Payday Loans

Keresés

A legújabb

A reformkor és 48 hangoskönyveiből
MAGYAR ÉLETMINŐSÉG
2014. március 04. kedd, 11:05

vitéz Somogyváry Gyula: Egy kidőlt fatörzs előtt

Vénülő fűz az istenadta.
Úgy állt napfényben, zivatarban,
mint akinek már úgyis mindegy,
hogy könny pillangók keringnek
körötte, vagy a hópihék.

Számba se vette él-e még
Vénülő fűz az istenadta
s a Duna zúg, oson alatta
nagy idő óta, zajtalan.

A vén fűz meg csak ráhajolva
- mint hogyha titkon hallgatózna -
merengve nézi. Így suhan,
áramlik, s vissza sohse jő,
Isten szolgája az Idő.

Idők partján állt, s vénült egyre,
lombot nevelt, meg levetette,
s kérgesedett az istenadta.
Csodát ugyan ki látna abban,

hogy vénülünk - itt ez a rendje -
csak a víz jár a végtelenbe
meg az Idő. Mert mind elmúlunk,
a gyökerünkből kifordulunk;

mi termő volt mibennünk itten,
magához hívja majd az Isten,
s a régi fa avarrá vál.
Egyszerre csak jön egy őszi szél
és kettéroppant majd a tél,
az utolsó szál vén gyökér
s a fa kidől, és tovahordják
és szétkorhasztják a habok.

A fűz már belenyugodott.
S akkor, egyszerre, más vihar
hajtott föl villámaival,
bömbölt, zúgott, mint ördögátok

s gyilkolta, zúzta a világot -
hagyjuk! A gondolat is fáj,
az ember szinte nem talál
pontot e meggyötört világon,
hol, mint madár a tarlott ágon,
csak percre is nyugvást találjon.

És lám, a fűz, az istenadta,
törten és csonkig hasogatva
- mikor úgy vélted, vége már -
egy szál gyökérből újra hajt
s lerázva kínt, ezernyi bajt
új gallyra törtet, s fényre vár!

Én Uram Isten! Hát e vén
még élni kíván S ölremén
az életért S új harcba kezd
Hát hányszor kell megölni ezt,
hogy magát végül is megadja

Megrendülten és áhítatba
nézem e kérges bajnokot.
S ámulva látom, hogy amott
tovább is hajt egy másik ág,
nem, nem ez nem hagyja magát

Talán csak egyetlen gyökér,
az utolsó, de él, de él
s míg él hitében verhetetlen!

Hát hajtja, egyre vérmesebben, a nap felé új sarjait!
S én röstelkedve állok itt
hát ez a vénség, ez tanít
új reménységre engemet,

akit már szinte eltemet
a kín s a gond nehéz avarja,
hogy nincs halál, nincs elmúlás
- amíg azt Isten nem akarja!

Nézem ez újból sarjadót
és elordítom harcosan
halljátok meg ti korhadók
- kik úgy hittétek, vége van -
bénák, roncsok és összetörtek,
kiégettek és meggyötörtek!

Nincs még halál! Nincs még enyészet!
Még nem végzett velünk a végzet!
S legyen bár hegynyi omladék,
mely ránk zuhant kivájja még
győzelmes útját minden águnk,
s hajtunk, sarjadunk, kivirágzunk,
mert istenáldott dacban égünk
és csakazértis százszor élünk!

 

*





*

Művei

  • Gyújtogatás - versek: 1919-1921 Székesfehérvár 1928.
  • Idők sodrában (versek) 1926.
  • Éjfél után (versek) 1927.
  • A fejedelem stafétája (regény) 1927.
  • Dal, amelyet nem daloltak végig (regény) 1928.
  • Éjfél után (versek) 1929.
  • Barabás Béla 1931.
  • Virágzik a mandula (regény) 1933.

  • Virrasztó a ködben (versek) 1938.
  • Vitéz Somogyváry Gyula versei 1940.
  • A város meg a sárkány (regény) 1939.
  • A pirossapkás kislány (regény) 1941.
  • A hadtest hű marad (regény) 1942.
  • Kalendárium 1943.
  • Katonacsillag megfordul (regény) 1944.
  • A vihar a levelet… (regény) 1947
  • A Tűzoszlop (regény) 1947.

Újabb kiadások








A pirossapkás kislány és A hadtest hű marad
létezik hangoskönyvben, nagyon jó mínőségű felolvasásásban is!!!
Aki keres, az talál... Esetleg itt? Próba-szerencse...



Magyar miatyánk 1919-ben
2011-06-02 18:24:27, csütörtök

Vitéz Somogyvári Gyula

Magyar miatyánk 1919-ben 

Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb, 
mint a miénk most? - Kínok imája! - 
Nyisd meg Nagyúr a fellegek kárpitját 
s irgalmas szívvel, figyelmezz rája. 
Nincs annyi fűszál, libanoni lejtőn, 
mint ahány könnycsepp bús magyar 
szemekbe,


hallgass meg kérünk, jaj, most az egyszer 
Miatyánk, ki vagy a mennyekbe'! 
Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet, 
hogy síró szóval pusztába kiáltsunk! 
Sok volt a vétkünk - nagy büszkeségünk. 
felhőkig járt az álmodásunk - 
de most bánattól gyötrötten mondjuk: 
Szenteltessék meg a Te neved! 

Végigvertél a borzalommal 
és mégis, most is széthúzunk, látod. 
Küldjed szívünkbe a szerelmes békét, 
jöjjön el végre a Te országod!... 
Ugye nem szórod szét ezt a népet, 
bujdosónak a nagy világba, 
hiszen Te hoztad Ázsiából 
s verted, de védted a pusztulástól 
ezer évig! Mondd csak: hiába... ?! 

Voltunk a véres védőbástyád 
s voltunk villámló ostorod, 
tégy velünk, ahogy megérdemeljük, 
legyen meg a Te akaratod! 

Küldjed szívünkbe a szerelmes békét, 
s küldd az erőt a rossz karunkba! 
Küldj halk esőt a földjeinkre 
S legyen gondod a barmainkra...! 
Önts enyhülést a lelkek tüzére, 
s tudsz: szeress! Ha kell: fenyíts! 
csak legyen béke, boldog megértés, 
miképpen menyben, úgy a földön is. 

Nézd: éhezünk, rongyokba járunk, 
nincsen koldusabb néped minálunk. 
Nézzed a gyermek éhező száját, 
asszonyainknak bús Kálváriáját, 
ha Te nem segítesz: elveszünk! 
Ó, add meg hát a napi kenyerünk...! 

Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk, 
gőgösek közt, bizony elsők voltunk, 
de most a házunk hamva van fejünkön 
s a bűnbánat megtépte köntösünket, 
Isten! Istenes szerelemmel 
bocsásd meg a mi vétkeinket...! 

Minket megvertél magyar-Isten 
és megverted az őseinket. 
De fiainknak minden más nép, 
felejtse el apái vétkét 
- sok számolatlan számadásunk - 
miképpen mi is megbocsátunk 
a mi ellenünk vétkezőknek... 

Torkunk rekedt a rimánkodástól... 
az ős magyar föld: merülő gálya. 
Jaj! Tedd a szent kezed föléje, 
oltalmazd meg, vigyázz rája 
és ne vigy minket a kísértésbe! 

A tenyereden, Isten-apánk 
hordod az ember-milliókat. 
Mi is elférünk békében ottan, 
csak vesd ki köztünk az árulókat! 

Nem kell minékünk más hódolása 
és nem vágyik a magyar sehová sem, 
csak engedj élni...tüzekbe nézni... 
tilinkószónál... mesét mesézni 
és szabadíts meg a gonosztól!

Ámen.

 

 

LAST_UPDATED2