Arc.

405. Az arc a jellem jegyzőkönyve.

406. — Az uj nevelőnőnek igen szomorú arca van. — Én is szomorú volnék, ha olyan arcom volna, mint neki!

407. Ne vágjon olyan bús arcot, mint a majom, mikor megtudta, hogy tőle származtatja le magát.

408. Tekintete olyan sanyarú, hogy a tej megsavanyodik, ha rá néz s arca oly ijesztő, hogy félre vernék a harangokat, ha az égen jelennék meg.

409. — Képzeld, orvosom tegnap azt mondta nekem, hogy klasszikus arcom van. — Elhiszem, mert neki minden klasszikus a mi öreg.

410. — Ez a kalap jól áll, megrövidíti az arcodat. — No ezt sem hittem volna! Mikor a férjem meglátta, annak alaposan megiryúlt tőle az arca!

411. — Kikérem magamnak, hogy ily buta arcot vágjon. — Ily csekély fizetés mellett még okos arca is legyen az embernek.

412. — Minden Clownnak kell ily buta arcának lennie? — Természetes, ha az ön arca volna az enyim, mindjárt kétszeresét követelném mostani fizetésemnek.

413. — Uram, a szemeiből látom, hogy fülig szerelmes belém. — Ments Isten, csak az arcát elborító foltokat szemléltem.

414 —• Kisasszony az egyedüli tűrhető e fészekben. — Ön szerencsésebb mint én, én egyetlen egyre sem akadtam.

415. — Micsoda arcot vágsz ma megint ? — Ha tudnék arcokat vágni, neked már réges-rég szebb arcod volna.

416. — Mért néz a tükörbe? — Hogy tisztességes arcot láthassak.

417. — Hogy-hogy, önnek mindkét orcája dagadt ? — Az egyiket a szakácsné pofonütése okozta, kit megakartam csókolni, — a má- sikat a feleségem, ki tetten ért. «

Arckép.

418. — Kinek az arcképe ez ? — Nem tudom. — Kit szoktunk mi otthon annyit emlegetni ? — A nagyapát. — Hogy szoktad emlegetni a nagyapát ? — Én sehogyan ! De a mama, az rendesen azt szokta mondani, hogy az öreget is régen elvihette volna már az ördög.

419. — Mióta megnősültél, nem is vétetted le magadat? — Nem. mert az anyósom nálunk lakik. — Hát még az is ok? — A fényképész nem akar levenni. — Miért? — Mert igazán nem birok nyájas arcot vágni.

420. Csak aztán úgy vegyen le engem meg az anyjukomat hogy, a ki nem is látott, ránk ismerjen!

421. — Egész képet kivan vagy mellképet ? — Hát ha az anyjukomat egészen rá birja hozni egy képre, jobb szeretném.

422. No, egészen szépen festette meg a húgomat. Ha emgem is lefest ily csinosan, mindjárt két képet is rendelek.

423. — Remélem a kép sikerül! — Asszonyom, olyan szép lesz az arcképe, hogy rá sem fog ismerni.

424. — Fényképész ur, szeretném ezt a kis babát lefotografáltatni. Mibe kerül egy kép? — Egy kép hat forintba, de tucatja sokkal olcsóbb. — Oh annyi ideig már csak még sem szeretnék várni!

425. — A kép sikerült, de az arcom nagyon halvány. — Még. nincs kifestve.

426. — Ezen a fényképen nagyon barátságos arcot vág. . Vájjon mire gondolt ? — Hát arra, hogy a fotográfusnál nagyszerűen lealkudtam a képek árából.

427. — Mit csinálsz? kérdi a diák pajtását. — A tanár ur arcképét nézem; a természetben nem néz ki olyan okosnak, mint igy.

428. — Ez igazán érdekes kép. — Igen, én is szeretem . . , Engem ábrázol két éves koromban édes anyámmal. — Ugy ? Szabad tudnom, hogy melyik alak nagysád, és melyik az édes anyja?

429. — De ez a kép egy cseppet sem hasonlít hozzám! Festő. — Tán azt akarná, hogy azért a csekély honoráriumért még hasonlítson is.

430. Nézi a parajt ember a szép arctépet és felkiált : / — Akárki lógven. de el van találva.

431. — A kép szépen van festve, dehogy választhatott oly csúf modelt. — Hiszen az anyám. — Ezer bocsánat — önnek igaza van,, ezt mindjárt észre kellett volna vennem, mert önnek teljes hasonmása.

432. — Tudod, miért engedte meg a bá­ róné, hogy arcképét, kiállítsák? — Miért? — Hadd lássa mindenki, hogy az arcszíne éppen olyan, mintha festve volna!

433. — Az én házi kisasszonyom arcképe. Úgy-e a megszólalásig hű? — Nem rósz, csakugyan. De hogy teljesen hasonlítson, nem ártana kifesteni.

434. — Eljöttem vigasztalni a férje halála alkalmából, azt gondoltam, hogy a legnagyobb bánatba elmerülve találom s ime kártyázik. — Oh plébános ur, a boldogult után nem maradt arckép s a tök alsó oly nagyon hasonlít rá.

435. — Szeretném feldíszíteni a termemet. — El fogom önnek küldeni az arcké­ pemet.

436. — Az a zálogos oly különösen né­ zett reám . . . - Hiszen ismer . . . Sokszor látta a képedet. — Hol? — Hát az órám belsejében. rckép. — Árnyék. — Árok.

437. — Ez a kép engem ábrázol, mint gyermeket. Első rangú művésztől való. — Kétségkívül régi mester!

438. — Azt hiszem, Leona az uj fényképén rendkívül jól van eltalálva. — Miért? — Mert senkinek, -sem akarja megmutatni.

439. — Hasonlít majd az arcképen hozzám ? — Ha éppen akarja . . .

440. — Miért fest ilyen vénnek ? Legalább tovább hasonlítanak arcképeim.