Payday Loans

Keresés

Kárkép: a "romlás virágai" PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

KÁRKÉP – AVAGY A „ROMLÁS VIRÁGAI”

kárkép

Visszavonhatatlanul itt a Tavasz, habár szeszélyes. Esőt hoz, hideg és viharos szeleket is, ám a kertekben bimbóznak már a virágok, kizöldülnek a bokrok, sárgállik az aranyeső, s ha felragyog a nap, jótékony melege simogató. . .  Mégis, lassan lopakodó rosszkedv, valami mindinkább gyomorszorító görcsös nyugtalanság feszíti napjainkat, s ha a közélet mezejére nézünk, mintha már hosszabb ideje egyre csak sokasodnának a „Romlás Virágai”.

 

 

Ritka és kivételes dolog, ha egy győztes pártot, kormányát egy teljes cikluson keresztül töretlenül támogatja a társadalom, ráadásul az Uniós, az önkormányzati és a következő parlamenti választásokon ismételten is kétharmados felhatalmazást ad neki.

 

Igaztalanok lennénk, ha nem látnánk, hogy ma a „Görög – pokol” legmélyebb bugyrában vergődnénk, ha a Fidesz nem nyer 2010-ben. Vitathatatlan az érdeme, hogy az országból eltakarodott az IMF, melynek agresszív és megoldást nem hozó „válságkezelése” csak nyomorba dönti az országokat, amelyeket úgymond megsegít. (A legújabb áldozata Ukrajna.)

A külön utas, a lakosság terheit mérséklő, unortodox, a neoliberális szemlélettel vitatkozó, azt elutasító gazdaságpolitika, a széthullott, és hitelét vesztett ellenzék otromba támadásai, amelyekhez Brüsszelből vártak és kaptak is támogatást, csak növelte a kormány, a Fidesz iránti bizalmat. Tömegek vettek részt a Békemeneten, kifejezve támogatásukat, határokon túlról is.

 

A nemzeti értékek felemelése, a Trianon által elszakított nemzetrészek szimbolikus és gyakorlati síkon történő integrálása a nemzettudatba, egyaránt erősítette az identitást idehaza és a határokon túl élő magyarság körében. . .

 

Sokáig minden olyan, mint egy tündérmese, majdnem elhittük. . . Ám a bizalom kényes portéka, törékeny, nagyon is. . .

 

A társadalom rendkívül összetett, alá, fölé, mellérendelt és keresztirányú, bonyolult függőségek rendszere, alrendszerek és azok alrendszereinek halmaza. Tükröztethetjük ezt egészen a legkisebb egységig, az egyén szintjéig, mely egyén ugyancsak részt vesz, kibogozhatatlan és szövevényes kapcsolódásaival, a rendszer működésében, és mindeme kapcsolódások finom kis modulációi logaritmikusan erősödhetnek fel, s hathatnak pozitív, negatív módon a társadalom egészére akár.

Az emberi természet, az emberi lélek önmagában meglévő ellentmondásos, és nem kevésbé bonyolult mibenléte, kulturális, gazdasági, ideológiai, politikai „génmódosítás” veszélyeinek való kitettsége, s ezek torzító hatásai, valamint az egyének viszonya a családi és nemzeti hagyományokhoz, a nyelvhez, valláshoz, erkölcshöz, világszemlélethez és még rengeteg fontos egyébhez, s e viszonyulások megjósolhatatlan változásai, mintegy sokismeretlenes egyenlet részeként illeszkednek a fentebb felvázolt társadalmi szerkezetbe.

Mindehhez pedig vegyük hozzá a geopolitikai realitásokat!

 

Fontos ezt legalább ilyen vázlatos, elnagyolt formában látni, mert érteni kell, kellene a társadalom felől nézve, hogy az ország irányítása, a kormányzat munkája sokrétű, nehéz és az egyes területeket érintő teendőket összhangba hozó, figyelmet és felelősséget igénylő precíziós munka. Nem lehet láncfűrésszel, úgymond „eccerűen” mindent megoldani.

 

S értenie, látnia kell, kellene ezt a mindenkori kormányzatnak is, hogy az ország irányítása, a társadalom, az egyén életét befolyásoló, meghatározó, sokrétű feladatok kimunkálása, összehangolása, végrehajtása nagy figyelmet és felelősséget igénylő precíziós művelet, s nem lehet láncfűrésszel „rendet vágni”. . .

 

Érti-e, a kormány a társadalmat? Valóban érti-é, értette-é azt a várakozást, és reményt, ami feléje áradt, s mely mára megkeseredettnek és elillanónak látszik?

 

A kétharmados, erős támogatás pszichológiailag kettős hatású; erősítheti és serkentheti a kormányzatot a jobb és még jobb munkára, de elbizakodottá is teheti, egyfajta „Messiás” tudatot gerjeszt, s ettől tévedhetetlennek vélheti magát, a „Nagy Testvérnek”, aki tudja, mi az, ami jó és üdvözít, mi az, ami szabaddá tesz.

 

Vajh, mi az, ami most sokakat elbizonytalanít és kiábrándít, visszahúzódóvá tesz, miként az nemrégiben is megtapasztaltatott az időközi választáson?

A bizalom törékeny, s a varázslat, mely a nemzetet megérintette 2010-ben, mára már szertefoszlott.

A 2014-es elsöprő, háromszoros választási győzelem után úgy tűnik, a Fidesz elveszítette a józan eszét. A teljességgel értelmetlen Internetadó bevezetésének terve, az a politikai vakság, mellyel Balog Zoltán miniszter úr reagált az általános tiltakozásra a TV-ben, „hogy nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a tüntetőknek, hiszen csak pár ezer felháborodott ember…”, megmutatta, hogy mennyire nem érti a kormányzat a társadalmat. Sokakat döbbentett meg és , hogy a „Kiválasztottnak és Meghívottnak” nincs igazi, visszacsatolásos kapcsolata a társadalommal, hiányzik az alaposan kidolgozott stratégia, és a legkisebb erőfeszítést sem tette, teszi, hogy az egyes döntések hatásait legalább megsaccolja.

 

Az egyre nagyobb méretű demonstráció hatására, amelyet természetesen azonnal fegyverként használt fel a magát „demokratikusnak” nevező ellenzék, végül is a miniszterelnök visszavonta ezt az adó elképzelést a Kossuth rádió reggeli adásában. Az igazság-beszéd helyett azonban, a politikai korrektség – az álságosság és hamisság álarca! – mögé rejtőzve a távközlési adó kiterjesztéséről beszélt, annak úgymond társadalmi meg nem értettségéről, ahelyett, hogy egyszerűen azt mondta volna: „Elnézést kérek, ostobaságot követtünk el!”. Ez helyreállíthatta volna megtépázott presztízsét, de nem ez történt.

 

Itt kezdődött a Fidesz eróziója, s ezt csak gyorsította, gyorsítja az a rengeteg hajmeresztő törvényjavaslat, melyekkel azóta is előrukkoltak. Pl. az egy számjegyű adókulcs felvetése, első pillanatban nagyszerűnek tűnik, de a fogyasztást terhelő adókra való erőteljesebb állami koncentrálás igazságtalan terhet ró a nyugdíjasokra, mindazokra, akik nem a magas fizetési kategóriába tartoznak. A magas fogyasztási adó ezeket az alacsony jövedelmeket súlyosan megterheli, míg az a szűk réteg, mely amúgy is kiemelkedő anyagi helyzetben van, tovább gazdagodik. Ez gazdagság lehet akár törvényes és jól megérdemelt is, ám a társadalmi igazságosság csorbát szenved. Vajon átgondolták-e alaposan egy ilyen intézkedés következményeit? Emlékezetes a drog teszt képtelen ötlete, a mégoly tisztes meggazdagodás irritáló magamutogatása. Nem volt teljesen végiggondolt az útdíj kiterjesztése az agglomerációt elkerülő utakra, aminek következtében a településekre terhelődik a forgalom, aztán a boltok nyitva tartási idejének szigorú szabályozási tervei, stb., stb., stb., ezek biz’a, mint megannyi fájdalmas tüske, tovább fokozzák a kiábrándultságot. A vasárnapi zárva tartás, amellyel normális körülmények esetén nagy társadalmi egyetértés is kialakulhatott volna, nos, ennek erővel, szinte politikai-nemi erőszakkal felérő bevezetése, és a sajtónak ez ügyben nyilatkozó képviselők érezhető arroganciája sokakat felborzolt. Azt, hogy e nyilatkozatok mennyire keresztény, demokratikus és néppárti megnyilvánulások voltak, hogy ártottak-e a valóban keresztény, demokratikus és néppárti eszmeiségnek, azt döntse el ki, ki, azonban úgy tűnik, hogy mindez csak olaj volt a tűzre.

 

És itt a Simicska – Orbán, Orbán – Simicska cirkusz, amely újból reflektorfénybe helyezi az ügynöklisták rejtegetésének, az elszámoltatás elmaradásának minden káros következményét, és még sok más rejtélyes kavarást a háttérben

Idetartozik a Fidesznek eleddig erős támogatást nyújtó Hír TV politikai kiközösítése, bojkottja, mely a Fidesz szimpatizánsait is megosztja, és ha már itt tartunk, Gyurcsányék annak idején szintén kiközösítették, feketelistára tették. Van valami szeretnivaló egy olyan hírcsatornában, melyet mindkét pólus az ellenségének tart, hiszen ez jelzi elhivatottságát, mértéktartó el nem kötelezettségét, tárgyilagosságra való törekvését.

Hogy erős kritikákat is megfogalmaz? Nos, egy egészséges kormányzat nem lehet meg kritikák nélkül. A mamelukok hízelgése torz és csorba tükröt mutat csak, hamis valóságot.

Az ilyen bojkott pedig mindenkor magát, a bojkottálót minősíti, s az alázat hiányára utal.

 

Napjaink sorozatos brókerbotrányának hatása felér egy cunamival. A legújabb, a Lombard Kézizálog Zrt. milliárdos sikkasztási ügye. A beragadt és elúszott állami, de főként önkormányzati pénzek miatt előállt napi működési problémák, melyek érintik a bérek, segélyek, közüzemi számlák kifizetését, kihatnak a hétköznapokra, vagyis a polgárok a saját bőrükön érzik a következményeket. A brókercégekhez tartozó bankoknál és intézményeknél történt zárolások miatt pedig vétlen alkalmazottak ezreit fenyegeti létbizonytalanság, s mindez bizony nem növeli a szimpátiát.

S ez még csak a jéghegy csúcsa. Említhetnénk, a földbérletek körül felmerült valós, vagy vélt tisztázatlanságokat, a hortobágyi állattenyésztő gazdák vélt, avagy valós sérelmeit, melynek okán birkáikkal együtt jöttek fel Budapestre, hogy petíciót adjanak át az illetékesnek. Ott van az elmaradott térségek felzárkóztatásának kérdése, a közbiztonság hiánya az apró falvakban, a tanyákon. Aggasztó az ország bedolgozó központtá válásának az a valós veszélye, hogy nem jön létre stabil és hazai földben gyökeredző ipar. Igaz ugyan, hogy átmenetileg munkahelyeket teremtenek az ideköltöző autógyárak, ám a tőkéscsoportok bármikor, bármi oknál fogva előálló esetleges kivonulása miatt, ez az agyaglábra épített gazdaság kártyavárként omlik majd össze. Lehangoló a multiknak való kiszolgáltatottság, a hazai anyagból, hazai innovációval termelő, hazai üzemek, munkahelyek hiánya, és hány és hány ilyen ismert és kevésbé ismert görcs feszíti a társadalmat, keseríti a közhangulatot, mutat létező hiányosságokra, megoldatlan külső és belső problémákra. Tetézi a rossz érzést, és nem segíti a megértést a zavaros, csapnivaló kommunikáció.

 

A politikusoknak látniuk, érteniök kéne, hogy az emberek nagy része csak szőrmentén, éppen hogy csak foglalkozik a napi politikával, és nem lehetnek sem túlságos elvárással, sem lebecsüléssel sem a társadalom iránt.

No persze, optimális az lenne, ha a civil társadalom, a polgárok tudatosabban vállalnának részt a közélet alakításában, ehhez azonban szükség lenne többek között legalább ezekre;

1) képesség az önvizsgálatra, vajon azt, amit kritizál nem teszi-é Ő maga is?

2) higgadt és nem „csípőből való”, indulatos véleményalkotás, vagy cselekvő akció, a tények alapos megismerésére való törekvés, hogy ezek fényében, a pontos, tényszerű vélemény tükrében fogalmazódhasson meg az ítélet, hogy aztán tevőleges módon tenni lehessen ellene, érte.

3) képesnek kell lenni az összefüggések elemzésére, vagyis világosan kell látni, s megérteni, akár a cselekvés lehetőségének korlátait is, és tenni, elfogadni, jobbítani, támogatni, és bírálni, amit kell és lehet képességek szerint. . .

 

Ám ne legyünk naivok.

Az emberek nagy többsége csak egyszerűen boldogulni szeretne, békében élni, dolgozni, lehetőségeket kapni magának és családjának az élhető életre. A politika csak nagy vonalakban érdekli. Négyévente elmegy szavazni, s választja azt, akiben úgy véli megtalálta vágyai kiteljesítőjét. Őket nevezi a közvélemény kutatás helytelenül a „bizonytalanoknak”, pedig csak egészséges, hétköznapi emberi életet élnek, élnének.

 

Természetesen van egy kisebb réteg, az elkötelezett és agilis polgárok, civilek csoportja. Ők mindenkor és mindaddig kiállnak a választott pártok, eszmék, célok és érdekek ideológiák mellett, míg azok nem lépik át a józanság határait. Aktivitásukkal olykor a nagy tömeget is mozgósíthatják akár.

A másik, ugyancsak kisebb csoport a fundamentalistáké, a fanatikusoké, kik a fehéret feketének mondják és fordítva, akkor és ott és feltétel nélkül, amikor választott pártjuk, ideológiai vezérük azt megkívánja.

 

A politikának értenie kéne, hogy nem támaszkodhat csupán ezekre a szűk csoportokra, meg kell nyernie, megtartani, és tisztelnie a nemzetet. Az aktív réteg támogatása kevés a tömegek hallgatólagos jóváhagyása nélkül, a fanatikusok pedig agressziót gerjesztenek és erőszakba, diktatúrába, vezetnek. A társadalom nagy tömege pedig sosem pártolta a fanatizmust, habár részeiben megvezethető ideig, óráig.

A stabil kormányzáshoz tehát a politikának értenie kell, kellene a társadalmat, annak bonyolult szerkezetét. Az elengedhetetlen döntésekhez, mert minden mindennel összefügg, hatástanulmányok kellenének, megfontolt mérlegelés, körültekintő és józan lépések, s az országgal egyetértésben kellene haladnia, egyensúlyt és biztonságot teremtve. . .

 

Ezért volt kivételes kincs, ritka és talán megismételhetetlen kegyelmi állapot az a kitartó társadalmi támogatás, mely a Fidesz kormány mögött állt, s amely tarthatna ma is. . . Ám ez nem a nemzeten, a polgárokon, a civileken múlott. . .

 

A veszély tehát két oldalról közelít; egyfelöl bizonyos megbicsaklás, baljós jelek a kormányzati politikában, másfelől a hatalom megszerzésének érdekében, a mindenre képes ellenzék agresszív és hazug propagandája, mellyel végsőkig megkeseredett társadalomról vizionál, forradalmi hangulatról, káoszról és balkáni állapotokról. Igyekszik meglovagolni a kétségtelenül meglévő problémákat, a feloldatlan, vélt, vagy valós sérelmeket, az egyes régiókban tapasztalható reménytelenséget, a létező csalódottságot.

 

Egy valóban megkeseredett társadalomban a tehetetlenség, a megalázottság érzése elfordítja a megsebzett embereket a politikától. Egy valóban megkeseredett társadalom pszichikailag, és morálisan is sérülékenyebbé, instabillá válik. Fogékonyabb lesz a populizmusra, türelmetlen ingerültséggel és nehezen tűri a konfliktusokat. Frusztráltsága kihat az élet számos területére, az emberi kapcsolatokra. Egy valóban végsőkig megkeseredett társadalomban teret nyer az anarchia, erőre kapnak a szélsőségek, út nyílik a káoszba. . . Gondoljunk csak Ukrajna elrettentő menetelésére, a „megsemmisülésbe”!

E rémálom azonban nem itt van, bárhogy is szajkózza, sulykolná ezt valóságnak az ellenzék.

 

És itt feltétlenül meg kell említeni a határon túl élő magyarság fokozott sérülékenységét. Egy anyaországbéli zűrzavar határokon átnyúló hatásai, az Ő reményeik szertefoszlást, jelenleg is nyomasztó kiszolgáltatottságuk mértékének elviselhetetlen megnövekedését, egy második Trianont jelentenének

 

Kint melegen süt a nap, a kertekben valódi virágok nyílnak, és vitathatatlan, hogy nem minden sötét, és nem tagadhatjuk (de persze jócskán akadnak, akik igen), hogy vannak eredmények, biztató és tisztességes törekvések, az elnagyolt és kapkodó, súlyosan hibás intézkedések mellett léteznek helyes elképzelések is, de tudjuk, ami működik, az magától értetődő, a rendjén való dolgok nem okoznak zavart.

 

Talán ezért is van az érzékelhető csalódottság mellette egyfajta várakozó csendesség a háttérben. Ebből eredhet az is, hogy a zajos és felháborító botrányokat bárhogyan is megnyergelve, ez az atomjaira hulló ellenzék minden hangoskodása mellett sem tudja növelni táborát, pedig harsogó igyekezetével nagyon azon van, hogy nyereségére fordítsa a Fidesz népszerűség vesztését.

 

(„Paint it black” „Fesd feketére” üvölti a háttérben szinte gunyorosan a Rolling Stones, de nem ez a cél!)

 

E gondolatok, melyeket itt egyesek talán túl feketének, míg mások túl visszafogottnak átkoznak majd esetleg, nos, e gondolatok akörül forognak, hogy mit is jelent, jelenthet ez a „Kárkép”, mert valami most nem kerek, s egyre kevésbé lesz az, ha ez így megy tovább.

Urthvas Bethad

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)