Payday Loans

Keresés

A legújabb

Mátyás király találó, bölcs és tréfás mondásairól és cselekedeteiről. PDF Nyomtatás E-mail
HUMOR DIMENZIÓ - HUMOR DIMENZIÓ - GÖRBE TÜKÖR - A NEVETŐ EMBER
2015. április 05. vasárnap, 12:25

 

Galeotto Marzio
Galeotto Marzio könyve Mátyás király találó, bölcs és tréfás mondásairól és cselekedeteiről


GALEOTTO MARZIO
KÖNYVE

 

MÁTYÁS KIRÁLY

TALÁLÓ, BÖLCS ÉS TRÉFÁS


MONDÁSAIRÓL ÉS CSELEKEDETEIRŐL.

 

 

 

FORDITOTTA, BEVEZETÉSSEL ÉS JEGYZETEKKEL ELLÁTTA
CSÁSZÁR MIHÁLY.

 

 

TARTALOM

Bevezetés.

Galeotto Marzio ajánló levele 
Corvin János herczeghez.

I. FEJEZET.
Találó mondás az ellenség 
iránt való becsületességről.

III. FEJEZET.
Egy tréfás mondás.

IV. FEJEZET.
Egy találó mondás.

V. FEJEZET.
Egy tréfás mondás.

VI. FEJEZET.
Egy bölcs cselekedet.

VII. FEJEZET.
Egy elmés cselekedet.

VIII. FEJEZET.
Egy tréfás mondás.

IX. FEJEZET.
Egy bölcs mondás.

X. FEJEZET.
Egy bölcs mondás.

XI. FEJEZET.
Egy tréfás mondás.

XII. FEJEZET.
Egy bölcs cselekedet.

XIII. FEJEZET.
Egy bölcs cselekedet.

XIV. FEJEZET.
Egy derék cselekedet.

XV. FEJEZET.
Egy derék cselekedet.

XVI. FEJEZET.
Egy találó mondás.

XVII. FEJEZET.
A király csodálatos tisztasága.

XVIII. FEJEZET.
Egy bölcs cselekedet.

XIX. FEJEZET.
Egy bölcs mondás.

XX. FEJEZET.
A király csodálatos természete.

XXI. FEJEZET.
Egy bölcs mondás.

XXII. FEJEZET.
Egy bölcs mondás.

XXIII. FEJEZET.
Egy bölcs mondás.

XXIV. FEJEZET.
Egy bölcs cselekedet.

XXV. FEJEZET.
Egy bölcs mondás.

XXVI. FEJEZET.
Egy bölcs mondás.

XXVII. FEJEZET.
Egy bölcs cselekedet.

XXVIII. FEJEZET.
Néhány bölcs cselekedet.

XXIX. FEJEZET.
Egy tréfás cselekedet.

XXX. FEJEZET.
Egy bölcs cselekedet.

XXXI. FEJEZET.
Egy bölcs mondás.

XXXII. FEJEZET.
Magyarország dicsérete.

 

 

 

 


 

Bevezetés.

A mű, melyet az olvasó e füzetben kezébe vesz, Mátyás király korabeli művelődésünk történelmének egyik legfontosabb s különös jelentőséggel biró forrása.

Szerzője, az olasz Galeotto Marzio, a renaissance-korabeli bohémek nagy társaságának egyik érdekes alakja. Sokat markolt s így keveset fogott: hittudományi, katonai, orvosi, történelmi, nyelvészeti s csillagászati kérdések fejtegetései egyre-másra váltakoznak prózai műveiben, - de verseket is ír, tudományos, de végtelenül goromba tollharczokat vív, Bologna egyetemén éveken át latin nyelvi előadásokat tart, beutazza hazáján s hazánkon kívül Spanyol-, Franczia- és Angolországot, mindenütt gyógyít, tanít, és főképen vagyont gyűjt. Mozgalmas életét, mint hetven esztendős aggastyán, Csehországban végezte: 1497-ben lebukott lováról és szörnyet halt.

Ferrarai egyetemi hallgató korában ismerkedett meg a magyar humanismus legzseniálisabb alakjával, világszerte ünnepelt költőnkkel, Czezinge Jánossal: Janus Pannoniussal, ki 1447-ben mint tizenhárom esztendős gyermek ment Ferrarába a nagyhírű mester, Guarino Veronese hallgatására.

A magyar s a hét évvel idősebb olasz ifjú mély barátságot kötött, tanítgatták egymást, Janus Galeottot görög nyelvre, az őt viszont a latin verselésre. Janus 1458-ban visszatér hazájába, két évre rá Mátyás kegye Pécs püspöki székébe ülteti s ekkor siet vendégéül meghívni kedves barátját. Galeotto, bár időközben családot alapít és sok vele a gondja, eljön; előkelő házigazdája bemutatja nagybátyjának, Vitéz János esztergomi érseknek, Budán a püspököknek s Mátyás királynak. A világlátott, nagy tudású és jókedvű olasz humanista mindenütt szívesen látott vendég. Mátyás király kegyét szerencsétlen barátjának, Janusnak bukása után (1472) sem veszti el, a mint tehát érkezése van rá, vagy a szükség kényszeríti, el-ellátogat Mátyás udvarába rövidebb-hosszabb tartózkodásra. A király valamely rendszeresített állásra nem alkalmazza ugyan, de társalgója, meghitt jó barátja, valóságos udvari bohócza gyanánt tartja maga mellett, tehát mindig a királlyal van s asztalánál ül.

Vácz tudós püspöke, Báthory Miklós váltig biztatta, írja meg Mátyás király történetét. Hanem Galeotto bolondos jókedvének nem ízlik a történetírás komolysága. Mátyás merész politikáját, hadvezéri talentumát csodálta ugyan, de jobb szerette benne a vígkedvű barátot tréfás mondásaival és cselekedeteivel. Komoly tudós kollegájára, a szintén olasz Antonio Bonfinire hagyta tehát a király politikai és hadi sikereinek megörökítését, ő maga pedig arról írt, a mi neki jobban tetszett: "Mátyás király találó, bölcs és tréfás mondásairól és cselekedeteiről". Ez a művecske több tekintetben méltó figyelmünkre.

Először, mert a vérünkből való nagy királynak olyan jellemvonásait örökíti meg, a melyeket a hivatalos oklevelek táraiban hiában keresünk.

Látjuk a királyban a kiváló tudóst, a ki a renaissánce tudományát s művészetét szinte rajongó hódolattal karolja fel, ki a tudományával kérkedő olasz hittudóst, Gattust oly csúfosan sarokba szorítja, s kinek tudományos fejtegetésein az udvarába gyűlt idegen tudósok ámulattal csüggenek; látjuk benne a jó barátot, a ki ezernyi gondja, dolga mellett is el tud tölteni egy-egy jó órát víg baráti körben, tréfás csevegéssel, komoly fejtegetés közben vagy énekszó mellett, - látjuk benne a vitéz bajnokot, ki a szinte győzhetetlen bajnokot, Holubárt, egy-kettőre kiveti a nyeregből, - az egyenes lelkű ellenséget, - halljuk jó kedvtől szikrázó elmés megjegyzéseit, tréfás mondásait, bölcs állításait.

Másrészt Galeotto műve a Mátyás korabeli társadalmi életünket, művelődésbeli viszonyainkat illető tudásunkat is egész közvetlenül, megkapó módon, számtalan új adattal gazdagítja. Mert szerzőnk, az éles szemű, világlátott idegen, észrevette s feljegyezte speciális magyar viszonyainkat, a melyeket született magyar iróink, a mindennapos megszokás közönyével, észre sem vettek, feljegyzésre érdemesnek sem tartottak.

Vegyük hozzá, hogy szerzőnk, a miről ír, a saját szemével látta, fülével hallotta; csak jó ízlésünk legyen résen, hogy előadásában a színigazat a hízelgés s túlságos színezés salakjától elválaszsza.

Galeotto egyéb munkái, - költőiek és prózaiak egyaránt, - ma már jóformán semmi tartalmi, tudományos becscsel nem bírnak. A hőmérő maga sem áraszt meleget, de mutatja egy más test hőfokát; így szerzőnk művei is, mint rég meghaladott tudományos álláspontok képviselői, tudományos fényt többé semmi kérdésre sem árasztanak, de, mint a XV. század tudománya fokának mutatói, elvitathatatlan művelődéstörténeti becsűek.

A nyílt eszű, katonás, művelődésre nagy fogékonysággal bíró úri magyar nemzetről s nagy nemzeti királyáról írott műve azonban említett tulajdonságai révén mindenha becses történelmi forrásul és egyuttal kellemes olvasmányul fog szolgálni.[1]

Császár Mihály.


Galeotto Marzio ajánló levele Corvin János herczeghez.

Fenséges Herczegem! Régóta tervezgetem már, hogy valami művet szerzek tiszteletedre, hogy értésedre essék, hogy Galeotto, miként atyádnak, Mátyás királynak, úgy neked is nagy tisztelettel adózik. És mikor azon gondolkoztam, mi felelne meg legjobban zsenge korodnak úgy, hogy az erényre lelkesítene, eszembe ötlött atyádnak, a királynak egy pár találó, bölcs és tréfás mondása és cselekedete. Úgy véltem, ezek nagyon is a te korodhoz illő dolgok, mert a szülői ház, az atya és ősök példája annyira fellelkesíti s a derék cselekedetekre ösztönzi a gyermekeket, hogy a szülői ház példaadásától áthatva még meglett korukban is hitványságnak tartják az elődök erkölcseitől való elpártolást, s még a legnagyobb s legnehezebb dolgokra is könnyű szívvel vállalkoznak. Vergilius költő[2] is jól tudta ezt, mert így ír: "Atyja, Aeneas és őse, Hector, az ősi erényre és férfias bátorságra buzdítja."

A mit jelen könyvecskémben összeírtam, nagyobb részben a saját fülemmel hallottam és a saját szememmel láttam, mert, mint magad nagyon jól tudod, felséges Mátyás királynak mindig kíséretében voltam s asztalánál ültem. Hogy mennyire hasznos dolog, ha valaki írásba foglalja azt, a mit maguktól a szereplőktől hall vagy lát, - könnyen meg tudja becsülni az, a ki az ó-kori írók műveit, de különösen Liviusét[3], átlapozza. A történetírók ugyanis, a kik nem azt írják, a mit maguk láttak és hallottak, hanem a miről másoktól értesültek, néha annyira ellent mondanak egymásnak, hogy az olvasó éppen sehogy sem bír eligazodni. Ezért vitatkozik oly gyakran Livius, mikor az igazságot meg akarja állapítani. Hanem ez az én kis könyvem tisztára igaz és kétségtelen tényeket tartalmaz, s minden okos ember tudja, hogy ez milyen nagyfontosságú dolog. Nem gyúlna-e szívünk nagyobb lelkesedésre Livius ékes szólásán, mikor Scipio szépségéről beszél, ha azt a hosszú szakált, azt a méltóságos testtartást, a mit annyira magasztal, a saját szemével látta volna s nem csak úgy olvasott volna róla? A zsidó háború történetét olvasva, senki sem kételkedik, nem vonja kétségbe Vespasianus vitézségét, mert bizonyos, hogy a szerző, Josephus[4], személyesen részt vett az egészben.

Fogadd tehát szívesen, Fenséges Herczegem, János, ezt a csekély terjedelmű, de nagyon is szavahihető művemet. Annak a királynak néhány mondását és cselekedetét tartalmazza, a ki a törököket gyakran szétverte, Csehországot legyőzte, az oláhokat leigázta, a lengyeleket megalázta, a lázadó magyarokat régi igája alá szorította, Ausztriát megszerezte, hadi erejével az Oczeánt s az adriai tengert tette birodalma határává, s Otrantót is megszabadította a fenyegető török veszedelemtől. Mindezekről azonban más alkalommal fogok szólani. Most térjünk dolgunkra, csupán csak arra akarlak még figyelmeztetni, hogy a tréfás mondásokat a nagy királyok, hatalmas császárok, éleseszű bölcselők s különösen Augustus császár gyakran alkalmazták, s a ki ennek bizonyságát keresi, olvassa el Macrobius könyvét[5] és Plutarchus Apophtegmatá-it[6], s ott meglátja, hogy a dolog valóban így áll.

LAST_UPDATED2