akik fogyasztókat és munkásokat importálnak, színre, szagra, vallásra, ellenséges doktrinákra való tekintet nélkül de főként az asszonyok, akik nem hajlandók elegendő gyereket szülni a fajunk túlélése érdekében. Furcsa jelenség, hogy aránylag jólképzett asszonyokat sem érdekli gyermekeik vagy unokáig sorsa a már belátható jövőben. 

Ennek tetejében a Földünk túlnépesedése, krónikus vízhiány, légszennyezés a termőföldek tönkretétele, a génmódosított élelmiszererek ránk kényszerítése, a mesterséges klimaváltoztatás, a fehér faj öngyilkos létszámcsökkenése és az észak felé, már folyamatban lévő erőszakos népvándorlás is a teljes vagy részleges kiírtásunk felé mutat. 

Ha a népvándorlást meg akarnánk szüntetni, az "emberi jogokra" erősen tekintettel kellene lennünk. Igaz, e jogok és általában a demokrácia legerősebb védőbástyája, azaz az USA módszerét alkalmaznánk, azonnal az emberi jogok mergsértői, antiszemiták, nácik, fasiszták lennénk. Ha valaki nem tudná, az USAMexico határon egy komoly, igen magas védőfalat húznak a barátátaink és kötelező mintaképeink. Erről olvashatunk eleget a Google oldalain
Különböző okokból többszáz mexikói határsértő hal meg évente az amerikai határövezetben. 

Jó tudni, a kb. tízmillió (10,000,000) illegálisan amerikában élő, bagóért dolgozó mexikói nélkül a kaliforniai élelmiszeripar tönkremenne, vagy a zöldség és gyümölcs árak legalkább 20%-al magasabbak lennének. 

Képzeljük el, mi lenne a világ reakciója, ha a másként védhetetlen Földközi tengeren ladikázó "menekültek" hajóit az EU hadihajói elksülyesztenék, vagy aknazárral védekeznénk. 

Mi magyarok csak annyit tehetnénk, hogy nyugodtan hagynánk az áradatot áthaladni rajtunk, mint azt a szerbek, görögök teszik (büntetlenül) vagy pedig sürgősen felállítani a határőrséget, amely azonnal visszadobná a határon átszívárgó tömegeket. Most pedig várhatjuk azt a kb tizenötezer gazdasági menekültet Ausztriából és Németországból, akiket mi sajnos lajstromba vettünk, de azoknak nem kellett és visszaküldik öket a nyakunkra. Ha sürgősen nem teszünk valamit, úgy járunk, mint Olaszország és Görögország, amelyek már fuldoklanak az áradatban. 

Ja! És kinek is köszönhetjük ezt a mindent elsöprő népvándorlást? Azon nagyhatalmaknak, amelyek a "demokrácia szent nevében" szétverték az egész térséget. Főként az USA, Anglia, Franciaország. Ezek teremtették meg a teljes 
káoszt és anyagi romlást Libiában, Irakban, Szíriában, Libanonban, Yemenben. A legnagyobb hiba Libia szétbombázása volt, mivel Khadafy feltartóztatta az afrikai menekülteket, és visszazavarta őket hazájukba. Most nincs senki, aki gátat vetne ennek az áradatnak. A nagy barátaink által indított olajháborúknak köszönhetően Irakból és Szíriából is elindultak a népek. Nem kellene a menekültek hajóit ezen "felszabadítók" kikötőibe irányítani? Hátha valamivel jobban örülnének nekik... 

Magyaródy Szabolcs

Kapcsolódó: 
Folytatják az atomhatalmak az apokalipszis fegyvereinek fejlesztését
Meghurcolták Rencsényi Elvira újságírót, mert megírta, hogy a cigányok egy része bűnözni szokott!
Zimbabwe és Magyarország: politika és pénzügyi összeomlás
Ez már a fehér faj alkonya?
Észt liberális: Fehér ember és a fehér faj veszélyben van
Nógrádi György: "Az albán maffia uralja az európai embercsempészete
&honnan=Nemzeti_Hirhalo" target="_blank">Franciaország nem engedi be a bevándorlókat, zavargások várhatóak 
Rendőrsorfal zárta le a francia-olasz határt az illegális bevándorlók előtt
Spanyolország: Így rohanják meg az afrikai négerek a műszaki határzárat Melillában (VIDEÓ)
Terjednek a szélsőjobbos pártok Európában, nő az antiszemitizmus
Semjén: A baloldal saját szavazóit látja a menekültekben
2012: Kisebbségbe kerültek a fehérek, a keresztények száma egyre fogy - a népszámlálás részletes eredményei


Végre megmondta a tutit a KDNP bevándorlóügyben, a keresztyén felebaráti szeretet jegyében: jó, jó, lehet hogy nem minden iszlám terrorista, de buddhista terroristát még nem láttunk. Mondjuk a hírhedt tokiói szaringázas metrómerénylet elkövetői pont buddhistának vallották magukat, de ez legyen most a legkisebb gond. 


Csalással viselj háborút!

Izrael kémszövetségének, a Moszadnak a mottója egy nemrég leleplezett ügynök, Victor Ostrovsky szerint: "Csalással viselj háborút."

Ez a mottó többet ír le, mint a világ legkönyörtelenebb és legrémisztőbb gyilkos és kémszervezetének működési módját. Valójában egy egész faj életformáját írja le. Ez fontos megérteni, mielőtt remélhetjük, hogy megértjük a zsidók teljes szerepét a nemzetek és a világ ügyeiben. 


Egy faj furcsa alapelve, amely örökösen hadban áll a világ többi részével. Nehéz megérteni sőt fölfogni is. Ha egy ilyen alapelvet megvizsgálunk, és elkezdjük a tényeket megszűrni, könnyen még jobban összezavarodhatunk. Egyrészt látjuk az Ótestamentumi parancsokat, melyet törzsük Istene a hébereknek ad ki prófétáikon keresztül, hogy minden gój nemzetet irtsanak ki, akiket csak tudnak: "Irts ki minden népet, akit Isten alád rendel. Szemed nem szabad hogy sajnálja őket... Senkit sem hagyj életben, aki lélegzik." (Deuteronomy 7:16, 20:16) 

Hasonlóan vérszomjas kifejezett parancsok olyan gyakran is ismétlődnek a zsidók szent könyveiben, hogy csak azt tudjuk feltételezni, hogy ezeket komolyan kell venni. A történelmi tények azt sugallják, hogy a régi időkben a zsidók komolyan vették vallásukat: Az emberiség gyűlölői voltak mindenütt és mindenhol, és emiatt minden nép megvetette őket, akik között éltek. 

Másfelől a modern amerikai zsidó a humanizmus köntösében menekül a hadviseléstől, és minden állampolgárt, sajátmagát is beleértve arra biztat, hogy szereljen le, hogy városaink utcáit szebbé és nemesebbé tegye. Nemcsak az amerikai fegyverellenőrzés hajtóereje a zsidók, de minden más pépes jótékonysági mozgalomé is, amelyek állítólagos célja a nemzetek közötti ellenségeskedés csökkentésétől a homoszexuálisok működésének a tűréséig terjed. 

Hol a magyarázat erre a látszólagos ellentmondásra? 

Az U. S. Parlamentben az a zsidó, aki a növekvő gyilkolási statisztikát idézve azt követeli, hogy a kormány kobozzon el minden magánkézben levő fegyvert, megcsal minket szándékait illetően? Ha békéről és lefegyverzésről beszél, valójában a gójok elleni háborúra gondol? És mi van a gondosan művelt sajtóbeli zsidóképpel, aki nemes és védekező áldozata a vakbuzgóságnak, akit állandóan üldöznek, de aki sohasem üldöz másokat? Akkor ez csalás? És ha az, akkor szükségszerűen azt jelenti, hogy a zsidó jóságos és ártatlan álarca mögött egy dörzsölt prédikátor rosszindulatú arca rejtőzködik? Talán minden vérszívó zsidó csaló, mint Ivan Boesky vagy Michael Milkenmellet van egy zsidó jótevője az emberiségnek, mint a pólió vakcina felfedezője, Jonas Salk, és minden véreskezű zsidó gengszter mellett, mint Ariel Sharon, Meyer Lansky vagy Yitzhak Shamir ott van a Békenóbeldíj zsidó nyertese mint Menachem Begin, Henry Kissinger vagy Elie Wiesel. Vagy ott is becsapnak minket, amikor a Salk okra és a Kissingerekre hivatkozva arra kérnek bennünket, hogy ne ítéljünk el minden zsidót néhányuk bűnei miatt? 


Csalással viselj háborút. 

Ez a parancs azt jelenti: "Ha nem tudod elkerülni, viselj háborút, mert jobb az esélyed a nyerésre, ha ravasz vagy."? Vagy azt jelenti: "Viselj hadat és csalj."? 

Az erre a kérdésre adott válasz fontos. Ha az első igaz, -- ha a zsidók egészében nem rosszindulatúak, ha szakítottak Ótestamentumi hagyományaikkal és nem érzik úgy, hogy faji küldetésük az összes többi nép megsemmisítése, csak úgy gondolják, hogy ha magukat meg kell védeniük, akkor minden eszköz használata igazolva van a csalást is beleértve, akkor élhetünk velük ugyanazon a bolygón, bizonyos távolságra tőlük. Nem kell szeretnünk őket, vagy egyetértenünk eljárásaikkal, de láthatjuk annak a lehetőségét, hogy békésen együtt éljünk, ha a népek különválasztása megvalósult. 

Ha a választ keressük, tartsuk észben, hogy a csalás maga ellenségeskedés. A rendszeres csalás azonos a háborúval. Ha fölfedezzük, hogy a zsidók (egészükben, nem csak néhány csaló közülük) szándékosan és rendszeresen hosszabb idő óta becsap minket bármiben, akkor arra következtethetünk, hogy ők a köztünk levő kapcsolatot háborúnak tekintik, és ennek megfelelően kell rá válaszolni. 

Ennek a kérdésnek a megvizsgálása az egyetlen út a világos válaszra. Hogyan állapítjuk meg, hogy valaki háborút visel ellenünk? Ha nyíltan hadat üzen nekünk és utána elkezd ránk lőni és minket bombázni, akkor világos a dolog. De ha csalási elvét követve azt hangoztatja, hogy nem áll hadban velünk és csak a mi érdekeinkben cselekszik, nehéz eldönteni, hogy a kár amit nekünk okoz szándékos-e vagy véletlen. 

Tegyük fel, hogy úgy intézi, hogy tevékenysége kevésbé nyilvánvalóan károsít minket, mintha lőne ránk vagy bombázna minket - például színesek hordáit hozza országunkba, a faji keveredés akadályait társadalmunkban letörve, az engedékenységet bátorítja, intézményeinket aláaknázza, kulturális bolsevizmust hozva, mindezt, miközben azt állítja, hogy szerinte ezek nem károsak. Ha gyakorlatiasabb nép lennénk, jobban figyelnénk arra, hogy mit tesz a zsidó mint arra, hogy mit mond. Nem aggódnánk a szándékait illetően, hanem jelenléte hatásán ítélnénk meg és ennek megfelelően cselekednénk. Sajnos sokan vannak, akik nem tudnak anélkül jó lelkiismerettel állást foglalni a zsidó ellen, hogy tudnák, mi van a lelkében - és a zsidó tudja ezt. El kell csípnünk, amikor szándékosan hazudik nekünk, becsap minket rendszeresen és sokszor, hogy bebizonyítsuk, hogy szándékai ellenségesek. 

Ezért olyan fontos nekünk a 'Holokauszt' mítosz megfejtése, és annak, hogy miért ragaszkodik a zsidó gyárának minden hazugságához. 

A zsidó tevékenységének összefüggéseiről kell képet alkotnunk. Látszólagosan minden, amit tesz, ártalmas számunkra. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy amikor a zsidó állást foglal egy új témában, helyünk a másik oldalon van. Mindenki, aki bármilyen zsidó irodalmat olvasott, pl. zsidók zsidókról, észrevette, hogy a hagyományos zsidó jellem, ha bármiről el kell határoznia magát, amit gójok tettek, megkérdezi magát: "Jó ez a zsidóknak?". Ez csodálatra méltó mindenkiben, gójban és zsidóban: mindig a saját faja, a saját törzse érdekli első sorban. A zsidó író gyakran egy kicsit lefedi ezt azzal, hogy lehet, hogy ez nem divatos és szűklátókörűnek tűnhet, de azért megbocsájtható, mert a zsidókat keserű tapasztalataik óvatossá teszik mindazzal szemben, amit egy gój tesz. Az természetes, hogy ugyanez az író egy gój részéről hasonló viselkedést teljesen megbocsájthatatlannak tekintene, azaz ha az megkérdezné: "Jó-e ez a fehér fajnak, a gójoknak?". Egy ilyen jellemet csak a gonosztevő szerepében lehetne elképzelni. És amit mi sohasem olvasunk zsidó irodalomban, ahogy a zsidó megkérdezné: "Rossz ez a gójoknak?". Kimondatlanul ugyan, de úgy tűnik, hogy ez a kritérium fontos és első szerepet játszik a zsidó elvek megismerésekor. 

Lehet hogy számukra ez ugyanannak a dolognak másik módon való kimondása- pedig nagyon gondosan ügyelnek ennek a nem-kimondására. Legalábbis a II. vh. óta, azelőtt néha úgy gondolták, hogy a gójok nem tudna olvasni és elég pimasznak (hücpe) lenni . 1924-ben pl. a híres zsidó újságíró, Maurice Samuel, egy sorozat komoly zsidó könyv írója és zsidó szervezetek díjainak nyertese, azt írta a 'Ti gójok' c. könyvében, melyet gójoknak címzett: "Mi zsidók, a pusztítók, örökre pusztítók maradunk. Semmi amit tesztek nem elégíti ki igényeinket és szükségleteinket. Örökre pusztítani fogunk, mert mi a saját világunkat akarjuk, Isten világát, amelyet ti nem tudtok fölépíteni." 

Még itt is csalás van, mert a pusztítás szándékát alázatosságnak ábrázolja. 

Gondoljunk azokra a hatalmas demográfiai és szociális változásokra, amelyeket a II.vh után tapasztalunk. 1941-ben az Egyesült Államok gyakorlatilag fehérek országa volt. Voltak feketék és más színesek, de ezek a fehér lakóhelyeken, iskolákban, szórakozóhelyeken és a legtöbb munkahelyen nem voltak észrevehetők. A politikai határozatokra, a közerkölcsre vagy a nemzeti kultúrára nem volt észrevehető hatásuk. Vegyesházasságok törvénytelenek voltak a legtöbb államban és nagyon ritkák. Amerika városainak utcái éjjel és nappal biztonságosak voltak. Nem volt kábítószerprobléma. A marihuána, heroin és más kábítószerek használata majdnem teljesen a feketékre és latinokra szorítkozott, az ő saját, különálló területükön. A fehérek között a tizenévesek terhessége olyan ritka volt, mint a homokosok nyilvános szereplése. Az iskolák rendesek, fegyelmezettek és bizonságosak voltak. 

Amerikának természetesen megvoltak a problémái. A fehérek, akkor is, ha saját sorsukat maguk irányítják, nem angyalok. Mohóság, aljasság, babonák és butaság volt sok szociális és kulturális betegség forrása. A demokráciában elkerülhetetlen korruptsága a politikai rendszernek, elérte a politikai vezetőket és magas tisztviselőinket. A feketék és más színesek, noha láthatatlanul és erőtlenül, de egy gennyes sebet képviseltek, amivel idővel számolni kellett. 

De az ország még fehér volt, és minden jel arra mutatott, hogy az is marad. A háború előtti években a bevándorlás az Egyesült Államokba fehérekből állt Európából, számuk ötszöröse volt az Ázsiai és Latinamerikai bevándorlókénak. Amerika problémái megoldhatóak voltak, és a nyugati civilizáció útjai járhatóak, tisztíthatók és megújíthatók. Továbbá Németországban egy ember megmutatta fajának az utat sajátmaga megmentésére. 

Annak az embernek válaszként a nyugati világ nagy része háborúba ment hogy őt, munkáját és követőit megsemmisítse. Eszméit és tanításait megátkozták, és az utána jövő fél évszázadot a háborús mészárlás és pusztítás igazolására fordították azzal, hogy eszméit és tanítását átkozták. 

Azt tanította, hogy a fehér faj a leghaladóbb faj és alapvetően felsőbbrendű mint a nem fehér fajok a kultúraalkotó képességében, és így a nemfehérek szociális és gazdasági szintjének emelése a fehérek hátrányára lett az elsőrendű háború utáni cél. 

Azt tanította, hogy a fajok keveredése bűntény a természet ellen, hogy fajunknak törekedni kell génjeinek tisztántartására, és így a faji keveredés a háború után divatos lett. Az iskolásokat buszoztatták, hogy keveredjenek az iskolákban, a lakásépítési törvények a keveredést irányozták elő, a fajkeveredés elleni törvényeket hatályon kívül helyezték és a bevándorlási törvényeket úgy módosították, hogy színesek áramlatát hozzák az országba. 

Azt tanította, hogy a fiatalok önfegyelme, akaratereje és sajátmaguk ellenőrzése a nemzeti oktatási rendszer legfontosabb föladata, és így a háború utáni Amerikában a fegyelem elítélt szó lett, engedékenység lett a szabály. Azt tanította, hogy éppúgy, ahogy a fajok különböznek képességeikben, így az egyének is a fajon belül, és hogy egy egészséges és haladó társadalom intézményeinek figyelembe kell venni a társadalom tagjainak egyenlőtlenségét. Következésképpen a háború utáni Amerikában az egyenlősdi lett az új vallás és a kormány célja is. 

A legjobbak és legokosabbak kiválasztása iskoláinkban és másutt, elismerésük és tehetségük fejlesztése, hogy a vezetői létrán előre haladjanak, sőt annak az elismerése, hogy némelyek tehetségesebbek mint mások és többet adhatnak a társadalomnak, tabutéma lett. 

Azt tanította, hogy a férfi és nő között egészséges és egymást kiegészítő kapcsolat az ideális, a férfi a kereső és védő, a nők mint nevelők, és az új német társadalom családközpontú volt, törvényei védték és erősítették a családot és segítették abban, hogy egészséges gyerekek megbízható környezete legyen. 

Ezért miután munkáját megsemmisítették, a győztesek a nemi kiegészítő szerepet 'elnyomó'-nak nevezték és a nőket kihozták otthonukból a munkahelyekre, a gyerekeket pedig napközben gondozóhelyekre tetették. A nem szerinti szereposztás hivatalosan nemkívánatos lett sőt törvényellenes, a nőknek még a katonai szolgálatot is lehetővé téve. A nőmozgalom és a homokosság a kormány támogatásával virágzott. Ma látjuk ezeknek a háború utáni irányzatoknak a következményeit, és nyilvánosan olvasható iratok bizonyítják, hogy zsidók voltak a felbújtói és propagálói a fenti irányzatok mindegyikének, kivétel nélkül. 

Természetesen bőségesen voltak nemzsidó cinkosaik. A bevándorlási törvény háború utáni változtatásáért a Brooklyni zsidó képviselő, Emanuel Celler volt felelős, aki a kormány jogi bizottságának vol sok évig elnöke. Cellar az 1965-ös bevándorlási törvény támogatótársának a Massachusettsi gój szenátort, Edward (Teddy) Kennedyt választotta. A 'polgári jog' forradalmárai, akik ülősztrájkok és békemenetek szervezésével lettek az 50-es években ismertek, az 1950-es -és 1960-as években financirozásukat, jogi segítségüket és médiatámogatásukat zsidóktól kapták, de az elvtelen és rendkívül korrupt gój cinkostárs, Lyndon Johnson, először parlamenti frakcióvezető (1955-1961) utána pedig elnök (1963-1968), támogatása nélkül a törvényhozói puccsok sorozata, amelyek a forradalmárok szabályait az állam törvényeivé tették, nem lett volna olyan könnyen keresztülvihető. 

A cinkosság feketéktől és fehérektől egyaránt jött. Sok szervezet vezetője, amely törvény előtti egyenlőséget követelt fehéreknek és feketéknek, fekete volt az utóbbi években. A legtiszteletreméltóbbnak közülük, a nemzeti szervezetnek a színesek előrelépésére 1975 óta fekete elnöke van, aki zsidók sorát követte. A különálló jogi védelmi és oktatási csoport, amely magát a polgárjogi mozgalmak jogi karjának nevezi, még mindig szigorúan kóser zsidó elnökkel. 

Semmilyen vállalkozásukban nem találtak a zsidók olyan szolgálatkész nemzsidó cinkosokat, mint a háború utáni engedékenységi irányzat támogatásánál. A zsidók, Abbie Hoffman és Jerry Rubin voltak a leglángolóbb szóvivői az engedékenységnek az 1960-as években, 'ha tetszik, tedd meg' és az 'öld meg szüleidet' jelszavakkal a fiatal amerikaiaknak, de sok ismert gój is segítette őket, mint a 'New Age' specialista, Timothy Leary, aki az LSD-t és más kábítószereket kívánt népszerűsíteni, vagy Hugh Hefner aki a 'playboy filozófiát' támogatta. 

Az nem igaz, hogy zsidók tankokkal és gépfegyverekkel kényszerítették útjukat Amerikára és a húzódozó árjákat arra kényszerítették, hogy állva figyeljék, hogy hogyan semmisítik meg civilizációját és korrumpálják faját a szemita hódítók. Az áldozat kezdettől fogva együttműködött a támadókkal minden fokon: A primitív bibliaolvasókat saját tanítóik tanították arra, hogy a zsidók 'Isten kiválasztott népe', és nekik ellentmondani szerencsétlenséget hoz. A korábbi keményen dolgozó és határozott alapítók eltompult, öntelt utódai , akiket a szórakozás és izgalomvágyuk vonzott az újdivatú eszmékhez, művészethez, zenéhez, amelyek bőbeszédű idegenek hoztak. Pénz és hataloméhes megalkuvók az üzleti életben, az oktatásban és a kultúra terén voltak készek arra, hogy a visszataszítóan rámenős de csodálatra méltóan jólszervezett idegenek oldalára álljanak, miután ezek az idegeneknek elég hatalma volt, hogy megfelelő ellenszolgáltatást ajánljanak föl. És természetesen politikusok, a demok rácia elkerülhetetlen férgei, akik az ördöggel is szövetkeznének ha úgy gondolják, hogy ez nekik személyesen ideiglenesen előnyökkel jár. 

Világos, hogy ha eljön a takarítás ideje, a saját kertünkben több a tennivaló, mint más fajok kertjében. A figyelmetlen megfigyelő azt is gondolhatná, hogy a zsidók nem felelősebbek társadalmunk jelenlegi rossz irányaiért, mint a saját legrosszabb elemeink. A megalkuvók csak arra várnak, hogy gyöngeségeinkből saját előnyöket kovácsoljanak. Azért erőltették határaink megnyitását a harmadik világnak, mert hosszútávú tervükben fajunk elcsökevényesítése szerepelt, vagy csak fajunk mohó és felelőtlen elemeivel értettek együtt, akik a munkát olcsóbbá akarták tenni? Ők voltak az alapvető támogatói a festészet és zene romboló irányzatainak, hogy elválasszanak bennünket kulturális hagyományainktól és így zavarják össze azonosságunk iránti érzékünket és könnyebben meghódíthatóvá tegyenek bennünket, vagy egyszerűen azért, mert észrevették az esztétikai különbségt és képességének a hiányát a vevők tömegeinél és mohón minél több mindent szeretnének a balekoknak eladni? A szórakoztató ipar irányítását arra használják, hogy elfogadtassák sőt támogatást biztosítsanak a homokosoknak, a nőmozgalomnak és a fajok közötti nemi kapcsolatoknak, és ezzel gyengítsenek minket és lemészárlásunkat előkészítsék, vagy egyszerűen megpróbálják társadalmunk degeneráltabb elemeinek kedvében járni és azokat így vevőjükként megnyerni? 

A figyelmetlen megfigyelőt az ilyen kérdések zavarba ejthetnek. A figyelmesebb megfigyelő megjegyzi a részleteket, a különlegességeket és az általánosságokat, és megérti, hogy azok a részletek, egybevetve, nem egyszerű megalkuvás részei, hanem egy csalás által vívott háborúéi. 

A háború utáni bevándorlás színének a feketéről barnára és sárgára változása a mezőgazdasági munka költségét tette olcsóbbá, de a zsidók nem farmerok, és nehéz belátni, hogy hogyan várhatnak előnyt ebből a változásból. A nemfehér bevándorlók beáramlása más munkák költségeit is olcsóbbá tette - a vendéglői alkalmazottakét vagy az építőipar segédmunkásokét - de ennek az életfontosságú zsidó üzletekre való kihatása legjobb esetben gyenge. 

Az nem kétséges, hogy a kulturális zavar nagyon nyereséges a zsidóknak. A könnyő műfaj minden válfajának irányítása a kiállításoktól a zenekazettákig és lemezekig minden termék üzlet nekik, amelynek vásárlásáról a közönséget meggyőzik. És mivel még senki sem vesztett el egy fillért se azon, hogy alábecsülte a közízlés színvonalát, a szándékos zsidó lealacsonyítása a zenei és művészeti színvonalnak tisztán a mohóság alapján érthető. De a különleges irányzatok nem. 

A 'fogyasztói zene' termelésében és eladásában a II.vh. óta az afrikai zene aránya túlhaladja az európaiét. Ötven éve ha valaki a hanglemezboltba ment, a következő típusú zenét találta a 78 fordulatú hanglemezeken: klasszikus zenét, hillbilly zenét, amely a fehér amerikaiak népzenéje, ma bluegrass-nak nevezik és az általánosabb 'country és western' címszó alatt fut, eredeti európai népzenét, az egyszerű keresztény fundamentalisták zenéjét ('gospel'), és számos más zeneszámot 'könnyűzene' címszó alatt. Azt utóbbiban Stephen Foster számai mellett a zenei komédiásszinpadok bárgyú, vattaszerű számai is megtalálhatók voltak, amelyek akkoriban nagyon népszerűek voltak. 

A zsidók már akkor is komoly állást építettek ki a könnyűzenében - Sigmund Romberg, Richard Rodgers, Oscar Hammerstein, George Gershwin, Jerome Kern, Irving Berlin - de legalább a legtöbb népszerű zene, ha zsidók is szerezték, az európai formákra alapozódott. A Jazz (és a 'swing' és 'big band' formái, amelyekből kifejlődött), volt az egyetlen nemfehér zene, amely a fehér vásárlókhoz eljutott és az áruknak egy kis részét tette ki. A zene 80 %-a fehér volt forma és eredet szempontjából, a klasszikus zene erősen volt benne képviselve. A II.vh. vége felé a jazz-befolyásolású könnyűzene fekete gyökereitől eltávolodva vegyes formákat vett fel és sokan inkább a fehérhez mint a feketéhez sorolták be. 

A hosszan játszó hanglemez kifejlesztése, amely egy egész szimfónia hallgatását tette lehetővé lemezváltás nélkül, és a HIFI készülékek megnövelték az érdeklődést a klasszikus zene iránt. Ekkor a zeneipar vezetői bármilyen irányba léphettek volna. A legerősebb aktivitásukat egy fekete alapú irányzatba fektették: a rock and roll-ba. 

A rock is fejlődött természetesen. Ma sok formája, amelyek némelyike messze ment fekete gyökereitől, uralja a könnyűzenét. És az ipar nagyjai elkezdtek egy másik, feltűnőbben negroid típusú zenét támogatni: a 'rap'-ot. Ma sokáig kell keresgélni, ha a K-Mart vagy egy másik könnyűzenei üzletház lemezosztályán akár csak egy pár klasszikuszenei kazettát akarunk találni. Európai népzene már csak néhány különleges cikkek üzletében lelhető föl. A nagyközönségnek szánt zene túlnyomó többsége nem fehér. A gazdasági demokrácia elmagyarázhatja részben, hogy a zene szerkezetileg megváltozott, ahogy az átlagos fogyasztó igénye primitívebb lett. De világos, hogy a szándékos támogatásuknak sok köze van ehhez az irányhoz. Miért választottak az előállítók következetesen olyan irányokat, amelyek gyengítik és fölvizezik fehér kultúrális eredetünket? 

A nőmozgalom aktivistái, a homokosok, a fajkeveredés hívei természetese, szívesen látják magukat a TV es moziképernyőkön, mint olyan emberek, akik erkölcsileg fölsőbbrendűek, mint a gójok fiatalabb nemzedékeinek példaképei. Talán azzal is megmutatják tetszésüket, hogy több terméket vásárolnak a Star Trek, True Colors, és más új TV sorozatok hirdetőpartnereitől. De a nőjogi aktivisták, homokosok és kevertfajú párok a lakosságnak csak egy kis részét teszik ki a média mesterei fáradozásai ellenére. Nem lenne gazdaságosabb a többséget megcélozni? Sok olyan közelítően normális fogyasztó van, aki lüktető undort érez, amikor egy TV műsor arról próbálja meggyőzni, hogy ivó, izzadó női katonák vagy rendőrök olyan 'normálisak', mint az olyan védőgátat építő bikák, akik kirohannak, hogy a műsor reklámozója által hirdetett sörfajtát megvásárolják. És biztosan több egészséges nézők van, aki elnyomott undorral szemléli, amikor egy fehér nő megcsókol egy négert a képernyőn, mint olyan a vantgard dilis, aki egy ilyen förtelemnek tapsikol. 

Nem, a megalkuvás nem magyarázza meg a zsidók ártalmasságát. Kétségkívül megalkuvók. De megalkuvásuk túl következetesen romboló. Túl csalhatatlan megérzésük van arra, hogy mi rossz a gójoknak. 

Lehet-e viselkedésüket egy furcsa idealizmussal megmagyarázni - a közép-kelet piacain és bazárjaiban kifejlődött idealizmussal az utóbbi 5000 évben és természetes számukra, de amely katasztrófára vezet az európai társadalomra és intézményekre? A kommunizmus támogatása a 19. század közepétől annak nemrég bekövetkezett összeomlásáig valóban az elnyomott proletariátus iránti szeretetükből és a szociális és gazdasági igazság iránti vágyukból fakadt, ahogy állítják? Őket elnyomták, mondják, és így természetes szimpátiájuk az elnyomott iránt. El fogják mondani, hogy azért támogatják a nőmozgalmat, a homokosok egyenlőségét, a feketék integrációját életünk minden részébe, mert vallásuk írja ezt elő- A júdaizmus etikája egyenlő emberekből indul ki és azt írja elő, hogy minden embert a jelleme alapján kell megítélni. 

Kétségkívül voltak naiv, vak idealisták a kommunizmus gój propagandistái között, legalábbis azokban az országokban, akik a kommunizmust nem ismerték a gyakorlatban. A nagy amerikai író, Jack London volt ilyen, és lehet, hogy volt egy pár zsidó marxisták idealista is. De csak olyan valaki, aki nem ismeri a kommunizmust, hiheti el, hogy azok, akik győzelmét Oroszországban vagy a háború után Keleteurópában egyengették, csak a munkások igazságát keresték. 

A zsidó állítás vizsgálatára, hogy a zsidóknak nagyobb az igazságérzete, mint más fajoknak, csak rá kell néznünk a világnak azokra a részeire, ahol ez az állítólagos érzék a legtisztább formájában lesz valósággá: Izraelben és az Izrael által elfoglalt arab területeken. Kérdezzünk csak meg egy palesztint a zsidó igazságszolgáltatásról! 

A nőmozgalmat és a homokosságot a júdaizmus természetesen nem javasolja - zsidóknak. Továbbá, az egy faji vallás, amely híveit vérvonaluk alapján határozza meg és alapvetően magasabbrendűnek kiáltja ki őket minden más fajnál. Milyen ellentmondóak a gójoknak prédikált női jogok az ismert zsidó imádsággal: "Köszönöm Uram, hogy nem teremtettél gójnak, rabszolgának vagy nőnek.", amelyet az ortodox hívők naponta elmondanak. A talmudban, a hivatalos zsidó vallási könyvben ezer más utalás is van arra, hogy a zsidó teljesen fölsőbbrendű minden más élőlénynél: 

"Az eget és földet csak a zsidók kedvéért teremtették." (Vayikra Rabba 36) 
"A zsidók emberek, de a gójok nem emberek. Ők csak állatok." (Baba Mezia 114) 
"Jehova a nemzsidót emberi formában teremtette, hogy a zsidót ne állatok szolgálják. Következésképpen a nemzsidó állat emberi formában arra van ítélve, hogy éjjel-nappal a zsidót szolgálja." (Midrash Talpioth 225) 

Ennyit a zsidó egyenrangúságról. A zsidók szerető gondoskodása az amerikai feketék iránt ugyanolyan csalás, mint a zsidók szeretete az elnyomott proletárok iránt a bolsevik forradalom évfordulója alkalmából. 

Ami a zsidónak valóságos szándéka, azt egy kivételes zsidó, Baruch Spinoza (mint a renegát Ostrovsky) hozta nyilvánosságra a 17. században: 

"A héberek szeretete országuk iránt nem csak hazafiság volt hanem alázat is és addig gyakorolták és ápolták azt mindennapi szertartásaikban, amíg, éppúgy mint gyűlöletük minden más nemzet iránt, teljesen perverz nem lett. Egy ilyen mindennapi kárhozat természetesen tartós gyűlöletnek lett a melegágya, amely mélyen beléjük ágyazódott. Mert mindenfajta gyűlöletek közül az a legmélyebb és legszívósabb, amely a legmélyebb alázatból vagy hitből ered és magát kegyesnek adja ki." (Tractatus Theologico-Politicus, Chapter 17) 

A zsidók szerepe a nemzsidó világban és szándékaiknak rugója sokkal érthetőbb lenne, ha igazat mondanának és tényleg azt mondanák, amit gondolnak. De az egyenesség és kiszámíthatóság megsértené az alapvető szabályt: "Csalással viselj háborút." De a csalás egy magasabb fokán a zsidó következetlenség következetessé lesz. Szinte minden lényeges kérdésben - szociális, kulturális, erkölcsi, vagy bármi más- ahol két álláspont van, mindkét oldalon találunk zsidókat, akik mindkét oldal szóvivői, egy különbséggel. 

Gondoljuk meg: Mielőtt Mihael Gorbacsov feloszlatta volna a Szovjetúniót és a marxizmus tanainak elismerését, mint csaló, használhatatlan rendszert, a kommunizmus alapvető védelmezői és apparatcsikjai a nyugaton zsidók voltak. És az volt egy csomó antikommunista szóvivő is. 

A II. vh idején természetesen a kommunisták nem lehettek rosszak a nyugat cenzúrázott médiáiban, mert azt az embert segítettek elpusztítani, akitől a zsidó médiamesterek féltek. Így, amíg a szovjet hentesek hazafiak ezreit kínozták halálra a balti államok rendőrségeinek pincéiben és a lengyel hadvezetőséget Katyn erdeiben gyilkolták meg, zsidó kommunisták ellopták az amerikai atombomba terveit és teszteredményeit és szovjetunióbeli kollégáiknak küldték el őket. 

A háború végetértével a fehér amerikaiak észrevették, hogy az a kommunista szörnyeteg, amelyet Keleteurópára uszítottak, őket is felfalhatja, ideje volt, hogy a zsidók bebiztosítsák, hogy fogadásuk a nyerők között lesz: A média elkezdett 'felelős' antikommunistákat idézni (A 'felelősök' azok voltak, akik nem említették, hogy zsidó rendszer ellen emelnek szót). Amíg a zsidó atomkémek, Julius és Ethel Rosenberg emléke túl friss volt és a zsidó kommunistaszimpatizánst, Robert Oppenheimert kigyomlálták Amerika atomkutatási programjából, a zsidó tudós, Edward Teller lett az antikommunista szóvivője, akik erős,atomfegyverekkel bíró Amerikát akartak, amelyik ellent tud állni a Szovjetúniónak. Három évtizeddel később, miután zsidók segítették a kommunista Vietkong kommunistáit a Vietnami háború során, zsidók gyülekeztek a neokonzervatív mozgalomban, és azt javasolták, hogy erősítsék Amerikát, hogy megvédje Izrael érdekeit a középkeleten a Szovjetúnió arab barátaival szemben. Ezek gyakran ugyanazok a zsidók voltak, akik a vörösöknek tapsoltak egy vagy két évvel azelőtt. Ez tényleg összezavarta a gójokat. 

Vegyük figyelembe: Ha tojásfejűek gangja összegyűlik, hogy egy UKW rádióállomást támogasson, mint az európai kultúra egyetlen hordozóját az Afrikai rap és rock ritmusok tengerében vagy az evangelisták remegő hangja mellett, akkor biztosan lesz egy pár zsidó közöttük. És ha a helyi rádió meginterjúvolja őket, akkor biztos, hogy egy zsidó a válaszolók között lesz. Ez segít abban, hogy ne terjedjenek el gyanús hírek arról, hogy ki is áll a mocsokzenét sugárzó rádióállomások mögött. 

Vegyük figyelembe: Mint már többször megmutattuk ebben az újságban, a 'politikailag helyes' fogalom amely Amerika középiskoláit és egyetemeit megfertőzte, az teljes mértékben zsidó gondolat. Ahogy szintén többször megmutattuk ebben az újságban, sokan azok közül, akik a 'politikailag helyes' irányzat ellen lépnek fel, szintén zsidók (legalábbis egyikük, aki a média szerint a tudományos szabadság szószólója). Ez nemcsak azt biztosítja, hogy a 'politikailag helyes'-ség szószólóit nem fogják fölismerni és kritizálni, mint zsidókat, akik egyetemeinket gúzsba kötik, hanem abban is, hogy megelőzi azt, hogy a dolgok túlságosan elmozduljanak a tudományos szabadság irányába. 

Vegyük figyelembe: Amíg a zsidó Howard Metzenbaum az US. parlamentben és Charles Schumer zsidó az US képviselőházban azon fáradoznak, hogy megnyirbálják az amerikaiak fegyverviselési jogát az önvédelemre, és a zsidó média őket ebben félreérthetetlenül és harcosan támogatja, Egy kis fegyverpárti zsidó csoport Milwaukee-ben magát zsidóknak a fegyverviselési jog megtartására nevezi (JFPO) és nagyobb figyelmet kap, mint ezt tagjai száma igazolná. Ez emberek egy csoportja, aki ezt kiáltja a világnak: "Hé, nézzetek ide. Én zsidó vagyok és a fegyverviselés érdekében emelek szót." Ha egy ilyen szóvivőt idéznek a médiák, ami elég gyakori ahhoz, hogy azt a benyomást keltse, hogy ez a szervezet a fegyverviselési jogért harcoló nemzeti fegyveregyesülettel egyenlő nagyságú, henceg zsidóságával. 

Nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy minden vitában jó stratégia az ellenfél ellenőrzése. Így jól ki lehet mutatni, hogy kik a jó és kik a rossz fiúk, akik harcolnak, és mi mindig abban a helyzetben vagyunk, hogy az egyik irányba csak addig menjünk, ameddig akarunk. Így megelőzzük egy tényleges ellenzék létrejöttét, de bolondítjuk a gójokat és megelőzünk minden kritikát szerepünket illetőleg. 

Csalással viselj háborút. 

A csalást mesterien vitelezik ki. Elegendő arra, hogy a legtöbb ember állandóan be legyen csapva. csak a részletek gondos tanulmányozása, sok szociális jelenség részletei, amelyben zsidók szerepet játszottak, fedi föl a hazugságok és trükkök fátylát, hogy megláthassuk a világos tényeket. 

A tények ezek: A zsidók bejönnek egy homogén társadalomba- és olyan volt Amerika a 20. század elejéig- mint külföldiek, mint idegenek. A társadalom gyakorlatilag be van csukva előttük. Nem tudnak intézményeibe könnyen behatolni. Nem tudnak irányításába beleszólni. Ha megpróbálják, észreveszik őket, gyanakodnak rájuk és ellenállnak nekik. És ők állandóan megpróbálják. Ennek nyilvánvalóan nem tudnak ellenállni. 

Hogy útjukat egyengessék, hogy lehetőségük legyen az irányításra, szét kell törniük a társadalom szerkezetét, korrumpálni intézményeit, szolidaritását aláaknázni, azonosságtudatát gyöngíteni, hagyományait kiirtani,egységességét széttörni. Így elkerülhetetlenül a demokrácia, az engedékenység , a puhaság és a fegyelmezetlenség hívei lesznek. A kozmopolitizmus, az egyenlősdi és a multikulturalizmus javaslói lesznek. A patriotizmus ellenségei lesznek (kivéve amikor arra ösztönzik házigazdáikat, hogy Izrael érdekében harcoljanak). Állandóan változás, változás, változás érdekében agitálnak, és ezt haladásnak nevezik. És mindegy, hogy valamiért vagy valami ellen vannak, néhányuk a másik oldalon lesz: Ha a homokosok elismeréséért harcolnak, néhány zsidó újságíró a hagyományos erkölcs romlását fogja fájlalni és a nemi szerepek felcsererélésének a következményeitől fog óvni minket. Ha céljuk az egyetemek és intézmények semlegesítése abból a célból, hogy népünk történelmi, szellemi és kulturális hagyományait más vezető nemzedék kezébe tegye, és ugyanakkor Vörösgárda brigádokat szerveznek, hogy a politikai helyességet kikényszerítsék, egy csoportjuk hagyományok és a szabad véleménnyilvánítás érdekében fogja a dobokat ütni. Ha lázasan dolgoznak a fehér amerikaiak lefegyverzésén, hogy megelőzzék azok forradalmát, néha a fegyvertulajdonért síkraszálló zsidóktól hoznak ellenérveket. 

Mit bizonyít mindez? A szó legszorosabb értelmében semmit. Ez csak valahogy meggyőző. Ha valakit megfigyelünk, aki ötszázszor dob fel egy forintot és az mindig fej lesz, amikor leesik, nem lehetsz száz százalékig biztos abban, hogy a forintnak mindkét oldalán fej van. De legalábbis gyanús, hogy valaki meghamisította azt a forintot. 

Ha a történelem oldalait tanulmányozzuk és azt figyeljük meg, hogy minden fontos ügy, ahol zsidók is szerepet játszottak, rosszul sült el számunkra, pedig néhány zsidó a mi oldalunkon volt abban az ügyben, nem biztos, hogy a dologban csalás van. De gyaníthatjuk, hogy a zsidók követték ősi törvényüket, és csalással viseltek háborút ellenünk. 

(Ez a cikk eredetileg a NATIONAL VANGUARD Magazine, PO Box 330,Hillsboro WV 24946 USA.-ban jelent meg. Fax # 304-653-4690 $1 a teljes katalógus ára.)

Kapcsolódó: 
Milánóban machetével támadt a multikulturalizmus
Pakisztáni vezető: Rijád és Tel Aviv áll a muzulmán világban kialakult válságok mögött


A Jegyzőkönyvek tartalma Cion uralkodóinak legbensőbb köreiben elhangzott beszédét tárja az olvasó elé
CION BÖLCSEINEK JEGYZŐKÖNYVEI ELŐSZÓ az 1922-ben kiadott angol nyelvű változathoz 
Szergej A. Nyíl 1901-ben kiadott orosz nyelvű fordítása nyomán BUDAPEST,1999.

Magukról a Jegyzőkönyvekről nem kell sok szót ejteni bevezetés gyanánt. 1905-ben Szergej Nyil jelentette meg a 24 jegyzőkönyvet tartalmazó könyvet. Egy példány a British Múzeum tulajdonában van. A könyvön pecsét mutatja a nyilvántartásba vétel dátumát: 1906. augusztus 10. Oroszországban a Kerenszkij rezsim idején az összes fellelhető példányt megsemmisítették, utódai pedig azonnal végrehajtandó halálbüntetéssel sújtottak mindenkit, akinek ez a könyv a birtokában volt. Ez már önmagában is elegendő bizonyítékot szolgáltat arra nézve, hogy a Jegyzőkönyvek valódiak. Természetesen zsidó kiadványok cáfolják valódiságát, ami arra enged következtetni, hogy Nyil professzor esetleg maga ötlötte ki és foglalta össze az egészet saját céljai érdekében. 

Mr. Henry Ford, egy 1921. február 17-én, a New York-i Worldben megjelent interjúban a "Cion bölcseinek jegyzőkönyvei"-ről tömören és meggyőzően kifejtette: 
"Az egyetlen nyilatkozat, amit a Jegyzőkönyvekről hajlandó vagyok közzétenni az, hogy ezek összhangban vannak a fejleményekkel. Tizenhat évesek, és mindvégig összhangban voltak a világhelyzettel egészen mostanáig. Most is összhangban vannak:" 
Csakugyan összhangban vannak! 

A Jegyzőkönyvek tartalma Cion uralkodóinak legbensőbb köreiben elhangzott beszédét tárja az olvasó elé. Feltárja a zsidó nemzet több évszázados közös működési tervét, melyet maguk a bölcsek mindig korszerűsítenek. A terv egyes részei vagy kivonatai, mint a bölcsek titkai, az évszázadok alatt többször is kiszivárogtak. A zsidóknak az az állítása, hogy a Jegyzőkönyvek hamisak, már önmagában is valódiságuk beismerése, mert az okmányok tartalmát sohasem próbálják cáfolni, sőt, a leírtak és a beteljesedések között az összefüggés túlságosan szembeszökő ahhoz, hogy azokat mellőzzük, vagy hogy elbagatellizáljuk. Ezt a zsidók is jól tudják és ezért kerülik a szembesítést. 
Hol tartották az összejövetelt és kik hirdették ki a Jegyzőkönyveket? 

Ezekre a kérdésekre a válasz egy bizonyos fokig feltevésen alapszik, de nagy a valószínűsége annak, hogy 1897-ben, Bázelben, az első cionista kongresszuson tették őket közzé, Theodor Herzl, a modern cionizmus atyjának elnöksége alatt. 

Vannak-e közvetett bizonyítékok minderre? 
Igen, és ez a bizonyíték nagyon meglepő. Nemrégiben jelent meg Herzl "Naplók" című kötete, amelyből lefordított részletek jelentek meg a "Jewish Chronicle" 1922. július 14-i számában. Herzl beszámol az 1895-ben tett első angliai látogatásáról és ott a Goldsmid ezredessel folytatott beszélgetéséről. Goldsmid keresztényként nevelkedett zsidó, az angol hadsereg tisztje, és szíve szerint örök zsidó nacionalista. Goldsmid azt javasolta Herzl-nek, hogy az angol arisztokrácia kisajátításának és hatalma megsemmisítésének - ezáltal az angol nép kiszolgáltatottságának - legjobb módja az, ha aránytalanul magas adókat vetnek ki a birtokokra. Herzl szerint ez kiváló ötlet volt, és a Hatodik jegyzőkönyvben határozott utasítások vannak erre vonatkozólag! Az 1906-os angliai választás "liberális" győzelme, amely lényegében zsidó győzelem, a bölcsek számára lehetővé tette, hogy birtokadózási politikájukat megvalósítsák. Következésképp az angol arisztokráciának két lehetősége maradt: vagy e ladják birtokaikat a zsidóknak, vagy gyermekeiket zsidókkal házasítják össze. Herzl "Naplók" című kötetének feljebb említett példája fölöttébb jelentős bizonyítékkal szolgál arra, hogy létezik egy zsidó világösszeesküvés és hogy a Jegyzőkönyvek valódiak. Az intelligens olvasó a jelenlegi történelem ismereteiből és saját tapasztalataiból is megerősítheti minden sorának valódiságát. Ennek fényében tanulmányozhatja ezt az embertelen dokumentumot. 


KIK AZOK A BÖLCSEK? 

Tulajdonképpen kik is azok a Cion bölcsei, kérdezhetnénk? Kijelentéseiket maguk a zsidók úgy hirdetik egymás között, mint keresztények az evangéliumot. 

Van egy másik nagyon jelentős körülmény. Dr. Weizmann, Herzl jelenlegi utóda, mint a cionista mozgalom vezére, 1920. október 6án, Hertz főrabbi tiszteletére adott búcsúztató banketten idézett a Jegyzőkönyvekből. A főrabbi birodalmi körútra indult - ez Őfelsége, a Walesi Herceg birodalmi körútjának afféle zsidó változata. Dr. Weizmann a bölcsektől származó következő idézetet mondta: "A jóságos oltalom, melyet Isten a zsidók javára cselekedett az, hogy az egész világon szétszórta őket." (Jewish Guardian, 1920. október 8.) 

Vessük ezt össze a Tizenegyedik jegyzőkönyv utolsó előtti bekezdésével: 
"Isten a szétszórtság ajándékát adta nekünk, az Ő Kiválasztott Népének, s éppen ez, amit mindenki gyengeségünknek tart, bizonyult legfőbb erőnknek, mely most az egész világ feletti uralom küszöbére vezetett bennünket." 

A figyelemre méltó összefüggés bizonyít néhány dolgot. Bebizonyítja, hogy a bölcsek léteznek. Bebizonyítja, hogy Dr. Weizmann mindent tud róluk. Bebizonyítja, hogy a "haza" utáni vágy Palesztinában csak álca, a zsidók valódi céljainak elenyésző része. Bebizonyítja, hogy a világ zsidósága nem szándékozik Palesztinába, vagy más, különálló országba települni. Az a mondás, hogy "jövőre Jeruzsálemben" találkoznak, csupán a jellegzetes látszatkeltésük megnyilvánulása. Ez azt is szemlélteti, hogy a zsidók veszélyt jelentenek a világra és az árja faj ki kell, hogy telepítse őket véglegesen Európából. 

HOGY HÍVJÁK A BÖLCSEKET? 

Hogy hívják őket? Ezt a titkot még nem tárták fel. Ők alkotják a Láthatatlan Kezet. Ők nem a "Képviselők Bizottsága" (az angol zsidó parlament), vagy az "Egyetemes Izraelita Szövetség", amely Párizsban székel. De a néhai Walther Rathenau, az Allgemeiner Electricitaets Gesellschaft-tól, némi fényt vetett a tárgyra és kétségtelen, hogy ismer te a nevüket. Minden valószínűséggel ő maga is az egyik fővezér volt. A Wiener Freie Presse 1912. december 24-i számában ezt mondja: "Háromszáz (természetesen zsidó) férfi - akik mindegyike ismeri a másikat - kormányozza az európai kontinens sorsát, és utódaikat a saját körükből választják: 
Tehát a bölcsek ennek a - nem három, hanem - háromszáz istennek az általános tisztjei. 

MAGYARÁZATOK 

1. A Harmadik jegyzőkönyv a judaizmus Jelképes Kígyójára való utalással kezdődik. A Jegyzőkönyvek 1905-ös kiadásának utószavában Nyil a jelképpel kapcsolatban a következő érdekes beszámolót adja: 
"A titkos zsidó cionizmus feljegyzései szerint Salamon és más zsidó bölcsek már i. e. 929-ben, elméletben kidolgozták Cion békés világhódító tervét. 

A történelem folyamán részleteiben tovább dolgozták a tervet olyan emberek, akik következésképpen be voltak avatva az ügybe. Ezek a bölcs emberek úgy döntöttek, hogy békés eszközökkel meghódítják a világot Cion számára - a Jelképes Kígyó ravaszságával, amelynek a feje a zsidó közigazgatás tervébe beavatottakat jelképezte, a teste pedig a zsidó népet. A közigazgatást mindig titokban tartották, még magától a zsidó néptől is. Ahogy a Kígyó behatolt a nemzetek szívébe, aláásta és elnyelte ezeknek az államoknak a hatalmát. A jövendölés szerint a Kígyó be kell, hogy fejezze munkáját, szigorúan ragaszkodva a tervhez, amíg a pályát be nem zárja és a fej vissza nem tér Cionhoz. Ez azt jelenti, hogy a Kígyó bekeríti Európát és Európa megbéklyózásának segítségével bekeríti az egész világot. Ezt úgy kell véghezvinni, hogy minden eszközzel gazdaságilag kell leigázni az országokat. 

A Kígyó feje csak akkor térhet vissza Cionhoz, miután Európa összes szuverén államát tönkretették, amely azt jelenti, hogy gazdasági válságokkal és nagybani pusztítással lelkileg demoralizálják és erkölcsileg megrontják az embereket. Ehhez zsidó nőket is bevetnek, akik úgy mutatkoznak, mint francia, olasz, stb. nők. Ők a szabadosság legbiztosabb terjesztői a nemzetek vezető rétegeinek életében. (A Bill Clinton-Monica Lewinsky affér tökéletes példája ennek, a szerk.) 

A Jelképes Kígyó pályájának térképe a következő: Európában az első lépcsőfokot i. e. 429-ben, Görögországban tették meg, ahol Periklész idején a Kígyó az ország hatalmát kezdte kóstolgatni. A második lépcsőfokot Rómában érték el, Augustus császár idején, i. e. 69-ben. A harmadikat Madridban, V Károly idején, 1552-ben, a negyediket Párizsban, XVI. Lajos idején, kb. 1790-ben, az ötödiket Londonban, 1814-től kezdődően (Napóleon bukásától). A hatodikat Berlinben, 1871-ben, a francia-porosz háború idején. A hetediket Szentpétervárott, amely fölé a Kígyó fejét rajzolták, 1881-es dátummal. 

Mindezen államok alkotmánya, amelyeken a Kígyó áthaladt, alapjaiban megrázkódott. Ez alól még Németország sem volt kivétel, a látszólagos hatalmával. Németországot és Angliát gazdaságilag megkímélték, de ez csak addig tart, amíg Oroszország elfoglalását véghez nem viszik, melynek érdekében jelenleg (1905.) minden erőfeszítést megtesznek. A Kígyó további pályáját nem mutatja a térkép, de a nyilak arra mutatnak, hogy a következő célpont Moszkva, Kijev és Odessza lesz. 

Mára már közismert, hogy ezek a városok alkotják a harcias zsidó faj központjait. Konstantinápolyt úgy mutatja a térkép, mint a Kígyó utolsó lépcsőfokát, mielőtt eléri Jeruzsálemet. (Ezt a térképet évekkel a törökországi ifjútörök - vagyis zsidó - forradalom kitörése előtt készítették.)" 

2. A "gój" kifejezés szó szerint tisztátalant jelent héberül. Ezt a szót használja a héber köznyelv és a. Jegyzőkönyvek a nemzsidók megjelölésére. Ez a sértő és megalázó kifejezés feltárja a judaizmus legbensőbb lelkületét. 
(...) 
http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/bolcs1.htm

Kapcsolódó: 
Wikileaks: Orbán szervezte a zavargásokat
Izraeli katonák jöttek 2006 őszén Budapestre
Schiffer András: A holokausztoktatás az egyetemen káros
Chomsky-tízparancsolat


A jezsuitákról mondták...
Posta Imre honlapja

"A jezsuiták szofizmákkal, álltanokkal és ferde elvekkel megzavarják az ifjúság fejét, szorgalmasan oktatnak arra, hogy miként lehessen az igazságot csűrni-csavarni... arra oktatnak, hogy hamisan esküdni nem bűn, csak bensőleg kell mást gondolni... A kormány gyeplőit mindenütt ők akarják magukhoz ragadni, az általuk nevelt ifjúságot elkötelezik maguknak, a legmagasabb állásokra segítik őket, hogy érdekeiket védeni tartozzanak... A jezsuiták egy államnak sem hívei, az Ad maiorem Dei gloriam (Isten nagyobb dicsőségére) terjesztésének színe alatt saját javukat és előnyüket hajhásszák, miként ez saját sorsomban is bebizonyosodott." (II. Rákóczi Ferenc) 

"A jezsuitákról írt történelmi művem bizony nem szépirodalmi alkotás, de megkérdőjelezhetetlen tekintélyek állnak mögötte, és elég részletes és fertelmes. A rend visszaállítása bizonyára egy lépés a sötétbe, a kegyetlenség, a despotizmus, és a halál felé. 

...Egyszerűen nem tetszik, ha feltűnnek a jezsuiták. Ha valaha is létezett egy olyan testület, amely a földi és a túlvilági kárhozatot megérdemelte, az Loyola társasága." (John Adams, az Egyesült Államok 2. elnöke) 

"Az én véleményem, hogy ha ennek az országnak, az Egyesült Államoknak a szabadságát elpusztítják, az a római katolikus jezsuita papok alattomosságának lesz köszönhető, mivel ők a legfurfangosabb, legveszélyesebb ellenségei a polgári és vallási szabadságjogoknak. Európában ők okozták a legtöbb háborút." 
(Marquis de Lafayette, francia szabadkőműves) (Bizonyítván, hogy az alsóbb szinten beavatott kőművesek nem feltétlen ismerik az igazi tervet, illetve célt.) 

"A polgárháború sosem törhetett volna ki a jezsuiták alattomos befolyása nélkül." 
(Abraham Lincoln) 

"Úgy tűnik, hogy a jezsuiták eszükbe vették a polgárháború elejétől kezdve, hogy kivégezzék Mr. Abraham Lincolnt." (Thomas M. Harris, amerikai tábornok) 

"Ez a szervezet [a római egyház] teljesen despotikus katonai hierarchikus szerveződés, amelynek a látszólagos feje a pápa, de amelynek a valódi feje a fekete (és szürke) pápa. A fekete pápa a jezsuita rend főnöke, és generális rangja van. Nemcsak a saját rendjét vezeti, hanem a római egyház általános igazgatását is. Ő van a hatalom a trónus mögött, és a valódi feje a hierarchiának. Az egész gépezet a legszigorúbb katonai fegyelem alatt van. Az egész gépezet gondolkodása és akarata, az ő fejéből ered. Az alatta lévő tagokban nincsen önálló gondolkodása vagy cselekedete. A megkérdőjelezés nélküli engedelmesség a felettes hatalomnak minden pap kötelessége..." 
(Thomas M. Harris, amerikai tábornok) 

"A jezsuiták egy titkos társaságot alkotnak - a szabadkőművesekhez hasonlóan - egyfajtatöbblet visszataszítósággal együtt - ráadásul ezerszer veszélyesebbek." 
(Samuel Morse, amerikai feltaláló) 

"Nézzük meg ennek az osztrák társaságnak a működését [a St. Leopold alapítvány], mivel nagyon sokat tevékenykedik, saját országunkban is. Bécsi székhellyel és nem más, mint Metternich a felügyelője. Létezését érezni is lehet az amerikai köztársaságban. Kik a küldöncei? A jezsuiták. Ez a társaság, amely a zsarnokságát több mint 200 évig gyakorolta, akkora veszélyt jelentenek a világra nézve, hogy az egész társadalmat akarják felforgatni, hogy a pápa, XIV. Kelemen is arra kényszerült, hogy feloszlassa a rendjüket, noha hűséges alattvalói voltak." 
(Samuel Morse, amerikai feltaláló) 

"A jezsuiták a polgári és vallási szabadságok veszélyes ellenségei" 
(R. W. Thompson, az amerikai tengerészet egyik titkára) 

"A jezsuita Weishaupt és a jezsuita társai a Vatikánba befolyó pénzösszegeket azzal vágták el, hogy a francia forradalmat útnak indították és levezényelték azzal, hogy Napóleon háborúi révén a katolikus Európát meghódították, és Napóleont arra irányították, hogy VII. Piusz pápát börtönbe dobják Avignonban, amíg az bele nem egyezett abba, szabadsága áraként, hogy visszaállítsa a jezsuita rendet. A Vatikán ellen szóló jezsuita háború véget ért a bécsi kongresszusban és a titkos 1822-as veronai szerződéssel." (Emanuel M. Josephson, amerikai orvos és történész) 

"A jezsuiták egy hadtestületet alkotnak, és nem egy vallási rendet. A főnökük egy hadseregnek parancsol, és nem csak egy sima rendház főnök. Ennek a szervezetnek a célja a hatalom - amit a legdespotikusabban akarnak gyakorolni abszolút hatalom, egyetemes hatalom, egy olyan hatalom, hogy az egész világot lehessen vezetni egyetlen ember által. A jezsuitizmus az abszolút despotizmus, és ugyanakkor a legnagyobb hatalmi visszaélés..." (Napóleon Bonaparte) 


"A római Inkvizíciót a jezsuiták vezették egészen 1542-től fogva." 
(F. Tupper Saussy) 

"1555 és 1931 között a Jézus Társaságát 83 országból kiutasították, városállamból és városból, politikai intrikák és az állam ellen való szövetkezései miatt, egy jó hírnevű jezsuita szerint (Thomas J. Campbell), gyakorlatilag minden kiutasítás politikai intrika, behatolás, árulás, és lázítás végett rendelték el." 
(J.E.C. Shepherd, kanadai történész) 

"Lehetetlen úgy olvasni az Erzsébet kori történelmet, hogy ne tennénk bele olyan keretbe, amelyet a jezsuiták határoztak meg, a maguk megtévesztéseivel, árulásaival, behatolásaival, lázításaival, gyilkosságaival, kényszerítéseivel és polgárháborúival, a pápa előreléptetésére, és a pápa ellenségeinek legyőzése érdekében világszerte." (J.E.C. Shepherd, kanadai történész) 

"A szörnyűséges harmincéves háború rémisztő felelőssége II. Ferdinánd császár vállain kell, hogy feküdjön, valamint a tanárainak, urainak, és kebelbarátainak vállain - akik Loyola fiai." (Theodor Griesinger, német történész)

"Ha végig nyomon követed az egész szabadkőművességet, amíg el nem jutsz a legfelsőbb szabadkőműves vezetőhöz, felfedezed, hogy ez a borzalmas személy, és a Jézus Társaságának feje egy és ugyanaz a személy" (James Parton, amerikai történész) 

"Ezen a dolgok miatt félik a pápa és az uralkodók a jezsuita atya-generálist... Egy olyan uralkodó, aki nem a jezsuiták barátja hamar megtapasztalja a bosszújukat." 
(Luigi Desanctis, az Inkvizíció cenzora) 

"A Jézus társasága az emberiség ellensége! Az egész emberiségnek egyesülnie kell azért, hogy eltöröljék a rendet." (Robert J. Breckenridge, szerző) 

"A jezsuita rend nem más, mint a római hadsereg, egy jövőbeli földi királyság érdekében úgy, hogy a római főpap a császáruk lesz. A rend egyszerűen a hatalom utáni vágyról, a földi nyereségről és a dominanciáról szól, hogy ők lehessenek a világ urai. Ez minden, amiért kiállnak, és talán nem is hisznek Istenben." (Boyd Barrett) 

"A jezsuita rend hatalmának és presztízsének csúcsára a 18. század elején ért fel. Befolyásosabb és hatalmasabb lett, mint bármely más földi szervezet. Olyan helyzetet foglaltak el világban, amivel, egyetlen esküvel rendelkező társaság nem ér fel. Európának majdnem minden uralkodójának a lelkiismeretét jezsuiták vezényelték úgy, hogy úgy tűnt, hogy egész Európát kizárólag a jezsuiták irányították." (Boyd Barrett, volt jezsuita) 

"Római katolikus körökben jól tudják, hogy a fekete pápa kifejezés a jezsuiták generálisára használják. Ahogy a pápa fehér ruhában jelenik meg, és a jezsuita generális pedig feketében, a különbség szembeötlő. De azok a pápisták, akik nem különösen szeretik a jezsuitákat - nem kis számban vannak - ezt a fogalmat arra használják, hogy azt kifejezzék, hogy a fekete pápa a fehér pápa felett uralkodik. Közben az a szerepe, hogy jelképesen a pápának alávesse magát." 
(M.F. Cusack, Kenmore volt apácája) 

"Soha eddig a történelem során nem volt még ilyen társaság. Maga a régi római szenátus sem alkotott világuralomra szóló terveket ekkora biztos sikerrel." 
(Friedrich von Hardenberg, német filozófus) 

"A jezsuita Adam Weishaupt egy fedőszervezetként hozta létre az Illumináti rendet, ami mögött a jezsuiták elbújhatnak. Miután a rendet XIV. Kelemen pápa 1773-ban eltörölte a jezsuiták az Illuminátit és más szervezeteket használták fel a céljaik elérésére. Így az fedőszervezetet okolták azokért a problémákért, amelyeket a jezsuiták okoztak." (Bill Hughes,) 

"A történelemkönyvek azt tanítják, hogy a francia forradalom vagy 1787-ben, vagy 1789-ben kezdődött el. Attól függően, hogy melyik könyvet olvasod. Ezzel szemben a forradalmat Dr. Adam Weishaupt és a Rotschild ház már 20 évvel korábban megtervezte." (William Sutton) 

"Miért használnák fel a jezsuiták a zsidókat, a halálos ellenségüket arra, hogy a világot meghódítsák? A jezsuiták sosem csinálnak olyasvalamit nyíltan, amivel leleplezhetnék őket. Ha ők lennének a bűn elkövetői, őket büntetnék meg, és viselniük kellene a következményeket. Viszont, ha olyasvalakit használnak fel, akit, akiket "a világ bajainak" neveznek, különösen egy olyan ellenséget, akit közben ezzel el is pusztíthatnak, azzal egyszerre két céljukat is elérik. A zsidó nép a tökéletes bűnbak. A Rotschildok olyan jezsuita ágensek zsidó fedél alatt azzal, hogy közreműködtek az Illuminati rend létrehozásában 1776-ban, ami egyértelműen az összeesküvés felelősségét a zsidókra hárítja. A Rotschildok nem az egyetlen jezsuita ágens zsidó mez alatt." (Bill Hughes) 

"Állandóan belekeverik magukat (a jezsuiták) az udvari és állami intrikákban, így jogosan azzal kell vádolni őket, hogy a világuralomra törnek. Királyokat is öltek meg, nem csak az akasztófánál, hanem az Illumináti társaságának tagjaiként is. Ők álltak a tömeg élén minden eseménynél, amikor Párizsban gyilkosságot követtek el a francia forradalomban." (Hector Macpherson) 

"200 évig a jezsuiták célja az amerikai alkotmány teljes elpusztítása. Vallási területen pedig céljuk a protestantizmus teljes kiirtása, minden más vallással együtt, és hogy visszaállítsák a világ feletti uralmát a pápának." (Bill Hughes) 

"az amerikai tengerészet titkára, R.W. Thompson pontosan megmutatta, kik lesznek az európai uralkodók ágensei abban, hogy az amerikai köztársaságot elpusztítsák, nevezetesen Róma jezsuitái! Az Egyesült Államok 1815 óta folyamatos támadás alatt áll a jezsuiták által a céllal, hogy elpusztítsák ezen ország alkotmányos jogait. A Morse kód feltalálója, Samuel B. Morse írt erről a sötét tervről az Egyesült Államok ellen." (Bill Hughes) 

"1815-re a jezsuiták teljhatalomra jutottak Anglia felett. Ha egy vezető nem úgy viselkedett, ahogyan megmondták neki, azt megvesztegették vagy megölték, vagy megrágalmazták, vagy megfenyegették, hogy elkergetik a hivatalából. Amit Angliában tettek, azt ma sok országban is megteszik." (Bill Hughes) 

"A jezsuitizmus egyik célja a protestantizmus és elveinek nyom nélküli kiirtása, amibe beletartozik a vallási szabadság, a köztársasági elvek, a képviseleti kormány, és a középosztályra épülő erős gazdaság. A jezsuiták másik célja a pápaság hatalmának és kontrolljának kiterjesztése az egész világban." (Bill Hughes) 

"Az 1822-es veronai kongresszus során Amerikát célba vették a jezsuita ágensek, céljaik szerint Amerikát mindenáron el kell pusztítani. Az Alkotmány minden elvét fel kell oldani, és helyébe jezsuita elveket kell bevezetni, hogy a pápaságot felmagasztalják Amerikában." (Bill Hughes) 

"Ezt a három találkozót Bécsben, Veronában és Chieriben a legnagyobb titokban tartották. Egy ember azonban, aki az első két találkozón részt vett nem maradt csendben. George Canning értesítette az amerikai kormányt, hogy Európa uralkodói el akarják pusztítani Amerikai szabad intézményeit." (Bill Hughes) 

"A Monroe doktrína Amerika válasza volt a jezsuiták által vezetett bécsi és veronai kongresszusra. Amerika háborús cselekménynek tekintette azt, ha bármelyik európai ország gyarmatosítási tervekkel állt volna elő a nyugati féltekén. A jezsuiták elérték azt, hogy titokban behatoljanak Amerikába, és meghiúsítsák a Monroe doktrínát. Ezt azért tudták megtenni, mert abszolút titokban csinálták, annak leple alatt, hogy egyházi emberek voltak." 

"...A Monroe doktrína szembeszállt minden európai támadás ellen, ami Amerika ellen irányult. Monroe elnök azonban azt nem értette meg, hogy a jezsuiták először nem fegyverhez nyúlnak céljaik elérése érdekében. A jezsuiták ravaszságot és titokzatosságot használtak. Az ember legvulgárisabb pontjait próbálták elérni. Az ágenseiket hatalmi és pénzügyi pozíciókba helyezték el - és így minden hatalmukat arra használtak, hogy minden protestáns elvet elpusztítsák, ami benne van az amerikai alkotmányban." (Bill Hughes) 

"A jezsuiták a (fekete, fehér, szürke) pápa titkos szolgálataként viselkednek világszerte. Nagyon titkosak és mindent megtesznek, hogy titokban maradjanak. Senkinek nem mondják el, hogy jezsuiták. Kívülről úgy tűnnek, mintha normális emberek lennének." (Bill Hughes) 

"A jezsuiták kedvenc eljárása a politikai gyilkosság." (Thomas M. Harris, amerikai tábornok) 

"James Buchanant (amerikai elnököt) megmérgezték, és majdnem meg is halt. Csak azért élte túl, mivel tudta, hogy arzénnel mérgezték meg, és ezt el is mondta az orvosainak. Tudta, hogy a jezsuiták Harrison és Taylor elnököket szintén megmérgezték." (Bill Hughes) 

"A jezsuita rend betöltötte esküjét, hogy megmérgezik, megölik, vagy minden eszközt igénybe vesznek, hogy eltávolítsák azokat, akik a terveiknek ellenállnak.1841 és 1857 között három elnököt támadtak meg, miképp azt a bécsi, veronai és chiesai kongresszusok előírták. Ketten meghaltak, és egy alig menekült meg. A jezsuiták nem engedik meg, hogy bármi köztük, és aközött álljon, hogy Amerikát teljesen a hatalmukba kerítsék, és az amerikai alkotmányt megsemmisítsék." (Bill Hughes) 

"Rothschildok jezsuiták voltak, akik arra használták a zsidó hátterüket, hogy a sötét tevékenységeiket leplezzék. A jezsuiták, akik a Rothschild és a Biddle nevű pénzügyi szakembereiken keresztül az Egyesült Államok bankrendszere fölött próbálták megszerezni a hatalmat." (Ami 1913-ban sikerült is.) (Bill Hughes) 

"Ahol egy totalitárius rendszer megjelenik, legyen az a kommunizmus vagy a nácizmus, mindig lehet találni egy jezsuitát, aki a "tanácsadó" vagy vezető szerepét tölti be, legyen ez Fr. Armando Llorente Kubában vagy Fr. Menvieille Argentínában." (Emanuel M. Josephson) 

"Ma [a jezsuiták] annyira erősek az Egyesült Államokban, mint valaha Európában, ahonnan kiutasították őket a kormányra való veszélyük miatt." (Jeremiah J. Crowley, volt ír római szerzetes) 

"Mindenekelőtt a jezsuiták "gyóntatók" voltak. Az uralkodóknak szükségük volt rájuk, és az arisztokraták, császárok, királyok, királynők, hercegek, hercegnők, és a kormány minden szintjén lévő emberek - mindenki feltárta előttük a titkos terveiket, titkos bűneiket és legbelsőbb gondolataikat. Így az életük egy nyitott könyv volt a jezsuiták számára. 

...A diplomácia sokféle eszközével a jezsuiták behatoltak az állami hivatalokba, királyok tanácsadói lettek, és így a nemzetek döntéseit is befolyásolták. A gyónásokat szentül meghallgató jezsuiták így kovácsolták a sikerüket. A vallásos gyóntatás nélkül a jezsuiták története másképpen festett volna. A jezsuiták pedig keményen bebiztosították, hogy ők legyenek a gyóntató papok, mintsem a többi rend papjai, mivel nagyon engedékenyek voltak a gyónni kívánó emberek számára." (John Daniel, "A nagy terv leleplezése") 

"Azért, hogy megmentse a római egyházat attól, hogy a világ feletti uralmat a protestánsokkal szemben elveszítse, valamint azért, hogy megtartsák a szellemi és világi hatalmukat, amit a pápák bitoroltak a középkorban, Róma most "eladta" a római egyházat a Jézus társaságának; vagyis lényegében odaadták magukat a jezsuiták kezébe." 

"Nyolc évvel az Armada támadása előtt a jezsuiták alattomos módon aktívan próbálták az angol kormányt meggyengíteni. Különböző álarcok, álnevek és titkos kódokkal ki és be tudtak jutni Angliába. A jezsuita Robert Parson, aki 1580-ban missziót szervezett, hogy több másik jezsuitát behozzon Angliába, hogy folytathassák a hatalmi átvételüket." 

Amikor a spanyol Armada támadása sikertelen volt, az intrikák mesterei egy bizarr tervhez fordultak. Az Enciklopédiákban ez a puskaporos merénylet neve alatt vált ismertté. 13 katolikus nemes és 5 jezsuita összeesküvést szőttek, hogy 36 hordó puskaport robbantsanak fel a house of Lords pincéjében, hogy ezzel I. Jakab királyt és a House of Commons-t megöljék, amikor összegyűltek 1605 november 5.-én. Azt tervezték, hogy a robbanás miatti káosz közepette lázadást szítanak. (Melynek élére állnak, így véve át a hatalmat.) de, mielőtt a pincét felrobbantották volna, a hordókat felfedezték, és így az összeesküvőket letartóztatták. Az öt jezsuita közül ketten elmenekültek, egy meghalt börtönben, és kettőt bíróságon elítélték, és kivégezték. 

Az öt jezsuita felforgató egyike volt Guy Fawkes, akiről a British-Columbia és Yukon szabadkőműves nagypáholy tagja, Alan Moore írt magasztaló művet, "V, mint vérbosszú" címmel. E mű aztán XXI. század CIA által irányított felforgató mozgalmának, az Anonymous mozgalomnak lett később ideológiai alapja. A mozgalom szimbóluma, az álarc, természetesen a jezsuita Guy Fawkes arcát mintázza. 

"A harminc éves háború, 1618 és 1648 között sok küzdelem sorozata volt, amely a legutolsó vallásháború volt Európában. Többnyire német területen vívták, de mire vége lett, szinte minden európai nemzet belekeveredett. Ennek a legfőbb oka a mélységes ellentét a német protestánsok és a német katolikusok között - akik a jezsuitákkal és Richelieu bíborossal, aki Franciaország valódi uralkodója volt, felszították ezeket a lángokat, hogy elérjék a céljaikat." (John Daniels) 

"A hatodik és utolsó esemény az a barbár ír mészárlás, amelyet 1641 október 23.-án indítottak, és ami azon katolikus ünnepségen történt, amely azt Loyola-i Ignácot ünnepli, aki a jezsuita rendet alapította. 


...Megint, a tervet a jezsuita papok és szerzetesek indítványozzák, hogy a tudatlan ír katolikus embereket arra hergelik, hogy a legszörnyűbb bűnöket elkövessék. A távoli Franciaországban Richelieu bíboros, a francia miniszter az [ír katolikus] összeesküvőknek sok pénzt és embert ígért. Egyetlen csapásra a katolikusok fellázadtak a békés, és semmit sem sejtő protestáns szomszédjaik ellen, és senkit sem hagytak életben. A fanatikus papi vezetők kijelentették, hogy nem szabad egy protestánst sem életben hagyni, és hogy nem nagyobb bűn egy protestánst megölni, mint egy kutyát megölni. Gondozni vagy megvédeni őket pedig megbocsáthatatlan bűn volt. A gyilkolás folytatódott, és amikor vége lett százötvenezer protestáns szétszaggatva, holtan hevert. 

...az előítéletek nélküli történészkutató számára a történelem tele van a római egyház gyilkosságaival, ahol egész városokat és népeket kegyetlenül kiirtottak, mivel azok oly módon tisztelték Istent, ami eltért a római katolicizmustól." (John Daniel) 

"...egy fajta szinkronizmust mutat, amikor Mussolini Olaszországban hatalomra jutott don Sturzo segédletével, aki a katolikus párt jezsuita vezetője volt. Egy jezsuita, Monseigneur Seipel pedig kancellár lett Ausztriában. 1929-ig töltötte be a posztot, 2 éven keresztül, ez idő alatt az osztrák belpolitikát a reakciós és klerikális útra terelte; az utódja pedig addig ment ezen az úton, míg az ország a német blokkba be nem került. A dolgozó osztály azt a nevet adta neki, hogy "Keine Milde Kardinal" - a "kegyetlen bíboros"." (Edmond Paris) 

"Úgy tartják, hogy a pápa ezeket a szolgáltatásokat odaadja Signor Mussolininek, Pietro Tachi-Venturi jezsuita atyán keresztül, akit Mussolini gyakran felkeres fontos ügyekben." (Daily Express, 2/9/1935) British Uinted Press 

"A legtöbbet a jezsuita rendtől tanultam. Lenin szintén, amennyire emlékszem. A világ nem ismert annyira csodálatos dolgot, mint a katolikus egyház szerkezetét. Eddig semmi más nem hatott jobban rám, mint a római egyház hierarchikus szervezése. Ebből a szervezetből sok dolgot egyenesen átvettem a saját pártomba. A Katolikus Egyházat példa gyanánt fel kell mutatni. 
Elmondok egy titkot: én is rendet alapítok." (a náci SS-t). (Adolf Hitler) 

"Himmlerben látom a mi Ignatius de Loyola-nkat." (Adolf Hitler) 

Hitler a "legtöbb" dolgot tőlük tanulta, talán az egész Mein Kampf-ot is, és még ki tudja mit. Ma közülük való a pápa. Lehet, hogy itt az ideje elgondolkodni! 

"Az SS-t Himmler szervezte meg a jezsuita rend elvei alapján. A tökéletes engedelmesség volt a legfőbb szabály, és minden parancsot hozzászólás nélkül végre kellett hajtani." (Walter Shellenberg, a náci Sicherheitsdienst vezetője) 

"Walter Hagen, a német írótól tudjuk: A jezsuita generális, Halke von Ledochowski gróf készen állt közös antikommunista alapon szövetséget kötni a német titkosszolgálat és a jezsuita rend között." 

"...ennek eredményeként az SS központi titkosszolgálatán belül egy olyan szervezet jött létre, amelynek a vezetőségének nagy részét katolikus papok foglalták el. Akik a náci SS fekete egyenruháját viselték. A jezsuita Himmler "atya" volt az egyik főtisztjük." (Edmond Paris francia író, volt katolikus) 

"A "jezsuita" kifejezés szinonimája lett a félrevezetésnek, behatolásnak, intrikáknak, társadalmi felfordításnak." (J. E. C. Shepherd, kanadai történész) 

"A jezsuiták jelenléte bármely országban, legyen az katolikus vagy protestáns valószínűleg társadalmi békétlenséghez vezet." (Lord Palmerston) 

"Nem volt semmiféle álarc, amit a jezsuiták nem tudtak volna felvenni, így mindenhová be tudtak hatolni. Be tudtak jutni hang nélkül az uralkodó udvarába, vagy az államfő hivatalába." 

"Nem volt olyan nyelv, amit meg ne tanultak volna, olyan vallás, amit fel ne vettek volna, nem volt nép ahová el nem mentek volna, nem volt olyan felekezet ahova ne csatlakozhattak volna, és amelynek feladatait el nem végezték volna. Hangosan bírálhatták a pápát a lutheránussal együtt, és esküt is felvehettek a szövetségessel együtt." (J.A. Wylie Rev.; A protestantizmus történetének szerzője) 

"A Szent Bartimeus gyilkosai, az inkvizítorok és a jezsuiták olyan szörnyetegek, amelyeket megbomlott elméjű emberek szültek, a sötétség szellemének és a halál természetes szövetségesei" (Edwin A. Sherman) 

"A jezsuita rend, amelyet a jezsuita felettes generális vezet a vallási és polgári jogok leghalálosabb ellensége, amit a világ valaha látott. Európába a jezsuiták annyira hírhedtek lettek a háborúk és forradalmak indításáért, államfők megöléséért, hogy 83 országból és városból toloncolták ki 1931-ig, gyakran római katolikus uralkodók által is! A jezsuita felettes generális, a fekete pápa nemcsak a jezsuita rendet vezeti, hanem a hatalmas máltai lovagrendet is, valamint a szabadkőművesség legfelsőbb vezetőit is. A titkos társaságok legfelsőbb vezetőinek irányítása révén a világ legfelsőbb titkos szolgálatait is ő vezeti. (Például a már említett CIA-t.) Erre egy jó példa az, amikor a második világháborúban a máltai lovag William "wild Bill" Donovan a CIA legfelsőbb embere volt; a náci Németország legfelsőbb vezetője a keleti fronton pedig a szintén a máltai lovag Reinhard Gehlen tábornok volt; a Szovjet haderők egyik tábornoka pedig az ugyancsak máltai lovag Anton Turkul he rceg volt (akinek az üzenet továbbítói jezsuita szerzetesek voltak). Így a jezsuita rend a legfontosabb harcosokat vezették, így a háborút bármelyik irányba irányíthatták, amerre csak akarták, így milliónyi protestánst, zsidót, illetve ortodoxot is kiirthattak közben. Emellett mivel a Vatikán hierarchiáját is hatalmába vette (a jezsuita renden keresztül és a P-2 szabadkőművesség révén), a jezsuita felettes generális a Hit Doktrínai Kongregációt is vezeti, azaz az Inkvizíció hivatalát, a római kúriát. Továbbá a tetemes Vatikáni pénzösszegek is rendelkezésére állnak. Ha mindezek nem teszik a fekete pápát a világ leghatalmasabb emberévé, akkor nem tudom, mi más tehetné." (J.E.C. Shepherd, kanadai történész) 

"A polgárháború sosem jöhetett létre a jezsuiták alattomos befolyása nélkül. A pápaságnak köszönhetjük azt, hogy országunkat legnemesebb fiainak vére vörösre festi. Nagy különbségek voltak az északi és deli államok között a rabszolgaság kérdésében, de sem Jefferson Davis, sem a Konföderáció egyik vezető tagja sem merte volna megtámadni az északi államokat, ha nem ígérték volna meg a jezsuiták a demokrácia fedele alatt, hogy a római katolikus országok, mint például Franciaország a rendelkezésükre állnak. Róma papjait, püspökeit és szerzeteseit sajnálom, amikor a köznép felfedi, hogy ők nagy részben felelősek ebben a háborúban folyt könnyekért és vérért. Ezen ismereteimet azért fedem el a nyilvánosság elől, mert ha megtudná a köznép, akkor a háború vallásháborúvá csapna át, és tízszer olyan véres lenne. Teljesen kegyetlenné válna, amint minden vallásháború ilyen. A teljes kiirtás lenne a célja mindkét oldalon." (Abraham Lincoln) 

"Az északi és deli protestánsok biztosan egyesülnének a papok és a jezsuiták kiirtására, ha megtudnák azt, amit nekem elmondott professzor Morse, a Rómában szőtt tervekről, amelyek köztársaságunk ellen szőttek, ha tudnák, hogy azok a katolikus papok és apácák, akik naponta a partjainkra érnek a vallásuk tanításának, a nép oktatásának és a betegek gyógyításának leple alatt semmi mást nem csinálnak, mint hogy a pápának és Napóleonnak és más zsarnokoknak a küldetését teljesítik. A célból, hogy elidegenítsék a szívünket az alkotmányunktól és törvényeinktől, hogy elpusztítsák iskoláinkat, és hogy anarchiát hozzanak létre, ami van például Írországban, Mexikóban vagy Spanyolországban, bárhol ahol szabadon akarnak élni az emberek." (Abraham Lincoln) 

Nézzünk csak szét a világban! Egyre több helyen a "forradalom", az anarchia és káosz uralkodik, vajon kiknek a céljait szolgálja mindez? Az emberek, mivel erre vannak kondicionálva, egyetlen megoldásként az utcai tüntetéseket és zavargások eszközét ismerik, mint a problémáik lehetséges megoldását. Pedig az utcán még egy problémát sem oldottak meg. Közben eszükbe sem jut, hogy valójában nem a szabadságukért, csupán az új, fényesebb rabláncokért "küzdenek", és az egész nem szól másról, csak az elnyomók hatalmának átmentéséről egy újabb, szintén általuk felépített társadalmi-, vagy akár világrendbe. A rombolás, ami ahhoz szükség, hogy a régi helyén újat építhessenek, pedig szükséges velejárója a terveiknek. Építés előtt gyakran szükséges a rombolás, főleg akkor, ha az újat a régi helyére szeretnénk felépíteni. 

Forradalomnak álcázva ezt a piszkos munkát végeztetik el a magukat forradalmárnak gondoló tömegekkel, akik előtt feltehetőleg a "dicsőséges" (szintén háttérhatalom által manipulált) francia forradalom ideája lebeg. 

Káoszból rend, új világrend, miképp erre a skót rítusú szabadkőművesség 33. fokozata az "Ordo ab Chao", azaz a "Káosz rendje" is utal. 

"A jezsuita rend az egyetlen vallási rend a római egyházon belül, amelyet a fehér pápa valaha feloszlatott, vagy amelyet bármelyik országból kiutasítottak politikai zavargásai miatt. Így ebből levezethetjük, hogy a Jézus Társaság egyik legfőbb célja a politikai hatalom megszerzése." (M.F. Cusack) 

"Sajnos tudtam, hogy megmérgeznek [a jezsuiták], de ara nem számítottam, hogy ilyen lassú és kegyetlen módon halnék meg." (XIV. Kelemen pápa, aki "örökre" feloszlatta a jezsuita rendet) 

"Nem nyomták el 50 évig sem, amikor a pápaság és a despotizmus elgyengült a demokrácia hatására VII. Piusz pápa a Szent Szövetség megalkotása után újraélesztette a jezsuita rendet teljes hatalmukkal." 

"Nem kell megmondani az amerikai népnek, hogy kicsodák a jezsuiták? Ha nem tudják, meg kell nekik mondani késedelem nélkül, nem szabad időt veszíteni, mivel minden nap tevékenykednek, titkos tárasságot alkotnak, egyfajta szabadkőművesség, mindenféle undormánnyal együtt, de ezerszer veszélyesebbek. Nem csupán papok, vagy egyetlen vallás papjai, hanem kalmárok, ügyvédek, szerkesztők, vagy bármilyen szakma gyakorlói, semmiféle külső ismérvük nincsen. amely alapján felismernénk őket; mindenütt jelen vannak ebben az országban. Bármilyen szerepet fel tudnak venni, akár a fényesség angyalai legyenek, vagy a sötétség démonai, hogy elérjék a céljukat, ami lehet bármilyen feladat, amire elküldik őket." (ismeretlen) 

Voltaire részt vett a paraguayi jezsuita mini állam felszámolásában. (Társtulajdonosa volt a Pascal nevű hajónak, ami a jezsuiták ellen harcoló spanyol katonákat szállította. Pascal maga is a jezsuiták ellensége volt, e miatt találhatta Voltaire mulatságosnak) Ekkor írta egykori iskolatársának, Richelieu hercegnek: 

"Nagyon helyes, hogy a Pascal a jezsuiták ellen harcol, és valóban mulatságos." 

De nehogy egyoldalúak legyünk, hallgassuk meg az érintett felet, nevezetesen Ferenc pápát is, hogy mint gondol a rendjéről. Hogy kinek hiszünk, az pedig mindenkinek a saját joga eldönteni, csak előtte tájékozódjon olyan széles körben, amennyire csak lehetősége van! 

"A jezsuita nyugtalan ember, mert fáradhatatlanul keresi Istent." (Ferenc Pápa) 

"Sose legyen más nevünk, sose hajtsunk végre más cselekedetet, csak olyat, ami szorosan kapcsolódik Krisztushoz!" (Ferenc Pápa) 

Vajon ez utóbbit hányszor mondta el az "új világ pápája" argentin barátjának, a kegyetlen diktátornak, a néhai Jorge Rafael Videlanak? 

Végezetül, ugyan néhány idézetből arra következtethetnénk, de ne gondoljuk, hogy a történetnek ezzel vége, vagy, hogy ezzel felértünk annak a bizonyos piramisnak a csúcsára. A jezsuita rend mögött meghúzódó ókori római családok még csak most jönnek! Jelen állás szerint szálak egészen a "Ptolemaic Papal" zoroasztrikus vérvonalig vezetnek... 

Kapcsolódó: 
Video: The Diabolical History of the Jesuit Order - Eric Jon Phelps
"Róma el fogja veszíteni a hitet és az Antikrisztus székhelye lesz" (La Salette-i Szent Szűz, 1846)





HonlapLeiratkozás