Payday Loans

Keresés

A legújabb

Pornófogyasztás
PROSTITUÁLT VILÁG - KURVA ÉLET S MÁS ABNORMITÁSOK

Újra kitálalt

a pornófogyasztási szokásainkról

az egyik legnagyobb szexoldal

2014. 10. 08

Számtalan cikk született már a pornóról. A letöltéséről, a nézéséről, a férfiak függőségéről és a filmforgatásokról. Végtelen számú felmérés és tengernyi kutatási eredmény dokumentálja, ki mire izgul otthon, és a brit kutatók is előszeretettel kukucskálnak be mindennapjaink önkielégítési szokásaiba. Aki azonban hihetőbb adatokra éhezik, most a világ egyik legnagyobb pornóvideós oldalának adataira is támaszkodhat. Lássuk hát, ők hogyan látnak minket, vagyis hétköznapi pornófelhasználókat!

Nem ez az első eset, hogy fontos statisztikákat ad ki a Pornhub, az egyik leglátogatottabb pornóoldal. Legutóbb 2013 decemberében tették közzé éves rendes statisztikáikat, ami igen sok mindent elárult az emberek pornófogyasztási szokásairól.

Forrás: Thinkstock

Ebből a kimutatásból tudjuk például, hogy a tavalyi év januárjában éltek a legtöbben az internetes szexvilág nyújtotta lehetőségekkel, augusztusban pedig a legkevesebben. Ez persze valahol érthető, hiszen a leghidegebb hónapban begubózunk, a legmelegebben pedig inkább a szabadban hajtjuk az élvezeteket. Kiderült az is, hogy a felhasználókkedvenc pornónapja a hétfő, a legkevésbé kedvelt pedig a vasárnap, átvéve ezt a nemes címet a 2012-ben győztesszombattól.

Melyik napon a legjobb a szex?
A Life.hu korábban egy cikksorozatban tárta fel, mely napokon van a leginkább kedvünk a szexhez, és melyek azok az időszakok, amikor egyáltalán nem vágyunk a gyengédségre. Nézd meg, miért jó szexelni hétfőnkedden,szerdáncsütörtökönpéntkenszombaton ésvasárnap!

2013-ban azt is mérték, mely országból milyen keresőszavakat írtak be a leggyakrabban. Az USA-ban a tinik és a milfek voltak a legkeresettebbek, Nagy-Britanniában a leszbikre vadásztak, a spanyolok a casting és az amatőr homevideókra gerjedtek, a brazilok pedig az análra izgultak a tavalyi évben. A legjellemzőbb egyébként az volt, hogy mindenki a hazait kereste. Vagyis egy japán letöltő leggyakrabban a "Japanese wife" és a "Japanese milf" címszavakat pötyögte be a Pornhub keresőjébe.

hirdetés

Mostanra pedig már 2014-es részeredményekkel is kijött a site. Az idei felmérés tanúsága szerint a két nem topkategóriái között igen nagy eltérés van. A nők leggyakrabbanleszbipornó témakörben keresnek, de kíváncsiak vagyunk olyan erotikus filmekre is, melyekben kizárólag férfiak kényeztetik egymást. A melegpornót a tinivideók köre követi, ezután pedig a direkt nőknek szánt pornó jön, majd a milfek és az anál. De létező kategóriák még a hölgyek érdeklődésében a teljesség igénye nélkül az érett (mature), a big dick, a hármas (threesome), a nagy mellek, a páros (gangbang), a mangapornó (hentai) és a kötözés (bondage) is.

Forrás: Thinkstock
Mangapornó és társai: obszcenitás vagy művészet?
A japán szexuális kultúra sok szempontból egyedi, emiatt gyakran bizarrnak tűnhet egy európai szemlélődő számára. Japán tele van kísértésekkel, ahol szexkabarék, love hotelek, szappanfürdők működnek, és teljesen elfogadottak a szexbarát típusú hirdetések. A japán társadalom sokkal kevésbé érzékeny az erőszakra, a szexnek nem előfeltétele a szerelem, és nincsenek olyan mértékű szexuális tabuk, mint pl. Amerikában vagy Európában. Az animált erotika Japánban rendkívül népszerű műfaj, a Life.hu pedig itt írt róla korábban.

A férfiak legsűrűbben a tinik kategóriájára keresnek, őket a milfmozik és az érett kategóriás rövidfilmek követik az urak preferenciasorrendjében. A nők által oly kedvelt leszbifilmek a férfiaknál a sor ötödik helyén, az anál mögé és a melegpornó elé ékelődtek be, pedig női aggyal azt gondolnánk, a pasik két lány erotikus játékát néznék a legszívesebben. De fontos témakörök még a nagy mell, az amatőr, a nagy pénisz és az ázsiai filmgyűjtemények is.

Persze a Pornhubon nemcsak kategóriára, de címszavakra is lehet keresni, az oldal pedig a leggyakrabban használt keresőszavakat is közzétette. Ezek persze mutatnak némi átfedést a kategorikus kereséssel. A nőknél a leszbi, a hármas, a pisiszex, a gangbang és a masszázs vannak az első ötben, míg az uraknál a tinik, a milfek, az anyák, a mostohaanyák (igen, ez három különböző kategória) és a masszázs került a top ötbe.

Íme, a legérdekesebb keresőszavak:
Nők: babyszitter, japánok, rajzfilmek, leszbi pisiszex,shemale, nagy fekete pénisz, feketék, mostohapák, mostohaanyák, orgazmus.
Férfiak: japánok, pisiszex, castingvideók, indiánok, mostohatestvérek, tanárok, mangapornó, nagy fenék, franciák.

Mára Kim Kardashian azt is elmondhatja magáról, hogy nemcsak a férfiak, de a nők is az ő filmjeire keresnek a legtöbben. Az is kiderült ugyanis az adatokból, hogy Kanye West neje a hölgyek körében első, a pasiknál pedig harmadik helyen végzett a top pornósztárok listáján. A férfiaknál Lisa Ann nyert, ami cseppet sem meglepő, ő ugyanis 2009-ben az év MILF pornósa "díjat" is bezsebelte. Ő egyébként a nőknél a harmadik helyen zárt. Akiket még érdemes megemlíteni a csajos lisátról az Sasha Grey és Miley Cyrus, akik egyébként a pasiknál is igen népszerűek.

Forrás: AFP
Ne így kezdj új életet a pornózás után!
"Semmi értelme nem lett volna eltitkolni, hiszen ez megtörtént, ez az életem része volt. Most viszont itt vagyok"nyilatkozta Krasznai Tünde a Life.hu-nak, amikor még mindenki azon lovagolt, hogy ő bizony a szexiparból jött. De nem ő az egyetlen, aki a pornó után akart felállni. Drukkolunk, hogy sikerüljön neki, de korábban felelevenítettünk azért néhány sikertelen próbálkozást is. Cikkünket itt érheted el!

Mostmár elegendő információ és statisztikai eredmény áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy elengedjük végre azt a sztereotípiát, hogy csak a férfiak néznek pornót. A nők ugyanúgy kiélvezik a szexfilmek okozta örömöket, nincs is ezen mit szégyellni. Itt az ideje, hogy belássuk, nem kell emiatt fenyegetve éreznünk magunkat. Segítség! Féltékeny vagyok a pornószínésznőkre című cikkünkben korábban a Life.hu szexuálpszichológusa, Győri Szilvia az alábbi tanácsokkal látta el a pornótól undorodó női olvasónkat:

"Ha valaki rendszeresen pornót néz, az nem eredményezi azt, hogy ne kívánná ugyanúgy a párját, vagy hogy már kevésbé vonzódik, kötődik hozzá. Ezek a fantáziák, vizuális élmények nem helyettesítik a valós partnerkapcsolatot és az abban megélt intimitást, így az ezzel kapcsolatos félelmek sokszor nem megalapozottak. Nem szabad abba a hibába esni, hogy összehasonlítjuk magunkat ezekkel a színésznőkkel és leépítjük az önbizalmunkat. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a pornófilmek legtöbbször nem valós szituációkat mutatnak be, és tényleg csak a fantáziák támogatására szolgálnak."

 

http://www.life.hu/intim/20141008-pornhub-statisztika-arrol-milyen-pornora-keresnek-ra-a-nok-leszbikus-szex-es-kim-kardashian.html