vitéz Somogyváry Gyula (Gyula diák)
MAGYAR MIATYÁNK 1919-BEN Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb, mint a miénk most? - Kínok imája! - Nyisd meg Nagyúr a fellegek kárpitját s irgalmas szívvel, figyelmezz rája. Nincs annyi fűszál, libanoni lejtőn, mint ahány könnycsepp bús magyar szemekbe, hallgass meg kérünk, jaj, most az egyszer Miatyánk, ki vagy a mennyekbe'! Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet, hogy síró szóval pusztába kiáltsunk! Sok volt a vétkünk - nagy büszkeségünk. felhőkig járt az álmodásunk - de most bánattól gyötrötten mondjuk: Szenteltessék meg a te neved! Végigvertél a borzalommal és mégis, most is széthúzunk, látod. Küldjed szívünkbe a szerelmes békét, jöjjön el végre a te országod...! Ugye nem szórod szét ezt a népet, bujdosónak a nagy világba, hiszen te hoztad Ázsiából s verted, de védted a pusztulástól ezer évig! Mondd csak: hiába...?! Voltunk a véres védőbástyád s voltunk villámló ostorod, tégy velünk, ahogy megérdemeljük, legyen meg a te akaratod! Küldjed szívünkbe a szerelmes békét, s küldd az erőt a rossz karunkba! Küldj halk esőt a földjeinkre S legyen gondod a barmainkra...! Önts enyhülést a lelkek tüzére, s tudsz: szeress! ha kell: fenyíts! csak legyen béke, boldog megértés, miképpen menyben, úgy a földön is. Nézd: éhezünk, rongyokba járunk, nincsen koldusabb néped minálunk. Nézzed a gyermek éhező száját, asszonyainknak bús Kálváriáját, ha te nem segítesz: elveszünk! Ó, add meg hát a napi kenyerünk...! Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk, gőgösek közt, bizony elsők voltunk, de most a házunk hamva van fejünkön s a bűnbánat megtépte köntösünket, Isten! istenes szerelemmel bocsásd meg a mi vétkeinket! Minket megvertél magyar-Isten és megverted az őseinket. De fiainknak minden más nép, felejtse el apái vétkét - sok számolatlan számadásunk - miképpen mi is megbocsátunk a mi ellenünk vétkezőknek... Torkunk rekedt a rimánkodástól... az ős magyar föld: merülő gálya. Jaj! Tedd a szent kezed föléje, oltalmazd meg, vigyázz rája és ne vigy minket a kísértésbe! A tenyereden, Isten-apánk hordod az ember-milliókat. Mi is elférünk békében ottan, csak vesd ki köztünk az árulókat! Nem kell minékünk más hódolása és nem vágyik a magyar sehová sem, csak engedj élni tüzekbe nézni... tilinkószónál... mesét mesézni és szabadíts meg a gonosztól! - Ámen.
|