Payday Loans

Keresés

Kossuthkifli PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC
kossuthkifli

SZAJKÓ ATILLA: SEM KOSSUTH, SEM KIFLI

 

Szerencsére nem nézek televíziót. Mert egyrészt a képzelet megrontójának és a monetáris diktatúra legbutítóbb eszközének látom már a Tv műsorokat régóta. A Kossuthkifli cím azonban nekem is felkeltette az érdeklődésemet, mert már a cím miatt is gyanús volt az ügy nekem is. Ám az alábbi cikkíró ismerősöm végső fejtegetése ismét bizonyítja, hogy mennyire jóhiszemű, sőt naiv nép vagyunk! Mert szerinte:

” a Kossuthkiflivel ismét sikerült jóhiszemű, de nem eléggé tájékozott döntéshozókat becsapni”

Szerinte tehát nem tudta a kormányzat, hogy mire lehet számítani akkor, ha Rudolf Péter lesz a rendező? Tehát ennyire becsapható a kormányunk, s eszükbe sem jutott az, hogy egy már beváltan nemzeti érzelmű ember rendezze ezt a darabot? Nekem ezt nehéz elhinni. Ám a folytatást méginkább!

(……és rekord összegű pénzt, médiafelhajtást, adásidőt stb. kicsikarni belőlük, hogy újra megalázhassanak minket nemzeti ünnepünkön.)

Szerintem eszükbe jutott, hogy a másik személy is rendezőként melózik itt! Ám azok nem voltak elég gavallérok a pénz dolgában, vagy akkora volt a bal-liberális hisztéria (mint pl. Dörner Gyuri esetében is), s nem akartak újabb botrányt, amit lehetett volna ellenük fordítani, s inkább benyelik a ezt a kissebb cirkuszt. S van még egy variáció, ami mindkét fél szándékosságát bizonyítja: ez pedig az a lehetőség, hogy a háttérerő parancsára nem akar újabb 2/3-ot szerezni.

Dr. v. Bene Gábor

Szajkó Atilla :

Sem Kossuth, sem kifli

Régóta várunk egy igazi történelmi filmet. Etalonként mindannyiunk szeme előtt a hatvanas-hetvenes évek, mára már klasszikussá nemesedett alkotásai állnak. Régóta várjuk, hogy a marxista történelemfelfogás béklyóiból kiszabadulva, a negyven-ötven évvel ezelőtti időkre helyenként jellemző romantikus sziruptól megtisztított, de a téma iránt érzett alázatot sem a művészi munkában, sem a ráfordított anyagi forrásokban nem nélkülöző és az új technikai lehetőségeket segítségül hívó emlékezetes nagyfilm szülessen.

A témaválasztás lehetősége kimeríthetetlen. Irodalmi alkotások és történelmi források bőven szolgáltatnak anyagot forgatókönyvnek. Ebben kétség kívül kevés nemzet előzne meg minket. De fogalmazzuk meg, mit is várunk egy ilyen filmtől, miért érezzük fontosnak, hogy létezzen, hogy időről-időre szaporodjon, hogy generációról-generációra elérhető és birtokolható legyen a közösség számára a fenti kitételeknek megfelelő mozgóképes élmény. Ha bárki azt hinné, hogy e tekintetben többet vagy kevesebbet kívánunk, mint amit a józan ész bárhol a világon diktál, akkor tekintsen bátran szét, lássa meg, hogy óceánon innen s túl minden nemzet keresi-kutatja a lehetőségét annak, hogyan tudná a film eszközével bemutatni történelmének kisebb vagy nagyobb szeletét, attól függően mennyi méretett ki számára, illetve mennyi az, ami ebből vállalható.

Azt ugyanis már régen felismerték, hogyösszetartozás tudatot, közösségi szemléletet, nemzetet építeni nem lehet GDP grafikonokkal, adókedvezményekkel, a jövedelmi viszonyok rendezésével, de még az alantas szórakoztatás eszközeivel sem. Ehhez olyan értékeket kell fel- és bemutatni, amelyek megteremtik az egyénben a saját népéért, nemzetéért érzett felelősség igényét. Azt, hogy a saját személyét is megelőzve felelős egy nemzet jelen és jövőbeni sorsáért.

Nos, ebbéli várakozásunkban igazán reménykeltő volt, amikor hírét lehetett venni: a közmédia szokatlanul nagy forrást biztosít egy 1848-as témára épülő filmsorozat elkészítéséhez. Úgy tűnt, a felelős döntéshozók is belátták végre a nemzetpolitika ezen ágában rejlő lehetőségeket, és hosszú idők után végre ismét lesz történelmi játékfilmgyártás a köztelevízióban. Az is világossá vált a nyilatkozatokból, hogy nem a korábban már többször is csalódást keltő silány, a magasztos témákhoz méltatlanul gyenge színvonalú gyártással lesz dolgunk, hanem vélhetően visszatér a már említett aranykorszak szakmai igényessége.

A bizakodás édes ízébe csupán két keserű csepp vegyült. Az egyik, hogy a nem éppen komoly drámai produkciókból megismert Rudolf Péter lett megnevezve a leendő sorozat rendezőjeként, aki eddig inkább a tökkelütött magyar kisember szánalmasan ostoba, és minden nemes cselekedetre, érzésre képtelen figurájának megteremtésében és megformálásában jeleskedett moziban, TV show-ban egyaránt. A másik a cím. Kossuthkifli. Ha valaki nem ismerte Fehér Béla azonos című regényét, – mint ahogyan e sorok írója sem – az már ekkor felkapta a fejét. Rögtön a címben egy szintre hozni a magyar történelem egyik legismertebb, legemblematikusabb alakját egy uzsonnasüteménnyel, minimum ijesztő előjel. Ez a cím azt üzeni: profán mélységekbe gyúrjuk bele és dobjuk kemencébe a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanatát. Na, de amíg nem látta az ember, addig nem gondolhat véglegeset, és élteti magában tovább a reményt, az uzsonnasütemény csak ürügy arra, hogy szépen elmesélhető legyen a szabadságharc heroikus küzdelmének egyik története.

Mondják, a remény hal meg utoljára. Ezúttal valahol, valami nagy-nagy szikla kerülhetett a gépezetbe, mert az a bizonyos remény már az első percben meghalt. Igen, már a Kossuthkifli című – hazai mércével számolva – szuperprodukció első epizódjának első jelenetében, amely a nemzeti ünnep alkalmából, március 15-én este került adásba. Mert mit is láthatott a nagyérdemű? Magyar ruhás katona egy csata után hullákat gyaláz. Egyformán turkál az értékek és a véres cafatokban előtalált végtagok között. Hozzá alpári stílusban szónoklatot intéz egy másik szereplőhöz.

Félreértés ne essék! Az köztudott, hogy a háborús helyzet velejárója a vér és a hamisan felfogott túlélési ösztön táplálta erkölcsi züllés. Talán nem köztudott, mert nem szoktunk róla beszélni, de már a nagy számok törvénye alapján is, könnyen elképzelhető, hogy egy-két magyar katona – még, ha messze menően sem ez volt az általános – elkövetett hasonló gusztustalanságot. Mint ahogyan bizonyára az SS-en belül is voltak emberséges legények, akik nem itták korsószámra a vért. Róluk sem szokás beszélni, mert nem ez volt az általános. A probléma pont abból adódik, hogy a filmben ez a partikuláris jelenség úgy kerül bemutatásra, hogy az ellenpólus: a magyar katonára jellemző bátorság, lovagiasság, büszkeség és erkölcsi tisztaság, hiányzik. Az embernek így könnyen támad az az érzése, hogy a film szóban forgó első jelenete késlekedés nélkül tudatosítani szeretné: ez az „alkotás” nem felemelni, hanem a sárba rántani igyekszik minden nemes, nemzeti érzületet.

A továbbiakban csak fokozódik ez az érzésünk. Az egyre trágárabb szóhasználatból és az erotikának semmiképp sem, hanem ebben a közegben csak disznónak nevezhető jelenetből végképp kiderül, hogy sajnos ismét nem lelki-szellemi táplálékot, hanem moslékot kaptunk. Ez az a pont, ahol jól nevelt, egészséges lelkületű, komoly úrasszony és úriember villámgyorsan ki- vagy elkapcsolja a tévét. Aki azonban nem csupán saját használatra szóló, hanem a külső diskurzustérbe szánt véleménnyel is akar rendelkezni, ezt ki is kívánván mondani vagy leírni, annak áldozatot kell hoznia és legalább az első részt végignézve legyűrni undorát.

A folytatásban az elmúlt évtizedek liberál-bolsevik ideológiájának protokollja szerint megyünk tovább és nem maradnak el a klisék. A magyar nemzeti érzés, a hősies kiállás példája gúny tárgyává tétetik. A magyar, mint ember ledegradálandó a nemzetek sorában. Aki hangsúlyosan magyar és nemzeti az nem csupán nevetséges, de még – hasonlóan a masszív alkoholistákhoz – a környezetét is terrorizálja, tönkre teszi, ellehetetleníti a „becsületes”, „tisztességes”, „normális” emberek életét. Látunk itt szabadságharcos honvéd főtisztet, amint egy virágzó hajadon leány ágyában annak és dolgos iparosmester édesapjának becsületére tör. Látjuk, amint eszelős összeesküvés-elméletet gyárt egy süteményrendelésből. Látjuk, amint megalázva egy kocsist, a nyakánál fogva köti ki, és pórázon húzza. Mi más ez, mint a honvéd őrnagyon keresztül nevetségesnek, megvetendőnek, kisstílűnek beállítani 1848 szereplőit, és lábbal tiporni azt, ami nekünk szent? Hiszen, aki minden veszélytől óvná hazáját, aki ma is idegen hatalmak által mozgatott, szuverenitásunkat veszélyeztető erőkről beszél, az nem lehet más csak ugyanolyan szánalmas figura, mint a filmbéli őrnagy.

Van egy jelenet, amikor a lányán keresztül becsületében megsértett apa, a cukrász ezt mondja a lovagiasnak egyáltalán nem nevezhető amorózónak: „A francia ulánus Krisztus urunk elé akart utalni, de ön élő halottá tett!” Azaz, a korábban életére törő francia katona sokkal magasabb rendű számára, mint ez a magyar.

Vagy a másik, amikor a háttérben Kossuthot látjuk vidéki toborzó útján szónokolni a tömeghez, miközben az egyik szereplő a történet kulcsfontosságú eseményeként, levelet diktál unokájának a konyhaasztalnál. Gondolatserkentőként jó nagyokat harap egy szép szál kolbászból. Világos üzenet ez is: kit érdekel a haza ügye, a hétköznapi teendők, meg a gyomor megtöltése lényegesen fontosabb, hiszen egyszerre a kettő nem művelhető.

Ugye, mennyire ismerős jelenségek ezek? A „hogyan alázzuk meg a magyart” tananyag felmondása írónak, rendezőnek jelesre sikerült.

Meglehet szubjektív vélemény, amit eddig leírtam és nem osztja senki más. Az viszont az MTVA ezen vállalkozásának bukását mutatja, ami a különböző internetes portáloknak küldött üzenetekből lemérhető. A többség az érthetetlen nyelvezetre és a motyogva beszélő színészekre panaszkodik. Egész jelenetek dialógusa érthetetlen a kiválóan működő vevőkészülékek és az egészséges hallószervek gazdáinak is. A cselekmény pedig igen sokszor megdöccen. A meseszerű, szürreális hatások történetbe illesztése teljesen komolytalanná teszi a felnőtt ember számára a filmet. Hova tovább nehéz is eldönteni, történelmi filmmel, burleszkkel, Harry Potter-szerű mesével vagy mi egyébbel van dolgunk. Történelmi filmnek nem mondhatjuk a fentebb említett ferdítések és a valóságtól szándékosan elrugaszkodó hatások szerepeltetése miatt. Mesefilmnek azért nem kiálthatjuk ki nyugodt szívvel, mert a mosatlan szájú beszéd és a testiség nyílt megjelenítése alkalmatlanná teszi 16 éven aluliak számára. Leginkább a kosztümös burleszk fogalma illene rá, de ahhoz a humort legalább mikroszkopikus formában ki kellene tudnunk mutatni benne, ám ez lehetetlen.

Marad a végső következtetés: a Kossuthkiflivel ismét sikerült jóhiszemű, de nem eléggé tájékozott döntéshozókat becsapni és rekord összegű pénzt, médiafelhajtást, adásidőt stb. kicsikarni belőlük, hogy újra megalázhassanak minket nemzeti ünnepünkön. Kossuth nevét e filmmel kapcsolatban egyáltalán említeni, halálos bűn lenne. Sőt. Még egy üres kiflit sem cserélnénk el érte.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)