Gyűlöletbeszéd,

ha azt mondjuk,

kisebbségben vagyunk saját hazánkban?

2015. január 09.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Ha valaki azt hinné, hogy Novák Előd közismert Facebook-bejegyzése körül lecsendesült a művihar, tévedne. A magyarságot napról napra egyre gyakrabban érő sérelmekre sohasem rezonálók szerint e bejegyzéssel nemcsak egy újszülött csecsemőt ért sérelem, hanem egy egész etnikumot is. Ami nem maradhat büntetlenül. Fizetni kell érte.

Tegnap Muhi Erika, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója az ATV Start vendégeként arról hadovált, hogy az említett Facebook-bejegyzés túlmegy a határon, és felveti annak büntetőjogi szankcionálása lehetőségét. Így, ha eljárás indul Novák Előd és a bejegyzéséhez annak szellemében hozzászólók ellen, busásan fizethetnek. Akár öt-hatszázezer forintot is kijelentésenként. Ugyanis a magyarságnak hazánkban jelenleg kisebbségként való tekintéséért a csecsemő családja „sérelemdíj”-at követelhet.

Az ember tényleg nem tudja, sírjon-e vagy nevessen ekkora ostobaság hallatán. Mert most hadd ne kelljen példálódznunk, hogy ennek analógiájára ki mindenkitől lehetne beszedni sérelemdíjat. Vajon akkor Spiró György vagy Esterházy Péter egy-egy bekezdését hány millióra lehetne taksálni? 

De játsszunk csak el egy kicsit a történelemmel, és idézzük Balczó Andrást, aki Kocsis L. Mihállyal való beszélgetésében (Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség, 2005) ezeket mondta:

„A százötven éves török megszállás idején odamegy egy magyar ember a budai pasához, és azt mondja neki: kérem, Magyarország török hódoltsági terület. Vajon mit tesz erre a pasa? „Igen, és mit akar ezzel mondani?” Legfeljebb visszakérdez. Hiszen nyilván ők is észrevették már, hogy itt vannak Magyarországon. Ez tény, mit lehet erről beszélni. Akar-e valami lényegeset mondani, jóember? A törökök tudták, hogy a keresztény magyar nép nem igazán szereti őket, de ez nem izgatott közülük különösképpen senkit, önmagában nem volt „gondolatbűn” nem szeretni a törököt.”

Ha viszont ma ezt egy másik etnikummal kapcsolatosan teszi valaki, túllép a „véleménynyilvánítás szabadságá”-n, tudtuk meg a nevezett iroda igazgatójától. Ismerős beszéd. Németh László de sokat tudna erről vallani, ha élne! Hiszen „Kisebbségben” című, 1939-ben megjelent könyvéért neki is meg kellett szenvednie. Jó ideig félreállították, s e könyve évtizedeken keresztül nem jelenhetett meg, sőt bizonyos Zsolt Béla a „Haladás” hasábjain 1945-ben emiatt „felakasztásá”-t követelte.

Egy azonban biztos, éspedig az, amit már amúgy unos-untalan leírtunk, de valahogy úgy tűnik, bizonyos körökhöz mégsem jutott el: az efféle sérelemdíjazással pontosan azt érik csak el, hogy egyre többen fognak hangot adni ugyanannak, mint aminek a fentebbi Facebook-bejegyzés írója. Akár fizetniük kell majd érte, akár nem.