Payday Loans

Keresés

Tompó László közírásai PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

A homoszexuális házasságok legalizálása a történelem mélypontja

2015. május 25. 16:49

Próbálom felfogni a felfoghatatlant. Lehetséges ez? Persze az európai történelem mélyebb ismeretében rájöttem, nem olyan meglepő, ami a minap Írországban, Szent Patrik hazájában történt. Ez az ország jó ideje már egyáltalán nem jár Krisztus útján. Mondhatnók, itt az eredménye. Merthogy a homoszexuális házasságok legalizálása a történelem mélypontja.

„Ma magyarnak lenni szégyen” – hirdetik azok, akik normális körülmények között még pedellusok sem lehetnének

2015. május 25. 10:34

lengyel-laszlo-250.jpgMár megint a Néphazugság. Nincsen nap, hogy ne tenne le bennünket, magyarokat. Csak egyet nem ért a magamfajta földi halandó: ha a berkeikben lévőknek itt olyan rossz lenniük, miért errefelé rontják a levegőt?

Pünkösdkor mit is ünneplünk valójában?

2015. május 24. 10:42

babba1.jpgSokak számára Pünkösd egy profán ünnepnap, amikor is inkább csak tavaszköszöntő néphagyományokat ünnepelnek. Pedig e nap valójában a húsvéti ünnepkör második és az egyházi év harmadik fő ünnepe. A Szentlélek Isten eljövetele és a katolikus Anyaszentegyház születése, tanítói működése kezdetének emléknapja.

Tompó testvér: Savonarola megszólal

2015. május 23. 11:07

Ezennel megkezdem formailag (de csupán csak úgy) Örkény-egyperceseket megidéző elbeszéléseim közlését, amellyel célom nem más, mint rámutassak arra, hogy a nemzeti-keresztény tábor oly kevés normálisan megnyilvánuló tagjai mennyire abnormális viselkedésű tagok rajával vannak körülvéve. A kettejük közötti ijesztő kontraszt kifejezése pedig éppen ezért meglehetősen groteszk és ironikus ábrázolást kíván.

Erdő (Grünwald) Péter megint megadta magát: „Nem a halálbüntetésre kell törekedni”

2015. május 22. 13:43

erdo-peter-schweitzer-jozsef.jpgKétségbeejtő tudatlanságról vagy tudatos érzéketlenségről tett tanúbizonyságot Erdő (Grünwald) Péter bíboros az InfoRádiónak tegnap adott interjújában. Ráadásul úgy tette, mintha ez ügyben való nyilatkozata a katolikus Egyház hivatalos állásfoglalása lenne. Holott erről szó sincsen.

„Nem vagyok a halálbüntetés híve, de megértem, ha mások azok”

2015. május 21. 10:45

alkotmanymod.jpgEzt mondta a minap Gareth Harding brüsszeli újságíró, a Clear Europe kommunikációs cég igazgatója annak kapcsán, hogy Orbán Viktor kedden az Európai Parlament strasbourgi ülésén továbbra is kiállt a halálbüntetésről való társadalmi vita megtartása mellett. Noha többször foglalkoztam magam is a halálbüntetés kérdésével, de úgy tűnik, valahogy mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, miért szól több érv mellette, mint ellene.

Ez már mindennek a teteje: Schmidt Mária tömeggyilkosságban bűnrészes rezsim istenítője?

2015. május 20. 10:42

schmidt-maria.jpgBevallom férfiasan, tévedtem tegnap. Legalábbis, amikor azt írtam Vári György Néphazugságból idézett mondatára („Miközben sokat beszélünk a holokausztról, továbbra sem tudunk róla jóformán semmit”): „Bizonyára nem csak nekem az év egyik legnagyobb freudi elszólása, ha ugyan nem a legnagyobb. Mit az évé, az elmúlt vagy negyedszázadé.” Nos, nem, ma egy legalább ugyanekkora elszólásra bukkantam.

„Miközben sokat beszélünk a holokausztról, továbbra sem tudunk róla jóformán semmit”

2015. május 19. 09:43

holo-500.jpgIgen, kedves olvasó, már megint idéztem, de nem valami szélsőjobboldalinak minősített orgánumból. Nem, egészen máshonnan. De még mielőtt elárulnám lelőhelyét, eljátszom a gondolattal, mi történne, ha e mondatból azon kör, ahonnan való, levonná végre a konzekvenciákat. Lehet, hogy megszűnne az antiszemita mumussal való fenyegetőzés, és azoknak, akik ezt tették, idejük lenne végre érdemleges tevékenységbe kezdeniük?

Nem mi írtuk: a törvényesség, erkölcsösség, szakmaiság nem jellemző a roma önkormányzatok működésére

2015. május 18. 10:23

justicia250.jpg„Az Országos Roma Önkormányzat működéséből pillanatnyilag három dolog hiányzik: a törvényesség, az erkölcsösség és a szakmaiság.” Bármilyen hihetetlennek tűnik, ezt nem mi írtuk, hanem a Néphazugság. Bár nem szeretnénk kukacoskodni, annyit azonban megjegyzünk: e három hiánya aligha csak pillanatnyi jelenség. No de nézzük az orgánum szóban forgó, szombaton feltett cikkét (Czene Gábor: Éhes)!

Püspöki igen a homoszexuális viszonyra, a melegházasságra?

2015. május 17. 09:28

templom.jpgSzeretnők hinni, hogy az erről való alábbi hírcikk nem igaz. Eddig azonban ennek sajnos nincsen semmi kézzelfogható jele. Egy azonban biztos: ha igaz a hír, akkor az csak azt jelenti, hogy a hitehagyással felérő megnyilvánulások egyre gyakoribbak bizonyos klerikusok köreiben is.

Ezt is megértük: „főpapjaink” szerint nem a magyar családokat, hanem a bevándorlást kell támogatni

2015. május 16. 12:11

bevandorlas-500.jpgIsmeretes: a bevándorlásról és a terrorizmusról Orbán Viktor nemzeti konzultációt kezdeményezett s ennek jeleként kérdőívet kaptak honpolgáraink. Ezen a legfőbb kérdés ez: „Egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?” Erre „főpapjaink” azonnal nemmel reagáltak.

„Magyar-e a levegő Pesten?”

2015. május 16. 10:38

gardonyi-geza.jpgBizonyára nem állok egyedül azzal, ha azt állítom, hogy Gárdonyi Géza a legmélyebben szántóbb magyar íróink közé tartozik. Mégis úgy tűnik, valahogy kevesen ismerik gondolatait. Pedig ezeket ő maga mintegy külön rendszerezte két könyvében (Földre néző szem, Én magam). Szemelgessünk most egy kicsit ezekből, bízva abban, hogy jön még talán egy jobb kor, melyben az őáltala megfogalmazott értékek újra meghatározzák majd az embervilágot, legalábbis annak ideálisan gondolkodni tudó s merő részét!

Eltékozolták az elmúlt negyedszázadot, s az érte leginkább felelős párt eltűnhet a süllyesztőbe

2015. május 15. 11:23

mocsar250.jpgBizonyára akadnak olvasók, talán nem is kevesen, akik szerint kár annyit pepecselni naponta a Néphazugsággal. Csakhogy harcban állunk, s ilyenkor az ellenfél, helyesebben ellenség csataállásainak ismerete nélkül létünk is veszélybe kerülhet. Ezért sohasem fölösleges írásainak pásztázása, amint két friss cikke is csak ezt tanúsítja.

Mikor vesszük már észre, hiába kérünk bocsánatot a holocaustért, úgyis eleve bűnösöknek minősülünk?

2015. május 14. 15:29

holo-karikatura.jpgMost ne bocsátkozzunk vitákba a címben jelzett fogalom mibenlétéről, megítéléséről, pláne mértékéről. Ezúttal nem erről van szó, helyesebben ezúttal sem. Hanem másról. Arról, hiába kérünk bocsánatot érte, bűnösöknek minősülünk.