Payday Loans

Keresés

A legújabb

Egymillió alatt új élet PDF Nyomtatás E-mail
JÓKOR - OLY JÓ KORBAN ÉLTEM ÉN E FÖLDÖN
2015. február 10. kedd, 11:38

 

aegymillioalatt.jpg

Összesítő elemzést végzett az év elején a femina.hu, hol lehet az országban gazdálkodásra is alkalmas ingatlanokat venni egymillió forint alatt.

Már Győri Győző, önellátás specialista is említést tett arról a vele készült filmben, hogy lehet Magyarországon olcsón is ingatlant venni, persze az igényektől függően, ki hol szeretné a hátralévő éveit leélni. E célból sokaknak eleve a legkisebb, legcsendesebb falvak jönnek számításba, ott pedig más országrészekhez képest javarészt jóval olcsóbbak az ingatlanok.

Sok telkes ház közös jellemzője azonban az, miszerint fel kell újítani őket, de aki önellátásra törekszik, megoldja e kérdést maga, vagy ami már szakmunka, arra felfogad mesterembert. Azonban e költségeket kalkulálva se kell öt vagy tízmillió feletti összköltséggel számolni, mintha megvennénk egy átlagos, az elmúlt 20 éven belül épült kertesházat. Ráadásul a felújítással megfelelően kialakíthatjuk a ház szigetelését is, így nem az utcát fűtjük, ahogy ez számos esetben előfordul, hisz a hazai ingatlanok, pl. a kádárkockák rákfenéje az, hogy kb. 40 %-ban csak kifelé fűtünk.

Külön csemege, ha valaki régi parasztházat újít fel, és a munkát nagyrészt szintén maga csinálja. Erre is van példa, amiről írtunk is korábban.

De nézzük az ingatlanokat:

Heves megyében, Erdőtelken már 700.000 forintért is vehető egy 107 m2 alapterületű, 2 szobás kertesház, azonban alaposan felújítandó. 871 nm2 telek tartozik hozzá, ezen már lehet gazdálkodni.

Valamivel drágábban, 900.000 forintért vásárolható meg az az összkomfortos, garázzsal is rendelkező, 3 szobás ház Nyírbátorban, mely hasonló alapterülettel rendelkezik, viszont nagyobb, 1646nm2-es telek jár hozzá. A tetőtere akár be is építhető, az ingatlanról megtekintett fénykpek alapján is látható azonban, hogy a ház kisebb felújításra szorul.

Zalaegerszegtől 20 km-re, Pölöske község külterületén eladó egy zártkerti ingatlan 990.000 forintért. A terület 3242 négyzetméteres és a 80-as években épült 2 szobás, csak 35nm2 alapterületű, de pincés, jó állapotban lévő házikó áll rajta, ahonnan rálátás nyílik a pölöskei horgásztóra. A területen kordonos szőlő, konyhakert is található. A közelben akácerdő valamint hajdina ültetvények helyezkednek el, amely esetlegesen méhészeti szempontból lehet érdekes. Az ingatlannál jelenleg nincsenek kiépített közművek.

Egymillió alatt még számos ingatlan vásárolható meg az országban, akit további ajánlatok érdekelnek, ide kattintson.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A képen a pölöskei ingatlanról vett látkép látható

LAST_UPDATED2