Payday Loans

Keresés

A legújabb

Prohászkától Erdő (Grünwald) Péterig - Tompó László új közírásai PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

Utcaelnevezésekkor az igazi nagyságokról elfeledkezünk

2015. március 06. 08:00

prohaszka-ottokar500.jpgAmi nem mai keletű tragédia. Így volt ez már akkor is, amikor Budapestet mégiscsak mások vezették, mint hosszú évtizedek óta. Mert hogy, hogy nem, rendszerint éppen nem azokról neveznek el utcákat vagy egyéb köztereket, akik ezt igazán megérdemelnék. Pedig ha igaz, hogy egy település szellemi állapota lemérhető többek között azon is, kikről van benne utca elnevezve, akkor a helyzet bizony nagyon is kétségbeejtő.

Kibújt a szög a zsákból: az abortuszt nem tekintik nők elleni erőszaknak

2015. március 05. 11:12

Merthogy hazánk (Fritz Tamást idézve) tényleg következmények nélküli ország. Mármint hogy benne a társadalom bármely rétegeiről bárki bármit büntetlenül állíthat. Így a derék liberális erkölcscsőszök is ringbe szállhatnak, mondván, mindig a kisebbeket, a gyengébbeket bántják folyton a nagyobbak, az erősebbek. Nem, nem kezdünk természetesen szubtilis elmélkedésekbe bizonyos körök örökzöld témájáról, a nő és férfi viszonyáról. Csak azt nem értjük, miért kell folyton összeesküvés-elméletet szőni ott, ahol annak nincsen helye. Minden gyermekszobában, családban felcseperedett földi halandó tudja ugyanis, mennyire hozzájárul a két nem egymást kiegészítő mivolta univerzumunk szépségeinek kiteljesedéséhez, miként azt is persze, melyek a két nem Achilles-sarkai, sebezhető pontjai. Azt állítani azonban, hogy egy olyan világban, amelyben a nők közéleti szerepvállalásainak aránya messze nem marad el a férfiakéitól, tömeges a nők elleni erőszak, éppen olyan, mintha valaki lakatlan szigeten vizionálna tömegverekedésről.

„Titkos társulatok alakultak a szeszes italok pártolására, az ember egészségének megrontására”

2015. március 04. 10:26

szabadkomuves jelkep.jpgAkárhányszor idézünk elődeinktől, mindannyiszor megállapíthatjuk, hogy ijesztően időszerűek meglátásaik ma is. Ilyen Csontváry-Kosztka Tivadartól a fentebbi mondat. Önéletrajzából való, 1913-ból. Nem, nem arról van szó, hogy feltétlenül legyen valaki absztinens, hanem arról, hogy ha valaha, ma aztán mindent megtesznek a háttérhatalmi erőtényezők a nevezett italok meghamisítására. Nem nehéz kitalálni, vajon miért?

Megbecsüljük-e eléggé népművészetünk mestereit?

2015. március 03. 10:52

nepi-motivumok-lead.jpgAgyonpolitizált hétköznapjainkban igencsak hajlamosak vagyunk arra, hogy fölösnek vélt energiáinkat is kérészéltű haszontalanságokra fordítsuk. Megvesszük kétes vásárfiákon a „népművészeti”-ként beharangozott giccset, s lelkendezünk a dobhártyaszaggató műzenéken. Eleink régi néphagyományaival pedig legjobb esetben pár futó skanzenbeli látogatáson találkozunk. Aligha lehet kérdés, hogy jól van-e ez így?

Schmidt Máriát támadják megint, amiért nem hazudott holocaustügyben

2015. március 02. 12:52

schmidt-maria.jpgFolyik továbbra is a szokásos háború, az árokásás. Schmidt Máriát támadják megint, amiért nem hazudott holocaustügyben. Nem állította ugyanis, hogy Horthy Magyarországán, azon belül is a második világháború első öt évében, a zsidótörvényekkel, üldözték volna a közéletben amúgy is túlprezentált hazai zsidóságot. Mert úgy tűnik, jó ideje valakiknek legfőbb érdeke, hogy más se folyjék a csapból, mint annak erőszakolása, mennyire embertelenül bánt hazánk, pláne annak megannyi kormánya, a zsidósággal a Horthy-korszakban, s különösen is a második világháború idején.

Erdő (Grünwald) Péter már megint nem azt teszi, amit kellene…

2015. március 01. 11:33

zsid-csillag.jpgIgen, már megint Erdő (Grünwald) Péter került terítékre. Itt a nagyböjt, ideje legalább ilyenkor elcsendesedni, a földi léten túlmutatókkal foglalkozni. Pláne annak, akinek magától az Úr Jézus Krisztustól egyenesen ez a rendeltetése. De ő folyton mást tesz.

Igen, Hóman Bálint méltán példaképünk

2015. február 28. 15:37

homan-balint250.jpgAmint hírt adtunk róla, Hóman Bálint 1946-ban „háborús bűntett” miatt brutális koncepciós perben életfogytiglanra ítélt egykori kultuszminiszter, történész felmentését kérte az ügyész és a védő egyaránt a Fővárosi Törvényszéken tartott perújítási tárgyaláson. Éppen ideje a döntésnek, hiszen minden amellett szól, hogy igen, Hóman Bálint méltán példaképünk.

Bárcsak Orbán megmutatná, ki az úr a háznál!

2015. február 27. 11:53

orban-legyen-ugy.jpgAki a portálunkon megjelenő helyzetértékeléseket olvassa, észreveheti, hogy nem használunk szemellenzőt. Vagyis bíráljuk a kormányt, de nem balról, hanem jobbról, még ha fájdalmas is. Más szavakkal, a balosoknak sok, nekünk kevés, amit tesz. Kérdés, a miniszterelnök a mai évértékelése után megmutatja-e már végre, ki az úr a háznál?

„Az európai országok kormányai semmit nem tesznek azért, hogy megvédjék a zsidókat Európában” - és a valóság?

2015. február 26. 11:16

charlie14-250.jpgAhogyan a disznó mindent megeszik, ami elébe kerül, a historikus is mindent elolvas, amin megakad a szeme. Így történt, hogy tegnap, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Mazsihisz honlapjára is rákattintottam. Bár ne tettem volna – mondhatnók. No de mi is történt?

A liberalizmus az apa, a kommunizmus a fia

2015. február 25. 11:25

avo_terror_250.jpgMa, a kommunizmus áldozatainak emléknapján, nem kezdjük el töviről hegyire ismertetni tanait – megtette ezt már e sorok írója is minduntalan portálunkon. Inkább arra igyekszik rámutatni, mennyire szimbiózisban van egymással a két gyilkos ideológia.

Oláh eredetű Erdély?

2015. február 24. 12:39

erdely250.jpgAki csak egy kicsit is ismeri Erdély történelmét, annak persze ez nem lehet kérdés. Ám sokak még kicsit sem ismerik. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy ezen a téren is tiszta vizet öntsünk a pohárba. Ugyanis már a tizennyolcadik századvégtől elkezdte hódító útját a dákóromán kontinuitáselmélet. Azóta, különösen is a Ceauşescu-időszakban, a román propaganda mindent megtett elterjesztésére, sőt dogmaként való elfogadtatására, különösen diplomatáik és történészeik által.

Amit hiába is várnánk a magyarság megbélyegzőitől: „Vétkeztünk, de jóvá akarjuk tenni”

2015. február 23. 15:50

Akinek volt valaha is gyermekszobája, megtanulta, hogy ha rossz fát tett a tűzre, automatikusan megszólalt a lelkében a riasztócsengő, vagyis a lelkiismeret szava. De szép is lenne, mondhatnók, ha ez így lenne minden nemzet vagy nemzetiség életében is. Ha például történetesen azok, akik mindmáig egyes nemzetek, mint a magyarság, kollektív bűnössé nyilvánítását visszhangozzák világszerte, néha tükörbe néznének.

Megint megszólalt a háttérhatalom: „Magyarország veszélyt jelent az európai projektre, trójai faló”

2015. február 22. 11:33

bunyevacz_uj_vilagrend.jpgTörténészek a legjobb megmondhatói, általában mennyit ér a mindenkori román vezetés adott szava. Egyáltalán, van-e adott szava? Most nem kezdjük el felsorolni a néhai román vezetések Trianonba torkolló irredentista és szeparatista törekvéseit (megtette ezt már egykor Jancsó Benedek), csak arra kívánunk rámutatni, mennyire ugrásra készek képviselői mindenkor hazánk egész világ előtt való lejáratására, befeketítésére.

„Megtiltották egy zsidónak, hogy leüljön pihenni egy parkban”?

2015. február 21. 12:59

zsido_temeto.jpgRégen hallottunk már valahogy a Mazsihisz volt elnökéről, Feldmájer Péter ügyvéd uraságáról. A minap viszont hallatta hangját. Bár ne tette volna, mondhatnók, így elöljáróban. De nézzük csak a fejleményeket!

Brüsszel beavatkozása belügyeinkbe értékelvűség?

2015. február 20. 09:54

szabadkomuvesseg250.jpgOlyan a Néphazugság holdudvara ma is, mint akár tíz, húsz vagy harminc éve. Mindig is az éppen fennálló háttérhatalom köldökzsinórján csüggő. Legyen az Moszkvából vagy Brüsszelből jövő. Csak egy a fontos, a látszólag bipoláris status quo fenntartása.

Nem mi gyűlöljük őket, ők gyűlölnek minket – avagy gondolatok a magyar-zsidó viszony megromlásának okairól

2015. február 19. 12:19

Ma sincsen bizony béke az olajfák alatt. Nincs, mert vannak, akik, miközben folyton ássák az árkokat, azok betemetésének szükségességéről beszélnek. Ölni tudna a gyűlöletük. A színskáláról csak a szurokfeketét és a hófehéret ismerik. Hófehérek pedig csak ők lehetnek, a többiek szurokfeketék. Legalábbis szerintük.

Őrjöng a Néphazugság, amiért Orbán betart a világhatalomnak

2015. február 18. 11:18

hatterhatalom-250.jpg„Már ha tényleg betart” – tehetnők hozzá. Mindenesetre a nemzetrombolásban, eszményirtásban mindmáig vezető orgánum szerint a magyar miniszterelnök az orosz elnökkel való megállapodásaival „gyalázat”-ot követett el, hiszen ezzel világossá vált üzenete: „Nesze neked, európai energiaunió, nesze neked, közös európai külpolitika, nesze neked, európai szolidaritás!”

Putyin fejet hajt egykor nálunk elesett honvédjei előtt. Kormányunk mikor teszi ezt a mieinkkel?

2015. február 17. 17:00

hosok_tere.jpgEz a kérdés most, egyrészt Putyin látogatása alkalmából, aki a második világháborús orosz katonák emléke előtt fejet hajt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, másrészt, amiért viszont az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége felhívást tesz közzé „holokauszt témában pedagógusok részére az Egyesült Államokban folytatandó ötnapos tanulmányútra”.

Mazsihisz: Dachau kényszermunkatábor volt, nem megsemmisítő láger

2015. február 16. 10:30

holo-karikatura.jpgNem, nem kezdünk el számháborúzni a második világháború zsidó áldozatairól, miként az egykori koncentrációs táborok történetét sem kezdjük el értékelni – megtette ezt nemrég Germar Rudolf magyarul nálunk is megjelent könyvében (A felboncolt holocaust).

Ideje lenne, hogy a papság is fellépjen megrablóink ellen

2015. február 15. 20:44

templom.jpgMég akkor is, ha messze nem csak rajtuk múlik, mit tesznek velünk a háttérhatalmi erőtényezők. Hiszen a fuldokló akkor is segítségért kiált, ha nem vagy alig hallják hangját. Éppen ezért lenne elvárandó, hogy a lelkek legfőbb megmentői meghallják őket.

Régebbi hírek a rovatban:


A rovat teljes archívuma