Payday Loans

Keresés

A legújabb

Esopus fabulái
Az emberi életminőség/boldogság
2015. február 11. szerda, 08:59

esopus 15. sz metszet

Esopus fabulái, mellyeket mastan újonnan 
magyar nyelvre fordított Pesti Gábriel


Nec verbum verbo curabis
reddere fidus Interpres.

Horatius: De arte poetica

[Már ismert anyag is magadévá válhatik,
úgy, ha... tolmácsként nem akarsz szót
szóval szolgai módon adni...

(Novák József fordítása)]


Aesopus fabularum Philosophus.

Plinius: Naturalis historia

[Aesopus fabulák filozófusa.]


TARTALOM

Pannóniai Pesti Gábor a kedves olvasónak üdvözletét küldi

Ioannes Alexander Brassicanus jogtudós verse
Aesopus beszél

Esopusnak életi kezdetik revideden

Phrygiabeli Esopusnak fabulái kezdetnek
1  Az kakasról és drága kőről.
2  Az farkasról és a báránról.
3  Az egerekről és békákról.
4  Az ebről és árnékáról.
5  Az oroszlánról és egyéb vadakról.
6  A farkasról és daruról.
7  A parasztról és a kígyóról.
8  A vad kanról és szamárról.
9  Az várasi és mezei egérről.
10  Az keselyről és csókáról.
11  Az hollóról és rókáról.
12  Az agg oroszlánról.
13  Az ebről és szamárról.
14  Az oroszlánról és az egérről.
15  Az beteg kányáról.
16  Az fecskékről.
17  A békákról és az ő királyokról.
18  A galambokról és a kányákról.
19  Az lopóról és az ebről.
20  A farkasról és a kis szil disznóról.
21  A hegyeknek sziléséről.
22  A vadász ebről.
23  A nyulakról és a békákról.
24  Az kecske ollóról és a farkasról.
25  A szarvasról és farkasról.
26  A parasztról és a kígyóról.
27  A rókáról és az eszterágról.
28  Az farkasról és írott főről.
29  A szajkóról.
30  Az légyről és hangyáról.
31  Az békáról és az ökörről.
32  Az lóról és az oroszlánról.
33  Az lóról és szamárról.
34  Az madarakról és vadakról.
35  Az farkasról és rókáról.
36  A szarvasról.
37  Az kígyóról és az reszelőről.
38  Az farkasokról és bárányokról.
39  Az erdőről és paraszt emberről.
40  A hasról és egyéb tagokról.
41  A majomról és a rókáról.
42  A szarvasról és az ökrekről.
43  Az oroszlánról és rókáról.
44  A rókáról és menyétről.
45  Az lóról és szarvasról.
46  Az két iffjúról.
47  Az ebről és a mészárosról.
48  Az ebről és az juhról.
49  Az bárányról és farkasról.
50  Az iffjúról és macskáról.
51  Az atyáról és a fiairól
52  A lóról és szamárról.
53  A szén égetőről és a ruha fejérítőről.
54  Az madarászról és örves galombról.
55  Az trombitásról.
56  Az farkasról és az ebről.
57  A szántó emberről és ebekről.
58  A rókáról és az oroszlánról.
59  Az rókáról és keselyről.
60  A szántó emberről és a darvakról.
61  Az kakasról és a macskáról.
62  Az juh pásztorról és szántó emberekről.
63  Az keselyről és hollóról.
64  Az irégy ebről és ökerről.
65  Az varjúról és juhról.
66  A páváról és filemiléről.
67  A paraszt emberről és uráról.
68  Az vén menyétről és egerekről.
69  Az oroszlánról és békáról.
70  Az hangyáról.
71  Az madarakról.
72  Az orvosról és betegről.
73  Az oroszlánról, szamárról és rókáról.
74  Az gedelyéről és farkasról.
75  Az szamárról.
76  Egy aggnőről és szolgáló leányiról.
77  A szamárról és lóról.
78  Az oroszlánról és kecskéről.
79  Az sasról és egyéb madarakról.
80  Az ludakról.
81  Jupiterről és a majomról.
82  Az tölyfáról és nádról.
83  Az halászról és halacskáról.
84  Az hangyáról és picsekről.
85  Az oroszlánról és bikáról.
86  Az dajkáról és farkasról.
87  Az teknősbékáról és keselyről.
88  Az rákról és fiáról.
89  Az napról és az északi szélről.
90  A szamárról.
91  Az békáról és rókáról.
92  Az maró ebről.
93  Két barátosokról és az medvéről.
94  Az tevéről.
95  A kopasz lovagról.
96  Két fazékról.
97  Az paraszt emberről és a Szerencséről.
98  Az bikáról és kecskéről.
99  Az páváról és daruról.
100  A tölyfáról és nádról.
101  Az tigrisről és rókáról.
102  Az bikákról és oroszlánról.
103  Az jegenyefáról és szilfáról.
104  Az fösvény emberről és irégyről.
105  Az varjúról és egy edénről.
106  Az oroszlánról és a vadászról.
107  Az parasztról és tulokról.
108  Az gyermekről és lopóról.
109  Az erdei istenről és úton járó emberről.
110  Az vad kanról és emberről.
111  Az bikáról és egérről.
112  Az paraszt emberről és Herculesről.
113  Az lúdról.
114  Az picsekről és hangyáról.
115  Az majomról és az ő két fiáról.
116  Az ökörről és tulokról.
117  Az ebről és oroszlánról.
118  Az halakról.
119  Az párdusról és rókáról.
120  Az rókáról és vadmacskáról.
121  Az királról és majmokról.
122  Az szamárról és az két úton menőről.
123  Az halászokról.
124  Az pókról és köszvénről.
125  Az majmokról és párdusról.
126  Az pacsirtáról és az ő fiairól.
127  Az rókáról és bakkecskéről.
128  Az kakasokról és fogolyról.
129  Az kérkedéken emberről.
130  Az emberről, ki Apollót késérgeti vala.
131  Egy asszonról és az ő tyúkjáról.
132  Az vidráról, ki őmagának testét el szakasztja.
133  Az emberről, mellyet az eb meg mart vala.
134  Egy jevendő mondóról.
135  Az szamárról és farkasról.
136  Az madarászról és rigóról.
137  Az úton menő emberről, ki egy zacskót talált vala.
138  Az gyermekről és anyjáról.
139  Az pásztorról, ki hajóssá lött vala.
140  Egy iffjúról és az oroszlánról.
141  Az keselyről és rókáról.
142  Az keselyről és az ganéj hajtó bogárról.
143  Az kurta rókáról.
144  Az rókáról és csipkéről.
145  Az rókáról és vadászokról.
146  Az emberről és fa képről.
147  Az keselyről és emberről.
148  Az szántó emberről.
149  Az egy halászról.
150  Az halászokról.
151  Az emberről, ki beteg és szegén vala.
152  Az halászokról.
153  Az vén emberről, ki halálát kévánja vala.
154  Két emberről, kik egymással ellenkednek vala.
155  Az gyermekről és Szerencséről.
156  Az egerekről és a macskáról.
157  Az majomról és rókáról.
158  Az kovácsról és ebről.
159  Az öszvérről.
160  Az ebről és farkasról.
161  Az oroszlánról, ki az paraszt ember leányát szereti vala.
162  Az nőstén oroszlánról és rókáról.
163  Az farkasról és bárányról.
164  Két kakasról, kik egymással vínak vala.
165  Az szarvasról és az ő borjáról.
166  Az méhről és Jupiterről.
167  Az légyről.
168  Egy iffjúról és fecskéről.
169  Az betegről és orvosdaktorról.
170  Az fa vágó emberről.
171  Az nyulakról és békákról.
172  Az kígyóról és az paraszt emberről.
173  Az tyúkról és rókáról.
174  Egy rókáról.
175  Az gyermekről és skorpióról.
176  Az vadászról és fogolyról.
177  Az nyúlról és teknős békáról.
178  Az fízfáról és fejszéről.
179  Az két alma fáról.
180  Az vakondakról és az ő anyjáról.
181  Az darazsokról, foglyokról és szántó emberről.
182  Jupiter istenről.
183  Az balháról.
184  Az balháról és emberről.
185  Egy férfiúról és az ő feleségiről.

 




Pannóniai Pesti Gábor a kedves olvasónak üdvözletét küldi.

Mivel látom, hogy majdnem minden halandó és a földkerekség nemzetei fordítások csodálatos sokaságával bővelkednek, és szerte a világon ezen serénykednek; hogy hazájuk dicsőségét valamicskével gyarapítsák, azáltal, hogy övéiknek mind nyelvét, mind szellemét finomítják és mind szélesebb körben terjesztik el; miért ne szabadna nekem is - kérdem én - a mi nyelvünket és a mi szellemünket a régi bölcsek tudományával gyenge erőm szerint ékesíteni, és a hazáért, melynek mindnyájan adósai vagyunk, fáradoznom.

Úgy gondoltuk - legjobb olvasó -, hogy nem haszontalan munka elvégzésére vállalkozunk, ha a legkiválóbb szerzők igen gazdag gyűjteményéből kiválasztott és nagytudású férfiaktól újabban sorrendbe állított esopusi meséket lefordítjuk. Ezek a halandók lelkét nem csupán csodás gyönyörrel töltik el, hanem a tisztes és hasznos cselekvésre is sokkal inkább csábítanak, mint a filozófusok szigorú tanaikkal, mert megvesztegető bájukkal úgy férkőznek az emberek lelkébe, és úgy megmutatják, mit kell követni és mit kell kerülni, hogy mi valamennyien akaratlanul is azok helyeslésére kényszerülünk. Főként mégis az a tudat vezetett, hogy úgyszólván mindennemű beszédnek a parabolák és a példák adnak minden fényt és teljes méltóságot, mert az ezekkel való élés (mint ezt igen tudós férfiak megírták) megkettőzi a nyelvbeli kifejezőkészség adományát. Miért is Salamon, amaz isteni férfi bölcs mondásit példabeszédek címmel akarta ajánlani. S hogy ne mondjunk mást, ő is, a felséges és örök atya egyszülötte evangéliumaiban igen sűrűn használ példabeszédet, az égi dolgokat a földiekhez alkalmazza, hogy hallgatóságának felfogóképességéhez alkalmazkodjék. Ámbár Esopus példabeszédei a mese nevet viselik, mert a beszélni nem tudó állatokat beszélni tudók gyanánt szerepelteti, de ezekből is lehet - bármily néven is tartsuk őket számon - üdvös tanulságokat meríteni, melyekkel az embereket a becsületes és helyes életre vezetjük. "Nem sokat számít ugyanis (mint Erasmus Szent Jeromos életében írja), mily ösvényen szaladsz, csak Krisztushoz siess." Nemcsak a piactereken, hanem a legékesebben szóló költők és történetírók, valamint más hírneves írók műveiben egyaránt használják. Quintilianus azt állítja, hogy a mesék kiváltképpen a paraszti és iskolázatlan emberek lelkét szokták megindítani, akik a költött dolgokat szívesebben meghallgatják, és a gyönyörűségtől rabul ejtve azokkal a dolgokkal, mellyek nékik kellemesek, szívesen egyetértenek.

Megvan ez Titus Liviusnál: Menenius Agrippa a gyomor ellen fellázadt emberi végtagokról szóló nevezetes meséjével békítette ki a népet az atyákkal. És Horatius mennyire fontosnak tartotta a költészetben az egyszerű mesék használatát, mint nála többhelyütt olvashatjuk, például a rókáról és a beteg oroszlánról, a menyétről és a sovány rókáról, amelyik szűk lyukon mászott be az éléskamrába, de jóllakva, duzzadt hassal kijönni már nem tudott, - és még annyi más helyen, melyekkel az irodalomban járatos nem egyszer találkozik. Aulus Gellius is az ő Attikai éjszakák című művében, mellyet sokkal nagyobb igazsággal nevezhetne a nap tündöklő fényének és mindent beragyogó áldást hozó napsugárnak, mint éjszakának, - említi Esopus meséit: "Nagyon is méltán tartották bölcsnek - úgymond -, mert a megszívlelésre és követésre hasznosakat nem szigorúan és ellentmondást nem tűrően parancsolta és javasolta, mint a filozófusok szokták, hanem mulatságos és figyelmet lebilincselő elbeszéléseket költött, és az üdvösen és bölcsen megfigyelt dolgokat az emberek eszébe és lelkébe - hogy meghallgassák - ilyen csalétekkel lopta be." Agathias is megerősíti a Görög epigrammák című könyvében, hogy a komolyabb és ridegebb mondanivaló enyhébbé válik, ha esopusi sóval fűszerezzük. Ennyi magyarázat Esopus meséiről elég is lesz az olvasónak. Mindamellett nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy néhány mesében, bár ritkán és nagyon kevés helyen, néhány állatnevet (alig hármat) megváltoztattunk, hogy a mesék állatfajtáiról a tisztelt olvasó bő ismereteket szerezzen.


Ha valamely nemtő támogatásával ezen könnyű
fajsúlyú első; és más szülöttim szíves fogadta-
tásra találnak, akkor többet fogok merészelni,
és mint illő, még készségesebben fogok
hazám szolgálatára állni. Légy jó egész-
ségben! Bécsben, 1536. év
augusztusának 28. napján.

 

Képtalálat a következőre: „aesopus”


Ioannes Alexander Brassicanus jogtudós verse

Aesopus beszél

Engem, a holt görögöt feltámasztott a latin nyelv,
Most magyarul szólok, még ragyogóbb leszek így,
Járok a balgák közt és mondom az ékes igéket,
Hajdan a socratesi nyáj gyakorolt ezeken.

Platon a Phaedonban s Diogenes Laertius írja:
Socrates Aesopus fabuláit versbe faragta.

Aesopus, mondják, így szólt a corinthusiakhoz:
Erkölcs dolgában mégse itéljen a nép.

(Szabó Géza fordítása)

Képtalálat a következőre: „aesopus”
Esopusnak életi kezdetik revideden.

Esopus nemzetsége és eredeti támadott phrygiabeli tartománba, Amoriom neví várasból, ki az ő rendi szerint nem igen jeles ember, hanem szolga és rab vala. De az rabság az ő bölcs és szabad elméjét nem teheté rabbá, hanem mind végiglen az bölcseségnek szabadásgába marada meg. Es vala nem csak rab, de még az ő idejébe való emberek között mindennél rútabb és termeti szerint undokb. Mert neki feje csúcsos vala, orra lapos, nyaka rövid, ajakai szertetlen nagyok, fekete, törpe, hasa nagy, ő maga görbe, és mely leg nagyobb fogyatkozás vala benne, akadozva szóló és rekedezve, úgy annyira, hogy mindenitt méltán való rabnak mondhatták, de, noha testi állapatja szerint rut és éktelen, azért elméjeszerint gyors és okos, és csodálatos mindennemí okos tréfa beszédnek meg találására.

Azért ezt ez undok embert az ő ura el ki kildé mezejébe, hogy kapálna és munkálódnék, holott az munkát nagy gyorsan fogja vala.

Es mikoron egyszer egy néminemí kertész ember az ő urának figét hozott volna ajándékon, adá azt az úr egy házi dolgosának, hogy haza vinné és helyére tenné, de az dolgos tanácsot tarta más szolga társával, hogy ők az figét meg ennék, és annak utána Esopusra fognák, hogy ő lopta volna el, és meg ötte volna.

Mikoron azért az úr haza jött volna, be vádolák Esopust, marok vesszőket hozának elő, hogy őtet igen vernék. Ott ez szegény nyavalyás urának lábaihoz esék, és kezde neki könyergeni, hogy egy kevés időt adna neki, és ne sietne őtet ok nekíl ollyan szertelen bintetni.

Mellyet mikoron az úr neki meg engedett volna, hoza meleg vizet mindjárást elő, jól ivék benne, az többit kegyig az két szolgának adá, kik az figét meg ötték vala. Okádni kezdének. Esopus az tiszta víznél egyebet semmit nem okádék, de az két szolga az vízzel egyetembe az figét is kiokádák, mellyeket az úr mezítelen vetkeztete, és erőssen meg vesszőzteté őket. Esopusnak eszes voltán azonközbe igen csodálkozván és azt dicsérvén.

Annak utána, mikoron őtet az Diana isten asszonnak papjai az mezőbe meg találták volna, és tőle utat kérdenének, nem csak utat mutata nekik, de el késéré, és az várasba be vivé, és jól tartá őket. Mely jó tételért és tartásért az Diana papjai imádságra adák magokat, kérék Dianát, hogy Esopusnak ez illyen jó téteményeiért méltó fizetést tenne.

Ez meg levén Esopus meg tére, és mikoron el aludt volna, látá álmába, tehát az Szerencse fejefelett áll, és az ő akadozva és rekedezve való szavának és nyelvének köteleit ódozgatja, és fabuláknak tudományát elméjébe bocsátja. Ezen Esopus igen meg örile, öremébe fel serkene, és annak tulajdonítá az álmát, mit az Diana papjaival míelt vala. Es ennek utána nem vala fogyatkozás nyelvébe, sem szavába, hanem szabadon és jó módon szól vala.

Vala kegyig az ő urának egy dolgosa, Zenas neví, mely minden mezejével és mezei marháival bír vala. Ez mikoron hallotta volna Esopusnak eszes voltát, és mint járt volna az két szolgával, kik az figét meg ötték vala, miért hogy sok álnakság vala dolgába, féli vala Esopust, hogy meg tudná, és az úrnak be vádolná. Akará azért dolgát elöl venni, mene az úrhoz, kezdé Esopust nagy erős vádolásokkal vádolni, és olyakat reá mondani, hogy kik soha sem voltak, sem lesznek, úgy annyira, hogy arra bírá az urat, hogy Esopust neki adná, akár hova tenné.

Annakokáért, mikoron immár Esopus Zenas birtoka alatt volna, és egy időbe az ő ajtója előtt állana, jöve Zenashoz egy áros ember, és kezdé tőle kérdeni, ha volna valami el adó barma. Zenas Esopusra mutata, és mondá: Ezt ím jól látod, nekem ennél egyéb el adó barmom mastan nincsen.

Mellyet mikoron az áros ember látott volna, mondá: Hol vőd ez fazokat? Soha nem tudhatom, ha tőke avagy ember, és ha nem szólna, nem tudnám egyébnek, hanem egy fel fútt temlőnek alítanám. És nagy bosszonkodással, mint ha ugyan meg csúfolták volna, kezde onnét dolgára menni.

Mikoron látta volna Esopus, hogy el menne onnét, kezde utána futni, és neki mondani: Vár meg, ember, vár meg! Amaz kegyig hátra fordulván, mikoron őtet meg látta volna, mondá neki: Menj hátra, fertelmes eb! Mondá neki Esopus: Végy meg engemet, áros ember, tudjad bizonnyal, nem leszek neked használatlan rabod. Mert ha otthon gonosz gyermekid vannak, és minden mulatság nekíl sírók, bízd én reám azokat, és leszek nekik mint egy váz. Ezen el fakada nevetve az áros ember, és mondá Zenasnak: Min hattad ezt ez rossz edént? Amaz mondá: Három fillyéren. Az áros ember három fillyért ki vete, és mondá: Semmit sem vöttem, sem költöttem.

És mikoron szállására vitte volna Esopust az áros ember, kezdének harmadnapnak utána útra készilni, hogy Asiába mennének, és mikoron az több szolgák el osztanák köztök, mellik mennyi terhet vinne, kezde Esopus könyergeni nekik, hogy ő neki ne adnának igen nehéz terhet, mert ő még új szolga volna, és nem szokta volna az tereh viselést. Mikoron kegyig amazok kérdenék, mit viselhetne el tehát, az után kétfelé tekinte, láta egy nagy kosár kenyeret, mellyet két embernek kell vala el vinni, és azt kéváná magának, hogy hátára emelnék. Amazok neveték, és bolondnak ítélék őtet, miért hogy annak előtte könnyí terhet kért volna, mastan kegyig leg nehezbiket választotta volna magának.

És mikoron hátára emelték volna, és a kosár szíja erőssen nyomná az vállát, idestova rázza vala hátán az kosárt. Mikoron kegyig az áros ember látta volna, hogy olyan nagy terhet vinne, öril vala rajta, hogy olyan rabot olcsón vehetett volna, ki annyi terhet viselhetne, mint egy barom.

Mikoron azért ebédnek idején meg szállottanak volna, meg hagyák Esopusnak, hogy mindenik szolgának meg adná abrakát az kenyérből, és mikoron az kenyérnek nagyobb részét el osztotta volna, immár az kevés tereh alatt könnyebben megyen vala. Estvére kegyig hogy jutának, mennyi kenyerek vala, mind meg evék, és másodnapon Esopus iressen megyen vala, mellyet mikoron az több szolgák látnának, csodálkoznak vala rajta, hogy ez fekete emberkébe ennyi eszi volna, hogy magának oly terhet tudott volna választani, mely óránként el fogyna.

Annak utána jutának Efesumba, holott az áros embernek valának sok rabjai, kiket mind el ada, ketteitől meg válva, kinek egyik gramaticus vala, az másik kegyig cantor, mellyeket mikor el nem adhatna, mene Samos neví szigetbe, és az kettőt igen szépen fel öltöztetvén állatta őket az rút Esopus mellé kétfelől, és úgy kezdé árulni.

Mikoron őket illyen módon árulná, oda jeve Xanthus philosofus, és mikoron mind az hármat állatjára meg nézte volna, csodálkozék az áros embernek álnakságán, hogy az egy rútat az két széppel akarná el adni, és mimódon állatta volna az temlő emberkét ollyan két jeles iffjú közzé.

Kérdé azért az cantort Xanthus, honnét való volna, és az mondá neki: Kapadociából való vagyok. Azt is kérdé, hogy mit tudna, amaz azt mondá, hogy mindeneket. Mely mondáson Esopus csak nevete, és semmit nem szóla.

Meg kérdé Xanthus az gramaticust is, honnét való volna, és az lydiabelinek mondá magát, és mikoron azt is meg kérdette volna, mit tudna, az is azt mondá, hogy mindent tudna. Ezen Esopus ismeg masolodék. És miért hogy az két szépet felette nagy árron tartja vala az áros ember, el mene onnét Xanthus, mert nem tetszék neki, hogy két embert olyan nagy áron venne meg.

És mikoron Xanthus onnét el fordult volna, hogy el menne, kezdék kérni az ő tanítványi, hogy meg venné Esopust, mert mikoron amaz két iffjak azt mondanák, hogy mindent tudnának, látták vala, hogy mosolodnék rajta Esopus, ebből vélik vala, hogy volna valami benne. Meg térre azért Xanthus és jeve Esopushoz, és mondá neki: Öril, mert meg veszlek. Mondá Esopus: Hiszem látnád, ha sírnék. És mondá neki Xanthus: Minden jóval köszentlek tégedet. Mondá Esopus: Én is tégedet. El csodálkozék Xanthus az ő hirtelen választételéről, és kérdé őtet, honnét való volna. Kinek Esopus mondá: Én fekete vagyok. Mondá neki Xanthus: Nem azt kérdem, hanem azt, honnét szilettél. Mondá Esopus: Az anyám hasából. Mondá ismeg Xanthus: Nem azt mondom, nem, de minemí helyen szilettél. Mondá Esopus: Soha nekem anyám meg nem mondta, ha fenn avagy alacson helyen szült engemet. Meg kérdé ismeg Xanthus őtet, hogy mit tudna. Mondá Esopus: Semmit. Hogy lehet az? - mondá Xanthus. Felelé Esopus és mondá: Mert imez kettő azt mondák, hogy ők mindent tudnának, és énnekem semmit nem hagyának.

Dicsérék azért Esopusnak feleletit Xanthus tanítványi, miért hogy senki nem volna emberek között, akár mely bölcs is, ki mindeneket tudhatna, és kinek minden dolgok és tudományok tudtára lehetnének. Mikoron azért Xanthus Esopust meg akarná venni, kérdé őtet, mondván: Ha meg veszlek tégedet, el szököl-e tőlem? Mondá neki Esopus: Mikoron azt akarom míelni, soha nem kérdek tanácsot tőled, ha el menjek avagy ne.

Mely feleletek mikoron Xanthusnak igen kellemetesek löttenek volna, azt is mondá az ő beszédének végébe: De igen rút vagy. Mondá neki Esopus: Ó, philosofe, ne színyemet, hanem szívemet és elmémet tekintsed, mimódon bölcsnek kell tenni. Xanthus azért meg vevé Esopust, és az ő tanítványi meg fizetének önnen pénzekből az áros embernek.

Mikoron kegyig egyszer az ura után menne, és nagy hévség volna, Xanthus megyen vala az úton palástját utána vonván, és azonközbe vizelvén, mellyet mikoron Esopus látott volna, meg kapá neki ruháját, és mondá: Mennél hamarébb lehet, el adj engemet ismeg, mert el szököm tőled. Meg kérdé Xanthus: Miért? És mondá neki Esopus: Azért, mert ím te úr vagy, és senkitől nem félsz, demaga még sem állasz meg az természetnek, de ugyan mentedbe vizelel; ha törtínik énnekem, szolgádnak, hogy valahova hirtelem kildesz, és valami ez féle dolgom törtínik, soha nem lehet egyéb benne, hanem futnom és kakálnom egyszersmind kelletik. Mondá neki Xanthus: Ne csodáljad ezt, mert három gonosztól akarom magamat meg óni, hogy így cselekedem. Mert ha meg állanék, az nap hévsége által verné fejemet, és az heví föld lábamat meg égetné, az vizeletnek szaga is ártana illatozásomnak. Mondá Esopus: No, ha jó okkal míelted, menj el vele, én velem könnyí el hitetned.

Vala kegyig Xanthus házánál igen szép felesége, mikoron azért haza mentenek volna, és Esopust látta volna, harag szemmel tekinte az urára, és mondá neki: Honnét hoztad nekem ez csigabigát? Nám mondtam Xanthe neked, hogy nem szeretsz te engemet, de általlod meg mondani, hogy el menjek tőled, ezt kegyig mastan, ez ebfejűt arra hoztad, hogy engemet ki ízz házadtól vele. Add meg nekem, az mit velem adtanak, és én el megyek.

Feddi vala kegyig Xanthus Esopust, mire nem szólna valami tréffa beszédet, kiért az asszon kedvelné, nám az úton ugyan meg untatta volna magát. Mondá Esopus: Ereszd el, pokolba hadd menjen el. Mondá Xanthus: Veszteg, hitvánság, nem tudod-e, hogy ezt én úgyan szeretem, mint ennen magamat? És mondá Esopus: Szereted-e ez asszonkát? Mondá Xanthus: szeretem tat. Esopus lábát az földhez ité, és mondá nagyfel szóval. Ó, haj, íme ez bölcs embert is meg bírta felesége, és azonközbe az asszonhoz fordulván mondá neki: Asszonyom, akarnád-e ha ez én uram iffjat, szépet vött volna neked, jó ruhákba öltöztet, elevent és gyorsat, ki mezítelen nézne tégedet az fördőbe, és veled játszódnék uradnak kisebbségére, de én azt mondom neked, asszonyom, hogy ne kévánjad az szép iffjak szolgálatját, ha uradnak bosszút nem akarsz tenni.

Mikoron az asszon ezek ellen semmit nem szólhatna, mondá az urának: De hol vőd, én jó uram, ez szép marhát? A mint én látom, ez rakva tréfával, azért immár én sem gyílelem. Mondá Xanthus: Esope, ím asszonyod is jó kedvvel vagyon hozzád, meg engeszteltem immár őtet. Mondá Esopus: Bizon nagy dolog, hogy egy asszonyembert meg engesztelhettél. Mondá neki Xanthus: Hallgass, mert nem arra vöttelek, hogy mindennek ellene mondj, hanem hogy szolgálj.

Másod napon el hívá Xanthus Esopust vele, menének egy kertésznek kertibe, hogy valami paréjt vennének, és mikoron immár Xanthus az paréj árrát meg akarná fizetni, mondá neki az kertész: Uram, ne fizess semmit, de kérlek, mondd meg nekem, az mit tőled kérdek. Mondá Xanthus: Micsoda az? Felelé a kertész: Mi oka annak, hogy az mely paréjt avagy fivet el palántálok és őtözek, hogy az mégis kesebben nő fel az oly fiveknél, kik szabadon, minden palántálás és bánás nekíl nőnek? Xanthus erre (jóllehet philosophus volna) semmit felelni egyebet nem tuda, hanem hogy úgy volna meg szerezve az isteni szerzésből.

Esopus ezen mosolodék, és azt mondá, hogy a mi isteni szerzésből lenne, azt az bölcseknek meg kellene fejtenik (úgy mond), azért, ha nem tudod, hadd énnekem, és én meg fejtem neki ez kérdést. Azonközbe hátra fordula Xanthus, és mondá az kertésznek: Énnekem mastan dolgom vagyon, és nem alkolmas, hogy minden aprólékra meg feleljek, mert én nem kertbe, hanem fő helyen szoktam disputálni, azért, ha valami kérdésed vagyon, imez én szolgám elég tudós, meg tud neked felelni.

És mondá az kertész: Ez rútságnál vagyon-e valami deákság? És mondá Esopus az kertésznek: Mikoron valamely asszonyállatnak urától gyermeki maradnak, és annak utána ismeg oly emberhez megyen, kinek felesége meg holt, és gyermeki maradtanak, az ő gyermekinek anyja, de az kiket a második uránál talál, mustohája, azért kilemben tartja egyiket az másiknál, mert az kiket ő szült, azokat nagy szerelemmel, amazokat gonosz kedvvel tartja, és mindenkor rájok irégykegyik, étkeket is meg szakasztja, és az önnen fiainak adja.

Azonképpen az föld is, a kiket őmaga teremt és szül, azoknak anyja, az kiket kegyig te palántálsz, mustohája, azért az önnenit inkább neveli, a tieidet kegyig, mint kik nem ő tőle szilettek, hanem te tőled, el hagyja, és nem ad annyi zsírt neki. Mondá az kertész Esopusnak: Köszenem neked, hogy meg fejtéd ez kérdést, azért valamennyiszer neked paréj kelletik, jövel ide ez kertbe, mint szinte tiedbe, és annyit vígy minden fizetés nekíl, a mennyit igaz akarsz.

Ennek utána Xanthus mene az fördőbe, és mikoron ott találta volna néminemí barátit, vendéggé hívá őket, haza kildé Esopust, és mondá neki: Menj el, főzz lencsét, mert énnekem vendégim lesznek. Esopus el haza mene, vete egy fazék vízbe egy lencse szemet, és azt kezdé nagy erőssen forralni. Haza jeve annak utána Xanthus barátival az fördőből, és kérdé Esopust, hogyha meg főtt volna az lencse, mellyet Esopus egy kalámba ki meríte, és neki elő hoza. Alítván azért Xanthus, hogy annakokáért hozta volna az egy szemet elő, mivel hogy meg látná, ha meg főtt volna, meg nyomogatá kezeiközett, és hagyá neki, hogy el hozná, mert meg főtt volna. És mikoron annak utána csak az levét tisztán hozná elő egy tálba, mondá Xanthus: Hol az lencse? Felelé Esopus: Nám kezedbe vala mastan, hová tőd el? Mondá neki Xanthus: Csak egy szem lencsét főztél-e? Felele Esopus, mondá: Bizon nagy dolog, hát mit főztem volna egyebet annál, a mit nekem hattál? Azt mondád, hogy lencsét főzzek, én azt főztem. Ha lencséket mondottál volna, azokat is meg főztem volna, mert az lencse csak egy lencse, de az lencsék sokan vannak néha.

Ezen Xanthus meg búsulván mondá neki: Minden veszélt érdemlenél, de hogy barátim előtt gonosz kedvet ne mutassak, menj el igen hamar az vásárra, és vedd meg egy egész disznónak mind az négy lábát, főzd meg gyorson, hogy legyen mit ennik adnom barátimnak.

És mikoron az disznó lábakat Esopus főzné, akara Xanthus okot Esopushoz keresni, hogy mindjárást igen verhetné, el mene, és az disznó lábnak egyikét ki lopá a fazékból, és el rejté. Elő jeve annak utána Esopus, és mikoron eszébe vötte volna, hogy el költ egyik az disznó lábnak, meg ösmeré, hogy csalatság lött volna rajta, igen hamar a disznó ólba futamék, és az leg kövérbik disznónak el metszé a fél lábát, csak hamar meg mellyeszté, és az fazékba kezdé a többi közzött főzni.

Annak utána Xanthus kezdé magába gondolni, hogyha Esopus eszébe venné, hogy el költ a disznónak az fél lába, fogna ijedtébe el futni tőle, azért az kit el lopott vala, ismeg a fazékba veté.

Mikoron kegyig Esopus fel adta volna az disznó lábat, látá, hát öt az disznó láb. Mondá neki Xanthus: Esope, mi dolog, hogy öt disznó láb vagyon itt? Mondá Esopus: Nemde inkább két disznónak hán lába vagyon? Felele Xanthus és mondá: Nyolc. Mondá Esopus: Ihon azért öt láb és amott kinn az kövér disznó három lábon jár, három és öt nyolcat teszen, azért mindenek meg vannak, semmi el nem veszett.

Többet is sokakat cselekedett, mellyekkel hogy bántást ne tennénk azoknak, kik ezt olvassák, el hattuk. Végre kegyig dolgát annyira vitte vala, hogy Lycerus királ oly igen meg szerette vala őtet, hogy képét aranból őttette vala meg, és fel csináltatta vala az régenieknek szokások szerint.

Végre mikoron egész Göreg országot el járta volna, jeve Delfos neví szigetbe, holott az föld népe semmi tisztességet nem tőn neki, de minek utána azokat nagy sok jószágos tudományokra tanította volna, egy magas kő szálról vették le, és meg hala. Kinek halála után nagy dög halál következék az tartománba, és mikoron az Isteneket kérdenék, mi oka volna az dög halálnak, azt mondák, hogy Esopus halála.

Mikoron ez Göreg országba a fő népeknek tudtára lött volna, jevének Delfos szigetbe, és az kik Esopus halálának oka valának, meg állák azokon Esopusnak halálának bosszúját. Őket is halállal illetvén.

Esopus életinek revideden vége.


Phrygiabeli Esopusnak fabulái kezdetnek.


1  Az kakasról és drága kőről.

Egy kakas, mikoron a szemeten szedegetne, talála egy drága kevet, és mondá: Minek találok én illyen fénes marhát? Ha valamely drága kő áros talált volna téged, senki nem volna nálánál vígabb, mert tudná, mit érne. Nekem kegyig semmire nem kell, sem nagyra nem böcsülem, sőt inkább minden drága kőnél nagyobban akarnék egy árpa avagy búza szemet.

Értelme.

A kakas minden bolond ember leszen,
Ki jó tudománt mint drága kő nem veszen,
No azért a bölcseknél nem keveset teszen.


2  Az farkasról és a báránról.

Mikoron a farkas az kútfőnek a feje felé innék, látá oda alá távol az báránt, hogy alól innék. Oda mene, kezdé feddeni a báránt, hogy fel zavarná a vizet. A bárány reszketni kezde és könyergeni, hogy neki, ártatlannak kedvezne, mert ide alá távol itt volna, és az vizet meg nem zavarhatta volna, sőt ingyen meg zavarni sem akarta volna. A farkas viszontag keményen dörög vala: Mire mondod, szentség törő (úgy mond), ugyanis mindenkoron csak káromra járál, atyád, anyád is mindenkoron csak ellenem járának, de te ma meg fizetsz nekem. És őtet legottan torkon ragadván meg szaggatá.

Értelme.

Ha az hatalmas gonoszt akar tenni,
Könnyí az nyavalyáshoz hamis okot lelni,
És az mint akarja, úgyan meg ítélni.


3  Az egerekről és békákról.

Hadakozik vala az egér a békával, valami tolcsa víz végil, az had nagy vala és kétséges. Az egér, miért hogy okos vala, a fűbe el rejtezék, és a békára orozva szökellék. A béka, miért hogy erősb vala, és magát inkább bírja vala, ugyan nyilván az ellenségnek neki megyen vala, koppjája kegyig mind kettőnek venyige vessző vala. Mely hadat mikoron a kánya távol meg látott volna, oda siete, és mikoron a hadakozásra való igyekezetbe egyik sem venné eszébe, mind a két hadakozó jámbort fel ragadá és meg szaggatá.

Értelme.

Úgy leszen dolga minden bolond polgárnak,
Kik a tisztért nem engednek az kárnak,
Sőt halálokkal is érte járni akarnak.

Képtalálat a következőre: „aesopus”