Nyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, fordulatokkal, melyeket nem kell szó szerint érteni. Aki használja és aki hallja, egyaránt és egyértelműen azonnal megérti, de mégsem tudná megmondani, honnan ered a kifejezés, s miféle elszigetelt emlék rejtőzik benne.
Ezek azok a kifejezések és fordulatok amelyeket a nyelvtudomány és a stilisztika szólásnak, közmondásnak, példabeszédnek, szólásmondásnak nevez.
A
szólások eredetének, származásának kutatásával és magyarázatával sokat foglalkoztak a tudósok. Elméletüket és a rájuk vonatkozó gyűjtés történetét
Tolnai Vilmos írta meg 1910-ben, akadémiai székfoglalójában. Az egyes szólások magyarázatával
Kertész Manó foglalkozott Szólásmondások c. könyvében (1922). Ő sorra veszi a halászat és vadászat, a paraszti élet, a konyha, a népszokások, a boszorkányság, egyéb néphit, a vitézi élet, a céhek, az ipar, a kereskedés és a vámok, a pénz és a mérték, a rovás és a számvetés, a kártya, a kocka és más szerencsejáték, az igazságszolgáltatás és egyéb emlékek köréből eredő szólásokat. Ehhez kiegészítésül és részben helyesítésül szolgál
Csefkó Gyula Szállóigék, szólásmódok c. könyve (1930) is.
Ágról szakadt, agyafúrt, otthagyott...
Ágról szakadt annyi, mint: élhetetlen szegény ember. Összefügg az akasztófáról szakadt kifejezéssel, amely olyan embert jelentett a régi világban, aki - bár annak rendje-módja szerint fölakasztották - elevenen esett le az akasztófáról, mert
a kötél elszakadt. S ezért megkegyelmeztek az életének, de az országból kiutasították, földönfutóvá lett.
Agyafúrt annyi, mint eszelős, bolond, együgyű, másik jelentése szerint pedig ravasz. Eredetét az orvostudomány története magyarázza, ugyanis a koponyalékelés, a trepanáció a koponyának, az agyüregnek megfúrása, amelyet a
középkorban a legkülönfélébb betegségek ellen alkalmazták, így az elmebetegeket is trepanációval próbálták gyógyítani.
A "bottal ütheti a nyomát" jelentése hiába üldöz valakit, el nem érheti, mert már elmenekült. Ez a kifejezés a vadászéletből ered. A hajtók szokták bottal verni az avart, a bokrot, hogy a vadat felzavarják és a puskacső elé hajtsák.
Dugába dől egyenlő azzal, ha valamely szándékunk vagy tervünk, amelyhez nagy reménységet fűztünk, nem sikerül. A szólás a kádármesterségből ered, és a hordó dongáinak, dugáinak összedőlésére utal. Régen, mikor még a boroshordókat is faabronccsal kötötték, a dugába dőlés gyakori dolog volt.
Egy követ fújni vagyis titkon egyetérteni, összeesküdni... Abból a nemzetközi babonából ered, hogy a kígyók, mikor tavasszal párzás idején összebújva sziszegnek, szájukból tajtékot fújnak, a tajték megkeményedik és kővé válik.
Ez az a csodaerejű kígyókő, mellyel különféle betegségeket gyógyítanak.
Faképnél hagyjuk azt, akitől szó nélkül, búcsúzatlanul távozunk. Tolnai Vilmos a szólás keletkezésének idejét a reformáció korába tette, mikor a nép kezdett nem bízni a szent képek, feszületek erejében. Csefkó Gyula fejtegetésében a fakép, kapufélfa stb. egész szó - és
az országszerte dívó emberformájú kapufélfák kapubálványával, emberi felső testet vagy fejet ábrázoló kapuszobrával hozza kapcsolatba. A kapufánál vagy a faképnél szokott beszélgetni a gazda ismerőseivel vagy távozó vendégeivel. Ha ezek búcsú nélkül mentek onnan tovább, akkor méltán mondhatták róluk, hogy otthagyták a faképnél.
Kesztyű, kosár
Kesztyűbe dudálni talán nem nehéz feladat, s ha valakit azzal fenyegetünk meg, hogy megtanítjuk kesztyűbe dudálni, a mai ember szemében ártatlan, sőt nevetséges fenyegetésnek látszik, valaha azonban nem volt az. A szólás csak
a XVIII. század végén kezdett elterjedni, Csokonainál így szerepelt: megtanítlak vaskesztyűbe fütyölni. A
vaskesztyű bizonyára a Mária Terézia büntető rendtartása értelmében meghonosult kínvallató eljárásnak egyik eszköze volt, valószínűleg hüvelyk- vagy körömszorító, mellyel valósággal kisrófolták a vádlottból a vallomást. A kínzott fájdalmában jajgatott, cinikusan kifejezve: dudált.
