Payday Loans

Keresés

Filléres sznobizmus, balett terror, állami művészgerillák PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
ELIT - HIVATÁS, POKOLJÁRÁS, ÁRULÁS, XX-XXI.SZ.
2014. július 29. kedd, 16:03

Magyar sikert így még nem söpörtek a szőnyeg alá

Utolsó frissítés:

Szerző:

Egyre jelentősebb nemzetközi eredmények, fellépések és díjak ellenére a kortárs tánc még mindig fekete lyuk a magyar kultúrában, az érdektelenség pedig egy titokban virágzó művészeti ágat temethet maga alá. Az európai fesztiválokat letaroló Nyúzzatok meg! két alkotójával, Vadas Zsófia Tamarával és Molnár Csabával beszélgettünk filléres sznobizmusról, balett-terrorról és állami művészgerillákról.

Az utóbbi években a régió élvonalába került a magyar kortárs tánc, melyet azonban a konstans nemzetközi jelenlét és díjeső ellenére is szinte teljes közöny övez az anyaországban. A Trafóban debütált Nyúzzatok meg! társulata – bár a svéd Aerowaves fesztiválon való szereplésnek köszönhetően nem győz eleget tenni a beérkező nyugati felkérésnek –  a kétes hazai viszonyok miatt felemás sikerként könyveli el a darab látványos felfutását.

Közönséges sztereotípiák

“Kétségtelen, hogy a kortárs tánc valamilyen szinten a kultúra részévé vált, kivájta magának a művészeten belüli helyét, ám a táncon belül már sokkal nehezebb, ha nem lehetetlen pozicionálni a műfajt” - magyarázza a Nyúzzatok meg! csapatából ismerős Molnár Csaba, miért nem tudja még mindig megemészteni a magyar tömegközönség a műfajt. A táncos-koreográfus szerint a kortárs tánc egyfajta közönségnevelést igényel, amelyben viszont nem állunk a helyzet magaslatán.

Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara

Fotó: 

“Tőlünk nyugatabbra az ilyen típusú befogadásra ösztönzés már az iskolarendszer része, általános-, középiskolában elkezdődik” - mesél Molnár, elárulva, bár a metódus Magyarországon sem ismeretlen, a feladat az iskolák helyett az értelemszerűen lényegesen kisebb tömegeket megszólítani tudó társulatokra hárul. “A Hodworks vagy a Tünet együttes próbálkozik efféle tudatos marketinggel, ám ez még igen csak gyerekcipőben jár, nem lehet tudni mikor lesz konkrét eredménye.”

A Nyúzzatok meg! színpadra álíltásában szintén döntő szerepet játszó Vadas Zsófia Tamara szerint a magyar közönség alapvetően sztereotípiákra épít. “Ha táncról beszélünk, akkor itt a nagy többségnek még mindig a balett meg a néptánc ugrik be. Ez a kép, pedig alapjaiban határozza meg az igényrendszert és az elvárást, milyennek is kell lennie egy valamirevaló táncelőadásnak. Van a tüllszoknya, meg a csujjogatás, a kortárs tánc meg leragad a szürkezónában, hogy ja, az olyan modern, olyan érzelemkifejezős valami” - tette hozzá.

Fotó: 

Molnár szerint a kortárs tánc kalapjába a konceptuális előadásoktól kezdve a performatív projektekig gyakorlatilag minden belefér, így az értelmezési zavarokért részben a műfajon belüli címkézési kaotika is felelős: “Az, hogy a mozgás, a színjátszás és a vizuális kultúra határmezsgyéjén mozgunk ahhoz vezet, hogy simán belefuthatunk olyan táncnak hirdetett előadásba is, amelyben egyetlen mozdulat sincs.”

A monopólium rossz oldalán

A kortárs táncban azonban – más művészeti területekről eltérően – nehezen beszélhetünk nyugati-keleti differenciáról, a műfaj fejlődési stádiumai gyakorlatilag országonként eltérőek. “Bár miközben, mondjuk a holland tánckultúra jócskán meghaladja a magyart, Amerikában például teljesen más a szemlélet, szinte el vannak maradva az itteni alkotókhoz képest” – állítja Vadas hozzátéve, még ha az emberanyag adott is, a megfelelő képzés, intézmény hiánya csírájában fojthatja el a tánckultúra forradalmát. Igaz, amíg például Romániában kizárólag klasszikus táncintézmények vannak, a magyar terepen egyedülinek számító budapesti Kortárs Táncművészeti Főiskola egyből külföldi ugródeszkaként is funkcionál a fiatal alkotók számára.

 

“A legtöbben nem feltétlen a nagyobb közönségért vagy a több pénzért mennek ki, hanem egész egyszerűen a műfajra irányuló lényegesen nagyobb figyelem miatt” – mondja Molnár, aki szerint ez a megbecsülés nem forintosítható.“Az egész történet a szocializmusban vált ketté, mikor a balett és a néptánc elismert, társadalmilag elfogadott tánc és művészeti ág lett, míg a kísérleti projekteket visszataszították az undergroundba, ahonnan a hetvenes években kezdtek csak el kikászálódni” – állítja Vadas megjegyezve, a kategóriák közt nem hogy az átjárás, de a párbeszéd sem jellemző.

Nyúzzatok meg!
A Vadas Zsófia Tamara, Dányi Viktória és Molnár Csaba jegyezte Nyúzzatok meg! összművészeti viszonydarab, mely nem csak elnyerte a 2014-es Lábán Rudolf-díjat, de hatalmas sikerrel szerepelt a több nívós európai – köztük a svéd Aerowaves – fesztiválon is, kivívva ezzel a nemzetközi közönség és a szakma elismerését is egyaránt.

“Örök kérdés, hogy milyen szinten lehet mainstream a kortárs tánc” – vélekedik Molnár, hozzátéve, hogy itthon még a közönséghez eljutni sem egyszerű feladat, a műfajnak így olyan platformokra lenne szüksége, melyek egyelőre még nem adottak Magyarországon. “Nem kell messzire menni, Bécsben egy Vígszínház méretű teátrumba az ottani kommunikációnak köszönhetően még a helyi nyugdíjasok is ugyanúgy eljárnak egy-egy táncelőadásra, egyszerűen azért, mert kíváncsiak és nem tekintenek feltétlen szentségtörésként arra, ami új” – hasonlítja össze a nyugati-és hazai metódust Vadas, aki szerint bár Budapesten adott a Trafó, mint a kortárs mozgásművészet afféle gyűjtőhelye, ám egyéb teátrumok híján rengeteg irányzat így sem jut el az országba.

“A Trafó nagyon bőségesen merít a nemzetközi kortárstáncból, de vannak olyan avantgárd előadások, melyek még ez a stáb sem rakhat programba, egyszerűen azért, mert a piacról élvén nem engedheti meg magának, hogy ne fogyjon elég jegy. Ha lenne egy kiépült befogadórendszer és nem egyetlen helyszínen kellene mindent megvalósítani, jócskán prosperálóbb lehetne a közeg” – mondja Molnár, aki szerint ez nem feltétlen jelent nulláról építkezést, amennyiben a már meglévő teátrumok hajlandóak lennének nyitni az új vonulatok és előadók irányába.

Aranykoron innen s túl

Egy nem vagy csak részben elismert művészeti ág pedig hiába számít állami mankóra, a klasszikus-és kortárs tánc közti financiális különbségeken zongorázni lehet. “A mai magyar támogatási struktúra nem teszi lehetővé, hogy egy társulat hosszú távon, a tagjainak megélhetést biztosítva működhessen, a berögzült módszer ezért az, hogy egy együttes egy adott projekt köré, kizárólag annak idejére áll össze” – állítja Molnár, aki szerint annak, hogy mindenki szabadúszóként szocializálódott megvannak a maga előnyei is. “Az ember mindig keresi a kihívást, az új távlatokat, melyeket egy együttes bebetonozott tagjaként jóval nehezebb meglátni.”

Fotó: 

Molnár meggyőződése, hogy ez a rendszer is élhetőbb lenne a külföldön már évtizedek óta jól működő háttérinfrastruktúrával: “A kommunizmus alatt nem volt jelentősége a piaci alapú versengésnek, az állam biztosította a működéshez szükséges összeget, most viszont ez az elkényelmesedés visszaüt: nem a művész feladata, hogy eladja a művét, ám mivel nálunk a legtöbb esetben az alkotó és közönsége között nincs közvetítő, nincs menedzsment, az embernek mindent egyedül kell csinálnia”. Ez szinte azt jelenti, mi varrjuk a jelmezeinket és mi plakátozunk az előadások előtt is – fűzi hozzá Vadas.

Kitöréssel persze mindenki próbálkozik, ám eredmények ide, eredmények oda, csak nem akarnak megnyílni azok a bizonyos csapok. “Szokás szerint idén is pályáztunk az NKA-nál belföldi és külföldi forgalmazásra és szokás szerint idén sem kaptunk semmit. Mintha odafent nem is vennék tudomásul, hogy ez a műfaj igenis szeretne életben maradni.”Pedig abban Molnár is egyetért, az időzítés épp ideális lenne a mentalitásváltásra: “A kényszerű anyagi megoldások ellenére is nagyon erős most a mezőny a magyar kortárs táncban. Előfordulhat, hogy a piac idővel stabilizálódik, ám akkor lehet, már túl leszünk az aranykoron. Nem ez lenne az első eset, hogy a piaci fefutás lecsúszik az alkotói csúcspontról.”

LAST_UPDATED2