Jurij Ljubimov Magyarországon, a szovjet és magyar állambiztonság, Aczél György, Viszockij és magyar színészek Jelentés Budapest, 1986. április 28. A Szovjetunió Állambiztonsági Bizottsága Elnöke, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagja Viktor Mihajlovics Csebrikov elvtárs vezetésével 1986. április 23-25. között hazánkban járt SzU ÁBB delegáció tagja volt Ivan Pavlovics Abramov altábornagy - a bels ő reakció elhárítási csoportfőnökség vezetője.
[...]
A SzU ÁBB. 5. Csoportfőnöksége kéri, hogy nyújtsunk segítséget elhárítási területünkön meglévő operatív pozicióink felhasználásával:
/15./ - Kérik továbbra is segítségünket Ljubimov családi kapcsolatainak, mozgásának ellenőrzéséhez.
A látogatás, valamint a tárgyalások jó, baráti munkalégkörben folytak.
Dr. Horváth József r. vezérőrnagy
csoportfőnök
ÁBTL - 1.11.12. NKO - Sz-181/22/5/86
Jurij Petrovics Ljubimov, a legendás moszkvai Taganka Színház alapítója és rendezõje, felesége magyar volt, és Ljubimov gyakran megfordult Magyarországon - a színházával vendégjátékkal, rendezőként, és magánemberként is. Egy interjúban* így beszélt róla:
Kérdés: Orosz és izraeli állampolgársága mellé két éve egy magyart is szerzett. Egyébként tud magyarul?
Ljubimov: Persze, az állampolgári eskü szövegét: „En, Jurij Ljubimov…” De hát nincs is rá szükségem: feleségem, Kátya, azaz Katalin, kitűnő fordító. 1974-ben, legelső budapesti vendégszereplésem idején, mivel állandóan „bajok” voltak velem, állandóan lázongtam amiatt, hogy lehallgatnak, besúgnak, kiadnak, Kátyát adták mellém tolmácsnak mint „kipróbált elvtársnőt”, mert akkor a Magyar–Szovjet Baráti Társaságnál dolgozott. Azóta is együtt élünk. Fiunk, Petya, aki 62 éves koromban született, elég jól ír-olvas magyarul, oroszul nem annyira: legjobban angolul meg héberül tud, sajnos, nem a szülei nyelvén. Most iratkozott be az Oxfordra, nincs jogom, hogy arra kényszerítsem, tanuljon itt, Moszkvában, ha megengedhetem magamnak, hogy angliai egyetemre küldjem.
Kérdés: Önt is Angliába küldték annak idején, igaz egészen más céllal: hogy távollétét kihasználva megfosszák szovjet állampolgárságától. Az ürügy: az 1983-as zajos Times-interjú, amelyben elítélte a szovjet vezetést amiatt, hogy a szovjet légvédelem Szahalin szigete felett lelőtt egy dél-koreai utasszállító repülőgépet. Miért épp ezt az alkalmat választotta a szovjethatalom nyílt bírálatára – hisz azelőtt is lett volna erre oka bőven? Nyilván tisztában volt a következményekkel: miért épp ekkorra időzítette az addigi kompromisszumos helyzet felborítását? Mert igaz például, hogy épp ebben az évben tiltják be a Borisz Godunovot, de új épületet is ekkor kap a Taganka.
Ljubimov: Ez az õ rendezésük volt, nem az enyém, ráadásul profi módon meg volt csinálva minden: Angliába küldtek, mint az őrültnek tekintett Hamletet, hogy megszabaduljanak tőlem. A szovjet kulturális minisztérium delegált hivatalos kiküldetésbe, a Bűn és bűnhődést rendezni. Már akkor gyanakodnom kellett volna, mikor azt mondták, hogy a vízumot Budapesten kapom meg, ám amikor megérkeztünk Kátyával és Petyával Pestre, a követségen ridegen elutasítottak, hogy senki sem csináltatott semmiféle papírt. Angliai ismerőseim, köztük Lawrence Olivier közbenjárására mégiscsak eljutottunk Londonba. Mindjárt az első próbanapon beállított egy követségi csinovnyik, hogy 24 órán belül el kell hagynom az országot, egyébként megfosztanak az állampolgárságtól. Kérdésemre, hogy ugyan miért, nem átallott egy szójátékot megereszteni: a „bűn” megállapítást nyert, a „bűnhődés” meg most következik. Világos volt: lőttek a szovjet állampolgárságomnak. Akkor az angolok szívélyesen felajánlották a brit állampolgárságot, amit én botor módon visszautasítottam. Most, utólag sajnálom, hisz ez ritka nagy védettséget nyújt, de akkor egyszerűen féltem, hogy otthon maradt rokonaimon állnak bosszút. Volt bennem persze valami ostoba szovjet pökhendiség is, hogy csak nem fogok én politikai menedékjogért kuncsorogni e miatt a hólyag Csernyenko miatt, aki, ahogy a mondás járja, eszméletére se tért, úgy lett főtitkár.
[...]
Kérdés: Hogyan alakultak a kapcsolatai a magyar kultúrpolitikával a hetvenes években?
Ljubimov: Az, hogy végre eljutottunk Magyarországra vendégjátékra a Bűn és bűnhődéssel, az tisztán az én személyes érdemem. Azt mondtam, hogy nem mehet így tovább, hogy mindig kikerüljük Budapestet, pedig annyit hívnak. Aztán később négy darabot rendeztem különböző időszakokban, a Háromgarasos operát a Nemzetiben, a Bűn és bűnhődést a Vígben, Trifonov Cseréjét Szolnokon, a Don Giovannit az Operában. Most megint szó van róla, hogy megcsinálom a Karamazovokat a Vígszínházban, de sehogy se tudunk dűlõre jutni velük. Ruttkai Évát nagyon nagyra becsültem, Darvas Iván, Garas és Törőcsik pedig nagyon jó barátaim.
Kérdés: Aczél Györggyel kezdettől fogva jóban volt?
Ljubimov: Eleinte nem tulajdonítottam jelentőséget a személyének. Szerelmes voltam későbbi feleségembe, Kátyába, és kész, semmi más nem érdekelt. Se Aczél, se a szovjet követ, senki. Egyszer megkértem Aczélt, hogy a szovjet nagykövetnél folytatott tárgyalás után vigyen el valamilyen ürüggyel még Kátyához, el kell köszönnöm tőle. Aczél mindent értett, rám kacsintott, beültetett az autójába, a követnek meg azt mondta, még külön elintéznivalója van Ljubimov elvtárssal. A nagykövet meg csak nézett bambán, hogy mi külön dolga lehet Ljubimov elvtársnak egy magyar KB-titkárral, s már indult is, hogy fogalmazza a jelentését. Aczélt az is vonzotta hozzám, hogy én ellenzéki voltam a szovjet politikai hatóságok szemében, s õt sem fogadták el, ez valami közös hullámhosszt teremtett köztünk. Aczél jó személyes kapcsolatban volt velem is, a feleségemmel is. A mi szovjet kultúrpolitikusainkkal persze igen óvatos volt, nem akart ujjat húzni velük. Amikor például a Háromgarasos operát levették a műsorról annak ellenére, hogy hihetetlen nagy sikere volt, akkor Aczél György nem állt ki az előadás mellett, engedett az ukáznak. Máig nem tudom, a direktor maga döntött így, vagy ezt az utasítást adták neki, és szó nélkül végrehajtotta. Fura alak volt. Pedig az előadás nagyon jó volt, akkoriban alig jártak a Nemzetibe, erre meg alig lehetett jegyet szerezni. Szerintem irigységből állította le. Én csináltam egy jó előadást, áradni kezdett a nép, ez vérlázító volt. Jön egy barbár orosz, és ez akarja nekünk megmutatni, mi a színház, mi kell a közönségnek?
* Az interjút Kiss Ilona készítette, olvasható itt: http://www.c3.hu/scripta/beszelo/01/03/20kis.htm
Ljubimov 2014. májusában halt meg, ekkor készült egy cikk, amelyben Törőcsik Mari és Udvaros Dorottya emlékezik rá.
http://www.origo.hu/kultura/20141005-torocsik-mari-es-udvaros-dorottya-emlekezett-ljubimovra.html
Ebben a cikkben szóba kerül Ljubimov talán egyik leghíresebb rendezése, a Hamlet, Vlagyimir Viszockijjal a főszerepben. A csatolt képen ő látható.
A Történeti Levéltárban - a fönt idézett iraton kívül - a budapesti és szolnoki színházi életről szóló ügynöki jelentésekben, és néhány napi operatív jelentésben olvasható Ljubimov neve. Az ő és családja megfigyelésével kapcsolatos esetleges dosszié nincs az őrizetünkben |
