Példátlan antiszemitizmusról papolnak megint – és a valóság?

Nem, még az év 365 napjából az utolsók sem telhetnek el anélkül, hogy ne papolnának példátlan antiszemitizmusról. „Az amerikai székhelyű Simon Wiesenthal Központ ismét közzétette a legsúlyosabb antiszemita incidensek »toplistáját«”– olvassuk a Mazsihisz honlapján. Eszerint az elmúlt esztendőben tíz ilyen eset történt Európában, azon belül is egy hazánkban. Kérdés viszont, hogy hány keresztényellenes incidens történt ezalatt?

A december 30-ai hírcikk szerint „a tíz esetből hat Európához köthető. Hazánk is érintett: Belgium, Franciaország, Németország és Svédország és Anglia mellett Magyarország is szerepel a listán.”

Hazánk esetében például Orosz Mihály Zoltán jelképes izraeli államelnök-akasztását tartja példátlan esetnek, de az USA esetében viszont azt, hogy ott akadnak még az egyetemeken is, akik szellemileg robbantgatnak:

„Steven Salaita, egy amerikai arab professzor a Champaign-i Egyetemről (Illinois) minden határon túlment, amikor a zsidókat hibáztatta az antiszemitizmusért, Izrael megsemmisítésére és „Amerika de-kolonializálására” hívott fel. Eredetileg amerikai indiánokról tartott volna foglalkozásokat, az egyetem azonban felmondta szerződését, amikor Salaita az Interneten ilyeneket írt: „Ha Netanjahu palesztin gyerekek fogából készített nyaklánccal jelenne meg, ki csodálkozna?” Az amerikai zsidó ifjúságról az a véleménye, hogy „Minden zsidó kisfiút és kislányt úgy nevelnek, hogy egy gyilkos gyarmatosító rendszer vezetője legyen.”

Milyen érdekes, valakik rálőhetnek valakikre, de azok ugyanezt nem tehetik velük szemben? Ha ők támadnak, az automatikusan önvédelem, míg ha a támadottak védekeznek, agresszorok, háborús bűnösök?

„2014-ben az antiszemita és Izrael-ellenes gyűlölet világszerte példátlan robbanásokban tetőzött. A Simon Wiesenthal Központ összeállítása arról tanúskodik, hogy a fenyegetések és provokációk a második világháború óta minden eddiginél nagyobb méreteket öltöttek.”

Ezzel zárja közleményét az említett központ. Amiben van egy óriási ellentmondás. Eddig úgy tudtuk, az érintettek szerint a „vészkorszak” egyedi volt. Ha ez igaz, akkor mégis miként lehetséges, hogy a mostani korszak még vészesebb, holott médiapreferálásuk mértéke és állami intézmények, politikai szervezetek és közintézmények vezetőrétegeiben való elhelyezkedésük aránya alighanem minden korábbinál nagyobb világszerte? 

És végül, de nem utolsósorban még egy. Itt van hazánk, amelyről e körökben mást sem hallunk, mint hogy kontinensünkön mennyire élenjáró mindmáig az ő kirekesztésükben, kezdve a Horthy-korszaktól. Ehhez képest a Mazsihisz honlapja ugyanezen a napon közölte Turbucz Dávidtörténésznek a Múlt-kor történelmi magazinban közzétett, nemrég portálunkon általunk is tárgyalt, a két világháború közti hazai zsidóság vezetőinek a Horthy-kultusz ápolásában való szerepét taglaló tanulmányának néhány perdöntő részletét. 

Miként is van ez? A szó szoros értelemben gyalázzuk például Horthyt az egyik nap, a másik nap pedig elismerjük, hogy alatta is reneszánszunkat éltük? Megannyi kérdés. De hát ugyebár ami a mai reneszánszukat illeti, nem kérdés, mi a – valóság.