Payday Loans

Keresés

Gumicsont és vegetálás PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
ELIT - HIVATÁS, POKOLJÁRÁS, ÁRULÁS, XX-XXI.SZ.
2014. október 25. szombat, 08:46

A modernkori (bér)rabszolgaság

nélkülözhetetlen kommunikációs hatalmi eszköze

avagy Vajon mit szólna mindehhez az a bizonyos sokat irigyelt német takarítónő?

takarítónő03Az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkező szociológus-hallgatók köreiben a dús képzeletű nép az urbánus frazeológia (városi szóhasználat) szakzsargon készletét szemrebbenés nélkül használatba véve a gumicsont epithethon ornansszal szokta volt ellátni mindazon eszközöket, témákat, (média)eseményeket, melyek arra hivatottak, hogy a nép figyelmét azonmód eltereljék a lényegi momentumokról.

Tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be legalább magunknak – de tényleg igazán őszintén – a „muszáj puszipajtások” kamerák előtti kötelező kényszer jópofizásain kívül, ahol mindenkinek muszáj polkorrekten viselkedni, ugyan vajon ki a rossebet érdekel, hogy a fejesek közül ki utazhat a messzi Ámerikába és ki nem? A létminimum alsó szélén tengődők derék hadát felvonultató pórnép soraiban valószínűleg a lőtéri kutyát sem. És ez még akkor is így van, ha ezen sajnálatos események kétségkívül sokat ártanak hazánk tekintélyének. Ettől még nem lesz olcsóbb a párizsi a közértben, már pedig a ma tömegfogyasztóvá degradált konzumidióta barma már csak ekképpen tudja (de a legfőbb baj igazán, hogy már csak) ekképpen akarja számon tartani a mindennapi létezést.

Pedig kemény időket élünk. A miniszterelnök az elodázhatatlan változtatás, de legalábbis a finomhangolás szükségszerűségét megérezvén, már a nyáron elkezdte beadagolni, hogy itten kérem szépen muszáj lesz valamiféle más módi után nézni, mert az eddigiekkel nem sokára game over. Eztet nevezték el az illiberális állam keleti nyitásának. Most, hogy a Jobbiktól nyúlták le vagy sem, a kérdéskör szempontjából teljesen mindegy, nincs jelentősége.

Aminek viszont annál inkább van jelentősége, hogy az egyik bajt egy vagy több másikkal akarják lefedni, miközben a talán legnagyobb, leglényegesebb problémakörről gondosan hallgatnak, vagy csak valahol a hátsó sorokban, tudják, mint a devizahiteles, meg biztosítási szerződéseknél a nagyon-nagyon apró-betűs résznél említik meg úgy szegről-végről, mintha csak valami csip-csup, jelentéktelen ügyről lenne szó. Rivaldafénybe egyáltalán nem kerül, a népek nagyon nem is értesülnek róla, a tudomásukra sem jut.

Még a nem éppen kormány közeliségéről hírhedtté vált Index internetes portálon is valahol az oldal közepén, megbújva a GAZDASÁG KULT TUDOMÁNY rovatban, még csak nem is az első, csak a második helyen aprócska címmel szedve olvasható az alábbi anyag:

 

Egymillió magyar keres teljes állásban a létminimum alatt

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) háttéranyaga szerint a magyar munkavállalók egynegyede olyan fizetést visz haza, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által számított összeg szerint még arra sem elegendő, hogy a XXI. századi minimális igényeknek megfelelő életet biztosítsa, írja a napi.hu.

A NAV adatai alapján a MaSZSZ tanulmánya szerint Budapesten körülbelül bruttó 230 ezer forint volt az átlagjövedelem, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében bruttó 132 ezer forint, ami azt is jelenti, hogy az ország legkeletibb megyéjében átlagosan a létminimumnál is kevesebbet kerestek a dolgozók. Az adatok szerint mindössze négy megye van Magyarországon, ahol átlag felett van a bruttó kereset, ezek a megyék pedig Komárom-Esztergom, Fejér és Győr-Moson-Sopron.

A két véglet – Komárom-Esztergom (14,4 százalék) és Zala megye (31,6 százalék) – között 17,2 százalékpontos különbség van a törvényi minimumot keresők arányának megoszlásában. A MaSZSZ szerint Magyarország bizonyos térségein kialakult a tömeges dolgozói szegénység.

A közalkalmazottaknál sem jobb a helyzet, a szférában hat éve változatlanok a bérek, megszűnt a 13. havi juttatás és a béren kívüli juttatások is jelentősen csökkentek. Körülbelül 350 ezer közalkalmazottnak, azaz több mint 50 százalékuknak 2010 óta változatlan a nominális nettó keresete.

 

Nem fekete Afrikában, nem a nem tudom én hányadik, 3., 4., 5., nem tudom én hányadik sorszámmal ellátott fejlődő világban! Nem, kérem tisztelettel! Itten a nagy büdös Európai Unió kellős közepén!

Ez minimum botrányos!

Amikor a tisztelt Olvasó veszi magának a fáradságot és felkeresi a Magyar Nemzeti Bank honlapját (mnb.hu), azon megnézi az éppen aktuális euró árfolyamot és átszámolja a havi javadalmazását és bevételeit erre a pénznemre, akkor érti csak meg igazán, miért szoktam én mindig azzal példálózni, hogy a mi anyagi körülményeinket látva egész egyszerűen kiröhög bennünket a német takarítónő. De ez még különösebben nem okoz problémát, hozzászoktunk már, ahogy mifelénk mondani szokás: „elmegy, sok szódával”. A dolog ott kezd igazán problematikussá válni, ha az erkölcsi, morális szempontból vizsgáljuk meg a történéseket. Ebből a szemszögből, ilyen jövedelmi viszonyok tükrében vetjük fel, hogy példának okáért a világon nálunk adóztatnák meg először az internet-használatot, ráadásul rögtön ilyen mértékben!

A párhuzam ezúttal is kísérteties, no meg persze a hasonlóság is. Ugye emlékszünk még a maga nemében szinte egyedülállóan magas 27%-os ÁFA bevezetésére? Ami igazán figyelemre méltó és elgondolkodtató, az a rendszer fordított működési logikája. Nem ott vetik ki az irreálisan vagy indokolatlanul magas adót, ahol nagy a jólét, dúsgazdag a lakosság tekintélyes része, jó anyagi helyzetben él, tehát ha meg is éreznék az adó bevezetését, különösebb megpróbáltatások nélkül vészelnék át. Nem! Szétterítve a társadalom egészére – talán az „együtt sírunk, együtt nevetünk” hangzatos elképzelés jegyében és nevében – mindenkire! Azokra is, akik számára ez rendkívüli megterhelést jelent! De nem ez a legrosszabb az egészben! Hanem az, hogy nem egyszeri, mondjuk vészhelyzet esetén meghozott intézkedésről van szó csupán, hanem immáron rendszerszintű és rendszerszerű gyakorlatról, ahol olyan érzése támad az egyszerű, adófizető barom kategóriájába sorolt állampolgárnak, hogy ebben az országban állandósult a vészhelyzet. Itt mindig baj van, ráadásul nem is kicsi, hanem akkora, ami szinte minden egyes alkalommal rendkívüli intézkedések után kiált! Lásd Varga Miska tervbe vett, méretét tekintve a Bokros-csomagot is megalázóba leküldő összeállítását.

Az úthenger-mentalitású kormányzat legutóbbi sikerpropagandája az önkormányzati választásokat értékelve arról adott tájékoztatást, hogy körülbelül négy millió ember végez ma Magyarországon valamilyen rendszeres ellentételezés fejében munkát. Ha ezt is figyelembe vesszük, a helyzet még elkeserítőbb! Gondoljanak bele! Minden negyedik ember azért robotol, gürizik, melózik, hogy éppen éhen ne dögöljön!

És akkor bennünket tényleg az érdekel, ki utazhat be az USA-ba és ki nem?

Nem tehetek róla, de megint bevillant a kormányfő legutóbbi emlékezetes Európa parlamenti pengeváltása. Ott közölték ugyanis a magyar miniszterelnökkel, hogy az európai demokrácia egyik lényegi momentuma az, hogy a sajtón és a médián keresztül a nép ellenőrzi a kormányokat. Mire Bogár prof. feltette azt az egyszerű kérdést, hogy az ellenőrzőket ki ellenőrzi? Kiket és hogyan válogatnak be a szerkesztőségekbe? Kik döntenek arról, kikből lesznek a véleményformálók? Természetesen a médiatulajdonosok.

Azért nagyon fontos kérdés ez, mert, ahogy az itthoni eseményekből is látjuk, óriási a média felelőssége – vagy mondjuk inkább azt a pontosabb fogalmazás érdekében, hogy felelőtlensége? – abban, mi, hogyan, milyen módon és formában kerül a néző, a fogyasztó elé, de legalább ennyire fontos, hogy mi az, ami pedig nem! És miért nem? Melyek azok a témák, események, történések, amiről a ki tudja honnan és miből pénzelt szerkesztőségek hírt csinálnak, és melyeknek szánják csupán a figyelemelterelés eszközéül szolgáló gumicsont szerepét?

Különösen nagy jelentőséggel bír ez éppen most, amikor a kezdeti agyonhallgatás után végül már a hazai fősodratú média sem tudta eltussolni Dr. Udo Ulfkotte: „Megvásárolt újságírók – Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát” című könyvét. Immáron televíziós beszélgetésekben is említésre került a könyv, ráadásul az is kiderült, felelős beosztásban lévő emberek is olvassák a rövid időn belül bestsellerré vált kötetet.

Híján vagyunk az elemi matematikai tudásnak, hiszen nem vesszük észre, nem vetetik észre velünk, hogy európai uniós életszínvonalra csak európai színvonalú bérekből futja. Elvették mindenünk, heted íziglen eladósítottak bennünket, nevetséges rabszolgabért fizetve élősködnek rajtunk, immáron a KSH hivatalos jelentése szerint is. Letehetetlennek tűnő koloncként ránk erőltetett muszáj-tagságot cipeltetnek velünk, amíg bele nem szakadunk, amitől most már a csahosok is szabadulnának (lásd Kövér uniós tagságból való kihátrálásra tett megjegyzését). Szemtől-szembe a vállunkat lapogatják, miközben a vérünket szívják. Csak annyit hagynak nekünk, éppen hogy életben maradhassunk, hogy szolgálhassuk őket.

Tízmillió jobb sorsra érdemes magyar mégsem kiálthatja egy emberként: „Magyar vagyok, ments ki innen!” Már csak azért sem, mert abban a pillanatban megszűnne magyarnak lenni. Nem a Kárpát Haza tehet arról, amit mi emberek elrontunk. A médiát is csak emberek csinálják. Emberek, vagy valaha volt, mára már csak a fehérjehalmaz státuszában sertepertélő emberek (lásd: politikusok), akik kutyába se vesznek bennünket, hajítják közénk a gumicsontot, rágódjunk csak rajta teljesen feleslegesen.

Az éhen dögléshez éppen hogy elég pénzért dolgozik minden negyedik munkavállaló magyar! Ez az, ami igazán lényeges, ez az, ami igazán fontos!

A gumicsontokon való rágódás hiábavaló és időrabló luxusát inkább hagyjuk meg a koncon marakodó csahosoknak.

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)