Payday Loans

Keresés

MAGYAR TITKOK - bűnügyi ponyva, a zsidó Pest(is)
Az emberi életminőség/boldogság
2015. május 11. hétfő, 06:44

MAGYAR REGÉNYÍRÓK
KÉPES KIADÁSA

Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja
MIKSZÁTH KÁLMÁN

5-6-7. KÖTET

 

MAGYAR TITKOK

 

REGÉNY

 

 

Irta
NAGY IGNÁCZ

 

 

AZ EREDETI KIADÁS KÉPEIVEL

 

 

BUDAPEST
F R A N K L I N - T Á R S U L A T
magyar irod. intézet és könyvnyomda
1908

TARTALOM

ELSŐ KÖTET

NAGY IGNÁCZ.

BEVEZETÉS.

I.
Titkok titka.

II.
A berettyói komp.

III.
A bőrös zsidó.

IV.
A zsiványfészek.

V.
Úti képecskék.

VI.
Járdai kényelem.

VII.
Szolgafogadás.

VIII.
Szobanézés.

IX.
Szökött katona.

X.
Rablóbarlang.

XI.
Két pisztoly.

XII.
A legszebb utcza.

XIII.
A halottvizsgáló.

XIV.
Dalárda.

XV.
Hideg víz és savó.

XVI.
Bottal és bot nélkül.

XVII.
Az árvák sorsa.

XVIII.
Prókátor, fiskális és ügyvéd.

XIX.
Temetés.

XX.
A titkos nyomozó.

XXI.
Egy reménynyel kevesebb.

XXII.
Halottrablás.

XXIII.
Jóslat.

XXIV.
A karperecz.

XXV.
Utczai szemle.

XXVI.
Városi csárda.

XXVII.
Nokok és nökök.

XXVIII.
Táncziskola.

XXIX.
Mulatság ingyen.

XXX.
Két halott.

XXXI.
Finom gazemberek.

XXXII.
Házaló fogorvos.

XXXIII.
Nyúlvásár.

XXXIV.
Tőr és feszület.

XXXV.
Szőnyeg és pokrócz.

XXXVI.
Éjféli vándorlás.


MÁSODIK KÖTET

I.
Vértanya.

II.
Két bűnös.

III.
Ujabb bonyolódás.

IV.
Forró láz.

V.
Szobalány kalandjai.

VI.
Uj titkok.

VII.
Állatsereglet.

VIII.
Irodalmi vértanú.

IX.
Két szív és egy hajdú.

X.
Embervadász.

XI.
Félbenszakasztás.

XII.
Bérkocsis és politika.

XIII.
Rákosi gyűlés.

XIV.
Hírharang.

XV.
A vad lány története.

XVI.
Némberkalitka.

XVII.
Titkok, melyek nem titkok.

XVIII.
Koldus-estély.

XIX.
Irgalom és halál.

XX.
Vészjóslatú jelek.

XXI.
Vérző sziv.

XXII.
Rablókaland.

XXIII.
Lélekgyilkolás.

XXIV.
Éjszakai madarászat.

XXV.
Sobri.

XXVI.
Hárfa és czimbalom.

XXVII.
A kérelmezők.

XXVIII.
Herbaté.

XXIX.
Üröm-öröm.

XXX.
Tarka macska.

XXXI.
Pokol tornácza.

XXXII.
Bitóvirágok.

XXXIII.
Kártya és istenítélet.

XXXIV.
Kosztosvadász.

XXXV.
Csábító és boszuló.

XXXVI.
Föltámadt halott.

XXXVII.
Két Terka és egy liba.

XXXVIII.
Művészet pongyolában.

XXXIX.
Fátyol titka.


HARMADIK KÖTET

I.
Élő halott.

II.
Kaland a kalandban.

III.
Kakasviadal.

IV.
Művelt emberkínzás.

V.
Kontár és mester.

VI.
Városhajdu.

VII.
Daguerreotyp.

VIII.
Arszlánbarlang.

IX.
Ármány és gyöngeség.

X.
Éjféli temetés.

XI.
Föltámadás.

XII.
Párbaj és árulás.

XIII.
Zsibárus és hadastyán.

XIV.
Művelt állatkegyelés.

XV.
Pesti ripők.

XVI.
Utazás gőzhajón.

XVII.
Fürdői kaland.

XVIII.
Hazamentők.

XIX.
Anya és gyermeke.

XX.
Rémes viszontlátás.

XXI.
Nyeremény és veszteség.

XXII.
Lélekvásárlás.

XXIII.
Magyar lángész.

XXIV.
Lyányvásár.

XXV.
A nép mulat.

XXVI.
Egy ház titkai.

XXVII.
Leánytársulat.

XXVIII.
Bitófa és gyümölcsei.

XXIX.
Borzasztó segély.

XXX.
Hölgyrablás.

XXXI.
Falu a fővárosban.

XXXII.
Meghiusult merény.

XXXIII.
Két halott.

XXXIV.
A sors keze.

XXXV.
Zöld és fekete.

XXXVI.
Hirkovács.

XXXVII.
Bűnhődés.

XXXVIII.
Jótékony szellem.

XXXIX.
Esti mulatságok.

XL.
Bűnösök díjazása.

ZÁRSZÓ.

 

 

 


ELSŐ KÖTET

NAGY IGNÁCZ.

1810-1854.

Magyar nemes volt ugyan, de német műveltségű, a mi nem csoda, mert gyermekkora a tizenkilenczedik század második tizedére esik, mikor a magyar nyelv idehaza is hamupipőke volt. Még a nemes urak is csak a nemzetiségi vidékeken társalogtak magyarul a családban, hogy a cselédek ne értsék. Magyar falvakban ugyanebből az okból idegen nyelven beszéltek.

Nagy Ignácz is tudott magyarul, hiszen Keszthelyen született (1810-ben), hol atyja a Georgikont alapító különcz főurnak, Festetich György grófnak volt a tiszttartója; az iskoláit többé-kevésbé szintén magyar városokban: Gyöngyösön, Baján, Pécsett végezte. Majd Pestre ment a bölcsészetet hallgatni, miközben Klopstock, Schiller művein megmámorosodva, nagy titokban maga is német írónak készült. Tele volt már az asztal fiókja német versekkel, novellákkal és színdarabokkal, mikor a Kisfaludy Aurórája kezébe került. Csodálkozott. Hát ez mi? Hát magyar irodalom is van? S ezentúl mohó szomjjal kutatott fel mindent, a mit a magyar irodalom termelt. Bizony nem állt az Goethei és Schilleri magaslatokon, de érezte a roppant különbséget, hogy míg az egyik egy hatalmas művelt nemzetnek pusztán szellemi bokrétája, mely az egész világnak illatozik, addig a másik egyszerű faggyúgyertyácska, mely egy szegényes nemzet oltárán szűziesen, tiszta lánggal kezd gyulladozni.

Az ifjú Nagy Ignácz szíve megdobbant - megtalálta ideálját. Átpártolt az árvához; elégette összes német kéziratait s ettől (1833-tól) kezdve egész odaadással a magyar szépirodalom művelésére adta magát.

Kizökkenés nélkül irogatott egész haláláig. Nem jöttek közbe tarka-barka intermezzók, mint más íróknál. Társaságok, kalandok, asszonyok el nem vonták a munkától; rút volt mint egy faun - minélfogva hamar megnősült (már 21 éves korában), zajtalan polgári életet élve, anyagi gondok se zavarták. Egy kis hivatala volt a királyi kamaránál, azonfelül a munkái is jól jövedelmeztek. «Szaladt utána a pénz», mint kortársai mondták, kik «Krözusnak» nevezték egymás közt s tőle kértek kölcsönt, ha megszorultak.

Az úgynevezett «okos írók» közé tartozott, a kik nem indultak eszmények után, nem kergetik tüskön-bokron a halhatatlanságot, megelégszenek, ha a míg élnek, jól élnek s minden igyekezetük oda irányul, eltalálni a közönség ízlését. Nagy Ignácz addig-addig próbálgatta, míg végre sikerült neki.

Első kísérletei, melyeket a Mátrai Gábor «Regélő»-jében közölt, nem keltettek élénkebb figyelmet, színpadi munkái a Murai rabló ésSoroksári János sem. Neve 1834-ben a «Jelenkorban» kezdett némi irodalmi patinát kapni; a Budapesti élet czímű rovatban közölt satirikus apróságai felkapott olvasmányok lettek.

S most, hogy megfogta a madarat, a közönség rokonszenvét, el nem eresztette többé. Kettőzött buzgalommal fogott neki a munkának s tekintve, hogy csak negyvennégy évet élt, roppant sokat, aránylag talán Jókainál is többet írt.

Almanach vagy zsebkönyv ezentúl alig jelenik meg Nagy Ignácz-féle novella nélkül. Mulatságból eredeti színdarabokat ír, unalomból idegen színműveket fordít a Nemzeti Szinháznak, munkának csak a politikai lapoknál eltöltött időt számítja - nem is sejti talán, hogy itt hagyja a legmaradandóbb nyomokat. Ugyanis ő kezdte először a beérkező híreket külön kikerekített, kicsiszolt alakban mint önálló valamit kezelni s így lett megalapítója a mai újdonságnak s ősatyja az újdondászoknak.

1840-ben «Életuntak» czímű vígjátékával megnyeri az Akadémia másod-jutalmát, utána két évvel pedig az első jutalmat üti meg Tisztújításvígjátéka, mely előadva is zajos tetszést vívott ki s egész Szigligeti Edéig a legjobb magyar vígjáték nimbuszával jelenik meg a magyar színpadokon. E vígjátékával elsőnek nyult Nagy Ignácz az aktuális életanyagba, gúnyolván benne a korteskedést, melytől völgy és halom visszhangzott a fokosok akkori fénykorában.

Ebben a művében éri el a tetőpontot az ő örökké derült múzsája. 1844-ben Sue Jenő Párisi titkain neki buzdulva, megírja a «Pesti titkokat» s azt saját maga adja ki füzetekben képekkel illusztrálva. Sok jóízű részlet van benne, valamint megfigyelés. A régi Pest elevenedik fel némely leírásában, a nagy rész azonban rémmesei lelemény, mely sehogy sem illik az akkor még kicsiny, úgy szólván áttekinthető főváros viszonyaira. Mindamellett «könnyen olvastatta magát», a hogy egy bírálója kifejezte s a közönség, mely nagy tömegekben sorakozott a tizenkét füzetes vállalat mellé, valóságosan falta a felváltva vidám majd hátborzongató epizódokat.

Ez volt utolsó jó munkája s egész kis vagyont hozott a konyhára. Innen már hanyatlást mutat Nagy Ignácz vénája. Az iróasztal gyakran áll boszut gazdáján s még pedig annál inkább, minél többet ül az mellette. A forradalom idején már betegeskedni kezdett, szervezete meggyöngült a sok ülésben, virrasztásban. A mozgalmakban részt sem vesz, szobájában betegen éli át a nevezetes napokat. A harcz lezajlása után azonban mégis megfosztják hivatalától, mire 1849 végén föléleszti a Hölgyfutárt, melyet haláláig szerkesztett.

Nem tartozott a nagy, csak a szerencsés írók közé (s nem tudni, mi ér többet). Majdnem húsz éven át volt népszerű a közönség előtt s közszeretetben állt társainál is, mert jó ember volt, irigység nélkül való istápolója a fiatalabb nemzedéknek. Jókai feltünésekor, midőn az nem tudott kiadót találni a «Hétköznapokra», maga kereste föl Hartlebent s mindenféle furfanggal rábeszélte, hogy segítse révbe könyve kiadásával a még ismeretlen fiatal írót, kiről pedig tudta (mert elég magához való esze volt), hogy rövid idő mulva el fogja homályosítani.

Vidám, elégedett természetű ember volt, a mellett jó pajtás, mikor a Csigában az írók vacsoráló helyén megjelent, «dugóknak szörnyű pattogása vala» - jegyzi meg egy kortársa.

Még négy évig élt a forradalom után, de alig írt valamit. Nem volt se egészsége többé, se témái, se olvasói.

Más, szomorú világ szakadt ide a régi helyett. Legokosabb volt itt hagyni.

Mikszáth Kálmán.

 

Nagy Ignác (19026 bytes)

NAGY IGNÁC
(1810-1854)

Nemcsak a nagy írók, nagy költők lehetnek nagy jelentőségűek egy nemzet irodalmi fejlődésében. Nagy Ignác igazán nem volt "nagy író" - ő maga sem tartotta magát annak. Ráadásul még büszkén politikán, pártokon felülállónak hitte magát, minden törekvéssel szemben ironikus bíráló kívánt lenni egy olyan korban, amikor úgy kiéleződik az ellentét haladás és maradiság között, mint a reformkorban, majd a forradalom és szabadságharc idején. Hatása mégis a haladást szolgálta, mert hű akart maradni a tudomásul vett valósághoz, és valójában szívből utálta az egész elmaradott nemesi világot. Mert polgár volt szőröstül-bőröstül, noha kisnemesi családból származott. De már az apjának sem volt birtoka, még kevésbé jobbágya. Ez az apa uradalmi tiszttartó, afféle számvevő-könyvelő volt a Festetics grófok birtokán. Mindig ott lakott, ahol éppen ellenőrizni kellett a sokbirtokú Festeticsek véghetetlen földjein folyó munkát. Ezért azután Nagy Ignác végigdiákoskodta fél Magyarországot. A nyolc gimnáziumot öt különböző városban végezte, méghozzá jó messzi egymástól, igen különböző szellemű iskolákban (Gyöngyösön, Újvidéken, Baján, Pécsett és Budán). A pécsi gimnáziumban Garay János volt az osztálytársa, Budán Eötvös József. Ezek a diáktársak már ifjan lelkesedtek a magyar irodalomért, amelyről otthon mit se hallott. Festeticsék tisztviselői német műveltségű emberek voltak, Nagy Ignác a szüleivel németül beszélt, az iskolákban pedig latinul tanítottak. Még franciául is előbb tanult meg, mint tisztességesen magyarul. De tizenkilenc éves korában, amikor Pestre kerül jogásznak, egyszerre elragadja Kisfaludy Károly költészete. Németül már eddig is verselt, de ettől kezdve soha többé. Kisfaludy modorában kezd magyar költeményeket írni (igen gyenge kis művek ezek), majd romantikus történelmi novellákkal kísérletezik (ezek se jobbak). De végre jól megtanul magyarul, és ami nem kevésbé fontos az életében, beleszeret egy leányba, aki lelkesedik a magyar irodalomért, és viszontszereti az írónak induló jogászt. Halmy Kornélia ösztönző szerelme betölti Nagy Ignác egész nem hosszú életét. Ábrándképe, majd múzsája, és hamarosan felesége. Világéletében Nellynek akar imponálni, őérte jó tanuló az egyetemen, őérte akar híres ember lenni, és lesz is. De meg is van hozzá a jó esze, találékonysága és ügyessége.

 

Képtalálat a következőre: „arszlán”

 

Verseket később már nem ír, hamar rájön - vagy a felesége közli vele -, hogy nem ez az ő irodalmi útja. Az egyetem után elhelyezkedik a királyi kamaránál (az afféle pénzügyminisztérium), és jó pénzügyi köztisztviselőként biztosítani tudja a jó polgári életszínvonalat. Ebben az időben ismeri meg Széchenyi eszmevilágát. A Hitel elragadja, ez a polgárosodó gazdasági célzat és liberális életeszmény pontosan megfelel haladni kívánó elképzeléseinek. Ez a szellem nyilvánul meg prózai írásaiban, amelyeket a legkülönbözőbb pártállású lapoknak és folyóiratoknak ad, s amelyeket egyre szívesebben közölnek, mert érdekesek. Ezeknek az írásoknak túlnyomó része: riport. Ő általában életképeknek nevezi. Ami jellemzőt észrevesz az utcán vagy társaságban vagy hivatalban, azt szellemesen tudja megfogalmazni. Olykor novellává kerekíti a kor jellemző mozzanatait. Az olvasóközönségnek nagyon tetszik, amit és ahogy ír. Ő az első igazi, nyugati mintájú magyar újságíró. Lassanként a lapok és folyóiratok nélkülözhetetlennek tartják, bevonják a szerkesztésbe. Kiderül, hogy nagyon jó szerkesztő. Előbb csak állandó munkatárs, de amikor Széchenyi lapjában, a Jelenkorban már a szerkesztőség tagja, akkor Széchenyi felismeri benne az igazi szerkesztői tehetséget, és maga mellé emeli segédszerkesztőnek. Műveinek az irodalom olyan irodalmi, a tudomány olyan társadalomismereti értéket tulajdonít (és nem is alaptalanul), hogy a Tudományos Akadémia levelező tagjává, a Kisfaludy Társaság tagjává választja. És egyszeriben az is kiderül, hogy jó vígjátékíró. Van valami különös paradoxon abban a tényben, hogy a magyar politikai vígjátéknak egy olyan humorista a megteremtője, aki magát politikán felülálló embernek tartja. Egyszerre veszi célba és találja el a maradiakat is, a haladókat is. A politikában a haladás kezd túllépni Széchenyin, de a reakció Széchenyitől is fél. Nagy Ignác Széchenyi eszméinek alapjáról teszi nevetségessé a nemesi eszményeket is, a forradalmi indulatokat is. Első vígjátékában, a Hősökben kifigurázza az utolsó nemesi felkelést, a Napóleon ellen 1808-ban lóra ülő "insurgens"-eket (nemesi önkéntes felkelőket), akik egyetlen hadi kísérletükben, a győri csatában a francia ágyúk megszólalására azonnal megfordultak, futni kezdtek, és Komáromig meg sem álltak, ott azután elszéledtek, s ki-ki ment haza. Erre a szégyenteljes nemesi kiállásra azóta sem szívesen emlékezett a nemesség. A következő vígjátékban, az Egyesüljünkben a haladó eszmékért szájhősködőket gúnyolja ki. Így azután tulajdonképpen senki sem haragudott rá, minden néző a politikában vele szemben állót nevette ki. De Nagy Ignác megérezte, hogy a népiesség is irodalmi közszükségletté vált, és Árgyrus királyfi címen népmesei elemekből szőtt, bohózatos tündérjátékot írt. S amit írt, annak sikere is volt. Végre eljutott drámaíróútjának csúcsára, amikor 1843-ban bemutatták Tisztújítás című mesterien megírt vígjátékát, amely, miközben a megyei közigazgatás korrupcióit teszi bíráló köznevetség tárgyává, egyszerre gúnyolja ki a reakciós vármegyei kiskirályt meg a fűt-fát ígérő, felelőtlen, demagógiával érvényesülni akaró liberális-demokrata ellenjelöltet. A kettő közé teszi és vígjátéki fondorlat útján győztessé avatja a mérsékelt, józan, felismerhetően Széchenyi eszméiért lelkesedő, fontolva haladó fiatalembert. A Tisztújításban egy valójában nem politizáló hős lesz a politikai győztes. S mindezt olyan kedves szerelmi cselszövényhálózat szövi át, hogy minden nézőt elbűvölt a komédia. Színháztörténetünk egyik legnagyobb sikere volt. Az Akadémia pályázatán elnyerte a 100 aranyat jelentő első díjat, 1843 és 1848 között harminckilencszer került színre (az akkori körülmények közt rekord), azóta úgyszólván minden emberöltőben felújították, szinte mindegyik vidéki színházunk műsordarabja volt és maradt. Jó szerepek, jó helyzetek, jó dialógusok, és politikailag mindenki a magáénak érezheti. Hatása sokkal komolyabb és sokkal jelentékenyebb műveken, olykor igazi remekműveken is érezhető (például Eötvös regényén, A falu jegyzőjén és Arany keserű komikus eposzán, Az elveszett alkotmányon).

A reformkor végső évtizedeiben Nagy Ignác a legnépszerűbb írók közé tartozott. S a közkedveltséget még fokozta, amikor megírta a Magyar titkok című terjedelmes bűnügyi regényt (1844-45). Ez a zegzugos, novellisztikus kalandokból összeszőtt, lankadatlanul izgalmas történetáradat az éppen keletkezőben levő pesti alvilág, a vidéki betyárgarázdálkodások, a hagyományos és az új bűnök, a még igen kezdetleges bűnüldözési próbálkozások országos körképe. Részben riportsorozat, részben erkölcsi javító szándék, részben figyelmeztetés a társadalmi veszélyekre, részben a legközönségesebb ponyva. Példája és eszménye az akkor nagyon divatos francia Eugène Sue hasonlóképpen erkölcsi javító célzatú, nagyon is ponyvaregényízű Párizs titkai című, néhány évtizedig világszerte népszerű regénye. Közönség és kritika egyhangúan lelkesedett a végre színre lépő "magyar Sue"-ért, még ha a jóízlésűek sok mindent kifogásoltak is szerkesztetlenségében és alakjainak eltúlzottságában. Kétségtelen: műfaji alantasságában is korszerű európai jelenség volt a végre megszülető bűnügyi ponyva.

Hanem ahogy az évek haladtak a forradalom felé, a politikailag semleges Nagy Ignác népszerűsége megcsappant. De még mindig hasznos szerkesztő volt. És nemcsak újságot szerkesztett, hanem Színműtárat is, amelyben sorozatosan adta ki az új magyar és az akkor fontos modern külföldi drámákat. Hasznos ember volt. Kossuth szerette volna a maga oldalán látni. 1848-ban, a végre megalakult felelős magyar minisztériumban Kossuth pénzügyminisztériumi állást ajánl fel neki, amit el is fogad. De ott is pártonkívüli marad. Annyira, hogy amikor Windischgrätz bevonul Pestre, és a kormány elmenekül, Nagy Ignác marad. Csak amikor az osztrák kormányzat betiltja az utolsó magyar újságot is, akkor hagyja el a fővárost. Valójában nem érti sem a forradalmat, sem a szabadságharcot. Csak azt látja, hogy emberek pusztulnak, házak omlanak, szörnyű dolgok történnek. Az eszménykép, Széchenyi pedig megőrül az elszabadult szenvedélyek láttán. Nagy Ignác meghúzódik, nem áll a császár mellé, de a nemzet mellé sem.

De a bukás után amolyan megbízható embernek tűnik, aki engedélyt kap magyar szépirodalmi folyóiratra. Már 1849 novemberében megindítja a Hölgyfutárt, amelyben azonnal helyet ad az üldözött magyar íróknak, akiknek nagy része egy ideig álnéven kénytelen írni. Jókai is itt kezdheti újra (egyelőre álnéven). Nagy Ignác most is politikán felülállónak mondja magát, de saját egzisztenciájának veszélyeztetésével segélyezi az üldözötteket. Nem a bátorság hiányzott belőle, hanem a hit, hogy kiálljon egy eszméért, sőt a képesség, hogy azonosuljon egy eszmével. De tevékeny maradt 1849 után is. Pedig egyre betegebb lett. Amúgy is gyenge szervezetét az izgalmak még jobban aláásták, de szerkesztett a halálos ágyán is. Még nem volt negyvenöt éves, amikor meghalt.

Jelentősége óriási a magyar újságírás történetében, fontos a drámatörténetben és sajátosan érdekes a regény történetében. A Tisztújítást pedig elég gyakran felújítjuk.


URACSOK, ARSZLÁNNŐK

Budapesti életképek
1840-1848


Válogatás Nagy Ignác műveiből 


Képtalálat a következőre: „nagy ignác magyar titkok”