Payday Loans

Keresés

Az uzsora színeváltozásai PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

Kállay Kotász Zoltán – AZ UZSORA SZÍNEVÁLTOZÁSAI, AVAGY AZ ADÓSSÁG MINT ÁRUCIKK

2014. május 08.Ligetlakó

20140508-adoslevel1.jpg


Elfelejtettem befizetni egy számlámat.

A cégnek – nevezzük szolgáltatónak – jó tíz éve ügyfele vagyok, és ha boldogabb, számon tartható korban élnénk, amikor – csak a példa kedvéért, és hogy valós, bár egykori viszonyokat idézzek fel – az egyedüli szolgáltatók, a vegyesbolt-tulajdonosok hónapról hónapra hitelezték pénzzavarral küszködő törzsvásárlóikat, és ha a kuncsaft fizetett, csak az eredeti összeget fogadták el, mert kamatot szedni szégyen volt, szóval ha ilyen korban élnénk, a cég (szolgáltató) tulajdonosa vagy alkalmazottja érdeklődne nálam – a kor technikai adottságaihoz igazodva esetleg mobiltelefonon –, hogy mi újság, mi történt velem, hogyan lehetséges, hogy tíz év likviditás után tartozásban maradtam, és mikorra várható, hogy rendezni tudom a számlát, és ha érdeklődik, elmondom, hogy elfeledkeztem a fizetnivalóról, igaz, a sárga csekket se kaptam meg, tehát a posta is ludas, ennek ellenére átutalással fizettem volna, mert a dolog ideig-óráig a fejemben volt, aztán gondok, betegség, intéznivalók elterelték a figyelmemet, a tartozásra pedig, ami súlyos 3100 forint, azt tudom mondani, hogy egy-két napon belül átutalom – mindezt pár békebeli mondatban közölhettem volna, erre azonban nem került sor, mert nem kerestek meg, ellenben a vegyesboltos, akarom mondani a szolgáltató négy hét után eladta a tartozásomat egy adósság-behajtó káeftének.

Ekkor valóban megszólalt a mobiltelefonom, hívás érkezett ismeretlen számról, felvettem, bemutatkozott a hang, és elmondta, hogy a beszélgetésünket minőségbiztosítási okokból rögzítik.

Hasonló helyzetekben, amikor hívást kapok, és nem ismerős, hanem cég hív – nem érdeklődnek felőlem, hanem akarnak tőlem valamit –, igyekszem a beszélgetést a legegyszerűbben rövidre zárni. Beszélgetés? A telefonos informálódást klasszikus értelemben nem is tekintem beszélgetésnek, talán mert olyan nemzedékhez tartozom, amelyiknek a telefon még luxus, kiváltságosoknak biztosított eszköz volt; a mai napig zavar, ha úgy kell diskurálnom, hogy közben nem látom a másik arcát. Zavar a csonkaság. Most ráadásul ideges voltam, de amint szó került rá, azonnal eszembe ötlött a tartozás és bosszantott, hogy az egész elkerülhető lett volna; ez bekapcsolta az önvédelmi reflexemet, és vizsgálgatni kezdtem, valóban én hibáztam-e, s hogy miképpen lett a 3100 forintból 9800, amelyet behajtó verne le rajtam.

Eleinte meg se próbáltam véget vetni a szóváltásnak – beszélgettünk. Úgy döntöttem, hogy egy dédapám korából idecsöppent törzsvásárló világnézeti és lélektani álláspontjára helyezkedem, aki nem érti, mi történik körülötte. Voltaképpen ki keres? És a Rendszerhasználat Zrt-nél fennálló tartozásomat miért a Facsarintó Kft. követeli? Miért hízott az összeg a háromszorosára, és a kamathajsza előtt miért nem kérdezősködtek nálam a mulasztásom okáról?

A hölgy higgadtan tájékoztatott, hogy emailben háromszori emlékeztetőt kaptam és a nemfizetősöket a Rendszerhasználat automatikusan „eladja” a Facsarintónak, az emelkedett összeg a behajtási-ügyintézési költségeket tartalmazza, amihez mint eshetőséghez az aláírásommal korábban hozzájárultam.

Higgadtan azt válaszoltam, hogy fogalmam sincs, korábban mit írtam alá, de ha ezt, akkor hülye voltam. Az eljárás erkölcstelen és abszurd – majd megtoldottam a kérdéssel: ön is érzi az abszurditást?

Az eljárás szabályszerű, a követelés jogos, reagált a hölgy most már ingerültebben, érthető módon, hiszen a kérdéssel nem pusztán az eljárást véleményeztem, hanem őt is: aki erkölcstelen akcióba keveredik, és nem vonja ki magát idejekorán, maga is erkölcstelenné válik. Nem vitatom a szabályszerűségét, de felháborít az erkölcstelensége, haladtam tovább, és ha megengedi, indoklom is az álláspontomat. Emlékszik még, hogy az iskolában mit tanultunk az uzsoráról? Erről kár beszélni, nem tartozik a tárgyhoz, vágott közbe, én azonban rendületlenül folytattam: azt tanultuk, hogy a 6 százalék feletti kamat uzsorának számít, és ilyen mértékű kamat szedését évszázadokon át börtönnel büntették. Sajnos, most már nem…


20140508-adoslevel2.jpg



Itt nem kamatról van szó, hanem adósságkezelésről, de ha ez önnek nem tetszik, a tartozása rendezése után felmondhatja a szerződését a Rendszerhasználat Zrt-nél. Az abszurdot a kezelésre értettem, folytattam mániákusan, arra, hogy az adósság árucikk, amit adni-venni lehet. A cégek pedig az egymás közötti adásvételt úgy számolják el, hogy azzal egy harmadik fél, a tartozás szerencsétlen „létrehozójának” a mínusza növekszik… Ezt egyébként mohóságnak és csalásnak is hívják, szakadt el nálam a cérna, és nem is tudtam folytatni, mert a vonal túlsó végéről rikoltó hang csapódott a fülembe. Nem az eljárás abszurd, hanem az ön érvelése! A kezelési költséget az adósnak kell megfizetnie!

Nagy levegőt vettem, szégyellve már magam előtt is, hogy értelmetlen és ingerült vitába keveredtem, de kényszeredetten mégis további bozótirtásnak gyűrközve a napsütötte tisztás, azaz vélt vagy valós igazam felé. Talán valamilyen példával illusztrálnám a nézőpontomat... Én viszont arról szeretnék hallani, hogy rendezi-e az adósságot vagy tegyük végrehajtás alá, próbált a hölgy kizökkenteni. Szóval, ha van behajtó-cég, akkor lehetne visszahajtó is, kezdtem láttatni, a behajtó-cég megveszi az adósságot a hitelezőtől, aminek révén az adósság növekszik, én pedig mint adós, eladom a megnövekedett adósságomat egy visszahajtó cégnek, amivel a tartozás csökken… Így már érthető, mire gondolok? Érződik az abszurditás?

Akkor úgy értelmezem a szavait, hogy nem kíván fizetni, hallottam az elfulladó, de egyúttal elégedettséggel telített hangot. Fizetni fogok, most viszont befejezzük a beszélgetést, válaszoltam. Az eljárás folytatódik! – füstölgött felém a végszó, miközben hüvelykujjam megérkezett a megfelelő gombhoz és kinyomtam a készüléket.

Másnap befizettem a 9800 forintot, szemernyi kétség nélkül, hogy az eljárás – húsz, ötven, száz évig – folytatódik.

Kállay Kotász Zoltán írásai a blogonKállay Kotász Zoltán írásai a Liget folyóiratban