Vasvári Pál
------------------
Petőfi Sándor
A MÁRCIUSI IFJAK
Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért!
Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát!
A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Milljom szív földobogott.
Egy szóvá s egy érzelemmé Olvadt össze a haza, Az érzelem "lelkesűlés", A szó "szabadság" vala.
Oh ez ritkaszép látvány volt, S majd ha vénül a világ, Elmondják az unokáknak Ezt a kort a nagyapák.
És mi becsben, hírben álltunk, Míg tartott a küzdelem, De becsünknek, de hirünknek Vége lett nagy hirtelen.
Kik nem voltak a csatán, a Diadalhoz jöttenek, S elszedék a koszorúkat, Mert a szóhoz értenek.
E sereg, mely, míg a harc folyt, El volt bujva vagy aludt, Igy zugott a diadalnál: Mi viseltünk háborut!
Legyen tehát a tiétek, A dicsőség és a bér, Isten neki... nem küzdénk mi Sem dicsőség-, sem dijért.
És ha újra tenni kell majd, Akkor újra ott leszünk, És magunknak bajt s tinektek Koszorúkat szerezünk.
Viseljétek a lopott hírt, A lopott babérokat, Nem fogjuk mi fejetekről Leszaggatni azokat.
Abban lelünk mi jutalmat, Megnyugoszunk mi azon: Bárkié is a dicsőség, A hazáé a haszon!
Pest, 1848. június
AUSZTRIA
Miként elpusztult Jeruzsálem, El fogsz pusztulni Ausztria, S mint Jéruzsálemnek lakói, Földönfutók lesznek császárjaid, Földönfutók és üldözöttek! Készüljetek, Ti fölfuvalkodott félistenek, Az óra kondul s futnotok kell, Hogy el ne zúzzanak Az omló trónus romjai... Ott veszni nem szabad tinektek, Tinektek élni, hosszan élni kell a Bukás után Nyomorban, végetlen nyomorban!
Hiába mossátok kezeiteket, Ti Poncius Pilátusok, Ámíthatjátok a világot, De lát az isten s ismer bennetek, S nincs számotokra többé kegyelem; Vagy érdemeltek-e Csak annyit is az ég kegyéből, Amennyitől egy hajszál meghajol? Nem! - Birodalmatok A szabadság kálváriája, Uralkodás volt minden vágyatok, Ezért emeltetek Munkácsokat, Hogy a szellem világát, melegét, A rabbilincsek e fölolvasztóját Elrejtsétek mélységes föld alá, S fölötte a sötétségben buján Tenyészhessék a zsarnokok virága, A test- s lélekzsibbasztó butaság... Elrablottátok a népek jogát, És elloptátok kincseit, Ti bíboros haramják, Ti koronázott tolvajok!
De a lopott vagyont El nem viszitek magatokkal; Félmeztelen Fognak kiverni titeket A fölemelkedett alattvalók, Mint a tűzkardos angyal Ádámot-Évát a paradicsombul. Kolduljatok, miként Koldultak milliók miattatok! Koldulni fogtok és Nem nyertek alamizsnát, Mert akihez fordultok, az mind Gazságitoknak áldozatja volt, Rátok köp, elrúg bennetek, És undorodva fordul el! S ha ekkép éhen vesztetek, Dögtestetekre hollók szállanak, Mert nem lesz és ne légyen ember az Utálat miatt, aki eltemessen; A hollók gyomra lesz majd sírotok És szemfedőtök a népeknek átka!
Pest, 1848. június
A MAGYAR NÉP
Szabad a magyar nép, szabad valahára, Kinek láncot vertek kezére, lábára, S görbedt derekával a rabigát vonta, Mintha csak állat és nem ember lett volna.
Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja, Kénye-kedve szerint kezeit mozgatja, S mely előbb mint bilincs őtet szorította, A vasat mint kardot ő szorítja mostan.
Szabad a magyar nép... lejárt napod, német! Nem táncoltatod te többé ezt a népet, S pióca módjára nem szívod a vérét, Megfizette isten gonoszságod bérét.
E földön legyen úr a tót vagy a német? E földön, hol annyi vitéz magyar vérzett! Magyar vér szerezte ezt a dicső hazát, És magyar vér ezer évig ótalmazá!
Nincs itt urasága csak az egy magyarnak, S kik a mi fejünkre állani akarnak, Azoknak mi állunk feje tetejére, S vágjuk sarkantyúnkat szíve közepébe!
Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? Ha eljön, ugy jőjön, hogy készen találjon, Még a félhalott se maradjon az ágyon!
Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek, És ha a csatában a halál eléri, Utószor e két szót mondja ki a férfi!
Pest, 1848. június
A NEMZETGYŰLÉSHEZ
Ott álltok a teremnek küszöbén, Melyből a nemzet sorsa jön ki majd, Megálljatok, ne lépjetek be még, Hallgassátok ki intő szózatom... Egy ember szól, de milliók nevében!
Az a hon, melyet őseink szereztek Verítékökkel s szívök vérivel, Az a hon többé nincs meg, csak neve Bolyong közöttünk, mint a temetőbül Éjféli órán visszajött kisértet... Az a hon többé nincs meg, falait Elmorzsolák a mult kor férgei, S az uj vihar szétfújta födelét, S lakói most az ég alatt tanyáznak, Mint a vadállat és mint a madár. Mit őseink egy ezredév előtt Tevének, azt kell tenni most tinektek: Bármily erővel, bármily áldozattal, Bár mind egy szálig elvesztek belé, Hazát kell nektek is teremteni! Egy új hazát, mely szebb a réginél És tartósabb is, kell alkotnotok, Egy új hazát, ahol ne légyenek Kiváltságok kevély nagy tornyai, Sötét barlangok, denevértanyák, Egy új hazát, hol minden szögletig Eljusson a nap s tiszta levegő, Hogy minden ember lásson s ép legyen. Nem mondom én: a régi épületnek Dobjátok félre mindenik kövét, De nézzetek meg minden darabot, mit Alapnak vesztek, s amely porhatag már, Vessétek azt el kérlelhetlenül, Bármily szent emlék van csatolva hozzá, Mert jaj a háznak, mely alapba' gyönge, Mert fáradástok akkor hasztalan lesz, Egy perc jöhet, s az épület ledől, S rosz gazda, aki mindig ujra épit, S ma vagy holnap, de végre tönkre jut.
Számot vetett-e mindenik magával, Minő dologra szánta el magát? Nagy a dicsőség, melyet mindegyik Szerezhet itten, de tudjátok-e, Csak nagy munkáért jár ez a dicsőség! Akit nem égő honfiérzelem És tiszta szándék vezetett ide, Kit a hiúság, vagy silány önérdek Csábít e helyre, az szentségtelen Lábbal ne lépjen e szentelt küszöbre, Mert hogyha egyszer átlép és kijő majd, Átok s gyalázat lesz kisérete, Mellyel haza s később a sírba megy. - Ti, kik szivébül bálványistenek Ki nem szoríták az igaz nagy istent, Kiknek szivében a honszeretet Mint szentegyházi oltárlámpa ég, Eredjetek be és munkáljatok, Legyen munkátok oly nagy, oly szerencsés, Hogy bámultában, majd ha látni fogják, Megálljon rajta a világ szeme, A bennlakókat vallja boldogoknak És istenítse, akik épitették!
Pest, 1848. július 4.
|