Payday Loans

Keresés

A legújabb

„Ha az oroszok jelentik a kommunizmust, akkor itt soha se lesz senki kommunista” PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2015. február 12. csütörtök, 11:25

„Ha az oroszok jelentik a kommunizmust,

akkor itt soha se lesz senki kommunista”

 

2015. február 11.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

kitores-1945.jpgMessze nem lenne teljes az 1945. február 11-ei budavári kitörlésre való méltóságteljes megemlékezésünk, ha nem mutatnánk rá eléggé arra, valójában kik ellen, mi ellen is harcoltak vállvető hősiességgel a magyar és német honvédek akkor és utána. Olyan hordák ellen vették fel reménytelennek tűnő helyzetben a fegyvert, akiknek – amint egy korabeli jelentésben olvassuk – „vadságuk és erkölcstelenségük határtalan volt”.

 

Évtizedeken át elhallgatott visszaemlékezésekből elképesztő kép tárul elénk arról, hogy az 1848-1849-es cári csapatok Grál-lovagszámba menő katonáihoz képest milyen is volt a hazánkat 1945-ben nem felszabadító, hanem feldúló vörös horda. Nagyrészt ugyanis köztörvényes börtönviseltekből verbuválódott lumpen elemekből tevődött össze. 

Mégis, róluk még ma is gyakorta csak megszépítő mesék hallhatók vagy olvashatók. Amolyan jóságos, sok hadi meneteléstől elcsigázott cukros bácsikként jellemzik sokan őket ma is, legalábbis azok, akik a kommunista propaganda köldökzsinórján csüggnek mindmáig. Vandalizmusukat pedig „kényszerhelyzet”-ben való magatartásként könyvelik el.

Azok viszont, akik egykor átélték, mit jelentett „bevonulás”-uk, akár csak egy kisebb településen is, azonnal megtudták, mi a kommunizmus. Rádöbbentek, sokkal rosszabb, mint ahogyan azt addig tudták. Mint például Nyisztor Zoltán pápai prelátus, aki, amint memoárjában írja (Vallomás magamról és kortársaimról, 1966), maga sem gondolta, hogy mindama borzalmairól szóló hírek, amiket eladdig olvasott, bizony teljesen igazak.

1945-ben azonban már egy szemernyi kétsége sem volt, milyen is a tényleges helyzet. Ezért csak ajánlani lehet a muszka vandalizmus méreteiről beszámoló korabeli jelentéseket. Ezek közül most papokéiból idézünk, melyek Perger Gyula dokumentumkötetében („…félelemmel és aggodalommal…” Plébániák jelentései a háborús károkról a Győri Egyházmegyéből 1945., 2005)olvashatók. 

Báró Apor Vilmos győri püspök kérésére egyházmegyés papjai 1945 tavaszán részletesen beszámoltak a szovjet bevonulásról szerzett tapasztalataikról. Maga a főpásztor, látva a balsejtelmeket, már 1945. február 14-én körlevelében így fogalmazott: „Ma több a kísértés minden rosszra, mint bármikor, de sose volt szükségesebb ellentállni a rossznak, mint most.”

Sosem bizony, és hogy mennyire, mutatja az e kötetben közölt 97 jelentés. Ezekből okulásul közreadunk most egy csokornyit – további kommentárok nélkül.

1945. április 28. Abda, Takács János plébános:
„Az orosz megszálló csapatok nagypénteken este 8 óra tájban jelentek meg községünkben, s mindjárt az első éjjelen fosztogattak és több nőt: hajadont és férjes asszonyt megbecstelenítettek. Ezek az atrocitások a rákövetkező napokban még szaporodtak. Az irodában lévő páncélszekrényt feltörték és a benne elhelyezett mintegy 5000 P készpénzt elvitték, az irodát feldúlták, az összes iratokat szétszórták, csak az anyakönyveket hagyták bántatlanul.”

1945. április 26. Fehértó, Andorka Gábor plébános:
„A templom ajtaját fejszével kifeszítették, a sekrestye ajtót betörték, az összes egyházi ruhákat kiszórták.”

1945. április 29. Kóny, Rádonyi József adminisztrátor:
„A híveimet is rabolták, leányokat, asszonyokat meggyaláztak. Tanulságképpen annyit jegyeztek meg még a baloldali kónyiak is: ha az oroszok jelentik a kommunizmust, akkor itt soha se lesz senki kommunista.”

1945. május 23. Gyarmat, Pogátsa János tiszteletbeli kanonok, esperesplébános:
„A templomban lévő szobrokba belelődöztek, az irattárt szobákban, udvarban, kertben szétszórták, sárba és lekvárba taposták. Vandalizmusukat gátolni akarván a parancsnok védelmét akartam kérni, de nem engedtek távozni. Háromszor puskacső elé állítottak, majd puskatussal halántékon akartak sújtani, az elől sikerült elhajolnom, de a puskatus arcon (szemem alatt) ért és másfél hónapig gyógyuló sebet ejtettek rajtam. Híveket is kifosztották kegyetlenül. A nők általában ügyesen elrejtőztek, de így is sokat megbecstelenítettek. Egy anyát és védelmére kelő legényfiát agyonlőtték.”

1945. május 4. Gyömöre, Győri Vendel plébános:
„Március 26-án d. e. 10 órakor jöttek be Gyömörére. Harc nem volt, a községre egyetlen lövést sem adtak le. Az első csapatokra néhány fosztogatáson kívül különösebb panaszt nem hallottam. Aznap este újabb csapatok jöttek, amelyek az egész éjszaka fosztogattak, s több helyen próbáltak nőkkel erőszakoskodni. Másnap újabb csapatok jöttek, amelyek lőtték a községet, mindent felforgattak, kiszórtak, törtek-zúztak.

1945. április 29. Koroncó, Máté Miklósd plébános:
„A majdnem 1 hetes dorbézolással mérhetetlen szenvedéseket okoztak mindnyájunknak, de különösen szegény nőknek. A vandalizmus nem kímélte az Isten házát sem: teljesen feldúlva, megszentségtelenítve találtam.”

1945. április 23. Fertőrákos, Rohrer István plébános:
„Asszonyokat és leányokat megbecstelenítettek, ruhákat, élelmiszereket, bort raboltak, egyik-másik helyen a bútorokat összetörték s a lakásokat feldúlták. Híveim közül többen panaszkodtak már, hogy elvitték mindenüket. Félelem s rettegés közepette töltötték napjaikat s különösen éjjeleiket. A zárdában is nagy pusztítást vittek véghez. A kápolnát feldúlták az oltárral együtt.”

1945. április 27. Sopron, Papp Kálmán pápai prelátus, esperes, városplébános:
„Az Orsolyiták, az Isteni Megváltó Leányai zárdái, a Szent Benedek-rend, Szent Domonkos-rend, a városplébánia lakószobái és óvóhelyei zsúfolásig megteltek. Itt is próbálkoztak garázda katonák, leginkább részeg fejjel betörni. Szomorú képet nyújtanak a magánházakban, családokban megtörtént megdöbbentő esetek, az erkölcstelen erőszakoskodások és férjes asszonyokkal s fiatal lányokkal szemben elkövetett merényletek. A lelki megrendülések és károsodások az anyagi veszteségeket felülmúlják a városban is, az esperesi kerület községeiben is. Ezekről nem lehet jelentést tenni.

Ágfalván a plébániát, irodáját teljesen kifosztották és feldúlták. Legduhajabb garázdálkodás, fosztogatás, nők meggyalázása történt Sopronkőhídtelepen. A templomot, kápolnát és lelkészlakást kifosztották.”

1945. május 27. Csepreg, Smied Lajos plébános:
„Borzalmas napok voltak… megbecstelenítés, tömegével. Templomomat kifosztották. Jézus Szíve szobrát az oltárról leütötték. Szent Ferenc szobrát lefejezték. Az oltárokról az összes ruhákat letépték, elvitték. Gyertyatartókat földhöz verték, orgonát szétszedték.”

1945. május 30. Egyházasfalu, Papp Antal plébános:
„A plébániát teljesen feldúlták és szemétdombbá tették; fehér és egyéb ruhaneműt elvitték, kamráját kiürítették. Ugyanezt tették a községben is és a kirabolást egy ház sem kerülte el.Vadságuk és erkölcstelenségük határtalan volt. Szünet nélkül lövöldöztek. Rémes hajtóvadászatot rendeztek az asszonyok és leányok ellen, akik 2 nap és 2 éjjel erdőn-mezőn bujkáltak és mégis több gyalázatos megbecstelenítés történt. A rémület még most is ott réved a szemekben… A hívek 98 %-a utálattal fordul el a kommunizmustól.”

1945. május 22. Szakony, Pölöskey József plébános:
„A sok propaganda és kósza hír után félelemmel és aggodalommal lestük az oroszok megérkezésének pillanatát. Ha nem is 100 %-ig voltak igazak a róluk terjesztett hírek, mégis untig elég volt elviselni garázdálkodásukat, goromba, nyers fellépésüket, bor és nő után való folytonos kutatásaikat, sokszor erőszakos követelődzésüket.

Nagycsütörtökön reggel ¾ hét órakor értek falunkba. A lakosság egy része a kerti bunkerokban szorongott, más része pedig az utcán leste gyérengéző bevonulásukat. Az útjukba eső személyektől elszedték fémtárgyaikat, azután tovább mentek. A tömeg másnap jött s minden háznál 10-15 tanyázott, zabált – mert nem evés volt az –, kutatott, fosztogatott, rondított, közkatona és tiszt egyformán. Hátrahagyott helyük rendetlenségét leírni nem lehet. A bolsevisták eljárásmódja kiábrándította a lakosságot a kommunista eszmékből. Községünkben a párt idáig nem tudott megalakulni. A földosztással sem sikerült neki tagokat szerezni.”

1945. május 17. Sopronhorpács, Kovács Péter plébános:
„Végtelenül szomorú a sok megbecstelenítés. Köztük egy 13 éves iskoláslány. A bírót, 2 legény fiát lelőtték, hajason szép leányát erőszakoskodás közben agyonverték és 3 golyót is eresztettek bele. A győri vöröskeresztes kórház itt rekedt a Kastélyparkban szabad ég alatt. Szörnyű sorsra jutott, az oroszok az ápolónőkkel erőszakoskodtak, majd – mindenüket itt hagyva – az egész személyzetet elhajtották gyalog.”

1945. május 25. Újkér, Muraközy Károly kerületi esperes:
„Bükön a templomot feltörték és kirabolták. A tabernáculumot feltörték, Legméltóságosabb Oltáriszentséget kiöntötték, a cibóriumot összetörték. Nőkkel kapcsolatban jelentem, hogy ahol csak találtak, különösen fiatal nőket, a legcsúnyábban erőszakoskodtak velük.”

1945. július 3. Pereszteg, Németh Rudolf plébános:
„Felkutatták az elrejtett holmikat, szétszórták, összehasogatták és összetörték. Nem voltak tekintettel senkire és semmire - akár szegény, akár jómódú volt, akihez berontottak. Mindent6 összedobálva hagyták el a falut. Amit el nem akartak vagy tudtak vinni, azt hasznavehetetlenné tették. 1-2 helyen a zsírba kék festéket öntöttek, belekeverték.”

1945. április 26. Mosonszolnok, Belovich István esperesplébános:
„Fegyver után kutattak, de közben minden nekik tetsző tárgyat elraboltak. Betörtek a plébániára, mikor én, mint plébános a plébánia épületbe föl akartam menni, fegyvert szegeztek rám s lelövéssel fenyegettek, ha akaratuk ellenére az épületbe lépek. Így nem v olt más hátra, mint visszamenni a pincébe. Húsvét vasárnap este 10 órakor az Isteni Megváltó Leányai apácák is lihegve a plébánia pincéjébe jöttek át, mivel a zárdába behatolt orosz katonák durvasága és erőszakoskodása miatt nem volt maradásuk a zárdában. A főnöknőről letépték a fátyolt. Ambrózia nővért már lefogták. Hiába hivatkoztak szerzetesi ruhájukra és a keresztre. Így aztán a plébánián nehezebb lett a helyzetünk; nemcsak házinépemet kellett védeni az orosz katonák buja természete ellen, hanem az öt apácát is. Többször lelövéssel fenyegettek, ha nem adom ki nekik a nőket. Mindig csak azt mondtam, lelőhetnek, de én ki nem adom őket. Vasárnap, hétfőn és kedden a fenyegetés után eltávoztak, szerdán este azonban Waldherr Pál növendékpappal a plébánia épületben aludtunk, hogy megmentsük azt, amit az oroszok meghagytak. Szerdán este 10 óra tájban két fegyveres orosz katona jött be, ezek először gorombáskodni kezdtek a kispappal, majd mikor az megszaladt, rám támadtak és követelték a házi népnek és az apácáknak kiadását. Természetesen nem teljesítettem kívánságukat; ámbár lelövéssel fenyegettek, de nem lőttek le, hanem egyikük verni kezdett, közben a kisagyamra ököllel két ütést, szememre, orromra három-három ütést, fejem felső részére öt-hat ütést mért. Elborított a vér, összeestem a folyosón. Ezt látva elszaladtak. Így én szenvedtem, de az apácák és házi népem megmenekült. Ilyen erőszakoskodásokat szenvedett a falu leányainak és asszonyainak nagy része. Sokat tényleg is meggyaláztak. Ahol a férfi áldozatkészen védte feleségét, vagy leányát, megverték. Egy leány öngyilkosságot követett el, mivel másképp nem tudott megmenekülni az oroszok elől. Egy anya a padlásról ugrott le, hogy megmentse magát. A hansági vizekben hosszú órákon keresztül állottak asszonyok és leányok. Minden házat kiraboltak, nemcsak az állatokat vitték el minden további nélkül, hanem a berendezést is. A ruhakészleteknek legalább felét minden házból elvitték. A politikai község, hitelszövetkezet és plébánia páncélszekrényeit föltörték és a bennük talált összes pénzt elvitték, és ezt cselekedték nem 3 napon, hanem 14 napon keresztül.”

1945. május 31. Hövej, Katavics Márk plébános:
„Mindenemből kifosztottak. Többször megmotoztak, órámat elvették. Felforgatták a pincét is, ahova az Oltáriszentséget rejtettem.”

1945. április 28. Csorna, Élő Pál püspöki tanácsos, plébános:
„Híveim sokat szenvedtek anyagiakban. Az asszonynép a szokásos zaklatásokat szintén elszenvedte. Az egyik kedves nővért egy részeg katona karjaiból mentettük ki az utolsó pillanatban. Szegény annyira kimerült a nagy viaskodásban, hogy szívműködése csaknem megbénult. Utána a kedves nővérek a plébániára menekültek két napon át és itt virrasztottak a Legszentebb előtt. A plébánia pincéjében, mosókonyhájában, szenes kamrájában csaknem 100 asszony és leány húzódott meg, akiket sikerült minden bajtól megőrizni. A premontrei rendházba pedig csaknem 300-an menekültek, nagyobbrészt asszonyok és leányok. Az atyák hősies lélekkel oltalmazták őket. Házukat szörnyű módon feldúlták, a bútoraikat összetörték, éléskamrájukat, szobáikat teljesen kifosztották.”

1945. május 2. Bokod, Horváth József plébános:
„Kirabolták a templomot is egészen, még az oltárkövet és ereklyét is feltörték. Orgonát szétverték, sípokat kitörték, harmóniumot elvitték. Kelyhet, cibóriumot, monstranciát összetörték, csak darabjai vannak meg.”


 

 

LAST_UPDATED2