Payday Loans

Keresés

A legújabb

Népesedési hírlevél PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC
Népesedési hírlevél

STATISZTIKAI
TÜKÖR
Népmozgalom, 2014
2015. január 1-jén az ország népességének lélekszáma 9 millió 849 ezer fő volt, 28 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 2014-ben valamennyi fontosabb népmozgalmi folyamatban kedvező irányú változás történt az előző évhez képest. Emelkedett a születések és a házasságkötések száma, kevesebb halálozás és válás történt, számottevően csökkent a terhességmegszakítások száma, és történelmi mélypontra süllyedt a csecsemő halálozások aránya. Egyedül a nemzetközi vándorlás mutat kevésbé kedvezőképet, mivel ennek pozitív egyenlege tovább mérséklődött az előzőévekhez képest. Az előzetes adatok szerint 2014-ben 91 500 gyermek született, 126 100 lakos hunyt el, a nemzetközi vándorlásból adódó többlet pedig 6600 főt tett ki.

Mondj igent a párodnak
2015.03.26.
Családháló
Évről-évre nő a házasságon kívül született gyermekek száma a világban – derült ki a KSH felméréséből. Hazánkban sem jó a helyzet. Míg 2010-ben 30,3% volt a házasságon kívül született gyermekek száma, addig 2012-ben ez a szám már elérte a 44,5%-ot. A kérdés az, hogy miért?!


Roma népességrobbanás – A HVG meglepő térképet közöl
2015.04.02.
Demográfiai forradalom zajlik Magyarországon, az iskolások között a pedagógusok jelzése alapján két olyan megye is van, ahol minden harmadik gyermek cigány származású. Népességrobbanás látszik, és nem csak keleten, a Dunántúlon is.

Többségbe kerülnek a muzulmánok
2015.04 03.
Népszava
Két évezrednyi keresztény dominancia után, pár évtizeden belül az iszlám hívők száma meg fogja haladni minden más vallás követőinek táborát. A friss előrejelzések szerint, melyeket az amerikai Pew Kutatóintézet tett közzé, 2070-re előreláthatólag a muzulmánok száma lesz a legmagasabb a világon.

Európa jövője a múltjában van
2015.04.10.
Gazdaságilag hanyatlik az öreg kontinens; az európai népesség öregedik, zsugorodik, állítja Buchanan. A meg nem született európaiak helyét az asszimilálatlan muszlim bevándorlók veszik át.


Ezt nem fogja elhinni: ennyi a szegény nyugdíjas Magyarországon
2015.04.10.
Bár tavaly csökkent a szegények - súlyos anyagi deprivációban élők - aránya Magyarországon, sok tekintetben továbbra is az EU sereghajtói között állunk az Eurostat adatai szerint. A nyugdíjasok viszonylag jó helyzetben vannak.
A teljes írás itt olvasható:  

Bogár László
Az utolsó felvonás
2015.04.13
Magyar Hírlap
Az 1949 és 1955 között született és még életben lévő több mint egymillió férfi és nő 2015 és 2021 között eléri a nyugdíjkorhatárt

Elszegényedés vár az idősekre
2015. 04. 17.
Népszava
Hosszú távon mindenki jól jár vele, ha nem siet nyugdíjba, napi szinten azonban a legtöbben korán és sok pénzért hagynák abba a munkát. A magyar nyugdíjrendszer csak kis lélegzethez jut, mert ugyan egyharmaddal kevesebben mennek most nyugdíjba, mint három éve, de a Ratkó-nemzedék még aktív része is vágja már a centit. Gyerekeik alig vállaltak utódot, a 2030-as évek végétől drasztikusan csökken a nyugdíjkassza bevétele, alacsonyabb kezdőnyugdíjak és további korhatár-emelés várható.


Kedves olvasók, kedves barátaim! Köszönöm a Hírlevél megjelenéséhez nyújtott közreműködéseteket. Amennyiben a jövő héten is érdekes, népesedéssel összefüggő cikkre bukkantok, kérlek benneteket, hogy vagy a cikket, vagy a kivonatát vagy a linkjét vagy azt, hogy mikor és hol olvastátok, küldjétek meg nekem a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre, hogy következő Hírlevél számban mások is olvashassák. A Hírlevélben szubjektív hangvételű írások megjelenítésére is módot adunk.
Köszönettel: Járdi Attila
A Hírlevélre bárki - természetesen ingyenesen -  feliratkozhat az alábbi web-címen:http://groups.google.com/group/nepesedes
A Magyar Családokért a Megmaradásért Közhasznú Alapítvány