Payday Loans

Keresés

Függő módban / Az anya-gyermek távolítás művelete PDF Nyomtatás E-mail
35. Gyerekkorok - gyereksorsok
2015. május 25. hétfő, 17:22
Baji Lázár Imre

Függő módban

A parvenü Tantalosz az olümposzi lakomán mohón nyúl a halhatatlanság italáért, és az ambróziától megittasult király, lám, elnyeri pokoli ajándékát: a halhatatlanságba foglalt betöltetlenséget, a kielégíthetetlen örök éhséget és az örök szomjúságot.

A halhatatlanság a végső egész, a végtelen idő elfoglalása. Csak a kisgyermek ismeri, aki nem tud még a halálról, és így nem tud az időről sem. De a végesség és a végtelen közötti határon az illúzió demarkációs övezete is külön birodalom. Olyan tartomány, amelyben ambrózia helyett néha elég a szesz, vagy az áfium.

E zóna hajdani foglya volt Ady és Csáth, kik már életükben letöltötték ama király halál utáni bűnhődését, a függő mód éhségét, és kiszolgáltatottságát. Ilyen értelmű és e legutolsó századot megragadó váteszségük is elvitathatatlan. Jelenleg halhatatlanságukat töltik egy másik függő módban, egy nyelv életidejébe foglaltan, új szívekben... Társuk a sóvárgás transzcendenciájában a szeretet- és kötődéséhség (és talán némileg a freudi önértelmezés) magyar vértanúja, József Attila. Az ő sorsa megváltástörténetté válhatott volna egy figyelmesebb magyar világban, mert mindent elmondott a kötődni akaró, de kötődésében gátolt, kötődésvesztett nincstelenségről, és sorsával is példázta a testi-lelki számkivetettség tragikumát. Alig egy évtizeddel halála után az általa választott, majd megtagadott erők heródesi tébollyal növelték országossá az árvaság lelki alapképletét. Az anyákat a hathetes gyermekük mellől száműző hajdani bolsevik pártkormányzat a József Attila-i tanulmánytorzóba foglalt szellemi kísérlet torz fonákjaként kapcsolta össze Marx és Freud felismeréseit a magyar népet évtizedekre patologizáló módon.
Az anya-gyermek távolítás művelete más civilizáció-képletekben is a függőségtermelés technológiájához tartozik. A Davis-Floyd által technokratikus szülésnek nevezett kórházi beavatás már eleve rést támaszt anya és gyermek között, melyet az álláshajszába visszasiető anya helyére álló baby sitter alkalmazása tovább tágít. Az anyai lelkiismeret azután tárgyakkal, játékokkal törleszt; nem más ez, mint a fogyasztói lét imprintingje. A jelenlét és a szerves időbe foglalt biztonság helyett megvásárolható tárgyak.
Függőség és gátolt, vagy kórosan fokozott kötődésigény, mind e század működésmódjának központi övezetébe mutatnak. Korunk lényegi vonása a függőségek minden eddiginél fokozottabb eluralkodása. Az autonómia, a nemzeti és személyi szuverenitás elvesztésének végső ideje ez az ezredvég. A különcség a tömeg egyenruhájává válik, és a látszatra öntörvényű és kozmikussá növesztett egók dizájnerjei a médiastúdiókban tervezik a következő esztendő humánvonalait.
A környezeti válság, az óriási reklámerővel felkeltett és fenntartott fogyasztási szokások üzemeltetési és emberi költségei jelzik az árat, amelyet ezért a kafkaian beláthatatlannak mondott függőlétszerveződésért fizetnünk kell. A környezetromboló folyamatok hirtelen megakasztása épp e függő mód miatt fenyegethet még nagyobb katasztrófával. "Nyugodtan" kimondhatjuk, ezredvégi létparadigmánk kerete e kiterjesztett függőség.
Az élet persze maga is (energia-, tápanyag-, oxigén- stb.) függő mód, az új talán csak abban van, hogy az e századi pánfüggőség a szükségtelen világát, sőt az életet fenyegető tartományokat is bevonja anagy képbe. Miért lenne kivétel a jó oldalán az egészséget szolgáló gépezet, hiszen az orvosi rendszer akaratlanul is ilyen függőségeket teremthet.
Egészségesnek lenni mindhalálig -- korunk reményt keltő ígérete. Ezt a lehetőséget sugallja minden médiafelület és a mindenható techno-bio-infomedicina. Ez az egész-ség azonban épp üzemszerű szervízkötelessége miatt oly kevéssé öntörvényű, és egész. AzEgészséget mindenkinek 2000-re jelszó pedig a mindenki fogalmát igen szűkre szabó kihívó üzenet az "amerópai lovagváron" kívül rekedt déli és keleti társadalmaknak, ha a Föld népessége egyhatodának ma az éhínség jut osztályrészül. Mit fed el ez a lelkendező virtuális médiakulissza, ha valójában a földkerekség népei között a malária, a hasmenés, az alultápláltság vezető halálokok között szerepelhet még az ezredvégen?

Szellem és egészség

Lehet-e egészség, ha minden Egész eltörött? Van-e értelme teljes testi, lelki és szociális jólétről beszélnünk, ha az Egész megélhetetlen, mert a hiány és a mindenféle éhségek hasznosítása e kor talán legfőbb profitforrása? De a gazdagabb Észak is sajátos tükörképben vizsgálódhat, s ez nemcsak a MediCare/MedicAid áldásain kívülrekedt szegények egyesült államokbeli tízmillióit jelenti, hanem a civilizációs létszövetből adódó sajátos csonkulásokat is, melyeket Cristopher Lasch az Önimádat társadalma című könyvében szemléltet. A munkaholista sikerhajsza, a médiarendszer szociopátiás kódjainak kulturális beágyazottsága, a szociális mosoly alá szorított szorongás, a How are you-ra adott válasz nyomán jelentkező értetlen idegesség jelzi: a gazdasági hatékonyságnak igen nagy ára van.
A technologizált társadalmak jobb egészségmutatói, a magasabb átlagéletkor, a fiatalosabb küllem mégis azt bizonyítja, hogy az egészség értéke és megvalósíthatósága e függő világ szabad piacán magasabb, mint a természeti népek világának más típusú függőségei közepette, vagy itt a köztes kelet-európai térségben. Ha azonban Tarkovszkij Stalkerjének sérült, de különös képességekkel megáldott gyermekére gondolunk, vagy Castaneda gyógyító Don Juanjára, akkor a Baywatch hőseinek testi tökéletessége mégis valamilyen hiányérzetet támaszt bennünk.
Az egészség- és fittnessipar nárcisztikus szertartásrendje és kultuszvilága is sajátos cordon sanitaire-t von az Egész és a tükörben megtekinthető szellemvesztett mikrokozmosz-karikatúra közé. A teljes testi, lelki és szociális jólét középső kategóriája ugyanis csonka halmaz, valójában nem tartalmazza a pneuma spirituális dimenzióját. Akkor sem, ha az úszómedencés kényelmi osztály, a "leisure class" egészség-dizájnjába a keleti bölcseletek örökségét és egészségvédő üzeneteit is rendre belekeverik...
Szellem és egészség egy keretbe kerül a -- testet és a spiritualitást egységes és önfegyelmező életrendbe foglaló -- keleti harcművészetek világában. Önmaga sajátos tagadása is a shaolin hagyomány, a buddhista ontológia és a folyamatos harci készültség, a test feletti kontroll és a teljes átszellemültség. A shaolin pap egy személyben pszichológus, orvos, tanár, gyógytornász, művész, pap és a küzdősportok mestere. A titok valójában a teljes testi, lelki és szellemi kontroll megszerzése, a teljes autonómia létrehozása. Ez a titok másképpen a megelőző egészségszemlélet kulcsa is. A fogyasztói világban azonban ez az üzenet ritkán lesz életgyakorlat, a Shaolin létrend is inkább logó, virtualitás, a számítógépes játékok kung-fu imitációinak védjegye, vagy a fotelbe cövekelt videofogyasztók pótvilágát tölti be. De lehet az anabolikumoktól elgólemesedő, és e szerektől nemritkán kurta életű őrző-védő hústornyok álénje, kölcsönzött holmija.
Egészség és spiritualitás között különös a viszony a mélyben és a retorikai felszínen is. Az olyan szellemi térségek és korok, mint Tibet, vagy a korai kereszténység társadalma valójában ínségvilágok, amelyekben a szellem a szenvedés feloldására meghívott segítség, elaboráció, a lehetetlennel való megküzdés léttartománya.
A szellemi elmélyedés egyben az ezredvég fogyasztói függőségei alól is felszabadít. Így talán érthető, hogy a piaci világ miért hasznosítja a jóléti társadalmakat sújtó szellemi aszályt. Lehet, hogy maga a technológia függő módjába foglalt teljes testi, lelki és szociális jólét korrupciója szigetelne el bennünket a spirituálistól? Bizarr paradoxonnak tűnik, manicheus, bogumil, katar, patarénus anyagiszonynak. De lehet-e egészség ott, ahol az Egész értelmezési tartománya csonka?
Az egészség a civilizáció "szent" szavai közül való. Olyan keresztséggel kapjuk, mint a születéskor szemünkbe cseppentett gonococcus-ellenes gyógyszer. Az igazi személyi igazolványunk valójában az oltási lapunk, és oltalmazó civilizációnkkal a legintimebb randevúinkat, testi létünket transzparenssé tevő találkáinkat a tüdőszűrő állomásokon, rákszűréseken intézzük. Ebben a világban az orvosok arkangyalian dezerotizált jelenléte, bírói, ítélő szerepük, a pszichoterapeuta gyóntató, megnyitó, feloldozó "pasztorálása" jelzi: a biomedicina mintha a vallás helyét foglalná le.
Az egészség despiritualizált, szekularizált fosztóképzős egy-ének,egész-ének retorikája is fosztóképzős esztétikát teremt. Sokan gyanakvóan kapják fel fejüket, ha a művészet és az egészség fogalma egymás mellé sodródik. Mintha a Moebius-szalag fordítaná egymásba az ellentett minőségeket. Talán mert az egészséget is szemérem illeti meg, pőre mutogatása visszatetszést kelthet. Ez nemcsak az egészségügyi felvilágosítás műfaji gondjaira utal.
Csak ritkán találkozik az egészség és a szépség a beláthatatlan kapujában. A klasszicista szépség ugyanakkor törékenysége miattarchaikus torzó számunkra. A klasszikus görögség szobrászata a totalitarizmusok védjegyeként is feltűnik. A propagandává alázott birodalmi realizmus valójában az egészség pornográfiája. A totalitárius rendszerek egészséges jövőbe tekintő munkásalakjai, parasztasszonyai, túlnövesztett mezítelen héroszai, vagy a családi képekbe foglalt öntudatos idill hamis képei tűnnek fel. Az idill e gyakori hamisítás miatt kerül oly sokszor a széptani vádlottak padjára, és mellette az egészség is az unalmas dolgok listájára...
Persze e mindannyiunk számára kézenfekvő köznapi szó értelmét kereshetjük az evolúciós ökojátszmák világában is. Az orvosi antropológia Lieban kínálta meghatározása szerint az egészség és a betegség a biokulturális alkalmazkodás sikerét mérő jelenség. Tehát az egészség a kívül-belül környező EGÉSZ által feltett kérdésekre adott adaptív választ mérő ökológiai fogalom. A biokulturális alkalmazkodás a testi folyamatokra épülő technológiai, mentális és kulturális tevékenységek világa. A high-tech-világ, és benne a biomedicina, a technokrata gyógyító kultúra sikerét a biológiai egészség mérőszámaival igazolhatja; e világrend legfőbb legitimálója a hatékony és sikeres egészségügy. Hiszünk a nagy szervizben, ahol időt kapunk és enyhítést. Az egészségügy -- durkheimi fogalommal szólván -- kollektív reprezentáció is. Az orvosi rendszer, mely az ideák, a politikai, társadalmi viszonyok és a technoszféra közegébe ágyazódik, valójában az alkalmazkodás választott és elhívott intézménye. Ilyen értelemben rokon az építészettel, vagy a tűzgyújtással.
Ha az egészségügy olyan rendszer, amely az élettani folyamatokra épül, azokhoz csatolódik, azokra hangolódik diagnosztikai eszközeivel és gyógyító vegyszereivel, gépezeteivel, akkor -- vélhetjük -- a technológiai hatékonyság fokozódása értelemszerűen az egészség összmennyiségének növekedésével jár együtt. Mindez a betegség okozta függőségtől vált meg, az emberi autonómiát fokozza, de mint intézmény kétségkívül magához láncol oltásaival, megelőző intézkedéseivel, rendszeres ellenőrzésével és a hatékony beavatkozással. Sajátos egészségügyi kozmoszt kertel el a káosz világából. Ezen nagy és az alkalmazkodást szolgáló gépezet hézagaiban, csapdáiban és kényszereiben azonban visszájára fordulhat ez a küldetés, s nőhet a függőség.
A közegészségügy, a gyógyító technológia, az oltási gyakorlat, az antibiotikumok, a szűrések átalakítják a betegségek világát, módosítják genetikai örökségünket, megváltoztatják a demográfiai viszonyokat és a túlnépesedés nyomán embernemünket befoglaló bioszférát is. A biológiai ellensúlyok lefegyverzése és a népességrobbanás akár a nagy egészet is próbára teheti.
Az egészség és a betegség mélyen az adott műveltségbe ágyazódik. Tartalma, jelentése a közgondolkodás, hiedelemvilág függvénye: az egészség és a betegség maga is szociális reprezentáció. Történetekbe foglalt, előírásokban szabályozott. Meghódítható.

Egészségpiac

Vajon a globalizáció fogyasztói univerzumában az egészség milyen képével találkozunk? Mi a helye az  egészségnek és a betegségnek a fogyasztói társadalom függőségszövetében, működésmódjában? Az egészség hogyanválik éppúgy ipari-marketing célponttá, mint ahogy a sérülés, a betegség, a hiány és a mindenféle éhség is. A nagy gépezet hasznosítja az egészséget, a betegséget, a hiányt és az egészről forgalmazott képzeteket is.
Az egészségipar érdekeltsége az egész életre kiterjed, és az emberi értékskálán az elsőt, az egészséget kínálja. Előnye így más iparágakkal szemben behozhatatlannak tűnik, és ez a profitéhség célpontjává teszi a kórházipart, a biztosításüzletet is. Azonban thanatosz, az árnyék is sikeres, az alkohol, a dohány és a többi drog üzleti könyvelése összemérhető forgalmat bonyolíthat.
medikalizáció a megelőzés és a beavatkozás erkölcsileg kétségbevonhatatlan, racionálisan megkérdőjelezhetetlen jogán meghódít minden természetes és autonóm életszakaszt. Meghódítja a szülést, a születést, meg a fogamzókort, és a klimaxot is, nemzőképességet ad az aggnak, béranyát szerez a meddőnek, befogadja a haldoklót. Méri az életminőséget, dönt a diétáról, és amit tegnap még tűrni kényszerült az ember, mára kezelhetővé és kezelendővé válik. A fogamzásgátlás, vagy a csontritkulás fenyegetése a női nem jelentős részét ösztrogénfogyasztóvá tette. A klimax természetes állapot a kezdetektől fogva, de ha az egészségügy úgy akarja, mától (ösztrogén)hiánybetegség. Az intimitás medikalizációja: a Viagra a piacra idézi a másik felet is, a kora és hiánya, feltámadt éhsége miatt megcélzott népesség pedig kiszolgáltatott a gyönyör árának, az infarktusnak. A Viagrának már saját temetőkertje van, és Garrett Hardin maximája szerint nincs mellékhatás, csak hatás.
E paradigmában minden eladó, még a védőoltás is. Az intimitás és a felelősségérzet a híradó előtt rövid vallomásokba csomagolva: hepatitiszprevenció. Ugyanez az üzenet az utcai óriásplakáton ("mielőtt elmenne"): szexcomics-ápolónő, fecskendővel és áthallásokkal. Az oltáskampány része a kórházi orvos elé tett papír, ha nem oltatja be magát, akkor hepatitisz esetén nem tarthat igényt magasabb százalékú táppénzre.
Mit is mond Ivan Illich a medikalizációról? A hivatalos, professzionális orvosi gyakorlaton alapuló egészségügyi rendszer veszélyes üzem, mely egyébként elfed(het)i a társadalmat elbetegítő viszonyokat, és legitimálja az adott civilizációs rendszert, továbbá elsorvasztja a személyben az öngyógyítás képességét.
Az egészségügy e kort legitimáló hatalma érthető, hitelét az ésszerűség csodája teremti meg, ahogy például a halál birodalmából a klinikai halál és az agyhalál közötti köztes mezőt meghódította, vagy a sorsszerű öröklődő betegségekbe képes beavatkozni. A technológia megváltó szerepébe vetett hitet az orvoslás hihetetlen sikertörténete teszi a tömegek számára kézzel foghatóvá, bár nem mindig elérhetővé....
A medikalizáció hatalmának mélyén archetipikus feltételek dolgoznak: a technológiába vetett bizalom, a természetes folyamatok fölötti technológiai kontroll igénye, és az önbizalom hiánya. A kockázat minimalizálása végett a gyermeket nem akaró asszony rendszeresen ösztrogén tartalmú pirulát szed, a terhes nő elfogadja a szülőszobán a betegszerepet, a higiénés szabályok követése miatt azt a tényt, hogy az első napokon csak szoptatáskor láthatja gyermekét, a klimaxos asszony a változó kor tünetei és a csontritkulástól való félelme miatt ösztrogén tapaszt rak magára.
Gabe és Calnan szerint a korábban természetesnek tekintett problémák orvosilag kezelendő jelenséggé való minősítése a medikalizáció. Ezért válik a menopauza, a klimax utáni állapot hiányállapottá, ösztrogénhiánnyá, ifjúsághiánnyá. Így válik szociális fóbiává a gátlásosság, amely a pszichére ható gyógyszerek alkalmazásának új frontját nyithatja meg. De így lesz a magány, a szociális elszigeteltség, boldogtalanság kezelése is ideggondozói feladat. Persze a folyamat ethosza dönti el a medikalizáció üdvös vagy átkos voltát.
A medikalizáció nyilván üdvös, ha időben elérhetővé teszi a gyógyíthatatlan betegségfolyamatot, mint a rákszűrések esetében is, ha megelőzheti a magas vérnyomás szervi következményeit, és átkos, ha -- mint Ivan Illich is értelmezi -- a modern medicina a szociális kontroll eszközévé válik, és az embereket az orvosi tevékenység, a gyógyszeripar függőségébe csalja.
Az egészség betöltheti a szekularizált világ korábban a vallás által ellenőrzött tartalmait, így az egészség a világegyetem morális modelljévé válhat. A világképet vagy a szociális együttélést őrző törvények megsértői átkerülhetnek a közjogi, vagy a vallási bűn világából az elmegyógyintézetek kórtermi világába. Kiszélesedik a mezsgye a kábítószerek övezetében, a dealer éppúgy lehet bűnöző, mint kezelésre szoruló beteg.
De az egészség is többrétű jelentéshez jut. A hét főbűn közül több kap egészségügyi értelmet, a vallási parancsolatok megsértése helyébe az egészségtelen életvitel lép, és a bűnhődés és a betegség közötti őskapcsolat, lám, új köntösében is "marad a régiben". A szakralitás kiüresedett helyét valamilyen nárcisztikus és paranoid, hipochondriás egészségféltés tölti be. Ennek a sokszor kezelést igénylő neurózisformának a mélyén az életféltés szinte féltékenység-sodratú szenvedélye kezd el működni. Jó esetben mindez a természetgyógyászok és egyéb egészség-manufakturák szolgáltatásainak rituális és kényszeres fogyasztásává, rossz esetben a személy életképességét is beszűkítő állapottá válik, melyen aztán már csak valódi pszichoterápiás orvosi segítség tud segíteni. Így kerül az egészlegesség és a kiüresedett szakralitás, a "whole"-isztikus és a "hole"-isztikus oly közel egymáshoz.
Ez az önszeretet sokszor az önelfogadás hiánya is. Ezt a hiányt, ezt a tantaluszi éhséget termeli ki az egészségipar másik üzemrészlege, a szépség- és fiatalságüzem. Fosztóképzős üzemmód ez is, a teljesség igézetében. A szépészeti sebészet által eltüntetett sajátos vonások, vagy az öregség ránctalan, kontúrmérnöki és műkebles önkénye vállalhatatlanná teszi a életkort, az adottat és a természetest, és olyan élő panoptikumfigurákkal lepi meg a közönséget, mint Gábor Zsazsa, Michael Jackson vagy Lolo Ferrari.
LaMettrie embergépe is új értelmet kap a medikalizációban. Cyborg korunkban a mesterséges intelligencia, a gép és a szervesen természetes közötti határok olvadóban vannak. A nano-technológia, a génmanipuláció, a bioinformációs kor közeledtének víziója a medikalizáció kiterjedését és annak high-tech-ipari érdekvonatkozásait is felfedi.
Ha tehát a medikalizáció a túlindusztrializált társadalom mellékterméke, akkor az ökológiai gondolkodásnak ezzel a jelenséggel is foglalkoznia kell. Az urbanizált lakásviszonyok, a motorizált közlekedés, az elektronizált és az általunk fogyasztott, igen nagy mértékben kemizált vagy kemizálódott élelmiszerek nagy távolságokról történő szállítása, a lét minden mozzanatának áttechnologizáltsága így az egészség technologizáltságát is jelenti.
Az ép és szép mára csúcstechnológiájú szavatosságú áru lett. Keats egyenlete a szépről és az igazról újabb változókkal bővült. Szép az, amit a médiumok annak mondanak. És a médiumok azt mondják, amit a high-tech megtermel és eladhatóvá tesz. Az igaz változatlanjának a helyén érdekelvű változó realizálja/irrealizálja az egész, az ép és szépismeretlenjét.
A fogyasztói lét parancsolatai egyébként meglévő egészségünket is lefokozzák a mesterségesen felfokozott vágyakozás állapotában. Életünk csonka a szomszéd által elért, megszerzett fogyasztási javak, presztízsértékek nélkül, csonka a médiumok által felkeltett szükségletek teljesítése nélkül, csonka, azaz nem egész, nem egész-séges. Cyborg-intimitás, testünk folytatódása tárgyainkban, a tantaluszi éhség állapota.
Autónkkal, számítógépünkkel, a számunkra előírt és a -- szociális rétegződésenként eltérő -- fogyasztási javakkal kétségtelenül mély személyes viszonyt táplálunk, és elvesztésük -- a szó oda-vissza árulkodó! -- súlyos tárgyvesztéses állapotba sodorhat.
A szociálmedicina, a (szociál)pszichoszomatikus megközelítésmód azonban nemcsak a medikalizáció fogalmi kereteit, érvrendszerét tágítja ki, hanem ellenkezőleg magát az orvosi látásmódot is társadalmiasítja, az orvos--beteg viszony kínzó aszimmetriáját oldja, és a személyközi kapcsolatok empátiás érzékenységével oltja be. Ahogy a bölcsészérzékenységet megalázza az orvoslás hatékonysága, amikor egy időben alkalmazott néhány milligrammos kémiai szer az életet, az ideiglenes végtelent, az egészet jelentheti, úgy lopódzik vissza az orvoslásba a sorsot, spirituális és mélylelki tartalmakat információs pályákkal a testi történésekig követhetővé tevő pszichoszomatika csempészárujaként a bölcsészet. Ez egyben azt is sejteti, hogy a szellemi tartományt elérő medikalizáció visszalendíti az ingát, és az egészség és az Egész közötti kapcsolat szervessé válik. Szellem és hatékony ipari érdek együtt visszaadhatja az autonómiát a személynek.

Az éhség gyarmatosítása

A gyógyszer azonban lehet másféle szer is. Thomas Szász rámutat, hogy az is a medicinális hatalom döntése, hogy a methadon gyógyszer-e vagy kábítószer. A hajdani fogyasztószer, a Gracidin a mai serkentőszerek előde, és a morfin is csak egy-két betegség kontextusában gyógyszer, egyébként kemény drog.
De lépjünk át e kétértelműségen, a poklok csalóka kapuin. Mi van tehát a túloldalon, a rombolás oldalán? Ha az egészségipar profitteremtő szövetséget köt a testtel, hogyan gyarmatosíthatja az utóbbit az egészséget szétromboló kémiai hatalom, a drog?
Mindez a medikalizáció árnyékvilága is. Részben a közös gyökerek miatt. A sámán is hallucinogénnel él a gyógyító rítusban. Másfelől ha a medikalizáció is a túliparodosodott világ szüleménye, és annakmellékhatásai kezeléséből táplálkozik, akkor ugyanez ellenkező erkölcsi előjellel ellátva a drogiparról is elmondható. Ami az orvoslás világában szent és megkérdőjelezhetetlen, a szenvedés enyhítése és a gyógyítás, az a drogvilágban a szenvedés, és a leromlás létrehozása. Az egyik oldalon az egészségügytől való függőség biztonságérzetet teremt és visszaemel a normalitás világába, míg a másik oldalon a szertől és a dealertől való függés kriminalizál, és a teljes összeomlás felé sodor.
A gyógyszer átmeneti és a mellékhatások miatt kellemetlen, hogy azután újra jó legyen a gyógyultnak: a drog átmenetileg jó, hogy aztán hiányában egyre roszszabb legyen a drogbetegnek. A medikalizáció ellentettje a drogüzlet, de mindkettő profitjához szükség van a bioökonómiai szubsztrátumra, a fogyasztóra.
A másik közös gyökér a személyiségzavarokat, szenvedélybetegséget, "munkaholizmust", vagy éppen a daganatbetegségek iránti fogékonyságot fokozó civilizációpatológia, a sérült kötődés kockázatát fokozó technokratizált szülés, és anyát-gyermeket szétválasztó életrend, mely éppúgy küld áldozatokat a betegségre való hajlam irányába, mint ahogy sokakat a szenvedélybetegség felé sodor. A túliparosodott vagy posztindusztriális-információs társadalom árnyéka a pszichopátiás személyiségzavar. Tantalosz fosztóképzős kiadásban: nem kell a halhatatlanság, csak az ambrózia maga, és a pokol is megfelel halandó kiadásban.
A drog maga technológia eme tantaluszi éhség gyarmatosításához. Az öröméhségé és a nyugaloméhségé, a révüléséhségé és a látomáséhségé. Az anómiába rekesztett társadalom testi kezelése. A drog a hiányzó kötődés helyén függőséget teremt
A emberi létezés természetes kötőerőit, jutalmazó, megerősítő és transzcendentáló tartalmait helyettesítő és hatástalanító, sajátságos aktivitású blokkoló szerek világa a drogok világa. Panksepp, az észt származású amerikai pszichiáter az opiátokat "szociális mediátoroknak" nevezi. Az endorfinok a korai anya-gyermek kapcsolat ősbizalom állapotát közvetítő tényezők. Az ellenhatású anyaggal, a naloxonnal való gátlásuk állatban, emberben olyan tüneteket idéz elő, mintha az ivadék, a csecsemő számára legrettenesebb helyzet, az anya elvesztéseállna elő. Az opiátok a hiányzó anya pótszerei.
A drogipar a lélek hiánygazdálkodására épül. A létélmény tragikus hézagaiba önti ragasztóanyagát, amellyel saját gazdasági érdekeihez köti a behálózott áldozatot. A drog ezért is versengő ellenfele a fogyasztói, szabadpiaci világnak, hisz ezeket az éhségeket és csonkaságokat a marketing is kitermeli.
A függőség állapota egyébként torz metaforája a szabályozási hurkok hálóhologramjában megtestesülő szervességnek. Az éhség és kielégülés libikókáján billegő szerves létezésünk torz modellje a függő viselkedés. Kétértékű állapotaink ellentétpárjait modellezi az élmény és megvonása, a hatás és a hiányából fakadó ellentétes visszacsapás-jelenség Solomon motivációs modelljében. A környezettel alakuló viszonyunk konzervatív tendenciája, a megszokottá váló újdonság, melynek hiánya azonban már fájó. Mindez a lét formaképző logikájából fakad. Az élményigény megszállása és kitermelése: "biotechnológiai" gazdasági művelet. Az alvilág gazdasága cyborg viszonyban áll a fogságba ejtett lélek mélyvilágával. Ebben az iparban az ember egyszerre válik nyersanyaggá és termelőeszközzé, melyben a "bevetett" kémiai szubsztrátum jelentős profithozamot teremt. Mesterséges létmetafora, torz élményhamisítás tárgyiasítja később eldobandó haszonforrássá az áldozatot. A drogfüggőség a létviszonyok torz konstrukciója, mely a szerves létesüléssel szemben fosztóképzős létesülés. Csábításához, hatásának érvényre jutásához azonban a szerves létezést még mélyebben támadó hatásoknak kell érvényre jutnia.

Bölcsőpatológia

Panksepp szavaira emlékeztetve a drogfogékonyság bölcsője talán maga a bölcső, vagyis a bölcsőínség. Aki a bölcsőt ringatja, a világot igazgatja -- tartja a régi angol közmondás. A későbbi drogos rabságnak, megvonásos tüneteknek az igazi előtörténete az anya megvonásával veszi kezdetét. Weil, amerikai pszichiáter a csecsemőkori empátiás gondozási hiányt elszenvedett tizenévesek esetében az alkohol- és drogfüggést, a személytelen, zavart szexualitást, a "negatív empátiás", tragikus szeretetéhség hajtotta bűnözést, a túlfokozott teljesítmény-orientáltságot gyakoribbnak találta az empátiásan nevelt kortársaikkal összevetésben.
Szaporodik a kutatási bizonyítékok sora a kórházi szülés higiénés érdekű, elidegenedett, medikalizált természetéből fakadó kedvezőtlen hatásokról. Az anya-gyermek kapcsolat korai traumatizálása azonban ma már köznapi, szürke történet, s nem a csecsemőgyilkos anyák rémtörténeteinek ritka, bulvárlapokra kínálkozó példája. A kelet-európai társadalmakban, így a negyvenes évek végén Magyarországon is állampárti erőszak választotta el a hatodik hét, azaz a humán imprinting szakasza után a gyermekeket és a munkába kényszerített anyákat, kiknek szerepét a bölcsőde, a nagymama, vagy a szomszéd néni vette át.
Ennek a népességléptékű kísérletnek népességkórtani következményei máig sincsenek tisztességesen felmérve, de a generációra jellemző népegészségügyi adatok: a magas alkohol-, és dohányzásfüggőség, a daganatbetegség és szívinfarktus európai gyakoriságcsúcsai lélekgyógyászati, pszichoonkológiai és pszichokardiológiai értelmezés tekintetében is kutatásra sarkallanak. Weil professzor adatait ismerve ez a népesség fogékony a drogfüggőség terén is. Hogy mindezt Bowlby, Crittenden, Ainsworth és Main attachment-modelljével értelmezzük, vagy pedig a dinamikus pszichiátria freudi gyökérzetű elméleteivel, Mahler vagy mások koncepcióival -- az összefüggés létét illetően nem jelent lényeges különbséget.
Ezek a tendenciák nemcsak a Gauss-görbe kórosnak nevezhető tartományait szélesítették ki, de nem túlzó a feltételezés, hogy egyik fő forrását képezik az általános értékválságnak és a szélesedő anómiának is. Ezt a helyzetet a GYES bevezetése sem oldotta meg, hiszen a szerepzavarral, GYES-neurózissal küszködő, frusztrált anyák saját korai traumájukat örökít(het)ik tovább a csecsemőkkel szemben gyakran inadekvát érzelmi magatartásukkal.
A gátolt csecsemői kötődés kiváltásában nagy szerep jut a tárgyaknak, így az azokhoz való etológiai mélységű vonzalmunk az anya-gyermek kapcsolat technicizálásával, a medikalizált szüléssel és a korai anya-gyermek kapcsolat más jellegű traumatizálásával a fogyasztói társadalom tárgyéhes és kényszeres fogyasztói magatartásának alapjait teremtheti meg.
Tehát a technológiába-idegenült társadalom bizonyos értelemben akaratlanul maga is szállítója a drogiparnak, a kereslet alanyi tényezőinek kínálatával. Bár a deviáns csoportok, így a drogosok a normatív társadalmi csoportlétezés határait kívülről őrzik, kirekesztettségük ellenére az adott társadalom mostohaszülöttei. A korai anya-gyermek kapcsolat nemcsak a szocialista munka(tábor)-társadalom erőszakos intervenciója nyomán sérült, a baby sitterekkel kiváltott anyai szerep, a szülés utáni korai munkába állás az atlanti világ szokásnormájának is tekinthető. A westernizáció fájdalmas hatásáról számol be Ivan Illich a mexikói indián anyák kórházi szülésre kényszerítése kapcsán Medical Nemesis című könyvében. De a nyugati bölcsők kis túszait az anyák hat hét után ugyanúgy dada kezére adják kizárva a gyermeket az ősbizalom idilljéből, és bezárva a majdani felnőttet a civilizált függőségek, a pótszerek, és mind gyakrabban a drogok világába. Hogy az amerikai egytemisták körében a marihuánahasználatot jellemző 60 százalékos adat megerősíti-e e gondolatmenetet, mindenkinek tudományos vérmérsékletére bízom.
A dekonstrukció tehát etológiai mélységű, és már a drog szociális dezorganizáló hatása előtt működésbe léphet.

Posztindusztriális árnyékvilág

Milyen hiányállapotokat foglalhat el a drog? Az opiátok a fájdalomtól, az alacsony önértékeléstől mentesítik ideiglenesen az egyént, melegséget, védettségérzést teremtve. A nyugtatók a szorongástól, a szégyentől és a megalázottságtól, az elidegenedettségtől mentesítenek néhány órára. Ahallucinogének látszólag megszabadítanak az unalomtól, az ürességtől és értelemnélküliségtől, az illúziótlanságtól, a serkentőszerek az erő és energia érzését kölcsönzik, látszólag megszabadítanak az elveszettségérzéstől, szomorúságtól, kiábrándultságtól. Pótidő, pótélmények, pótszerek, pótvilág -- egy mások számára jól jövedelmező üzlet eszközeként.
A kezdetben szimbolikus értékkel bíró, a hiányt pótló, a valóság szorítását oldó és szimbolikus tartalmak helyét azonban hamar átveszi a pőre függőség. Ilyenkor már nem a létező igények hamis kielégítése, és az így meghódoltatott biologikum korrumpálása folyik, hanem a menekülés a megvonási tünetek elől a szer felé, a lét végleg tárgyiasul.
Vajon ismerjük-e pontos koordinátáit annak a tartománynak, ahol a függőségek konstrukciója -- gondoljunk csak a munkát, megélhetést nyújtó gazdasági-fogyasztási körfolyamatok függőségigényére -- a társadalmat illetően előjelet vált, társadalomépítő szerepből dekonstruktív szerepkörbe csúszik át.
A függőségteremtő iparágak az előjelhatárok mindkét partján megtalálhatók. A gazdaság a kiépített és kultivált éhségek nélkül működésképtelenné válna. Sőt a szenvedélybetegségek egy része nélkül kimerülnének az államok jövedelemforrásai, pedig tudjuk róluk, hogy a közvetett vagy közvetlen halálokok között vezető szerepet foglalnak el. Másfelől az állam legnagyobb bevételét jelentő dohány-, alkohol-jövedékadók, a gyermekek játékvilágának brutális gyarmatosítása és a felnőttek játékszenvedélyének és tárgyéhségének ébrentartása, a félkarú rablók, casinók, egyéb játékautomaták, a szórakoztató elektronika presztízshajszája, a csúcstechnológia piacforradalmába foglalt plug-in drogok mind-mind az éhség és függőség mélyen pszichofiziológiai ciklusos működésének biztosítékaként termelik ki a pénzt ennek a bioökonómiai rendszernek az emberi alapjából.
A vágyak felkeltése persze a felkeltett igények fedezetét előteremtő munka oldalán elhasznált lelki, élettani tartalékok révén csökkenti annak az esélyét, hogy az egyén a szeretetéhségét és társas viszonyait, szellemi függetlenségét helyrehozva oldja függőségét. Ha megvizsgálnánk a függőség elvén működő tárgyak forgalmának a kereskedelmi, pénzforgalmi adatok összegéből való részesedését, az eredmény feltehetően elborzasztóan nagy lenne.
Ha figyelmünket csak a szűkebb kábítószerpiacnak szenteljük, a gazdasági mutatók akkor is titániak. Ez a hálózatos globális drogország éves GDP-je a becslések szerint eléri az Egyesült Államok nemzeti termékértékének tíz százalékát, és meghaladja Nagy-Britannia éves GDP-jét. A drog állama valódi globális birodalom, nemzetközi árnyékország. Létét sajátos történelmi felhajtóerő táplálja, a folyamatos "eredeti tőkeakkumuláció". A drogipar nyersanyaga a mák, a vadkender, az anyarozs, de a drogüzlet másik felét és a fentiek ismeretében a kereslet oldalát a nagy társadalom hozza létre.
Heidegger szerint a technoszféra, leválva a humán ökoszféráról, önálló és alig ellenőrizhető világgá vált: kialakult a tudományos technikának a világ fölötti uralma, "planetáris univerzalitása". Kérdéses azonban: vajon az ember képes lehet-e ennek a technikai-technológiai univerzumnak az átlátására, s ha igen, akkor hogyan? Heidegger abból indul ki -- szemben a pozitivizmussal --, hogy "ez a technikai univerzum egy olyan önfelépítő és önfenntartó logikát fejleszt ki, amely már nem az ember alkotása, hanem egy tőle függetlenné vált valami". Ebben az önfenntartó technológiai-gazdasági-monetáris szuprastruktúrában is illúziótlanul kell meghatároznunk a pszichotrop neurobiokémiai ipar és kereskedelem helyét. A technofüggőségek világának övezetei, a drogok és a plug-in drugok nagyon is mélyrehatóan, egy cyborg összefonódottságával élősködnek a legmélyebb emberi igények és készségek mesterséges frusztrációit kihasználva. A droggazdaság létfeltétele és eredménye a társadalom etológiai mélytartományának (előzetes) dekonstrukciója, az ember természetes arányigényének, és természetes lelkiségének sérülése.
Különös kapcsolatszövevény mutatkozik tehát az iparosított technokratizált szülésből fakadó anya-gyermek kapcsolati zavarok kockázata, a kötődésgátlásra rímelő kulturális kódokat forgalmazó, és a tárgyait és ösztönszolgáltatásait az emberi kötődéshiány vákuumába öntő ipari-posztipari civilizáció, illetve e világ evilági alvilága, a pénzét rejtett csatornákon a tőzsdékre mosó drogpokol között.
Az egészség és a kontroll közötti kapcsolat az egészséglélektan egyik alapállítása. A helyzete feletti ellenőrzést elveszítő személyt élettani folyamatai kiszolgáltatják a romlásnak. Erről tanúskodik a pszichoimmunológia tudománya. De a racionális kontroll mellett érzelmi és szellemi kontrollra is szükség van. Ha másért nem, a szükségtelen éhségek kioltása végett. A sztoicizmus gazdaságtana az ezredfordulón...?
Csak az autonómia védheti meg a személyt a fogyasztói haszonlénnyé válástól. Ezt az autonómiát a saját szervességében és épségében töretlen család adhatja meg, mely paleolitikus mélységű üzemmódjával ősi egyensúlyokat őriz. Minden csecsemő számára polgári jogként kell biztosítanunk az idillt, a zavartalan anya-gyermek kapcsolat harmóniáját, mint szociális és kultúrateremtő alapsémát, hogy a lélekmélybe írt éhséget és hiányt később ne hasznosíthassa a pokol gazdasága. Ehhez az Éden etológiája és az Utópia racionális konstrukciói közötti egyensúly mellett szükségeltetik még egy kis szeretetes béke is. Lám, mi mindentől függ ama másik, kontrollképes független mód...
LAST_UPDATED2