Payday Loans

Keresés

A legújabb

Nemzeti Hírháló hírlevél - 2015 május 30. PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC
Az MVSZ felszólal a székely vezetők meghurcolása ellen

A Magyarok Világszövetsége tiltakozik a csíkszeredai és gyergyószentmiklósi polgármester meghurcolása ellen, és felszólítja a magyar kormányt, hogy vegye nyíltan védelmébe a székely vezetőket, akik minden jel szerint politikai indíttatású és megfélemlítő szándékú magyarellenes támadás áldozatai. A romániai korrupcióellenes ügyészség eljárása kísértetiesen hasonlít a szekuritáté idejéből ismert módszerekhez. A székely vezetők meghurcolása az egész erdélyi magyarságnak szánt üzenet, de elsősorban Székelyföld önrendelkezése ellen irányul. Tiltakozó levelét a Magyarok Világszövetsége eljuttatja a magyar állam legfőbb közjogi méltóságaihoz, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyetteshez és a külüg yminiszterhez.

Amikor kiállunk Ráduly Róbert és Mezei János mellett, nem téveszthetjük szem elől azt az árulkodó körülményt, hogy jóllehet az ellenük kreált ügyeknek semmi közük egymáshoz, és letartóztatásuk időpontja is távol esik egymástól, a román elektronikus médiában ugyanaz az ismeretlen személy szólalt meg elsőként, és uszította a nézőket a szerinte szörnyű visszaéléseket elkövető két székely polgármester ellen. Biztos jele ez annak, hogy mindketten koncepciós eljárás áldozatai. A nyilatkozó pedig minden valószínűség szerint a kéz a kézben együttműködő román titkosszolgálat és ügyészség közös, fedett ügynöke - áll a Magyarok Világszövetsége levelében. 


Ugyanolyan titkos ügynök, mint volt az a személy akit Ráduly Róbertre állítottak rá, és aki saját városában, Csíkszeredában lépésről-lépésre követte őt, titkos felvételeket készítve róla. Tette ezt mindaddig, amíg Csíkszereda polgármestere észre nem vette, utána nem eredt és jól helyben nem hagyta. A román hírszerzés kénytelen volt hivatalosan elismerni, hogy a titkos megfigyelő az ő embere volt. Nincs kizárva, hogy Ráduly Róbert mostani meghurcolása nem más, mint a román titkosszolgálat bosszúja lebukott ügynökének megleckéztetéséért. 

Ráduly Róbert "bűnlajstromán" meg nem erősített hírek szerint az is állhat, hogy visszaadott egy korábban államosított, 40 hektáros területet székely tulajdonosainak, és ezzel akadályozta volna az első székelyföldi NATO támaszpont létesítését. De "bűnös" ő Észak-Erdély visszatérése 70. évfordulójának megünnepléséért, Székelyföld magyar jellegének megőrzése melletti ismételt kiállásáért is. 

A Magyarok Világszövetsége felhívja a figyelmet arra, hogy Romániában az ügyészségi zaklatások nem véletlenül emlékeztetnek a szekuritáté módszereire, hiszen a titkosszolgálat és a korrupcióellenes ügyészség összefonódása rendkívüli mértékű. A román sajtóSRI-DNA párosként (SRI - Serviciul Roman de Informatii, DNA - Directia Nationala Anticoruptie) emlegeti az alkotmányos aggályokat is felvető jelenséget. 
A Magyarok Világszövetsége felszólítja a magyar állam minden felelős szervét, hogy védjen meg minden olyan elszakított területen élő, a magyar nemzet érdekében dolgozó és kiálló vezetőt, akik emiatt üldöztetést szenvednek. Hiszen erről is szól a magyar alaptörvény. 

Kérjük az Európai Parlament magyar képviselőit, hogy tegyék szóvá és tiltakozzanak a Romániában tapasztaltak ellen. Kérjük őket, hogy juttassák el e tiltakozást az Európai Unió illetékes intézményeihez is. 

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat

A Nemzeti Hírháló is csatlakozik a tiltakozáshoz!

Itt várjuk a további csatlakozókat:
Csatlakozás az MVSZ felszólalásához a székely vezetők meghurcolása ellen


Kapcsolódó: 
Ráduly Róbert felszólalt az Országházban - VIDEÓ
Ezzel gyanúsítják Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert
Mezei János politikai szerepvállalása miatt hurcolják


Trianon 95. Összmagyar megmozdulás
2015. június 4. Magyarok Világszövetsége

Igazságot Európának!

2015. június 4. Versailles 
Kárpát-medencei új magyar paradigmát!


A Magyarok Világszövetsége és a Trianon Társaság összmagyar megmozdulást szervez a trianoni békeparancs 95. évfordulóján. 
Versailles belvárosában, a Szent Lajos székesegyház (Cathédrale Saint-Louis) előtti téren kerül sor a megemlékező műsorra, majd onnan a tüntető menet Versailles központján keresztül haladva elvonul a Nagy-Trianon parkba. 

Gyülekezés 
2015. június 4-én, délben (12:00), 
a Szent Lajos székesegyház előtti téren 
(4, Place Saint Louis, 78000 Versailles). 

Szeretettel hívunk és várunk minden magyar érzelmű személyt! 
A Trianon'95 Szervezőbizottsága 
A Magyarok Világszövetsége franciaországi szervezete


HELYSZÍNEINK :


Szent Lajos székesegyház (4, Place Saint-Louis, 78000 Versailles) 
A Nagy-Trianon park bejárata (1, Boulevard de la Reine, 78000 Versailles) 

A megmozdulás helyszínének megközelítése : 
A Szent Lajos székesegyház megközelítése Párizsból: 
1. VONAT
N vonal 
Gare Paris Montparnasse-Versailles Chantiers (itt kell leszállni) 
Gyalog a Szent Lajos székes egyház, 18 perc 
2. RER C
Párizsból-Versailles-Château Rive Gauche (itt kell leszállni) 
Gyalog a Szent Lajos székesegyház, 7 perc 
vagy 
Párizsból-Versailles Chatiers (itt kell leszállni) 
Gyalog a Szent Lajos székesegyház, 18 perc 
3. AUTÓVAL
Párizsból kifelé az A13-as autópályán haladva az 5-ös kijáratnál (Versailles Centre - Versailles Chateau) letérni a D182-es útra és 2,4 km-en haladni Versailles felé. Az út itt a D185-be torkollik (Avenue des Etats-Unis), amelyen 1,6 km-t kell haladni. Itt le kell térni balra az Avenue de l'Europe-ra, majd 750 m után jobbra a Rue du General Leclerc-re, ahol 100 m után található a Place Saint Louis-ra vezető kis bekötő utca. 
Parkolni a környező utcákban vagy a kastély bejárata előtti nagy parkolóban lehet (kb. 300 méterre). A parkolás egész nap díjköteles. 

12 : 00 - 13 : 00 Gyülekezés a Szent Lajos székesegyház előtt 
Program:


Bemondók: Pem Anikó, MVSZ felügyelőbizottsági tag és Szinyei Melinda, franciaországi 
MVSZ-küldött 
13 : 00 Himnusz és Székely Himnusz - kíséri Hadady László oboaművész (5 perc) 
Ima 
13 : 10 Emlékezz, Európa! 
Dr. Léh Tibor köszönti az egybegyűlteket (5 perc) 
a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja, az MVSZ Franciaországi 
Országos Tanácsának elnöke 
13 : 15 Balázs Ferenc Vegyeskar (50 tagú kórus) Székelyudvarhelyről, Bíró Edith 
vezetésével és Bárdos Sándor versmondó közös fellépése (30 perc) 
Felvidéki magyar hang - Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben 
Délvidéki magyar hang - Andróczki Lászlóné: Adósunk Európa 
Erdélyi magyar hang - Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele! 
13 : 45 A választ a jövőben keressük! 
Varga Tamás (Párizs) beszéde (10 perc) 
az Magyarok Világszövetségének franciaországi küldöttje, a Trianon '95 
Bizottság elnöke 
13 : 55 Erkel Ferenc: Hazám, hazám - énekel Éliás Tibor 
14: 00 Felber Zoltán MVSZ térségi elnök, Bottyán Zoltán MVSZ térségi 
alelnök és más, magyarországi és nyugat-európai rendezők és buszszervezők 
köszöntő üzenete (25 perc) 
14 : 25 Szent Hazám! - énekel Éliás Tibor 
14 : 30 Trianon nincs lezárva! 
Dr. Drábik János szónoki beszéde (15 perc) 
jogász, újságíró, közíró 
a Trianon Társaság elnöke, az MVSZ Stratégiai Bizottságának elnöke 
14 : 45 Csillagszeműek - fiatalokból és gyerekekből álló néptáncegyüttes (15 perc) 
15 : 00 Kárpát-medencei új magyar paradigmát! 
Patrubány Miklós programbeszéde (20 perc) 
a Magyarok Világszövetségének elnöke 
15 : 20 Petőfi Sándor: Élet vagy halál! - Nemeczky László szaval 
15 : 25 Szózat (5 perc) 

15 : 40 Az emlékműsor befejeztével közösen vonulunk a Nagy-Trianon kastély 
bejáratához, a Boulevard de la Reine-en (30 perc) 

16: 10 Gyülekező a Nagy-Trianon park bejárata előtt (a Trianon Palace szálloda 
mellett) 
16 : 10 Egyházi énekek (10 perc) 
16 : 20 Katolikus és református papi beszédek (10 perc) 
16 : 30 Harangszó (csengettyű) 
Ima 
Boldogasszony Anyánk 
16 : 45 A megmozdulás vége, a kastély szabad látogatása 

MAGYAR AZ, AKINEK FÁJ TRIANON!

MVSZ Sajtószolgálat


Valami nem stimmel - Mit titkolna Varga Mihály?
2015. máj. 25 vasarnapihirek.hucivilhetes.net

Köpni-nyelni sem tudtak a piaci elemzők Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter legújabb ötletétől.

Két évre titkosítják az államháztartás finanszírozásával és az államadósság kezelésével összefüggő "stratégiai" adatokat és a háttérszámításokat. Miután még titok, hogy mi is lesz pontosan a titok, egyelőre csak találgathatunk. Némi támpontot a tárcavezető alig hihető magyarázata nyújthat. Eszerint a finanszírozási terv teljes körű megismerhetősége piacbefolyásolást eredményezhet, ami veszélyezteti a lehető legalacsonyabb költségen történő finanszírozást. 


Fordítsuk le mindezt a befektetők nyelvére! Ők nagyjából annyit érzékelnek ebből, hogy valami megint nem stimmel a magyar állampapírok körül, mivel a nemzetgazdasági miniszter valamilyen rejtélyes okból az eddiginél kevesebb adatot akar kiszolgáltatni. Sokat nem fognak morfondírozni, hanem beárazzák az új alapállást. Miáltal a legolcsóbb finanszírozás már ezen a bejelentésen elbukott. Valójában az adóssághegy elhordását, amit a kormány már az előző ciklusban maga elé tűzött, ám mindeddig tartózkodott a megkezdésétől, az ország bóvli minősítése akadályozza. A régóta várt felminősítés talán az idén ősszel lenne esedékes, de a hitelminősítők nagyon nem szeretik, ha a kormányok szándékosan akadályozzák a gazdaságpolitikájuk modellezését. Varga Mihály érthetetlen titkolózása csak tovább tolhatja a magyar állampapírok befektetésre ajánlását. Talán a paksi beruházás húzódik a háttérben? Elképzelhető, hiszen a szerződést 30 évre titkosították, s a költségvetés oldaláról elvileg k i lehetne következtetni, hogy az adott évben mibe is van nekünk az épülő atomerőmű. Na, de mindezt évtizedekig? Őrültség! 

Nem kizárt, hogy ennél is súlyosabb a helyzet. Már az áruházak vasárnapi zárva tartásának vitájakor is kiderült, hogy hiányoznak a friss hatástanulmányok, a régiek nem klappolnak. Itt lehet a kutya elásva. Miért is titkolná a költségvetési háttérszámításokat a miniszter, hogyha azok alátámasztanák a sarokszámokat? 

Nos, a szerény, de felkészült ember benyomását keltő miniszter új vonással lepett meg minket: ő lett a titokzatos Varga Mihály. 

Olvasó: Két évre? Az semmi! Az olajaktákat (amiben ugye jócskán érintettek a politikusok!) 85 évre titkosították. 30 évre titkosak Farkas Flórián akkori MSZP-s roma vezető ügyei. Amint szűz lett az erkölcse Göncz Árpád akkori köztársasági elnök jóvoltából, azonnal nagy Fideszes lett, ma már Orbán Viktor nagy tudású tanácsadója. Ráadásul mint parlamenti képviselőnek, mentelmi joga van! A Híd a munka világába nevű társasjáték körüli vizslatás emiatt tárgytalan lesz. Haverok, Rokonok, Mutyi, Hanta. 

Kapcsolódó: 
Nőtt az államadósság
Titkolózna a kormány az államadósság-kezeléssel kapcsolatban is
Orbán elmondta, miért nem magas a rekord államadósság
Itt van Putyin újabb ötlete: megadóztatnák a munkanélkülieket
Kormány: A költségvetéssel minden rendben van
Nincsenek szavak: öt egész képviselő "vitázik" a jövő évi költségvetésről



A hiba a rendszerben van!

A banki hitel nem olyan mint egy pozitív érték, mivel ez a "pénz" a bank mérlegnyújtásával keletkezett (úgy az eszköz, mint a forás oldal megnyúlt).

Egy kicsit absztrakt, de megpróbálom elmagyarázni. 
Magyarán, a mai pénz (forint, euró, dollár stb) úgy a banknak, mind a hitelesnek az adóssága. Vagyis a bank köteles neked kifizetni a kölcsönadott összeget és ugyanakkor azt követeli tőled vissza, amit könyvelési értelemben oda sem adott. 
Erre mondják a "nagy okosok", hogy ez baromság, mert ott voltam a bankban és elhoztam a pénzt, megfogtam, a kezemben volt. 


Sajnos meg kell mondani, hogy ez egy jól bevált "itt a piros, hol a piros" csalóka játék. Az a pénz, amit a bank a kezedbe ad, az nem a kereskedelmi bank pénze (legalább is kb. 95% nem), hanem az jegybankpénz. Ezt ő a jegybaktól addig megkapja, míg te megvásárolod a lakást, autót és azután az eladó a pénzt visszaviszi a bankba, vagy valamit vesz és így kerül ismét a bankba. Ha nem abba a bankba kerül vissza, akkor ezt a bankok között a "clearing" eljárással kiegyenlítik. Milliókat, milliárdokat ma senki sem tart a szalmazsákban, a pénz 90-95% a banki számlákon számok formájában van csak jelen. 

Félre ne érttsetek, nem arról van szó, hogy az a baj, hogy ez ma digitális formában van. Az a baj, hogy ez nem pozitív értékként van a társadalomban, hanem tartozásként. Digitális pozitív pénz is van, ez pl. a Bitcoin, de ez egy másik téma. 

Ma minden pénz valakinek a tartozása. Ha neked x összeg van a számládon, ez valakinek az x összegű tartozása. Ennek ellenére a mai bank és oktatási rendszer azt próbálja elhitetni, hogy a pénz valami pozitív érték. Nem! Ez csupán egy elismervény, olyan, mint egy váltó, hogy abban egy tartozásról van szó. Ez könnyen megérthető, ha a banki könyvelést is megértettük. 

Ezt a "csalást" nem csak én állítom, hanem a IICPA (International Institute of Certified Public Accountants) elnöke, Michael Schemmann is, aki egy nyílt levélben fordult az IFRS-hez (Nemzetközi Számlavitel-Standardizáló Intézethez). Ebben a levelében kifejti, hogy a banki könyvelésben a számlapénz, a passzív oldalon (forrás oldalon) jelenik meg, ami az IFRS (International Financial Reporting Standard) szabályainak ellentmond és ezt egyetlen egy számviteli könyvvizsgáló sem írhatná alá. (Facebook) 

http://www.iicpa.com/articles/Open%20letter%20accounting%20perversion.pdf


Előállították a budapesti férfit, aki megsértett egy izraeli diplomatát

Antiszemita inzultus áldozata lett egy izraeli diplomata Budapesten - állítja a The Jerusalem Post.


Motti Rave konzult mocskos zsidónak nevezte egy helyi férfi, miután meghallotta, hogy héberül beszél - írja a lap a Jediót Arhonót című újságra hivatkozva. Állítólag azt is mondta neki, hogy Hitler "befejezhette volna a munkáját". Rave, aki amúgy folyékonyan beszél magyarul rögtön kihívta a rendőrséget, amely előállította a "sértegetőt". 

Izraeli tisztviselők Budapesten dicsérték a magyar hatóságok gyors reakcióját. 

"Miközben Magyarország nemrég bocsánatot kért a zsidók deportálásáért, a helyi zsidó szervezetek 2014-ben sokat küzdöttek a magyar kormánnyal. Bizonyos jelek ugyanis arra engedtek következtetni, hogy Magyarország szeretné tisztára mosni magát, kisebbíteni felelősségét a népirtásban. A vitás ügy középpontjában természetesen a Szabadság téri második világháborús emlékmű állt, amely romlatlan áldozatként, Gábriel arkangyalként ábrázolja Magyarországot. A vitás pontok közé tartozik a holokauszt gyermekáldozatainak emléket állító Sorsok Háza is, amely a zsidóvezetők kritikái szerint szintén kisebbíti Magyarország felelősségét" - írja a Jeruselom Post. 

"Az erősen zsidó- és cigányellenes Jobbik a harmadik legnagyobb parlamenti párt Magyarországon" - teszik hozzá. 

(JP - HVG nyomán) Harcunk.info

Kapcsolódó: 
Ukáz az izraeli nagykövettől: a szülők is adjanak gyermekeiknek holocaustterápiát
Izraelben máris elismerően megveregették Szuromi Szabolcs vállát - további elismerés is várható
Lezsidóztak egy izraelit Magyarországon
Hungarian man accosts Israeli consul: 'Dirty Jews'
Szeptembertől kötelező tantárgy lesz a holokauszt
Nagy változások jöhetnek idén a magyar helyesírásban
Bayer Zsolt: Van lejjebb - Azért én nem állnék meg félúton
A magyar film új aranykora?
Végre beérett a holodömping termése: a kutyának se kell a Saul fia Németországban
A Saul fia rendezője elegánsan söpörte le a Novák Előd-kérdést
Vona: Aki náciromantikát keres, az ne a Jobbikra szavazzon
A párizsi nagyzsinagóga rabbija bejelentette, a zsidók ezrével fognak kivonulni Franciaországból - ide 
Már megint Judafest fesztivál fővárosunkban, Budapesten
A holokauszt másik verziója
Nem voltak zsidók a Dunában
A "6 MILLIÓ ZSIDÓ" átverés 1915-1938
A Betyársereg újra (NEM) támad - pár szó a liberális hisztériakeltésről
Az európai zsidóság felfegyverzését követeli az Európai Unió vezetőitől egy befolyásos rabbi



A bevándorlás veszélyt jelent a fehér fajra
2015.05.30. 17:02 hidfo.ru

Észtország volt külügyminisztere, Kristiina Ojuland felszólította az Európai Uniót, hogy radikális fellépéssel állítsa le a Földközi-tengeren át zajló tömeges bevándorlást, mert a déli lakosság beözönlése olyan mértékűvé vált, hogy veszélyt jelent a fehér fajra. A volt külügyminiszter saját Facebook-oldalán írta ezt, ahol az őszinteségre rengeteg olyan választ kapott, melyben rasszistának nevezték, főleg amiatt, mert az Afrikából beözönlő fekete lakosságra a politikailag korrektek által el nem fogadott nigger kifejezést használta. Ojuland ugyanakkor egy újabb üzenetben válaszolt az ellenséges kirohanásokra, és kijelentette: 
"fehér emberként igenis úgy érzem, hogy a fehér faj ma veszélyben van!"


Ojuland az ország volt külügyminisztere. Korábban a centrista párt EP-képviselője volt, jelenleg egy parlamenten kívüli politikai párt, a Népi Egységpárt vezetője. Felszólalása azonban általános trendet mutat, az északi országokban ugyanis a politikai elit kezd tudatában lenni annak, hogy a tömeges bevándorlás lerombolja az esetükben mindeddig stabilan működő jóléti társadalmat, és a multikulturalizmus importálása csak társadalmi feszültségek megjelenéséhez vezet. Mart Helme, a Konzervatív Néppárt vezetője már kijelentette, hogy egyetért Kristiina Ojuland szavaival, azokat a Konzervatív Néppárt teljes mértékben elfogadhatónak tartja. 

Kapcsolódó: 
Nigel Farage: az EU közvetlen felelős a tömeges bevándorlásért
Fodor: Nem a bevándorlóktól kell megvédeni az országot
Liberális megoldás: a bevándorlást legálissá kell tenni
Majomnak nézte a gép a fekete férfit, a koncentrációs tábort játszótérnek


Veszélyes "háborúba" kezdett az USA Kína és Oroszország ellen, hogy megmentse gazdaságát az összeomlástól
2015. május 29., péntek vilaghelyzete.blog

Az Egyesült Államok egy lehetséges háborúra készül Kína és Oroszország ellen, hogy megmentse a nyugati bankrendszert az összeomlástól - véli több elemző is, köztük Michael Billington, aki az Executive Intelligence Review ázsiai szerkesztője, a Reflections of an American Political Prisoner és számos könyv szerzője. Csütörtökön adott telefonos interjút a Press TV-nek


Kína figyelmeztetett a héten: 
"A Háború elkerülhetetlen, amennyiben az USA nem hagy fel,hogy beleavatkozzon Kína mesterséges szigeteinek építésébe!" 

Videó itt

Veszélyes hazárdjátékba kezdett az Egyesült Államok a Dél-kínai-tengeren, amikor agresszív beavatkozásával nyomást akar gyakorolni Kínára! 
- vélte szerkesztőségi cikkében a Global Times című, angol nyelvű pekingi napilap pénteken. 

A cikk szerzője az amerikai védelmi miniszter legutóbbi, szokatlanul határozott megnyilatkozására utalt, amelyben Ash Carter a "félreértések elkerülése végett" leszögezte: az Egyesült Államok a jövőben is repülni és hajózni fog mindenütt, ahol azt a nemzetközi jog lehetővé teszi a számára. Carter arra is utalt, hogy Kína szigetfeltöltései egységbe fogják boronálni a térség többi országát, amelyek - mint jelezte - mind jobban "igénylik" Washington bekapcsolódását a vita rendezésébe. 

"A lényeg, amit le kell szögezni, hogy mind a kínaiak, mind az oroszok kristálytisztán látják, hogy az USA és a NATO szövetségesek háborús mozgásokat, előkészületeket hajtanak végre, háborúra készülnek Oroszország és Kína ellen egyaránt" - állítja Billington. 
"Kína nagyon is jól tudja, hogy minden katonai offenzíva ellenük már a brit ópium-háború óta a Dél-Kínai-tengeren keresztül érkezett - szóval ezzel most is tisztában vannak." - tette hozzá. 

"A kínaiak számtalanszor felajánlották a dél-kelet-ázsiai térség nemzeteinek, hogy közösen működjenek együtt a források felhasználásán és kiaknázásán, amit a Fülöp-szigetek, mint az Egyesült Államok bábja, rendszeresen elutasít és Obama háborús terveinek bábjaként működnek és lényegében szigeteiket kőkeményen amerikai katonai bázisokként működtetik." 

"Nincs egyéb oka ennek a konfrontációnak az USA és Kína között, mint az, hogy Obama háborút akar, ahogy az őt irányítók Londonban és a Wall Street-en is háborút akarnak és Obama meg is fogja lépni, vagy / ha(csak) nem eltávolítják hivatalából. 




A Spratly-szigetcsoport a Dél-Kínai-tengeren, Palawan-tól nyugatra

A Global Times ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a szabad hajózás és a nemzetközi légtér használata a Dél-kínai-tengeren nem jelenti azt, hogy "amerikai katonai repülők és hadihajók nyíltan felléphetnek Kína törvényes építkezéseivel szemben". A nemzetközi joggal összhangban Kína nem fogja hagyni, hogy bárki hátráltassa a szuverenitása alá tartozó területen zajló szigetépítési munkálatokat, és be fogja fejezni, amit elkezdett - fogalmaz az írás. 

Lehet, hogy az Egyesült Államok nem számít arra, hogy Peking kompromisszumot köt a kérdésben, de reméli, hogy pszichológiai nyomásnak vetheti alá - véli a szerző. Egyúttal szakértőket idéz, akik azt feltételezik, azzal, hogy az amerikaiak felderítő repülőgéppel repültek be a szóban forgó kínai fennhatóság alá tartozó mesterséges szigetek fölé, csupán azt tesztelték, Kína miként reagál a provokációra, mennyire eltökélt. 


A dél-kínai tengeri flotta kínai hadihajói


A Global Times szerint egyértelmű, hogy Washington a határozott fellépés látszatát kívánja kelteni, mintha attól tartana, hogy a szigetek katonai bázissá alakításával Kína az Egyesült Államok hegemóniáját támadná. A cikk szerint azonban e "képzelgések" nem lehetnek elegendőek arra, hogy az amerikaiak - a nemzetközi jogot súlyosan megsértve - megakadályozzák, hogy Kína saját területén építkezzen. A nacionalista hangvételű írásairól ismert napilap írása szerint az amerikai lépés nem bölcs, hanem felelőtlen. S bár veszélyes provokációjával szeretné Pekinget konfrontációba sodorni, 
"Kína nem fog úgy táncolni, ahogy Washingtonban fütyülnek".


Kína a saját partjaitól távolabb, más országok partjaihoz közelebb eső zátonyokat nyilvánított sajátjának, és azokat - a térség más országaihoz hasonlóan - igyekszik szigetméretűvé nagyobbítani, hogy joggal terjeszthesse ki felségvizei területét, kizárólagos jogokat szerezve ezzel a tengerrészek gazdasági hasznosítására, a halászattól kezdve az ásványkincsek és energiahordozók kitermeléséig.


Gazdasági összehasonlítás

Rekord méretű adósság Vs. Rekord méretű megtakarítások 
Növekedési ráta 
Adósság - Devizatartalékok 
Külkereskedelmi mérleg

Kapcsolódó: 
Texas visszavette az aranyát a FED-től
Bolond McCain: az USA katonai erővel lépjen fel a FIFA-ellen!
Izraeli nukleáris fegyvert vetettek be Jemenben
Washington munkahelyteremtésként tekint a háborúra


Irtózatos összeomlás jön, már látszanak a jelei
2015. május 30. Napi.hu

Saját központi bankja fogja válságba sodorni az európai gazdaságot. A nemrég indult monetáris enyhítés miatt befektetési buborékok sorozata fúvódik fel, amelyek kipukkadása akkora pusztítást fog okozni, mint amekkorát a hozzájuk hasonló lufik kidurranása okozott hét évvel ezelőtt.


A közgazdaság-tudomány jeles képviselői minden bizonnyal kötetetek fognak írni az Európai Központi Bank (ECB) februárban indult monetáris enyhítési (QE) programjának hatásosságáról. Több generáció kutatóit elláthatja munícióval a grandiózus akció, amelynek keretében az európai jegybank havonta 60 milliárd eurót költ kötvényvásárlásra Európa-szerte. Mi lehet a haszna, és milyen káros mellékhatással járhat a QE - erről ők már múlt időben fognak értekezni. 

Mindez arról jutott eszébe a MarketWatch pénzügyi szakújságírójának, a thrillerek írásával is foglalkozó Matthew Lynn-nek, hogy a nem kívánt mellékhatások valószínűleg máris látszanak. Lehet, hogy az ECB beavatkozása kihúzza az eurótagállamok egy részét a recesszióból, sőt végül némelyikük GDP-je növekedhet is, ám az biztos, hogy máris megdobta bizonyos befektetési eszközök árát. 

Nem volt más választásuk

Az ECB döntéshozóinak valószínűleg nem volt más választásuk, mint hogy - nem kevés hezitálás után - meghúzzák a ravaszt, belevágjanak a kiterjedt pénznyomtatásba. Az európai gazdaságot egyre erőteljesebb defláció sújtotta, az árak még olyan országokban is csökkentek, mint Spanyolország. Egyre erőteljesebb jelzések érkeztek, amelyek azt mutatták, hogy közeleg a depresszió. A jelek egyike a munkanélküliség kitartó emelkedése volt. 

Eközben a világ más régióinak gazdaságai a kilábalás útjára léptek. Egyedül azt tekinthetjük meglepőnek, hogy mennyit várt az európai jegybank, mielőtt a tettek mezejére lépett volna. A piacokra öntött pénz azonban eddig egy biztos eredménnyel járt: megdobta az eszközárakat. A szakszerző öt olyan részpiacot talált, amelyek láthatóan haszonélvezői a QE-nek. 

Spanyol építőipar

Sokan emlékezhetnek még arra, milyen élmény volt néhány évvel ezelőtt egy spanyolországi utazás. Mindenfelé üres, félig kész lakóparkok, félbe hagyott, kísérteties repülőterek rontották a látképet. Ezek voltak az évezred első éveit jellemző ingatlanfejlesztési boom szánalmas hagyatékai, a sok értelmetlen projekt maradványai, amelyeket az akkori pénzbőségben el tudtak kezdeni a befektetők, köztük az önkormányzatok. A 2008-2009-es pénzügyi válság aztán durván keresztül húzta a számításaikat - a helyhatóságok adósságait az adófizetők állták. 

Aki azt gondolta, hogy nincs már mit építeni Spanyolországban - elég lesz befejezni, amit elkezdtek -, az tévedett. A daruk ismét megjelentek Madrid utcáin, az építőipari termelés évi 12 százalékos, száguldó ütemben bővül. Ez a spanyol gazdaság messze leggyorsabban növekedő ágazata. A cementfelhasználás idén nyolc százalékkal ugorhat meg - egy szóval az ingatlanbiznisz ismét zakatol. 

Ír lakáspiac

Egyetlen piac sem volt forróbb tíz évvel ezelőtt az ír lakáspiacnál és egyetlen összeomlás sem volt nagyobb a pénzügyi válságban, mint a zöld sziget ingatlanárainak összeomlása. Úgy tűnik, a fellendülés visszatért - aki az elmúlt években olcsón lakást vett, az most joggal dörzsölheti a kezét. Az ír lakásárak átlag 16 százalékkal nőttek a tavalyihoz képest, ezen belül Dublinban 22 százalékkal. A forró pénzektől életre kelt kelta tigris ismét harap, nem lenne meglepő, ha az ingatlanok ára tovább szárnyalna. 

Német bérek

Hiába volt minden bizonnyal Európa legerősebb gazdasága Németország az elmúlt évtizedben, a bérek alig nőttek. Úgy tűnik, ez megváltozik. A fémipari szakszervezetek 3,4 százalékos emelkedést harcoltak ki, miközben az árak még mindig csökkennek és várhatóan egy ideig még nem lesz infláció. Más szakmák még jobb eredményt akarnak elérni. A mozdonyvezetők május közepén ötszázalékos béremelésért és munkaidő-csökkentésért sztrájkoltak. 2015 eddig eltelt részében már több munkanap esett ki munkabeszüntetések miatt, mint 2014 egészében - állítja a Német Gazdasági Intézet. A német jövedelmek az év végére megdönthetik korábbi rekordjukat. 

Máltai befektetések

A csöppnyi földközi-tengeri sziget produkálhatja idén a legerősebb gazdasági növekedést az Európai Unióban. A GDP várhatóan 3,6 százalékkal ugrik meg. Az ingatlanárak nem nőnek olyan tempóban, mint Írországban, éves összehasonlításban 10 százalékos tempóra számítanak a szakértők. Ezzel Málta áll a második helyen ebben az összehasonlításban az eurózónában. Egyes helyi bankok arról számoltak be, hogy mérlegük 40 százalékkal bővült egy év alatt. 

Felmerül a kérdés, hogy ezek a kiugró eredmények vajon annak köszönhetőek-e, hogy a máltai gazdaság versenyképessége váratlanul nagyot javult. Ez nem tűnik igazán valószínűnek. Egyszerűbb magyarázat, hogy megszületett az új Ciprus. A forró pénz új átmeneti otthonra lelt az euróövezetben Máltán. 

Portugál tőzsde

Ki gondolná, hogy bármi pozitív elmondható a portugál gazdaságról, amelyet négy évvel ezelőtt az EU és az IMF mentett meg az államcsődtől. A GDP idén várhatóan 1,6 százalékkal bővülhet, miután 2014-ben 0,9 százalékkal araszolt feljebb. A munkanélküliségi ráta több mint 13 százalék, és semmi jele annak, hogy a közeljövőben csökkenne. A tőzsde azonban szárnyal. A lisszaboni PSI index idén eddig 25 százalék pluszt szedett össze, amivel a világ legjobban teljesítő tőzsdemutatói közé tartozik. 

Jó ez?

A központi bankok annyi pénzt nyomtatnak saját valutájukból, amennyit akarnak, ám azt már nem igazán tudják szabályozni, hogy a piacra öntött források hova áramlanak. Az említett öt gazdasági jelenségből a német bérek emelkedése nevezhető fenntartások nélkül pozitívnak. Egyebek mellett segíthet a masszív külkereskedelmi többlet felszívásában. 

Ezenfelül azonban nem igazán látszanak hasznosnak az ECB-ből elindított euróhullámok. Úgy tűnik, hogy csak egy sor újabb eszközlufi felfújásához vezetnek. Ami azt illeti egyes esetekben - például a spanyolországi ingatlanberuházások újraindításával vagy az ír lakásárak felpumpálásával - ugyanazokat a buborékokat produkálják, amelyek a pénzügyi összeomlást megelőzték. 

Ez jól jöhet azoknak a befektetőknek, akik meg tudják lovagolni a fellendülési hullámokat, de nem sokat segítenek az eurózóna gazdaságának rendbe tételében. És nagyon fájdalmas lesz, ha végül ezek az eszközbuborékok újra kipukkadnak - figyelmeztet a MarketWatch szakírója. 

Kapcsolódó: 
Nagyon rászállhatnak Orbán példaképére - összeomlás lehet a vége
A denveri repülőtér enigmái
Titkos földalatti koncentrációs táborok, a CIA kábítószerpénzei és az "új világrend"
Szükségállapot esetén FEMA táborok
Az internálótáborok reneszánsza és FEMA készülődés


Hatalmas műanyag koporsók a táborokban


Csak idő kérdése: Erdély el fog szakadni Romániától!
2015. március 15. kolozsvaros.ro

Ilie Serbănescu román gazdasági elemző véleménye

Erdély számára Bukarest a leggyengébb gazdasági hatalmi pólus a térségben. Budapest és Bécs sokkal erősebbek, és sokkal közelebb vannak. Ráadásul az erdélyi románok fő tézise az, hogy ők dolgoznak, a bukaresti mitikák meg szórják a pénzt. 

jurnalul.ro - elsőként a Főtér által szemlézett cikkében - Ilie ?erbănescu elemző vette górcső alá a régió helyzetét. Megállapította, hogy az állemelnöki napirend nem kerülhet majd meg egy olyan kérdést, amely Erdély gazdasági pályájának nyilvánosan el nem ismert "újrakonfigurálási" folyamatával kapcsolatos. 


A szerző (fotó: gandeste.org)

A gazdasági határok nélküli térségekben - amilyen az EU is - a régiók a politikai határoktól függetlenül, objektív módon a meglévő, vagy kialakulóban lévő gazdasági hatalmi pólusok vonzáskörzetében mozognak. 

A befektetőket csak Erdély érdekli. De nem pusztán ez a baj. Bukarest évek óta mintha minden tőle telhetőt elkövetne, hogy eltávolodjon Erdélytől, egyszerűen kerülve egy korszerű kommunikációs ütőér - autópálya, gyorsforgalmi út - megépítését, amely vagy Brassó, vagy Nagyszeben felé kelne át a hegyeken. Közben Erdély Magyarországhoz és Ausztriához közeledett, az autópályák abból az irányból megérkeztek Románia határaihoz, és Erdélyből is elindultak nyugat felé. Bukarest egyre elszigeteltebb - írja az Serbănescu. 


Autópálya? Az nincs (fotó: gorjeanul.ro)

A külföldi befektetések, amennyi még van, leragadnak Erdélyben, Moldváról és Olténiáról nem is nagyon hallottak. A német befektetések pedig - amelyek "inváziójára" Johannis hatalomra kerülése miatt számítanak - szintén a Kárpátok ívénél állnak meg. Temesvárt, Kolozsvárt hetente néhány repülőjárat köti össze Bukaresttel, de több tíz járat kapcsolja Budapesthez, Bécshez, Frankfurthoz. És a politikum végül követi majd a gazdaságot. Erdély Bukarestről való leválása valószínűleg már csak idő kérdése - mutat rá. 

Johannis idejében? Mint írja a szerző: meglehet, hogy ez a fordulat éppen a jelenlegi elnök mandátuma alatt következik be. Végső soron nincs jelentősége annak, hogy az elnök államfő német származású. Lehet, hogy éppen ez fogja akadályozni a leválást, hiszen Johannist terhelni fogja az a tudat, hogy ha netalán mégis megtörténne, akkor egy kisebbségi idejében következhet be; őt Erdély juttatta az ország élére, és nem igazán tudni, pontosan mit vár el tőle Erdély. Talán éppen a "leválást" Bukarestről, mert az erdélyi románok - és nem mások - fő tézise éppen az, hogy ők dolgoznak, a bukaresti mitikák [ez az erdélyi románok megvető szava a havasalföldi és moldvai románokra] pedig csak szórják a pénzt. 

Románia egyszerűen végignézi az egészet. Erdély Romániáról leválása lényegében a nemzetközi kontextustól és a nagyhatalmak közötti - már javában zajló - tárgyalásoktól függ. 

fotó: delhir.info

"Ahogy az már bebizonyosodott, Románia egyszerű nézője ennek. Mindennek! Erdély leválásánál sem lesz másképp! Bukarest átengedte a külföldieknek a természeti forrásokat, az ipart, a pénzügyeket, a bankokat, az erdőket, a földeket. Mennyiben lesz majd más átengedni némi területet is? Nyilvánvalóan névleg, mert ténylegesen már rég átadták a gazdasági ellenőrzést. Bukarest el fogja veszíteni Erdélyt! Semmit sem tett a megőrzéséért. Az az igazi baj, hogy nem harcban, az ellenség felsőbbrendűsége miatt fogja elveszíteni, hanem csendben, a Facebookon" - zárja cikkét az elemző. 

Kapcsolódó: 
Putyin újabb durva üzenete Romániának
Románokat tiltottak ki Oroszországból - Beleértve hivatalos személyeket és volt minisztereket is
Vlagyimir Putyin Budapesten. Románia bekerítve?



HonlapLeiratkozás