SZABÓ DEZSŐ:

EDE MEGEVÉ EBÉDEM. MILYEN SZEKFÜ NYILIK SCHITTENHELM EDE SIRJÁN?

(Budapest, 1937.)

Szabó Dezső füzeteinek havonként megjelenő sorában látott napvilágot ez a különös cimű, gyilkos szatirájú könyv. Ede megevé ebédem — nyilvánvaló, hogy itt a germán érdekszövetséghez tartozó „Edéről" van szó, a nagyétvágyú Edéről, aki megevé a Magyar Miska ebédjét, azaz minden életlehetőségét. S hogy milyen „szekfű" nyilt Schittenhelm Ede sirján? — világos, hogy ez meg Szekfű Gyula, a hivatalos magyar törté­ nész, aki a Magyar Szemlében feltűnést keltő cikket irt Sch. E-ről, a magyar szabadságharcban elesett német honvédről, akinek sorsát a magyar és német egymásrautaltság szimbólumának látja. Szabó Dezső viszont Szekfű álszentimentalizmusát látja szimbolikusnak, tudományosságát problematikusnak, megbizhatóságát kétesnek, hazafiságát álhazafiságnak s már ezekből is sejtheti az olvasó, hogy itt ismét egy nagyon szubjektív irással állunk szemben, mint mindig, ha Szabó Dezső kezébe veszi pennáját s gyilkos gunnyal, könyörtelenül bánik el ellenfelével, brutálisan, durván, ha nem is izgalom nélkül döfi bele tollát — és mégis azt kell mondanunk, hogy ez az irás a Szabó Dezsőnél szokásos elfogultságok ellenére egyike a legsulyosabbaknak mindazok közül, amelyeket a magyar sorskérdésről mostanában irtak; a krizisirodalom sajátos terméke, nem tudományos, de mégis több, mintha az lenne, mert alig letagadható realitásokra épit, melyek még akkor is tetszetősek, ha nem egészen konkrét gondolati megalapozásra épültek. Szekfű elégiából indul ki, meghatódik Schittenhelm Ede sirján, Szabó Dezső viszont rapszódiával kezdi, megbotránkozván a történetíró szentimentalizmusán. Sch. E. nem szerzett különös érdemeket, mikor meghalt a hazáért, mert a haza teljes jogú polgára volt, tehát, ha kellett, kötelessége volt meghalni a hazáért. Bizonyos, hogy elhirtelenkedett Szekfű következtetése, hogy ime a németség határainkon belül segitett minket nemzeti céljaink elérésében. „Most itt nem emlitem fel — mondja Sz. D. - hogy éppugy lehet mondani, hogy a hazai németség ellene volt nemzeti céljainknak, mint azt, hogy támogatta azokat." Itt rátalált — vagy ráhibázott? — Szabó Dezső az igazságra. A segités vagy ellenzés mindig egyének dolga volt, az egyének közt mindig voltak haladók és maradók s egy-egy faj, mely egy országban elhelyezkedett, csak annyiban foglalt egységesen állást a nemzet céljai mellett vagy ellen, amennyiben ez létérdekével összefüggött. Szekfű mindenesetre hibásan látja a fejlődést, ha az ezeréves magyarságról, mint gazdanépről beszél, de nem ...

FOLYTATÁS:

http://epa.oszk.hu/00400/00458/00323/pdf/EPA00458_Korunk_1938_01_78-80.pdf