Payday Loans

Keresés

A legújabb

2014, a stadionok éve PDF Nyomtatás E-mail
A MAGYAR FOCI - táltosparipa vagy állatorvosi ló
2014, a stadionok éve
Írta: SzabadosGabor 2014. dec. 28. 10:48

Nem lehet kérdéses a címbéli állítás: a rövidesen mögöttünk hagyandó esztendő sportgazdasági szempontból egyértelműen a felépült sportlétesítményekről, azon belül is elsősorban a futballstadionokról marad leginkább emlékezetes.

Felcsút, Debrecen és Ferencváros – időrendi sorrendben – kétségkívül három ikonikus helyszíne lett ezzel a magyar sport legújabb korszakának. (És persze azok lehetnek az eltervezett továbbiak is, de annyit azért megtanultuk Magyarországon, hogy csak az a stadion stadion, amelyik már a valóságban is áll, nem csak maketten. Az új nemzeti stadionra azonban nemzetközi kötelezettséget is vállaltunk a győztes Eb-pályázattal, tehát kormányoktól függetlenül az is el fog készülni – talán éppen a 2018-as választásokra.)

Első kérdés: ilyen futballnak minek az új stadion?!

(Nem én kérdezem így, hanem az ország egyik fele.)

A futball, mint szolgáltatási csomag, két részből áll: az alapszolgáltatásból, vagyis a pályán zajló játékból, és a kiegészítő szolgáltatásból, tehát mindabból, amit az infrastruktúrával köré rakunk, a parkolástól az ülőhelyeken keresztül a büféig és a vécékig. Ha azt akarjuk, hogy javuljon a futball (mint szolgáltatási csomag) minősége, akkor a két részt, a játékot és az infrastruktúrát együtt kell fejleszteni. Amikor a szurkoló arról dönt, kimegy-e a stadionba, akkor a kettőről együtt, egyszerre dönt, hiszen ezek elválaszthatatlanok egymástól. Értelmetlen tehát az a felvetés is, hogy előbb legyen futball, és csak utána stadion – a kettő ugyanis együtt jár.

Arról nem is beszélve, hogy akik jelenleg még látogatják a hazai labdarúgó-mérkőzéseket, azok jellemzően az alacsonyabb jövedelmű és így fizetőképességű rétegekből kerülnek ki – a jobb anyagi lehetőségekkel bíróknak ugyanis a lerobbant létesítmények nem tudnak kielégítő szolgáltatásokat nyújtani. Ha tehát azt akarjuk, hogy a futballunk minél hamarabb a saját lábára álljon és el tudja tartani magát (hogy például minél kevesebb állami forrás kelljen a fenntartásához), akkor be kell vonni azokat, akik képesek többet fizetni, azaz drágább jegyet venni, több ajándéktárgyat vásárolni, komolyabb szponzorokat vonzani stb. Ez pedig nem megy minőségi stadionok nélkül.

Az első kérdés tehát pipa.

Második kérdés: hogyan fognak az új stadionok valaha megtérülni?!

Ezen a ponton célszerű inkább egyből továbbugrani a harmadik kérdésre: meg kell-e egyáltalán térülniük az új stadionoknak?

Ez itt ugyanis a legfontosabb. Hiszen folyton azt firtatja mindenki, hogy vajon fent tudják-e tartani magukat ezek a stadionok, illetve megtérül-e az üzemeltetésükből a befektetés. Ha pusztán pénzügyi szempontból nézzük, akkor egyértelmű, hogy lesznek olyan létesítmények, amelyek nem hozzák vissza a bekerülési értéküket, de talán még a folyamatos működtetésük is veszteséges lesz, azaz – valószínűleg – állami-önkormányzati források kellenek majd a fenntartásukhoz; de lesz olyan is (elsősorban például a Ferencváros új stadionja), amely hosszú távon képes akár a beruházás költségén felül is nyereségesen futni.

A pénzügyi megtérülés azonban nem az egyetlen szempont.

Mert bár a magántőke valóban minden esetben pénzügyi megtérülést keres, az állami tőke már nem – a kormányzati befektetések esetében a puszta pénzügyeken felül fontos a projekthez kapcsoló társadalmi hasznosság, az egyéb területekről érkező pozitív hatások. Ilyen lehet például a sportolás népszerűsítése, a sport nemzetegyesítő és nemzetépítő erejének kihasználása, a futball be-, illetve visszaépítése a nemzeti kultúrába stb. stb. stb. Na és persze kifejezetten célja lehet a kormányzatnak az, hogy az infrastruktúra fejlesztésével üzleti alapokra helyezze az iparágat.

Félreértés ne essék, ez nem valamiféle kormánypropaganda, már csak azért sem, mert nincs is precíz, következetes kommunikáció arról, hogy mi a pontos cél a stadionépítésekkel. Én most felvetettem erre néhány lehetséges alternatívát, aztán vagy beletaláltam, vagy nem. Annyi azonban már ebből is látszik, hogy az állami beruházások megtérülését lehetetlen számszerűsítve értékelni, hiszen a pénzügyi profit mellett fontos szerepet kapnak szubjektív hasznok is – olyan hasznok, amelyek értékelése erősen függ a saját megítélésünktől, akár politikai véleményünktől is, hogy éppen mennyire tartjuk fontosnak vagy haszontalannak az adott területet, és persze hogy milyennek értékeljük az infrastruktúrafejlesztésnek az adott területen kifejtett hatását.

Az persze minden csűrés-csavarás mellett is egyértelmű, hogy akár a pénzügyi megtérülés, akár a további hasznosság a cél, üres stadionokkal ez nem fog megvalósulni – az első feladat tehát mindenképpen az, hogy meg kell tölteni ezeket a létesítményeket.

Mondjuk úgy, hogy a hardverek egy része már megvan, most kellenek hozzá a megfelelő szoftverek – az eddigi gépeken nem futottak volna el az új programok, viszont a mostani szoftverekkel az új hardverek sem érnek még semmit. Mindkettőre szükség van az előrelépéshez: maradt bőven teendő 2015-re (és még tovább) is.

Sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!

Címkék: blogstadionSzabados Gábor
Kommentek: 28 komment

5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

 

Eddig 28 komment érkezett 

  • Pap Gergely Válasz erre 2014. 12. 28. 11:19 [1]

    Véleményem szerint minőségi football kellene ahhoz, hogy az új stadionokat megtöltsék azokkal akikben van hajlam. Szerintem rossz irányból kezdték el a foci fejlesztését, hamarabb kellett volna  a teljes utánpótlás átalakítását és európai szintre való emelését. Valamint a magyar első ligában szereplő csapatokban, szerintem fontos lenne a magyar játékosok szerepeltetése, most komolyan miért várják el a fiatal focistáktól, hogy jó válogatottat alkossanak, ha nem is tudnak megfelelő szinten focizni, ugye az nb1 sem az de a megye 1-től azért jobb. És ha a magyar játékos megfelelően tud fejlődni, talán ki tud kerülni olyan magasabb szinten lévő klubhoz ahol fejlődhet tovább. De persze amíg a magyar edzői felfogást és utánpótlásképzést nem alakítják át azért, hogy ne hátrányból induljon minden fiatal focista egy külföldivel szemben, addig nincs értelme sem a stadionoknak sem annak az ábrándnak hogy a magyar válogatott önerőből kijut egy kontinenstornára.

  • Józsi bá Válasz erre 2014. 12. 28. 11:23 [2]

    Az a réteg, amely fizetőképes kereslet, az nem tud egyszerre Audi 6-osokat venn, afrikai szafarikra járni, drága dunakeszi !! és budapesti ingatlanokat venni, hogy ne soroljam tovább. Ismeri a kedves szerző a "boxing day" történetét? Egyenlőre (és még vagy 20 évig ehhez a réteghez tartozunk, mi szurkolók. (V.ö: Ferencváros, a nép csapata)

  • krasnaja Válasz erre 2014. 12. 29. 11:06 [3]

    A lónak a faszát, már elnézést. Mindenki tudja, hogy azért kellenek a stadionok, mert Ramszesznek ez a fixációja. Erre vannak milliárdok. A szerencsétlen mentősök meg 500-szor megköszönik, ha befizetek nekik egy 1200 forintos csekket, és küldik mindig az újat, mert ők ugye nem olyan fontosak. (Sportközgazdász úr egyébként látja már az új, fizetőképes rétegeket a stadionokban?) Boldog új évet magának is.

  • babo410 Válasz erre 2014. 12. 29. 15:54 [4]

    Nekem az a furcsa, hogy a sportközgazdász úr is arról beszél, hogy stadiont kell építeni, hogy javuljon a futballunk. Attól jobb szakemberek fogják a gyerekeket "megtanítani" focizni? Jobb játékosaink lesznek? Az olasz labdarúgásra igaz amit leír, de a magyarral rohadtul nem ez a gond. A magyar foci a stadionoktól nem lesz jobb, mert itt nem az áll fenn, hogy gyenge az infrastruktúra, ezért nem járnak ki a meccsekre. Nekünk a belga utat kéne követni, csak ez azzal járna, hogy a jelenlegi vezetőknek távozniuk kéne, és ezt meg ők nagyon nem szeretnék. Itt a stadionépítésektől nem lesz semmi se jobb.

  • szegediferi Válasz erre 2014. 12. 29. 15:58 [5]

    Megrendelés teljesitve, csekk megy.

  • szegediferi Válasz erre 2014. 12. 29. 15:59 [6]

    Megrendelés teljesitve, csekk megy.

  • Lajos Válasz erre 2014. 12. 29. 16:02 [7]

    Sport nagyhatalom vagyunk ez nem kérdés, elég az olimpiai táblázatra pillantani csak. Ezekkel a beruházásokkal az állam több évtizedes adósságát törleszti a nemzet felé.

    Inkább a sportra költsenek, mintsem ahogy a szocik + szélsőséges szdsz annak idején ingatlan panama keretein bellül, szétlopták a nemzeti vagyont.

    Most is lopnak nem azt mondom, de azért van különbség! Aki járt sportrendezvényre eddig is, az tudja milyen állapotok uralkodtak egy kosárlabda, jégkorong, labdarúgó, vagy atlétika versenyen, rendezvényen, mérkőzésen. 
    Én finoman úgy fogalmaznék, balkáni állapotok.

    Az, hogy költeni kellett rá nem lehet kérdés olyannak aki látta, tapasztalta milyen állapotok uralkodnak. Ne felejtsük el, hány project van előkészítve, és milyen beruházások vannak folyamatban nem csak a labdarúgás területén!

  • kukmanyo Válasz erre 2014. 12. 29. 16:04 [8]

    A magyar labdarúgás az 50-60. helyen van a világranglistán. (elnézést, ha néhány helyet tévedek, mert ez mindig változik) A magyar labdarúgáshoz tartoznak a játékosok, edzők, vezetők és a stadionok is. Itt lassan megtörténnek a változások, mert ez a vezetőkön múlik. A további a játékosokra, edzőkre tartozik. Egyet értek abban, hogy most rajtuk a sor. Még valami hozzátartozik a magyar futballhoz. A szurkoló, (a mindenhez kommentárt író) ! Olvasva a hozzászólásokat, a hozzászólások stílusát - nagyon is megérdemelt ez a hatvanadik hely! Amit a mentőkről (kórházakról olvasok) az hordóról elmondva jobban hangozna. Én voltam stadionokban, kórházban, (mentőben is "volt szerencsém". Hát mit mondjak. Ég és föld! És ebben nem a stadionok a jobbak!

  • kukmanyo Válasz erre 2014. 12. 29. 16:04 [9]

    A magyar labdarúgás az 50-60. helyen van a világranglistán. (elnézést, ha néhány helyet tévedek, mert ez mindig változik) A magyar labdarúgáshoz tartoznak a játékosok, edzők, vezetők és a stadionok is. Itt lassan megtörténnek a változások, mert ez a vezetőkön múlik. A további a játékosokra, edzőkre tartozik. Egyet értek abban, hogy most rajtuk a sor. Még valami hozzátartozik a magyar futballhoz. A szurkoló, (a mindenhez kommentárt író) ! Olvasva a hozzászólásokat, a hozzászólások stílusát - nagyon is megérdemelt ez a hatvanadik hely! Amit a mentőkről (kórházakról olvasok) az hordóról elmondva jobban hangozna. Én voltam stadionokban, kórházban, (mentőben is "volt szerencsém". Hát mit mondjak. Ég és föld! És ebben nem a stadionok a jobbak!

  • Gál Csaba Válasz erre 2014. 12. 29. 16:11 [10]

    Ezt a bejegyzést Felcsúton egy rántotta elfogyasztása közben diktálta VALAKI? Úristen! ?! Előbb a magyar pályák talaját kellene rendbe rakni, meg az összes magyar utánpótlás edzőt beíratni egy angol-német-francia-spanyol nyelvtanfolyamra. Plussz minden up edző diplomázzon le. Ja és persze mindez komoly legyen ne 5 ember pénz lehúzása. Addig meg várjuk az új ARANYCSAPATOT! Nevetséges!

  • babo410 Válasz erre 2014. 12. 29. 16:24 [11]

    @babo410: És akkor a másik amiről nem beszéltem, hogy meg kell-e térülniük a stadionoknak? Mert ez egy olyan gazdag ország, ahol van arra rengeteg pénz, hogy még az MBIII-as csapatoknak is stadiont húzzunk fel, majd azt el is tartsuk. Az annyira vicces, hogy a közgazdász úrnak nem számít, de szerintem az ország szegényebbik felének igen is sokat jelent, hogy az állam mire költi a pénzt. És az a legviccesebb, hogy előbb stadionokat építünk, utána a csapatok majd tömegével képtelenek lesznek fenntartani őket, és majd mi fogjuk azokat is fenntartani. Na ugye ez csak egy vicc? Majd ha Orbánék megbuknak (mert megfognak), akkor a stadionok amiket most építenek, 10-20 év múlva majd szétrohadnak, mert nem fogja tudni a csapat fenntartani? Vagy majd jön az a modell, ami az olasz focinak is már hátrányos volt, hogy az önkormányzatok majd tulajdonba veszik a stadionokat, és a csapatok majd bérelhetik? Nagyon szép. Ez az egész nem lett átgondolva. Csak dobáljuk ki az ablakon az adófizetők pénzét, mert nem számít. Igaz, hogy ilyen nagy szegénység nem volt az országban már isten tudja mióta, de nekünk stadionok kellenek. Legyen egy nemzeti stadion, az addig oké, de a csapatok oldják meg maguk. Pláne, ha utána meg majd a fenntartás is az állam dolga lesz. Hihetetlen, hogy ezt még jónak is tartja egy sportközgazdász.

  • babo410 Válasz erre 2014. 12. 29. 16:29 [12]

    @Lajos: Most is lopnak de van különbség. Ezt ugye nem komolyan írtad? A magánnyugdíjak ellopása, a stadionépítések, a trafikmutyi, a takarékmutyi, a szerencsejáték mutyi, most az alkohol mutyi, és ezek mellé a baráti cégeknek adott megbízások. Ha szerinted az előző rendszer lopott durvábban, akkor fordulj orvoshoz. Nem védem őket, mert nem bírom egyi pártot se, de az tény, hogy ilyen látványosan, és pofátlanul senki nem lopott, mint ahogy a Fidesz teszi.

  • Henry93 Válasz erre 2014. 12. 29. 17:19 [13]

    @babo410: én nem küldelek téged orvoshoz, mert nem értek a pszichoanalízishez, de annyit azért engedj meg nekem: naiv vagy, ha azt hiszed, a Fidesz "durvábban" lop, mint az előzőek. No jó, azt aláírom, hogy a jelenlegi rezsim látványosabban teszi mindezt, mivel a Maszop-Szadesz összefosás inkább sunyi. mint látványos módszerekkel (pl. nokiásdobozokkal) dolgozott.

  • studyfy Válasz erre 2014. 12. 29. 17:33 [14]

    Nem tudunk a realitás talaján maradni. Először fel kellett volna építeni a Nemzet Stadionját. Azt a kevés nemzetközi kupa és válogatott mérkőzést itt a következő tíz évben le lehetett volna játszani. A következő lett volna az NB I-es pályák talajának (vízelvezetés, fütés stb) rendbetétele. Edzők (felnőtt és utánpótlás szintű) nemzetközi szintű felkészítése komoly topligás edzők bevonásával. Ebbe fektettem volna a legtöbb pénzt. A szakmai munkák ellenőrzése az utánpótlás csapatoknál nemzetközi auditáló cég bevonásával. Tehát azt a több száz milliárd Ft-ot érdemi, szakmai munkára költöttem volna. Ezek után lehetett volna a stadionok építésére gondolni, de ezt sem politikai szempontok szerint.

  • Sir Galád Válasz erre 2014. 12. 29. 17:35 [15]

    Jaj Gabikám, minek kell Felcsútra stadion, meg Nb1-es csapat 200 nézőnek? Amit a csapat tulajdonosának a cége húzz fel, a csapatnak állami pénzből? Légyszí ne okoskodjál már...

  • EdgarDavids8 Válasz erre 2014. 12. 29. 18:14 [16]

    haha, Gáborom, okosokat írsz, csak, amikor gyakorlatban a Honvédnál kellett volna okosnak lenni, na akkor sem voltak tömött sorok a lelátókon.

    igaz, most még akár igazad is lehetne, de persze nincs. felcsútra 3500-ös, debrecenbe 20, zöldeknek 24 ezres stadion ugyan minek? kinek? tömegsportnak? :D felcsúton hónapokig nem játszhattak a gyerekek meccset, pedig elvileg nekik épület az a borzadály. debrecenbe akkor sem volt 7000 felett az átlagnézőszám, amikor bajnokok voltak sorozatban (ftc-nél ugyanez legyen mondjuk 10000), szóval mi indokolja bármilyen szinten, hogy ekkora és ilyen drága stadionokat tartson fent az állam (önkormányzat, kirendelt állami szponzorok, stb)?

    egy új népstadiont kellett volna felhúzni (de nem ekkora borzalmat, amit most akarnak, hanem mondjuk egy 50-60ezrest) aztán kész.

  • Joaninha Válasz erre 2014. 12. 29. 21:26 [17]

    @krasnaja: A mentősök értesíthetnének arról, hogy több száz új járművet kapnak/ kaptak állambácsitól. Felesleges ez a demagógia.

  • Joaninha Válasz erre 2014. 12. 29. 21:34 [18]

    Érdekes kérdés ez a megtérül-e vagy nem térül meg téma. Vajon az 50-es években épült Népstadion megtérült-e az elmúlt 60 évben (más korszak, más költség, más műszaki lehetőségek, de alapvetően egy nagy közösségi térről beszélünk, ahol az emberek összejönnek). Pedig nem minden meccsen volt telt ház. Jobbat mondok: nem is kell, hogy minden meccsen telt ház legyen. Nem minden mérhető pénzben. Erre a cikk írója helyesen világít rá. Megjegyzem: a kórházakra se azért költenek 400 milliárd forintnyi uniós lóvét, hogy megtérüljön (pénzben). A kórház és a profit a magyarországi liberálisoknál (fizetős egészségügy, szoci vizitdíj, napidíj, széfek) és az USA-ban menő. Magyarországon a kórház is és a stadion is másról szól. Ezt érdemes lenne végre felfogni.

  • cs9999 Válasz erre 2014. 12. 29. 22:27 [19]

    Jól van, remélem a szilevesztered kijön belőle. 
    Boldog új évet kíván a Közgép.

    @Joaninha: "Magyarországon a kórház is és a stadion is másról szól." ja tudom, "ahol az emberek összejönnek".
    mesélj még kicsit a demagógiáról légyszi.

  • rusti87 Válasz erre 2014. 12. 30. 0:28 [20]

    Az első kérdésre adott választ komolyan gondolta, kedves posztoló? Hogy a kiegészítő szolgáltatás javítása megelőzi az alapszolgáltatás minőségének javítását? Ön moziba és színházba is akkor megy, ha kényelmes a szék és fűtött a terem és nem akkor, ha minőségi darabot/filmet szeretne látni? Az étterem is jó, ha Zsolnay porcelánban kutyaszart szolgálnak fel?

  • Béci Válasz erre 2014. 12. 30. 1:34 [21]

    rusti87.

    A példáidnál maradva: azt az ételt, amit nem szeretek, a Zsolnayból szivesen megeszem. De a kedvenc ételemért/italomért egy "késdobáló"-ba se megyek be! És mégvalami: nincsennek adataim, nincs rálátásom, kétségeim viszont vannak, hogy a színházak önellátóak-e?

  • piokerignac Válasz erre 2014. 12. 30. 8:10 [22]

    A stadionépítés érdekes, aktuálpolitikai dolog!
    Igen, kellenek modern létesítmények, nem csak a foci, hanem szórakoztatás, rendezvényszervezés céljából is!
    De nem így!
    Az ország mérete legfeljebb négy modern létesítményt igényelne, lehet úgy mint most, egyet keleten (Debrecen), egyet nyugaton (Győr), egyet a fővárosban (FTC) és egy központit (Puskás). Az első három max. 15-20000-es, a központi 40-50 ezres.
    Minden más pályánál elegendő a korszerűsítés, ami a pályára és az infrastruktúrára vonatkozna, hiszen azoknál jellemzően 4-5000-es maximális nézőszám számítható.
    Volt pár éve egy írás a NOL-on, hogy az egyik német csapat stadionjában amerikaifoci vb volt, erre az időre felhúztak egy könnyűszerkezetes (20 ezres, világítással, fedett nézőtérrel, elektronikus rendszerekkel kiépített) stadiont. Akkor leírták az árát és abból kiszámítható volt, hogy a debreceni stadion árából minden mbi-es klub és még a nagyobb másodosztályúak is kaphattak volna egy-egy hasonló létesítményt!
    Ami akkor érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy soha nem a modern létesítmények miatt lesz 20 ezres átlagnézőszám, nem ezek miatt lesznek százszámra új tehetségek!
    És ugye a mai, leépült, csóró, kivéreztetett társadalmunknak a labdarúgás egyáltalán nem a legfontosabb dolog, az erre költött százmilliárdok gyakorlatilag gazdasági bűncselekmény kategóriájába tartozik!
    A stadionépítés hazai módszere így csak a szokásos mutyi, pénzszivattyú! 
    Ott, ahol felesleges autópályadíjat vetnek ki, ahol csökkentik a kafetériát, ahol padlón az egészségügy, nulla a gazdasági fejlődés, nulla a fogyasztás, tömeges a munkanélküliség, a szegénység, ott az, aki nem erre, ennek megszüntetésére fordítja az adóforintokat, az nem normális!
    És azon véleményformálók sem, akik az embertársaik nyomorával szemben pár száz, egy-két ezer megszállott hobbiját fontosabbnak tartja!

  • Lajos Válasz erre 2014. 12. 30. 8:14 [23]

    @babo410: Te magadtól írod ezeket, vagy Gyurcsány esetleg egy másik egykori kommunista besúgó diktálja neked? Kovács László elvtárs? Vagy az amerikaiak???

  • Primum Válasz erre 2014. 12. 30. 10:10 [24]

    babo410 egy igazi birka juvés, ráadásul előkészítő szakács egy bárban....Sokat ne várjatok tőle.

  • beckenbauer88 Válasz erre 2014. 12. 30. 10:12 [25]

    Helló mindenki!

    Én próbálok gyakorlatiasan közelíteni a témához, ha stadionépítésről van szó. A mai 21. században szükség van korszerű létesítményekre, teljesen mindegy milyen sportágról van szó. Ergó legyen az uszoda, multifunkcionális csarnok, focistadion stb. Ez manapság európaszerte alapvető követelmény. 
    Az hogy nem jut annyi pénz az egészségügyre, oktatásra vagy éppen nyugdíjra, az nem a labdarúgók és nem a mérkőzésre járó szurkolók hibája. A közpénzeket az állam osztja el. Pont. Nekem ezért ez nem érv, azért ne épüljön stadion, mert kórházra jobban kéne. 
    Viszont nem elég ezeket a stadionokat csak felépíteni, utána üzemeltetni is kell, vagyis lehetőség szerint minél több szurkolóval megtölteni. És itt vagyunk lemaradva Európától, de nagyon. Debreceni szurkolóként, mérkőzésrejáró emberként borzasztó nézni, hogy nem tudják eladni a szurkolók felé a gyönyörű szép, új stadionunkat: irreálisan magas jegy-illetve bérletárak, nincs semmilyen kedvezmény pl. diák, nyugdíjas stb. (korábban mindig volt), nincs semmilyen marketingje, reklámja az új stadionnak, nincsenek családos szektorok, amiket pedig megígértek, és mindehhez jött még a beléptető rendszer és a szurkolói kártya bevezetése körüli cirkusz. Minden túlbonyolítva, semmi kedvezmény pl. egy ajándék sál mindenkinek, aki elsőként vesz bérletet az új idényre az új helyszínen stb. Ezért esett vissza annyira a nézőszám Debrecenben. A klub sem segít, nincsenek fórumok, párbeszédek a szurkolókkal, az internetes honlap sem ad semmi segítséget. Így nem lehet. Pedig tudom, hogy itt mennyire szeretik a focit, és biztos vagyok benne, hogy megfelelő marketinggel, legalább 6-8 mérkőzésen 10 ezer feletti nézőszámot lehetne összehozni Debrecenben (pl. Diósgyőr, Nyíregyháza, Videoton, Győr, FTC, MTK, Újpest stb). Nagyon elkeserítő, hogy itt tartunk, de ez van. Így tényleg nem volt értelme beleölni azt a halom pénzt a stadionokba, ha utána nincsenek kihasználva.

  • szincsi Válasz erre 2014. 12. 30. 10:45 [26]

    Üdv Mindenkinek!
    Szívesen olvasom sportközgazdászunk írásait, mert valóban más szemszögből vizsgálja az adott eseményt. nyilván a kedves hozzászólók is különböző szempontok szerint értékelik az adott eseményt, - így a stadionok építését is. 
    Véleményem szerint az csak a politika szlogenje, hogy "korszerű stadion, s megteremtettük a foci felemelkedésének lehetőségét". Ez a kommentelők és a közgazdász úr részéről is könnyen követhető. A stadionokat meg kellett építeni mert: 
    egyrészt, a kormány közeli cégek munkához jutottak, 
    másrészt, jobb ha a dolgozók aktív munkával és nem közmunkás lődörgéssel keresik a kenyeret,
    harmadrészt: ez hozta a legtöbb szavazatot, tehát működik.
    negyedrészt, nem kell félni míg ez a kormány diktál, mert az önkormányzatok milliárd forintokat kapnak anélkül, hogy bárki is ellenőrizné a gazdálkodásukat,- egyik önkormányzati vezető így kommentálta a kapott pénzt: Nem tudom miért kaptuk! De köszönöm! - s lesz miből fenntartani a stadionokat is.
    Egy megjegyzést! A kézilabdában elébb volt európai szintű csapatunk, s csak utánna épült ki az infrastruktúra! Lásd: Veszprém, Győr, s most a Szegedi elképzelések!

  • KrutkaRudi Válasz erre 2014. 12. 30. 14:59 [27]

    Tegye már fel a kezét aki azért nem járt meccsekre mert nem volt hiperszuper stadion az országban?Egy vicc,hogy a magyar profi csapatok nem tudják kitermelni még a játékosok fizetését sem,nemhogy egy új stadion üzemeltetését.Az meg egy méretes ökör aki azt képzeli,hogy az új stadionokba majd dupla annyi pénzért özönleni fog a jónép erre a f*s szinvonalra.Az utánpótlásról meg csak annyit,soha nem volt még ennyi csókos,tehetségtelen játékos és edző a szakmában mint manapság.Az ország legnépszerübb klubjának utánpótlásánál az a Dragóner az edző akinek a fiacskája a csapatkapitány,ilyet a Beckenbauer nem tehetett meg,pedig ő azért valaki volt játékosként és edzőként is.De ugye volt ebben az országban már profi játékos  a kertjük végében levő stadionban a miniszterelnök roppant tehetséges fia is.

  • misanthropos Válasz erre 2014. 12. 30. 16:29 [28]

    KrutkaRudi -"Az utánpótlásról meg csak annyit,soha nem volt még ennyi csókos,tehetségtelen játékos és edző a szakmában mint manapság." 
    Ebben igazad van.
    Előbb az utánpótlásra kell pénzt fordítani, majd abból lehet később kivenni.A jelenlegi edzőikar nem képes magasszínvonalú sportszolgáltatást nyújtani. Az SE-nek önellátóként kellene működni, nem TAO pályázatok útján kellene a forrást biztosítani. Az edzőket meg kell fizetni, aki banánnal fizet majmokat kap.Tisztelet a kivételnek van néhány jó kjépeségű edző az up-nál, de nekik ne az legyen az életcéluk, hogy felnőtt csapatnál legyenek vezető edzők. A stadionok építése nem szükséges ilyen léptékben, de kisebbpályák építése up centrumok létrehozása szükséges. A beléptetetési rendszer lásd FTC stadion egyenlőre öngól. 
    Piokerignac ".....ha figyelembe vesszük, hogy soha nem a modern létesítmények miatt lesz 20 ezres átlagnézőszám, nem ezek miatt lesznek százszámra új tehetségek!" Ebben igazad van, de ne feljsd el , ha ezt a pénzt egészségügyre költenék akkor sem lenne jobb az egészségügy helyzete. Magyarországon nem egészségügy van, hanem betegügy, egészségügyben a sportra mint preventív szektorra tekinthetünk. Már a megnevezés is helytelen.