Hatvan éve ültek el a fényes szelek

A népi kollégiumok eszméje az 1930-as években, a népi írók és falukutatók mozgalmának a magyar vidék szörnyű helyzetét feltáró tevékenysége nyomán jött létre. A mozgalom születésénél bábáskodó írók, szociológusok a tanulás, az értelmiséggé válás esélyét akarták megadni azoknak a tehetséges, szegényparaszti sorban élő fiataloknak, akik önerőből nem törhettek ki a zsellérek, cselédek sorából. A bentlakásos internátus célja volt, hogy segítse őket a tudás, a diploma megszerzésében, népi gyökereik megtartásában, s hogy megelőzzék, hogy a budapesti középosztályba olvadjanak.

Az első népi kollégium 1939-ben alakult Bolyai Kollégium néven, ezt 1942-ben Györffy István néprajzkutatóról Györffy Kollégiumra keresztelték át. A II. világháború után újjáalakult Györffy Kollégium és a történészhallgatókat tömörítő Petőfi Kollégium hozta létre 1946. július 10-én a NÉKOSZT. A "honfoglalás" során elhagyott, részben romos villákat, iskola- és laktanyaépületekbe költöztek az új kollégiumok, élelmet elöljáróságoktól, gazdáktól kaptak, munkások, szakszervezeti csoportok, üzemi bizottságok segítettek az újjáépítésben.

A mozgalom az 1848-as forradalom centenáriumán, 1948 tavaszára az egész országot behálózta, a népi kollégiumok száma megközelítette a 160-at, ezekben több mint tízezer középiskolás és egyetemista tanult. A kelet-európai országok között egyedülálló volt ez az autonóm szerveződés, a mozgalomnak saját indulója, Makarenko pedagógiáján alapuló ideológiája volt. (A korszakot is a "Sej a mi lobogónkat" című induló nyomán szokták a "Fényes szelek" nemzedékének nevezni.)

A demokrácia alapelveit érvényesítve önkormányzatot hoztak létre, amelyben a döntési jogokkal rendelkező vezetőket választották. Fontos volt a közösen végzett munka, amellyel a kollégium létezését biztosították, közösen újították fel a kollégium épületeit, kertészeti, mezőgazdasági munkát végeztek. A népi kollégisták őszintén hitték, hogy maguknak építik az országot, a szocializmust a közeli jövőben megvalósuló társadalmi berendezkedésnek tekintették.

A mozgalmat főként a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt támogatta, sok segítséget kaptak Rajk László belügyminisztertől. A NÉKOSZ főtitkárát, Kardos Lászlót 1948. március 15-én Kossuth-díjjal jutalmazták, a mozgalom ekkor ért csúcspontjára, de napjai már meg voltak számolva. A parasztpárti kötődés a "fordulat évében" már tehernek számított, a monolit diktatúra bevezetésére törekvő Rákosi-klikk nem tűrhette az autonómiát, az önálló gondolatokat.

Az MDP Politikai Bizottsága 1948 szeptemberében elítélte a NÉKOSZ-t, a kegyelemdöfést Rajk 1949. májusi letartóztatása jelentette. A NÉKOSZ megszűnését éppen megalakulásának 3. évfordulóján, 1949. július 10-én jelentette be a szövetség III. kongresszusán Horváth Márton, a párt küldötte.