Payday Loans

Keresés

A legújabb

Sport aranyköpések PDF Nyomtatás E-mail
2015. április 09. csütörtök, 08:07

 

SPORT ARANYKÖPÉSEK

Magyar sportriporterek best of

1. Hatalmasak ezek a belga játékosok, betöltik az egész képernyőt. (Knézy)
2. Elszállt Andersson lába, most hozzák vissza a stadionba. (Knézy)
3. Az angolok szokás szerint meglepően agresszívan kezdtek. (Hajdú B.)
4. Azt kell mondanom, amit már Dobó István is mondott 1566-ban az egri vár védése közben: feljöttek a törökök. (Hajdú B.)
5. Tipikus svéd kapus: beállt a kapuba, s véd.
6. A kapusnak komolyan kell összpontosítania, hogy ne dőljön el addig, amíg a labda odaér. (Hajdú B. )
7. Abdullah próbálta meghúzni, ehelyett őt húzták meg. (Faragó)
8. Mint egy romboló, odakúszik. (Knézy)
9. A gól nélküli döntetlen végeredménye nulla-nulla (Vitray)
10. A pálya nem esik messze a stadiontól. (Szonyi)
11. Mező rúgja ki a labdát a róla elnevezett mezőnybe. (Vass István Z.)
12. Most pontot tehetett volna a továbbjutás kérdőjelére. (Hajdú B.)
13. Az ellenfél egyszerűen nem tud eljutni a Porto kapujáig. Pontosabban el tud, csak labda nélkül. (Vitár)
14. Hrutka, jó lövés, bedobás. (Knézy)
15. Elnézést, csak leesett a mikrofonom és flnyomtam magamnak. (Faragó)
16. És most 22-es számmal beáll a 22-es játékos. (Vitár)
17. De nagy gólt lőttél Preisinger! Mondhatnám, hogy ez a Bélák napja, de hát ő nem is Béla, hanem Sándor. (Siklós Erik)
18. Dzurják a felső sarokba gurított. (Gulyás)
19. Tizenegyes, érdekes döntés. De lássuk csak, az argentinok újabb támadást vezetnek, szinte lekopírozzák az elózó akciót és tizenegyes újra.
Azaz bocsánat, az előző ismétlése volt. (Vitár)
20. Nem mondom a játékos nevét, mert nem látom mi van a hátára írva. (Vitár)
21. Most látom, nem is Daszajev állt a kapuban. (Knézy a meccs végén)
22. És most következzék a meccs! A riporter Fara..., de hisz az én vagyok. A mérkőzést Hajdú B. közvetíti. (Faragó)
23. És szenzációs gól!..Lett volna, ha kapura megy. (Gundel Takács)
24. Most nem akarok beleszólni, mert gyásszünet van. (Knézy)
25. Lássuk, Somogyi vajon el tudja-e végezni a bedobást? (Knézy)
26. Szegény Koszta, biztos elátkoszta ezt a pillanatot. (Gundel egy öngólról)
27. Taffarel nem volt lesen. (Gundel a brazil kapusról)
28. A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert. (Vass István Z.)
29. És góóóól, nem oldalháló, góóóól, oldalháló. (Gundel)
30. Milyen jól el lehetne adni ezeket a játékosokat, ha gépkocsik lennének. Az eladónak csak annyit kellene mondania: ezt nézze uram, alig futott. (Vass István Z.)
31. A kapuban Király, Sebők, Mátyus, Fehér. (Rokob P.)
32. Zamorano kicsit későn tette be és nem is volt jó. (Gundel)
33. Zidane eltéveszthetetlen stílusban kezeli a labdát. Hoppá, most látom ez nem is Zidane (Knézy)
34. És igen, itt jön a magyar zászló! A felső szín piros, a középső fehér, az alsót nem látom. (Knézy az olimpián)
35. Belemártja a vízbe, mint német turista a virslit a Balatonon. (Hajdú B.)
36. Hogy tud egy nő ilyen okosan futni! (Gyulai)
37. Kobaljov megvárja, míg ki áll a pattogás a labdából. (Gulyás)
38. Négyes pályán a jónevű görög: Szteliosz Bizbasz. (Fülöp)
39. 11:11 a Fotex javára. (Gulyás)
40. Hátulról, ahogy a férje szokta. (Vitár a Bjelova-Bjelov röplabdaházaspár nőtagjáról)
41. A pilóta kiszalad. Az autó elég. A szerelők szomorúak. (Palik egy boxtűzről)
42. És most kiállították az egész csapatot!... Ja nem, sorcsere. (Vitár egy hokimeccsen)
43. Az embernek tátva marad a szeme (Gulyás)

Folyamatban lévő 2010-es vb aranyköpések:

Anglia-Algéria: 0-0
- Rooney eltűnt mintha a Bermuda-háromszögben játszana
- elnézést az otthoni vihar okozta hibáért, itt nincs vihar, a madár a háló tetejére fészkel

Argentína-Dél-Korea: 4-1
- argentin játékos kiabálása lassítva: ezzel a lassítással gyerekeket lehetne ijesztgetni
- stopnyijával nyírt az amúgy is szépen vágott frizurájába
- a szuperlassítástól a haja is megnő, bár nem olyan rövid neki
- talpal mint egy suszter

Dél-Korea-Görögország:2-0
-görög felrúg egy koreait: ha a koreait lőtte volna a kapuba, szép gól lett volna, de így nem ér semmit
-jön az újabb koreai sárga..bocsánat sárga lap..nehogy aztán félreértsék

Hollandia-Japán: 1-0
-stopnyijával egy gyors borotválást végez az állán
-kis ember és nagy ember félúton japán szabadrúgást eredményez
-Van Persie körül hullanak a japánok
-mintha egy japán kamikaze támadta volna meg, olyan kétségbeesetten passzolta haza a labdát
-Dugovics Titusz módjára vitte magával az ellenfelet
-még a mutogatás is líraivá válik a szuperlassításban
-Honda gyönyörűen telibe találta a kamerát
-hát nem az elégedettség című alkotást láttuk a kispadon
-...(holland) emeli fel a kezét, hátha észreveszik a csapattársai, bár tényleg nem nagy növésű
-nem volt GPS a labdában, nem találta el Van Persie fejét
-ez jól fog mutatni az életrajzában: megelőzött egy Hondát (egyik holland fut a Honda nevű japán csatár után)

Szlovákia-Paraguay: 0-2
-Saláta mellett ő volt Lengyelország másik hőse
-Santa Cruz fésülködött a labdával
-egy bogár volt a labdán, remélem, elugrott
-Santa Cruz bicikilizett egy kicsit az árnyékban
-milyen ragyogó meccs lenne ha ezt a focit bedobásra játszanák
-itt van Weiss kis csárdása vagy bokázója (komoly cselezés)


máshonnan:

Először az edzők:

„A góljaikat leszámítva a norvégok képtelenek voltak a kapuba találni.” (Terry Venables)

„David Beckhamnek van két lába, amit manapság kevés futballista mondhat el magáról.” (Jackie Charlton)

„Öttagú védőnégyes szerepeltetését tervezem.” (T. Francis)

A háromtagú csatárduóról már nem is beszélve...

„Azt szeretem a kupasorozatokban, hogy ilyenkor János is esélyt kap arra, hogy legyőzze Góliátot.” (Brian Kidd)

„Amit a félidőben az öltözőben mondtam, azt nem olvasnám szívesen másnap a rádióban.” (Gerry Francis)

Biztos vagyok benne, hogy nem fogja másnap a rádióban olvasni...


Játékosok:

„Szeretnék egy patinás olasz klubban futballozni, például a Barcelonában.” (Mark Draper)

Én a spanyol focit jobban szeretem, például a Milánt meg a Juventust...

„Nincsen középút, vagy jól futballozol, vagy rosszul. Mi a kettő között játszottunk ma.” (Gary Lineker)

„Alex Ferguson a legjobb menedzser ezen a szinten, akivel együtt dolgoztam, annak ellenére, hogy más menedzserrel még nem dolgoztam ezen a szinten.” (David Beckham)

Na hát úgy könnyű az első helyre kerülni...

„Az egyetlen dolog, amit nem vághatnak a fejemhez az, hogy mindig a maximumot adtam.” (Alan Shearer)


Kommentátorok:

„Wise lövése hihetetlenül pontos és precíz volt, csak éppen mellément.” (Alan Perry)

„Érdekes, hogy a lassított visszajátszást nézve, mintha sokkal tovább úszott volna a levegőben a labda.” (David Acfield)

„Mióta a Leedsnél van a labda, sokkal többet birtokolják a labdát a leedsiek.” (S. Brotherton)

„Paneiránál van a labda. Eltéveszthetetlen stílusban kezeli a labdát. Várjunk csak! Ez nem is Paneira.” (Gary Bloom)

„A labda mellé ment, csak a kaputartó rácsról visszapattant, és megrezdült a háló: gól úristen mekkora gól, nem adta meg, és mellé is ment.” (Faragó Richárd)

„Milliárdokat olyan futballnagyhatalmak sem költhetnek stadionokra, mint pl: Albánia, Németország...”(TV2)

„Nem is tudom, hol láttam ilyen arcberendezést. Talán a Tamás bátya kunyhójában.” (Hajdú B. István)

„Töfting egy Popeye nevű, spenótot evő reklámfigurára emlékeztet.” (Vitár Róbert)

„Az előbb azt mondtam, hogy két jó passzban lévő csapat találkozik, hát most nem ártana két jó passz..." (Hajdú B. István egy ZTE-MTK labdarúgó bajnokin)

„Sípmegvonási tünetekkel kellene kezelni a játékvezetőt. Nincs nagy hibája persze, csak szétfütyüli a meccset." (Faragó Richárd egy Porto-Juventus BL-mérkőzésen)

„Te Szabolcs, és tudtál hárítani a gól előtt?" (Rokob Péter)

„Délelőtt Kovács Áginak volt a legjobb melle." (Szántó Dávid olimpiai bajnokunkról)

„Ez a futó, aki most az olimpiai lánggal fut, nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot, oda csak 21 évesen települt vissza." (Csisztu Zsuzsa elemzése az ötkarikás játékok megnyitóján)

„A négyes pályán a jó nevű görög Szteliosz Bizbasz." (Fülöp László egy budapesti fedett pályás atlétika-versenyen)

„Nick van Exel dobja a büntetőt, aki még mindig igen csúnya." (Ifj. Knézy Jenő a Los Angeles Lakers egykori kosárlabdázójáról)

„Coulthard a nyolcadik helyről nagyon sokat tud segíteni az első helyen álló Raikkönennek. Tud neki integetni, szívecskéket rajzolni a levegőbe, rádión üzeneteket küldözgetni..." (Palik László az egykori McLarenes párosról)

„De nagy gólt lőttél Preisinger! Mondhatnám, hogy ez a Bélák napja, de hát ő nem is Béla, hanem Sándor." (Siklós Erik klasszikusa az MTK-Vlagyikavkaz UEFA-meccsen)

„Deco a tenyerébe temeti az arcát. De lehet, hogy a kezét szégyelli, és a fejével takarja azt." (Egri Viktor elmélkedik a portugál sztár lelkiállapotáról)

„Zamorano kicsit későn tette be és nem is volt jó." (Gundel Takács Gábor félreérthető helyzetelemzése)

„A labdába bele tudott érni egy szemfüles belga láb..." (Deák Horváth Péter a Ferencváros-Anderlecht BL-selejtezőn)

„Ha Ryan Giggs beindul, nehezebb elkapni, mint Kaliforniában a náthát." (Hajdú B. István a Manchester United walesi klasszisáról)

„A fekete fiú vezeti a labdát." (Vitár Róbert a labdarúgó Afrika Kupán)

És a legnagyobbak:

„Az argentinok vezetik a támadást, majd történik valami a tizenhatoson belül, nem is értem, micsoda, hoppá, egy gól, úgy néz ki, tizenegyes volt. Érdekes döntés. De lássuk csak, az argentinok újabb támadást vezetnek, lekopírozzák az előző akciót, és tizenegyes újra és újabb gól. Azazhogy bocsánat, ez az előbbi gól ismétlése volt.” (Vitár Róbert)

„Vitray Tamás az egyik angol kupadöntőn: tizenegyes, na de ki lövi? (Segélykérőn átkopog az angol kollegához, aki segítőkészen felírja egy papírra: Penalty)
Erre Vitray: A kis Penalty rúgja a büntetőt.”

- Hogyan kezdi Knézy Jenő a mesélést a gyerekeknek?
- ???
- Gól volt, gól nem volt.

Remekül vette észre Somogyi, hogy üres a labda. (Knézy Jenő)

Úgy megy át a védelmen, mint vaj a késen. (Knézy Jenő)

Ezt gyorsan felírom, aztán folytathatjuk tovább a mérkőzést. (Knézy Jenő)

A kezdőrúgás fontos lesz, mert ezzel kezdődik a mérkőzés. (Knézy Jenő)

Olyan mint az úttörő: ahol tud segít. (Hajdú B. István)

Mindjárt vége a negyedik harmadnak. (Knézy Jenő)

Y.X. csak 165 centi, de három gyereke van… (Dávid Sándor)

A képen a dán kapitány. Szereti a vörösbort és az unokáját. (Knézy Jenő)

Davids elment megkeresni a lábát. (Hajdú B. István)

Amióta én vagyok a Fradi edzője… (Torgyán József)

Első perc, még mindig nincs gól. (Vitray Tamás)

Te Szabolcs, és tudtál hárítani a gól előtt? (Rokob Péter)

Fantasztikus milyen gyors: 2 méter hátrányból 5 méter alatt 3 méter előnyt szerzett. (Knézy Jenő)

“Nigéria kiesik, amikor kijut először a vb döntőre a csoportmérkőzések során” (Knézy mondta az Anglia-Nigéria csoportmérkőzés végén!)

Belökte Kertészt a hatoson belülre, mint hazatérő gazda a kertajtót. (Gulyás, norvég-magyar kézilabda)

Oda rúgta, ahol ő szokott lenni. Most is odarúgta, de most ott nem volt senki, mert ő ott volt, ahonnan rúgta (Hajdú B. István, Franciaország-Hollandia)

Mindkét csapat állóháborúvá merevedik most. (Knézy)

Keegan már nagyon ideges, ott flangál a kispad előtt a ketrecében, az ő kis türelmi zónájában. (Hajdú B.)

Letolta a nadrágját, és ez nem volt valami szép látvány. (Gundel Takács a román kapusról)

Benn maradt, ami kijött volna. (Hajdú B. Maldini rosszul sikerült köpéséről, míg az arcán csorgott a nyál)

Roberto Carlos feldobta magát, mint egy éjszakai pillangó. (Gulyás)

Lyukat rúgott, nagyon rossz megoldás! (Knézy, UTE-Szeged)

"Nem fog jutni a Lyon el messzire, ha nem figyel jobban Lionel Messire."

Gűvenyiszik mellléééé rúgta!! Gűvenyiszik, hanyatt fekszik úgy iszik!!!

„Mondottam madridista: Küzdj, és bízva bízzál!” (Kaká & CR)

Smeltz az olaszok ellen is gólt fejelt, szóval benne van a lábában a gól...

-Az iraki csatár helyzetben!, mindjárt lőni fog, lőőő.. .. ... és mégsem.

-Piqué nadrágját éppen ráncigálja az iraki támadó. Igazi football romantika!

-Cazorla.. Villa kéri bent! Fejre! Haaajj.

-Xabi Alonsonál a labda. Villa nem kéri, nem is kapja. Xavi sem kapja. Ő sem kéri.

-Ramos lába ugyan nem ért a kapus fejéhez, de azért egy kis fűmagot felvitt a kapus homlokára!

-Ha a spanyol válogatott győzni akar, és már pedig miért ne akarna, hiszen rekordot döntene, akkor gólt kell lőniük.

-hát ez volt akkor az altató lényege. Aludj el szépen kis Kaszid,.. há` nem aludt el.

"Mintha Irak is kivárásra várna"

A két szerb vagyis Rajkovic és Lazovic találkozott! Szerbusz mondhatták volna

"Írják az sms címzettje helyére, hogy bél elnézést BL"-Gundel

Hajdú B.--->Celtic-Arsenal: ,,Arshavin nagyon jó játékos és ma ezt kiválóan titkolta,,

Farkas Norbert: "Iker Casillas úgy véd, mint egy földönkívüli!"

"A kameruniak Korea ellen 2-0-s döntetlent arattak"

"Ez az a bajnokság, ahol fel sem tűnik, ha eligazol egy zselézett hajú portugál."

Horthy & Gangsta:"Az volt a tapírság! Amikor utána rugott, mekkora gyökérségvolt! És a kisgyerek még odamegy keménykedni, a legnagyobb mélység."

Totti megköszöni a Lazio drukkereknek, h kilátogattak a meccsre.

Úgy hajol le Jörg Butt , mintha virágot szedne, el is megy mellette a labda... - Knézy

Medvegyi - Pick végeredmény: 39-30
a kommentátor meg ilyet oszt, hogy ,,az orosz medvék megették ma a szalámit"

,,A pálya közepén rohangáló kapus a bíró."

,,A cserejátékosok nem azért ülnek a plexi alatt, mert a buszt várják"

Faragó Ricsi a bíróról:
"Kevin Blom sérója nagyon jól áll, de rosszul vezeti a meccset" - épp beletúrt a hajába a bíró.

Costinha is nagy felfedező. Nagy nehezen felfedezte, hogy ott a labda.

"Keveset van náluk a játékszer,
közismertebb nevén a labda!"

"A fotós kárját majd a biztosító fizeti, tudtuk, hogy Dél-Afrika veszélyes vidék!"

"Elnézést kérek a Télapótól,hogy Rigobert Songhoz hasonlítottam. Ha a Télapó így nézne ki,a kisgyerekek sírva menekülnének előle"

"Abba bele sem merek gondolni,hogy ezek mik lehetnek. Hirtelen arra tudok asszociálni,hogy szaporodik a japán győzelmek száma." - Miközben fehér műanyag ruhába öltözött japán szurkolók láthatók.

C.Ronaldo terpeszre állt szabadrúgáskor: Mr. Western lőhet.

"Vak lennék, ha nem hallanám azt, amit pletykálnak." (Alex Ferguson)

"Az angol válogatott a mérkőzés végén három friss embert, három égetően hiányzó pihent lábat küldött harcba." (Jimmy Hill)

"Dennis Bergkamp az egész mérkőzés alatt a felezővonalnál ácsorgott csípőre tett kézzel, miközben veszekedett, és két kézzel gesztikulált." (Peter Osgood)

"A foci olyan mint a sakk, csak nincs benne dobókocka"- Lukas Podolski

"Beckham a felsősarokba gurította a labdát"- ?

Gyula:Te tudod mit nézek???
Palik: Hogy lesz e szivárvány??

Gyula :Laci ha engem kérdezel szerintem lefújják a futamot
Palik: Gula de én nem kérdeztelek

Palik:
- vonatoznak Alonso vezetésével
- cirkuszt, kenyeret!
- butáskodik az autóval...
- 2 Red Bull közt ott van szendvicsben Glock
- Alonso bőrét nem egyszerű lehántani
- Na most mindenki elmegy... és NEM! ALONSOOOO!!!
- nagyon komoly a műsor
- Megnyomja a KERSt és szia!
- kihozták Vettelt abből a csiki-csukiból
- meghatározhatatlan színű felhő (csak úgy mondom FEKETE volt)
- Mivelhogy bukósisak van rajta, nem látjuk Timo Glock önfeledt mosolyát, amit orvosi szakszóval kínvigyornak neveznek...
- Button nyomogatja a videojátéka gombjait
- mindenki szerteszét taktikázza az agyát
- Itt az Oktogon környékén elkanyarodik az eső és akkor nagyon komoly a matek!
- De ha bejön az eső, az nem eső lesz, hanem egy komplett Mars-expedíció...
- itt lesz baj a féktávokkal... ÁJJÁJJÁJJÁJJÁÁÁJ
- Ezek a HA-val kezdődő mondatok sem időjárás jelentésileg, sem autóversenyzési szempontból nem állják itt meg a helyüket, Gyulám!
- Ne hozzám beszélgess, hanem a kedves nézőkhöz, Gyula!
- Koncepció annyi van mint égen a tenger!
- Barichello autójában ülünk és sok mindent látunk!
- Nejlonzacsis lett az autosportág!
- Ha nem hozol nekem egy fehér plexit, fejszével verem szét a fejed, mert rohadtul nem látok semmit! - Nyugi! - Tényleg? Nyugodjak meg? (Palik fordítja Massa és mérnöke beszélgetését :D) Be cool!
- Na összekukázták az egyik Renault-t is valahonnan...
- Massa, azaz Little Baby nem kapott fehér plexit...
- Könnyed vasárnapi ebéd mellett beszélgetünk a semmiről és 13:00-kor megmondjuk majd, ki nyert.
- á megjött a cipész is (törölgetik Barichello cipőjét), felöltöztettük, a pelus is ráugrott...
- na most a műholdat is lelőtték...
- Ha teljesen elsötétül a kép, eljön a te időd, Gyula. Akkor elmehetnénk a csillagászat felé és a fekete lyukakról beszélhetnénk együtt. Mesélj nekem a fekete lyukakról. Nem teheted meg hogy nem beszélsz. A húsleves periódusban vagyunk az ebédnél, na gyerünk!
- Webber kavarja itt a tutit... hívd fel, Gyula. Mondd neki, Gyula vagyok Pestről!
- Massa bekajált, lever egy szundit és ember nem állítja meg.
- GyulaGP csapat lenne jó. Angol kommentátor hogy mondaná? Giula?!
- Mire elérnek a sütihez, desszertként még ráteszünk önöknek egy finálét.
- Hamiltonnnál... télikabát?! Ja nem, törölköző...
- Nico Rosberget visszagyógyítják az ülésbe...
- (egy ácsorgó mérnök kérdezte:) Most mit csináljunk? - Szerintem maradj az esernyő alatt (- Laci)
- Massa visszament, megkapta a kis tuti plexijét... volt szenya, szörp... jöhet a Rock`n`Roll!
- Keresztbe állították Button autóját? Ezzel akadályozzák meg az új rajtot?
- Räikkönen eltűnt. A kimiraikkonen.com-on most láthatod, hogy hortyog. (egyébként Kimi jégkrémet evett! :DDD hát hiányzik neki a finn hideg...)

Czollner és Palik beszélgetései

Gy: Slickkel esőben menni lehetetlen.
L: Ez ebben a formában nem igaz. Látványos.

(Räikkönen extrémesőgumit kap)
Gy: Ezzel tudod milyen lassú lesz?!
L: Nagyon...

Gy: Tudod mit nézek?
L: Hogy lesz-e szivárvány?!
Gy: Nem! Glockot.
L: Elvileg most épp vezet.

Gy: Most mit csinálnak?
L: Botrányt.
Mind2: És fölteszik az extrémet!!!

Gy: Mit akarnak a Brawnnál?
L: Futamot nyerni, egyébként...

L: Velem hangosan vitatkoztál!
Gy: Nem vitatkoztam! Ez elég...
L: Esősnek tűnik.

Gy: Na mi is van a szomszéd fodrászával Laci? Mesélj.
L: Most te vagy a fiatal, most te mesélj.
...
L: Látod megint én beszélek.
Pedig te most alapozhatnád meg a következő 20 évedet. (ahogy Laci mikor kezdte :D)

Gy: Márpedig ez esik.
L: Gyula... ördögöd van. A megfigyelőképességed óriási.


Czollner:
- Mindig is tudtam, mekkora kommentátor vagy...
- Annyira csodállak, hogy elakadt a szavam...

Hajdú B. István: "Góóóóóóóóóól Dirk Kö... , vagy hogy hívják, mind1, Kuyt a gólszerző!"

"Ha jobban játszottak volna, ha jobban koncentráltak volna ,ha ....
és ha a sok ha-t összeolvassuk kijön egy nagy nevetés : hahahaha by-Hajdú B.

"ojj, kouemaha mekkora lyukat rúgott. ezt még otthonról hozta magával, afrikában így rúgdossák a gazellákat."

"Zidane visszavonulása nem a Madrid számára lesz hiány,Zidane visszavonulása az egész emberiségnek lesz egy tragédia!"-Pérez

"Zidane rúgja a szögletet,így hát valószínűleg ne fogja most befejelni...arra még ő sem képes."

" A Real Madridnak 2 ellenfele van ma este... A Numancia.... és a HIDEG... most 6 fok van és nincs hó "

" 39 évesen már kicsit öregecske futballistának, bár sakk nagy mesternek még csecsemő. Igaz, nem tudom hogy tud-e sakkozni.. "

"Az első gól a második percben a második gól az első percben született."

"Chris Voylle a fütyülőjét mutogatja...Mármint a sípját!!!"

Leo Franko kifutott a kapujából, pedig aligha olvasott Zrínyiről

"Ha így marad 5 pontra csökken a Barca hátránya a Barcelonával szemben."

Horváth Feri még mondott egy óriási hülyeséget a meccsen! 2. félidőt kezdi a Barca, középpályán meg vmi szabálytalanság volt, és akkor hallatszott a sípszó, amikor Simao a saját kapuja felé fut a labdáért! Ilyet szól Ferenc: LES, ja elnézést, butaságot mondtam.

Puhl Sándortól megkérdezték h a Bayern eljuthat-e a BL döntőig elkezdi: Hát ha vesznek jegyet akkor igen, ha meg ilyen rosszul játszanak akkor nem.

"Raúl sem lassú, de Godin most gyorsabb volt nála..."

Ha bemegy, gól.

A holand szurkolótábor úgy néz ki, mint egy bazi nagy üveg baracklekvár

Lennon akart fejelni, ez önmagában is vicces

,,ha a védö kötényt kap az nem azt jelenti hogy jó szakács" - Héder Barna

Úgy játszik Suazo mint aki nem aludta ki magát.
Farkas Norbi

"Maradona oda állna és 3 lépésből bevágná.Bár mire lecammog a lelátóról letellik a játékidő"
Hajdu B. István

"Ennek nagyon nyújtott láb szaga volt"

"Nincs jó formában a kapus, előző meccsen öngölt kapott szabadrúgásból"

1. Liverpool, Ipswich 2:0. Ha az eredmény nem változik a meccs végéig, azt hiszem, a Liverpoolnak komoly esélye van a győzelemre.
2. Bármeddig képes megtartani a labdát, de most túl sokáig tartotta magánál.
3. Most hiányzik belőlük a képesség, hogy túlszárnyalják az előző, 100%-os rekordjukat.
4. A meccs utolsó rúgásaként egy gólt fejelt.
5. Egy csodálatos, színes kaleidoszkópot láthatunk: majdnem az összes brazil sárga mezt visel.
6. Ha bemegy, biztos gól lett volna.
7. Howard Wilkinson csapatkapitány nincs ma itt, ami azt sugallja, hogy máshol van.
8. Én hiszek abban, hogy ha az egyik csapat szerez egy gólt, akkor a másiknak kettőt kell lőnie a győzelemhez.
9. Ha az egyik csapat korán lő gólt, korai vezetéshez jut.
10. Megszámlálhatatlan átadással hozták fel a labdát, egész pontosan nyolccal.

Várnak otthon vacsorára Baneth bíró úr?-----------by Hajdu B. István

Nicsak,egy lövés,új szín a pelettán---------by Hajdu B. István

Steve Mecralent már láthattuk hátulról,oldalról,most pedig itt van elölről is----by ???

Cristiano Ronaldo megijedt hogy begyalúlják----------by Székely Dávid

A Chelsea felzárkózott a Manchester United mellé,de megközelíteni nem tudta-----by Székely Dávid

Kicsi a bors de erős,Cahil ha felugrik valaki mindig összeesik-------by Hajdu B. István

"Batteleinen mester, 11 éve játszott Helsinkiben, azon a bizonyos finn-magyaron, persze akkor még nem volt ilyen jól táplált, jól tartják Skóciában." - by Faragó R.

"Néha le kell nyelned a lenyelhetetlent" - Arsene Wenger csapata, az Arsenal Liverpooltól elszenvedett BL-negyeddöntős veresége után.

"Nagyon sokszor elmondtam magamnak, hogy mekkora idióta vagyok" - Marcello Lippi, az olasz válogatott régi-új szövetségi kapitánya arról, hogyan érezte magát, amikor a 2006-os világbajnoki győzelem után lemondott posztjáról.

"Ez a meccs olyan volt, mint a villanypásztor élet: néha arra megy egy hülye gyerek és megfogja... Egyszóval unalmas" - Cottbus Werder Bremen meccs után mondta Horti Gábor

"Tele van a hócipőm azzal, hogy jól játszunk és kikapunk. Nem azért megyünk ki a pályára, hogy jól játszunk, hanem hogy nyerjünk. A barátságos mérkőzésen kritizáltak minket, pedig akkor rendre győztünk, most meg kikapunk és dicsérnek. Megmagyarázná ezt valaki?" - a svájciak balhátvédje, Ludovic Magnin értetlenül állt a közvélemény előtt az Eb után.

"A meccs beharangozója szerint összemérhetem az erőmet Sir Alex Fergusonnal, de ez olyan, mintha egy vízipisztollyal mennék egy gépfegyver ellen" - a Birmingham City trénere, Alex McLeish nem sok esélyt adott csapatának a Manchester Uniteddel szemben.

"A foci olyan, mintha egy gorillával harcolnál. Nem akkor fejezed be, amikor te elfáradtál, hanem amikor a gorilla nem bírja tovább" - a Coventry City edzőjének, Chris Colemannak elmés hasonlata.

"Jól seggbe rúgtak minket, és most nyalogathatjuk a sebeinket" - a Wigan Athletic mestere, Steve Bruce az Arsenal elleni vereség után. Vizuális alkatúak előnyben.

Gundel Takács Gábor a pekingi olimpián: „Most maradjunk egy kicsit csendben, hátha elkapunk néhány szót Öcsi bácsitól...”
Öcsi bácsi (szövetségi kapitány): „Ha nem ütsz, megbaszhatjuk mindenki kurva anyját...”
Gundel Takács Gábor: „Remélem kedves nézőink nem hallották ezeket a szavakat...”

"TE JÓÓ ÉG MICSODA ROSSZ DOBÁS!MINTHA MAGAMAT LÁTNÁM!"

Alex Ferguson a legjobb menedzser ezen a szinten, akivel együtt dolgoztam, annak ellenére, hogy más menedzserrel még nem dolgoztam ezen a szinten. (David Beckham)

"Öt gólra vagyok az Arsenal mindenkori házi góllövo listájának elso
helyétol. Na, nem mintha számolnám."
(Ian Wright)

"Tizennégy sárga lapot kaptam ebben az évben. Ebbol nyolc alkalommal én
is jogosnak éreztem a büntetést, a másik hetet azonban vitathatónak
tartom."
(Paul Gascoigne)

"A beívelt labdát John Clark a fejét használva fejelte el."
(Derek Rae)

"Érdekesség, hogy az Aston Villa mindkét csatára Liverpoolban született,
mint ahogy a Villa trénere is, aki Birkenheadben látta meg a napvilágot."
(David Coleman)

"Ha valaki ebben a pillanatban csöppenne be a közvetítésbe, és nem
tudná, hogy melyik csapat melyik, az is tudná elso ránézésre, hogy a
Newcastle fogja a gólokat rúgni."
(Terry Paine)

Drogba csak 2 kézzel lökött,mert nincs több keze.-----Hajdu B. István

Anelkának nem lehet felróni hogy 1 hajszállal lemaradt a labdáról,mert nincs is haja.----------------Hajdu B. István


Ronaldo csúsztat,de mi lesz így a séróval?------------Hajdu B. István

Shevcsanko elküldte Camoranesit gyufáér ,Camoranesi visszajöt és most Reklamál-Hajdú B.István

Camoranesi(KÁMORÁNÉZI) csak nézi a labdát !

"Ezt a meccset nemhogy nem felejtjük el, de kísérteni fog bennünket egész hátralévő életünkben" - Slaven Bilic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata a negyeddöntőben 11-esekkel kikapott a törököktől úgy, hogy a rivális a hosszabbítás hosszabbításában egyenlített ki.

"Lehet, hogy ember, de biztosan egy másik bolygóról jött. Vagy inkább egy másik galaxisból" - vélekedett Alekszandr Szuhorukov orosz úszó Phelpsről.

"Villám Bolt vagyok. Nem akárki, a nevem Villám Bolt" - így a jamaicai Usain Bolt, miután világcsúccsal megnyerte a 200 m-es síkfutást.

"Nagyon jó érzés megverni Mariját. Hogy miért? Mert nem tetszik a ruhája" - Alla Kudrjavceva arról, mi motiválta honfitársa, Marija Sarapova legyőzésekor a wimbledoni bajnokság második fordulójában.

LAST_UPDATED2